Lars von Trier: Pocsék napom van. Most kerestek a dán rendőrségtől, őket meg a franciák keresték meg, hogy adjak magyarázatot a Cannes-ban elhangzottakra. Soha nem volt dolgom a rendőrséggel, kisebbfajta sokk ez nekem.
Magyar Narancs: Miféle magyarázatot várnak?
Lars von Trier: A sajtótájékoztató teljes egészében fent van a YouTube-on, úgyhogy az nem kérdés, mi hangzott el. Azt akarják tudni, hogy értettem, amit mondtam. Erre persze könnyű választ adnom, de a franciáknak nagyon szigorú törvényeik vannak, már ami az antiszemitizmust illeti. Nem is csoda, amilyen keservesen bántak történelmük során a zsidókkal. De nem hiszem, hogy bármi rosszat is mondtam volna a zsidókra. Tettem egy megjegyzést Susanne Bierre (dán filmrendezőnő - K. G.), de viccnek szántam, ő és én egy csapatban dolgozunk. Aztán mondtam olyat, hogy Izrael az agyamra megy, de ha erre azt mondja egy bíró, hogy nem szabad, akkor mit mondhat innentől az ember?! Mi is volt még? Ja, igen, Albert Speer. Természetesen nem mint háborús bűnöst csodálom, de miért ne tisztelhetném építészként? Álszent világ az, ahol ezt nem tehetném. Fél éve mást sem teszek, mint magyarázom a bizonyítványomat. Korábban is elegem volt Hitlerből, de most aztán, elhiheti, tényleg torkig vagyok vele!
MN: Az ragadt meg az emberek fejében, hogy "náci vagyok"!
Fotó: Köves Gábor
LT: Ha a szalagcímekben ez szerepel, ez marad meg. Hogy mit mondtam előtte és mit utána, az nem. Ha így, mint most is, privátim beszélgetünk, nem fenyeget a félreértés veszélye, ugyanez azonban Cannes-ban, annyi újságíró előtt nehezemre esik. Joggal mondhatja persze, hogy egy érett és épeszű ember, ha csak egy kicsit is megfontoltan cselekszik, nem mondhat olyat, amiből baja származhat. Úgy tűnik azonban, hogy sem elég érett, sem teljesen épeszű nem vagyok. De ha csak egy kicsit is ismerem önmagam, akkor annyit bizton állíthatok, hogy két dolog van, aminek mindenkor ellene voltam: az egyik a rasszizmus, a másik az erőszak. Érdekes, hogy pont ezekkel vádolnak.
MN: Mindez talán még jól is jöhet élményanyagként egy majdani filmjéhez.
LT: De most másra se tudok gondolni, mint Kafkára és A perre természetesen. Volt egy rémes látomásom, egy marseille-i börtönben láttam magam. Higgyen nekem, ha van börtön, ahová soha, semmilyen körülmények között nem akarok kerülni, az a marseille-i. Hogy nehéz fiúk lakják, az nem kifejezés.
MN: A cannes-i kijelentések fényében a pályakezdő filmjeit is kezdik ferde szemmel méregetni. Téma lett a The Orchid Gardener (Az orchideakertész) című 1977-es rövidfilmje, amiben szerepel is: hol transzvesztitaként, hol náci uniformisban.
LT: Az ilyen korai dolgok rettentő kínosak tudnak lenni. Transzvesztitát játszottam benne, igen, ami épp úgy nem vagyok, ahogy náci sem. De lehetnék ez is, az is, mindkettő megengedett. Kimondani se merem, de a dán törvények szerint akár náci is lehetnék. Tudom, Németországban ez törvénybe ütközik, de Dániában nem, és én nagyra becsülöm ezért a dán alkotmányt. Mert ha tiltanák, az csak arra lenne jó, hogy zárt ajtók mögé vonuljanak a nácik. Annál nehezebb lenne fellépni ellenük.
MN: Mi volt tulajdonképpen az emlegetett rövidfilm?
LT: A The Orchid Gardener egy regényből készült, amit én írtam Strindberg és David Bowie bűvöletében. Mindent, amit provokatívnak gondoltam anno, belepakoltam ebbe a filmbe. Azért elég rosszul jönnék ki belőle, ha most fognák, és a cannes-i sajtótájékoztató kontextusába helyeznék.
MN: Lehet, hogy a dán humort nem érti a világ? Lát hasonlóságot az ön ügye és a között a botrány között, amit néhány éve a Mohamed-karikatúrák kavartak?
LT: Ott teljesen másról volt szó. Azok a karikatúrák egy szélsőjobbos lapban, a Jyllands-Postenben jelentek meg, ami, ha engem kérdez, egy szart sem érő, híresen muszlimellenes sajtótermék. Dániában a muszlimok számítanak a legkiszolgáltatottabb kisebbségnek; a lap beléjük akart rúgni, s ehhez kerestek egy olyan pontot, ami a legérzékenyebben érinti őket. Nosza, tegyük nevetség tárgyává a prófétát! Rohadt egy dolog volt, ilyesmire én sosem vetemednék. Ha már provokálsz, ne lefelé rugdoss, az isten szerelmére! Ha már, akkor provokálj felfelé! A lap persze próbálta menteni a menthetőt, és belekapaszkodott a szólásszabadságba, amihez az egésznek semmi köze nem volt.
MN: A Melankólia megsínylette a személye körüli hercehurcát?
LT: Akik kíváncsiak a filmemre, szerintem épp eleget tudnak rólam, hogy nagy ívben leszarják, mit mondtam már megint. A filmnek az égvilágon semmi köze a nácizmushoz. Legfeljebb annyi, hogy az egyik jelenetről, amiben Kirsten Dunst a Melankólia nevű bolygó fényében sütkérezik, szóval erről egyszer csak az ugrott be, hogy a francba is, ez pont úgy fest, mint egy festmény, amit akár a Führer is kiakasztott volna a bunkerében.
MN: Eggyel korábbi filmje, az Antikrisztus kapcsán azzal voltak tele a lapok, hogy a depresszióját gyógyította ezzel a filmjével. A Melankólia is ugyanennek a depreszsziónak a gyümölcse?
LT: A Melankóliát egy sokkal pozitívabb lelkiállapot szülte. Az Antikrisztust egy gödör legmélyéről írtam, súlyos depresszióval küszködtem. Volt, hogy ki sem tudtam kászálódni az ágyamból. A munka pedig, mint nyilván tudja, segít ilyenkor. A Melankólia írásakor sokkal jobban voltam, de a filmbe persze bekerültek a depresszió során szerzett élményeim. Utólag kivágtam ugyan, de eredetileg sok minden szerepelt a filmben, ami a kilábalás folyamatával, a gyógymóddal kapcsolatos.
MN: És mi lenne ez a gyógymód?
LT: Attól tartok, a pusztulás. A pszichiáterem erre persze mást mondana. Azt, hogy a szorongás nem veszélyes. Ezzel szemben mit lát az Antikrisztusban? Azt, hogy nagyon is az. Ugyanez igaz a Melankóliára is. Azt mondják, a depresszió nem a világ vége. A Melankóliában azonban épp ez jön el; a világ vége. Mindazonáltal a film felettébb romantikus. Wagner a felelős ezért, a melankolikusnak ugyan cseppet sem melankolikus, ám annál romantikusabb wagneri zene. Talán túlságosan is nett lett azonban a végeredmény, hiányoznak az élek, amiket eredetileg a filmnek szántam. Valami durvábbat akartam.
| ||
MN: Az Antikrisztus durvaságát nem érhette kifogás. Érte cenzúra a filmet?
LT: Két verzió készült; ha szerepelt benne a behatolás, akkor a vágatlan verziót látta. A The Nymphomaniac (A nimfomániás) című filmemből, amit most írok, úgyszintén két verzió készül: egy szolidabb és egy hardcore változat.
MN: A The Nymphomaniacet pornófilmként harangozta be. Valódi pornó lesz, vagy csak arra célzott, hogy pornográfnak minősülő jelenetek lesznek benne?
LT: Az utóbbi. Persze sosem tudhatod, mi indít be másokat. De nem a gerjedelem felkeltése a cél, e tekintetben ez tehát egy nem pornó pornó. Hogy most miben hiszek, azt már magam sem tudom, de nem olyan rég még hittem abban, hogy jobb nevükön nevezni a dolgokat. Így inkább azt mondom, ez egy pornó lesz, mintsem azt, hogy olyan film, ami az erotika témáját boncolgatja női szemszögből.
MN: Filmgyártó cége, a Zentropa volt az első és máig is talán az egyetlen olyan nagynevű cég, ami valódi pornófilmek gyártásával is kísérletezett...
LT: Pussy Power volt a leányvállalatunk neve, és politikailag valami nagyon korrekt dolgot akartunk csinálni: nőknek szóló pornófilmet. Most, hogy a The Nymphomaniac-re készülök, sok nővel készítettem interjút, főleg 50-60 éves asszonyokkal, akik közül többen meglehetősen aktív szexuális életet éltek boldogult fiatalságom idején. Amikor megkérdeztem őket, szeretnének-e kidolgozottabb karaktereket látni a pornókban, tudja, mi volt a válasz? Hogy nem, nem, isten őrizz! Valami mást esetleg a genitáliákon kívül? Nem, nem, dehogy! És az olcsó helyszínek, a belógó kábelek, a rettentő mulya férfiak? Igen, igen, csak maradjon minden így! Érdekes felismerés volt, hogy amiben én a minőség hiányát láttam, azt a megkérdezettek erényként értékelték. Butaság volt azt hinni, hogy szükség van politikailag korrekt, nőknek szóló, szenzitív pornóra.
MN: Egy időben szeretett kiáltványokat fogalmazni, ilyen volt a Dogma is, és ilyen az a kiáltvány, amit első nagyjátékfilmje, A bűn lélektana bemutatásakor tett közzé. Ebben azt írta, hogy "heteroszexuális filmeket akarunk látni; férfiakról férfiaknak szóló férfimunkát!"
LT: Szögezzük le, semmi bajom a melegekkel. Amikor a David Bowie-periódusomat éltem és a The Orchid Gardenert készítettem, nagyon is fontos lett volna, hogy meleg legyek, de nem jött össze, egyszerűen más fából faragtak. Pedig ott volt Bowie, Jagger - arra az imázsra vágytam, amire ők is rájátszottak. Abban az időben fontos tényező volt az ilyesmi. Ami a kiáltványokat illeti, bírtam az olyanokat, mint Breton szürrealista kiáltványa vagy a Kommunista kiáltvány. De pillanatnyilag csak megvetéssel tudok magamra gondolni; egy nevetséges alakot látok, aki különösebb ok nélkül provokál másokat.
| ||
MN: Az már igaz, hogy ennél jobban aligha áshatta volna el magát Cannes-ban, ahol persona non gratának nyilvánították. A fesztiválok logikája szerint azonban akár zsűrielnök is lehet még.
LT: Egyszer javasoltam Gilles Jacobnak (a fesztivál elnöke - K. G.), hogy olyan zsűrit állítson össze, amely kizárólag őrült rendezőkből áll. Godard-ból például és a többi gyakorló őrültből, ideértve persze magamat is. A filmek versenyeztetésében azonban nem hiszek, nonszensz az egész.
MN: Volt egy szupertitkos projektje, a Dimension: 1991-ben kezdte forgatni, és 2024-re ígérte az elkészültét.
LT: A projekt sajnos évek óta halott. A terv az volt, hogy harminc éven át ugyanazokkal a színészekkel minden évben felveszünk egy-két jelenetet, de befuccsolt az egész. Ami megvan, azt talán majd felteszem az internetre, használja, aki tudja.
MN: Voltak hasonlóan lehetetlen projektjei?
LT: Úgy volt, hogy megrendezem Bayreuthban Wagner Ring ciklusát. Igazi sárkánnyal és a lehető legkevesebb fénnyel akartam megcsinálni. Wagner gázlámpák fényénél vitte színre a művét, ami sokat adott a misztikumhoz. Alig lehetett látni valamit. Valami hasonlót akartam én is. Divat modernizálni a klasszikusokat, szerintem azonban az ember ne akarjon bölcsebb lenni az eredeti műnél. Érdekes lett volna visszatérni a wagneri színpadképhez. Maga Wagner szinte filmszerű illúziót teremtett, ő volt az első például, aki elrejtette a zenekart. Látnoki képességekkel bírt és gigantikus egóval. 't talán nyugodtan dicsérhetem, hisz' nem volt náci. Igaz, csak azért nem, mert olyan, hogy náci párt, az ő idejében még nem létezett. Ha lett volna, lefogadom, hogy belép. Olvastam a leveleit, szélsőségesen antiszemita volt. Nem volt valami kellemes alak, de jó zenét csinált.
MN: Színházi rendezésen nem gondolkodott?
LT: De igen, s egyre jobban foglalkoztat a gondolat. Gyerekként sokat jártam színházba. Volt valami varázslatos benne, amit ma alig tapasztalni. Anyám sokat emlegette a 80 nap alatt a Föld körül színházi előadását; gyerekfejjel látta, és megrémítette a látvány. Sosem értettem, hogyan lehet ennyi mindent megjeleníteni színpadon, s a tetejében még ijesztővé is tenni. Én valami kisebbre gondoltam, egy rövid színdarab írásán gondolkodom. Átmenteném néhány ötletemet a megboldogult operaprojektből is. Valami olyasmit képzeltem el, mint Prágában a Fekete Színház.
MN: Gyerekfilmet sosem akart készíteni?
LT: Hosszú ideig a fejemben volt ez is. Tarkovszkij filmje, a Tükör, bár tudom, nem gyerekfilm, de a gyerekkorról szól, és nekem fontos filmem. Konkrét történetben nem gondolkodtam, csak néhány gyerekkori álomkép kavargott a fejemben. És nagyon szeretem az angol gyermekmeséket; tudja, azokat a tipikusan brit könyveket, amikben az állatok a saját kis ágyukban alszanak.
Az interjú a Dán Kulturális Intézet támogatásával jött létre.
