| ||
magyarnarancs.hu: Május elején került a mozikba Dézsy Zoltán sokat emlegetett filmje, amelyben ön is játszik. Látta már a filmet?
Ujlaki Dénes: Nem láttam a filmet, így nem igazán tudom megítélni, miként sikerült, de ez nem is az én dolgom. Felkértek egy szerepre, én pedig elvállaltam. Egy öreg betörőt játszottam, aki kioktatja a többieket, hogyan kell viselkedni a börtönben, mert Zoli tudta, hogy nekem van némi börtönmúltam. Az volt a feladatom, hogy egy zárkában üljek: kaptam egy szöveget, és elmondtam. Ezzel elvégeztem a dolgom.
magyarnarancs.hu: A film készítése során többen is visszaléptek a szereptől. Ön mit gondolt erről?
UD: Elvállaltam a szerepet, mert felkértek, és színész vagyok. Ez a munkám. Egyre kevesebb film készül, nem nagyon lehet azt mondani ezekre, hogy köszönöm, nem. Főleg, ha az embernek van családja. Soha egy filmre sem mondtam nemet, ahogy színházban sem adtam vissza szerepet soha. Bár ez most nagy divat. De ha az ember köt egy szerződést, akkor azt el kell végezni, ha tetszik, ha nem. A színész azért vállalja a szerepet, mert színész. Bármilyen munkát elvállaltam, akár színpadon, akár filmen: soha nem szégyelltem semmit, amit csináltam, és mindig pozitívan álltam a dologhoz. Itt segítettem, ha kellett: a kollégákkal sem mindig voltunk egy szinten, de egy produkciónál az ember tudja, hogy segíthet a másiknak.
magyarnarancs.hu: Mi a véleménye a film körüli felhajtásról? A sok negatív szakmai és politikai kritikáról?
UD: Megcsináltam eddigi életemben hetven nagyjátékfilmet, és nem érdekelt egyszer sem a film visszhangja. Munkának tekintem. Dézsy Zoltán tudomásom szerint egyébként oknyomozó újságíró, nagyon kedves ember, nem volt vele bajom. Ezt egy játékfilmnek szánta, tehát egy fikció. Miután kitalált történet, semmiféle dokumentarizmust nem lehet keresni benne. Azt, hogy maga a film szakmailag miként sikerült, sok minden befolyásolja: hogy milyen profi az operatőr, a rendező vagy az asszisztens. A két nap alatt, amit forgattunk, talán az asszisztens volt a legprofibb. Egyébként pedig, mint minden filmnél, drukkolok, hogy legyen visszhangja. Akár pozitív, akár negatív: mindegyik reklám. Zolival beszéltem azóta telefonon, tudom, hogy rengeteg támadás érte a filmmel kapcsolatban; bántják mindkét oldalról. De azt mondta, nem érdekes, legalább írnak róla, a film megy és vetítik. Ez a szerencsétlen fiú megcsinálta ezt, mániája lett, majd belebolondult, annyit betartottak neki. Sokszor úgy nézett ki, hogy nem lesz a filmből semmi, mert színészek léptek vissza; olyan helyekről kapott elutasítást a forgatásról, ahonnan nem is kért engedélyt; már akkor perelték a forgatókönyv miatt, amikor az még be sem volt fejezve... Ezek után boldog volt, hogy létrehozta, állítólag eladta a lakását, hogy be tudja fejezni az utómunkákat. Rendkívül kicsi költségvetésű mozi volt. Ha végül meg úgy ítélik, hogy rossz a film, az a rendezőn csattan.
magyarnarancs.hu: A minőségi megvalósításon túl fontos pont az is, hogy többé-kevésbé aktuálpolitikai témát akar a film feldolgozni vagy kommentálni. Ilyen helyzetben mennyire minősül a produkció politikai szerepvállalásnak?
UD: Nekem eszembe nem jutott. Nem éreztem, hogy ezzel bármiféle politikai állásfoglalást kell tennem. Elegem volt már abból, hogy az ember akármit csinál, vagy megszólal valahol, akkor azt kicsavarják, szétszedik. 2010-ben, amikor Kerényi megírta azt a számomra ízléstelen levelet a Magyar Nemzetben, akkor arra reagáltam, mert szükségesnek éreztem, hogy kiálljak egy válaszlevélben az említett rendezők mellett. Akkor is azt tapasztaltam, hogy olyan dolgok történnek a mai világban, amelyek újságíró-etikailag elfogadhatatlanok. De a film munka, nem politizálok, és senkinek a luftballonját nem akarom fújni. Ezen a forgatáson már régen túl vagyok, már a nyári munkákon gondolkodom.
magyarnarancs.hu: A színházé lesz a főszerep?
UD: Gothár rendezi Szegeden a Leányvásárt, ami Vinnai átirata, játszom ott; és játszom A mi osztályunkat a Katona József Színházban. Most volt Ibsen A nép ellenségének bemutatója: baromi nagy siker, öröm részt venni az ilyen alkotásokban. Ha egy színész életében négyszer összejön az, hogy jó a darab, jó a szereposztás, szeretik a nézők, sikeres az előadás, akkor az beteljesült pálya. A többi mind robot, mind munka. Ez nekem szerencsére megvan, a Katonával bejártam egész Európát, a világot Ausztráliától Dél-Amerikáig.
Mindeközben viszont nem lehet tudni, melyik színházzal mi lesz. A szívem szakad meg, ha egy színház megszűnik... A színházakkal nem lehet politizálni. A színháznak kell politizálni, magának az előadásnak, és nem a színésznek személy szerint. A jó előadásnak mindig van politikai üzenete, és általában a fennálló hatalom ellen szól, függetlenül attól, hogy az bal- vagy jobboldal. Azt kritizáljuk, aki a hatalmat gyakorolja. Ami nem egy karrierépítő gondolkodás, de ez a kötelesség: felhívni a figyelmet a hibákra. A színház ezért mindig él. Ha mást nem, bekerül egy szobába, lakásba, pincébe. De mindig lesz. Film már nem biztos, mert annak komoly technikai háttér kell. Ráadásul, mivel az illetékes kulturális tárcának kötelessége támogatni a költségeket, mindig lesznek kullancsok a filmen. A költségvetésből nagyrészt az kap, ami mindig az akkori kormány szájíze szerint készül, lásd a Hídembert vagy a Sorstalanságot. Vegyük tudomásul, hogy most egy candide-i országban élünk, ahol a „minden a lehető legjobban van” a retorika, működés közben pedig a harmincas évekbeli Rokonok alaphelyzete megy minden oldalon. Így alakult, nincs mese.
