"Vajna kifejezetten jó választás"

  • Greff András
  • 2013. augusztus 22.

Film

Az ELTE Filmtudomány Tanszékének vezetője 2011 augusztusa óta tagja a Magyar Nemzeti Filmalap ötfős bizottságának, amely a mozikba szánt, egész estés filmekre beadott pályázatok sorsáról dönt. A filmalap preferenciáiról, Andy Vajnáról, az utolsó vágás jogáról és a magyar film pozíciójáról kérdeztük.


Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Andy Vajna nemrég azt állította a Magyar Filmművészek Szövetségéről (MFSZ), melynek vezetője, Tarr Béla az utóbbi hetekben élesen kritizálta a filmalapot, hogy bár azt mondják, ők reprezentálják a szakmát, valójában azt reprezentálják, ami csődbe vitte azt. Nem gondolja ezt a kijelentést rendkívül problematikusnak?

Kovács András Bálint: Beszéltem erről vele és Tarr-ral is. Vajna nem azt mondta, hogy Tarr vagy az a fajta film vitte csődbe a szakmát, amit a magyar filmesek csinálnak. Nem a filmekről vagy filmrendezőkről beszélt, hanem egy gazdasági szervezet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) önkormányzati rendszerének a csődjéről. Az MMKA többmilliárdos adósságállományt halmozott fel, amely a korábbi működéssel nem volt kezelhető. Ha ebbe a rendszerbe még több pénzt tol bele az állam, akkor még több adósság halmozódott volna fel - ez így van az országnál és az EU-tagállamoknál is; ez az adósságválság: ugyanazt a jövedelmi szintet csak egyre nagyobb adósság árán lehet fönntartani. Egészen piciben ez történt az MMKA-nál is.

MN: Az MMKA adósságfelhalmozásában a felelősség megoszlott a minisztérium, a vezetőségi és kuratóriumi tagok, a producerek és filmkészítők között, és nem egyenlő arányban. Van, aki érintett, van, aki nem.

KAB: Persze. Én sem egyes emberekről beszélek, hanem egy rendszerről. Ez az önkormányzati rendszer húsz év alatt csődbe jutott. A nagyon kritikus helyzet éppen akkor alakult ki, amikor a 2004-es filmtörvénnyel megerősítették ezt a rendszert, és az MMKA afféle állam lehetett az államban. Csak egy példa. Az egyik legnagyobb eredmény, amit elértek, a 20 százalékos adó-visszatérítés volt, ugyanakkor ennek a rendszernek a gyakorlatában a legnagyobb visszaélésekre adott lehetőséget. Volt egy filmnek egy adott, elfogadott költségvetése, majd ha a producerek menet közben bejelentették, hogy ezt túllépték, több százmillióval akár, és az MMKA aláírta, hogy ezt tudomásul veszi, akkor az adó-visszatérítést már a magasabb összeg alapján kapták úgy, hogy a túllépés sokszor csak könyvelési trükk volt. Amikor valaki azt mondja, hogy állítsák vissza ezt az önkormányzati rendszert, mert megígérjük, hogy a továbbiakban nem így lesz, akkor a másik oldalon jogosan vethetik fel: húsz év nem volt elég idő arra, hogy egy átlátható, visszaélések, korrupció nélküli rendszert alakítsanak ki?

MN: Több filmrendező nehezményezte, hogy nem lehet ott két-három olyan ember is a döntőbizottságban, akiket a szakma delegál. Erről nyilván nem ön dönt, de a véleménye érdekelne róla.

KAB: Ebben nekem tényleg nincs szavam. De a magánvéleményem az, hogy ha azt látnám, hogy a döntőbizottságban a filmgyártáshoz nem értő, a magyar filmet és a filmszakmát nem ismerő, ideológiailag elfogult és primitív gondolkodású emberek ülnek, megalapozottnak tartanám ezt az igényt. De ennek az ellenkezőjét látom (hacsak pont én nem vagyok ilyen), úgyhogy legközelebb ez a kérdés akkor lesz aktuális, amikor minket új tagokkal váltanak föl. De személy szerint természetesen semmi kifogásom a felvetés ellen.

MN: Az MFSZ nemrég létrehozott egy alternatív filmalapot, hogy ne csak egy helyre tudjanak majd a filmesek pályázni, ne csak egy ablak legyen.

KAB: A többablakos rendszer csak retorikai fogás. Magyarországon húsz éve nem volt többablakos rendszer, az MMKA sem ilyen volt. Csak a szocializmusban volt valamiféle többablakos rendszer Magyarországon, azt viszont egy kemény politikai kontroll fogta össze, tehát a végén az is egyablakos volt.

MN: Korábban lehetett pályázni például az NKA-hoz vagy az ORTT-hez is.

KAB: Azok kiegészítő támogatások voltak, nem "többablakos" rendszer. Három-négy filmet leszámítva nem létezett olyan, hogy ne az MMKA lett volna a fő állami támogatója egy magyar filmnek. Egész Európában mindenhol egyetlenegy központi filmalap létezik. Más kérdés, hogy bizonyos országokban, Franciaországban, Angliában vagy Németországban léteznek regionális, de szintén kiegészítő támogatások. De azt mondani, hogy legyen két központi nemzeti filmalap, abszurdum. Ez olyan, mint amikor 1993-ban a jobboldali kormány létrehozta a jobboldali filmeseknek a Történelmi Filmalapítványt. Csakhogy az MNF nem politikai alapon megszervezett filmalap, amivel szemben létre kéne hozni egy másik politikai filmalapot. Sőt nem is a "közönségfilmesek" filmalapja, amivel szemben létre kéne hozni a "művészfilmesek" filmalapját. Ha ez így lenne, én biztos nem lennék ott, de szerintem a többiek sem. Ez már az elmúlt fél év döntései alapján világossá kellett, hogy váljon mindenki számára. Amiről itt szerintem szó van, az részben politikai bizalmatlanság, hiszen a mostani kormány a szakmai szervezetek megkérdezése nélkül nevezte ki a kormánybiztost, részben pedig szakmai bizalmatlanság, ami kifejezetten Andy Vajnának szól. Ő nem ebből a körből való, nem itt szocializálódott, ezért nem bíznak benne.

MN: Talán azért sem, mert Vajnában a Hollywoodban jó ideje melléfogó figurát látják.

KAB: Nagyon inkorrektnek tartom az efféle, személyhez szóló érvelést. Azt senki nem meri kétségbe vonni, hogy Vajna ért a filmgyártáshoz. Én nem ismertem őt korábban, de egy óra beszélgetés után az volt számomra a kérdés, hogy vagy elhiszem neki, hogy őszintén beszél velem, és akkor elvállalom a felkérést, hogy vegyek részt a döntőbizottságban, vagy nem hiszem el neki. Én sok barátom rosszallása ellenére bizalmat szavaztam Vajnának. És most azt látom, hogy azt csinálja, amit mondott. Meg kell nézni a tényeket. Ennek semmi köze ahhoz, hogy korábban Hollywoodban mikor ért el sikereket, és mikor nem.

MN: A felülről kinevezett kormánybiztost ugyanakkor könnyen le is lehet váltani felülről.

KAB: Igen, az egyetlen veszélye ennek a rendszernek az, hogy Vajna eltűnhet belőle, mielőtt a rendszer működni kezd, és megszilárdul. Abban a helyzetben, amiben a magyar film volt, Vajna kifejezetten jó választásnak tekinthető. Mert kívülről jött, és tiszta rendszert teremtő szakmai, és nem ideológiai koncepcióval állt elő. Azt gondolom, hogy a magyar filmszakma nem tudott volna kiállítani egy olyan embert, aki ennyire következetes módon megreformálta volna a pénzelosztást, és létrehozott volna egy teljesen európai módon felépített, átlátható rendszert. Világosan mutatja ezt, hogy megelőzőleg a filmszakma hosszú keresgélés után választott magának vezetőt Kőrösi Zoltán (az MMKA kuratóriumának elnöke 2010 óta - G. A.) személyében, és ugyanazok az emberek, akik őt megválasztották, alig egy hónap elteltével már árulónak bélyegezték, mert elkezdte feltárni a visszásságokat. A filmesek olyan embert akartak, aki abban segített volna, hogy minden ugyanúgy menjen tovább. Tarr Bélában sem bíztak.

MN: Térjünk rá a döntőbizottságra. A tagok megbízatásának van valamilyen időbeli határa?

KAB: Papíron nincs. Elhangzott persze, hogy rotálódni fog a bizottság. Én biztosan nem akarok egész életemben itt ülni, és forgatókönyveket olvasni, dönteni. Egy év szerintem kevés, két évet reálisnak tartanék - a legtöbb nemzeti filmalapban egyébként kétéves a mandátum.

MN: A filmalaphoz mintegy 150 forgatókönyvet adtak be eddig, és önök hoztak már pozitív döntéseket gyártási, illetve forgatókönyv-fejlesztési támogatásra is. Az a tény, hogy az eddig támogatott nagyjából húsz film közül négyben is érintettek az alap forgatókönyv-fejlesztői, nem gyengíti azt a törekvést, hogy a filmalap friss levegőt hozzon a filmes életbe?

KAB: Ezek az emberek, akikről szó van, a forgatókönyveiket az elmúlt években írták. Közben létrejött a filmalap, és a rendezők vagy producerek csak ezért nem fogják nem beadni a pályázatukat. Az a szabály, hogy abban a döntési mechanizmusban, ahol valaki érintett, az illető nem vesz részt. A döntőbizottság tagjai pedig, amíg a bizottságban ülnek, egyáltalán nem folyhatnak bele semmilyen projektbe, ami ez alatt az idő alatt pályázik. Nagyon kevés forgatókönyvíró van Magyarországon, aki nem vesz részt ebben a procedúrában. A fejlesztő csapat szűk, de az a társaság, amely olvas az alapnál, nagyon népes. Ez egy pici szakma, ami másképp nem tud működni, mert vagy senki nem adhatna be forgatókönyvet, vagy pedig pékekkel és hentesekkel kellene feltölteni a döntőbizottságot.

MN: A filmalap szemlélete kifejezetten forgatókönyv-központú. Ugyanakkor tudunk a filmtörténetben olyan remekművekről, amelyek forgatókönyv nélkül vagy a könyvet csak laza vázlatként használva jöttek létre.

KAB: Az MMKA is kifejezetten forgatókönyv-központú volt. Csak éppen túl sok félig kész munkát engedtek át. Ha én megnézem most a magyar filmben jelen levő rendezők műveit, akkor azt látom, hogy kiemelkedő minőségben két olyan rendező van, akitől soha nem kérnék szabályos forgatókönyvet: az egyik Tarr Béla, a másik Jancsó Miklós. Illetve még Fliegauf Bencét sorolnám ide. Nem látok más tehetséges magyar filmrendezőt, aki ennyire megbízhatóan tényleg a nem hagyományos forgatókönyv alapján készült filmek mestere lenne. Az egyik legnagyobb problémának az átlag magyar filmeknél azt tartom, hogy a forgatókönyvek nincsenek jól megírva: nincsenek jó dialógusok, az író nem gondolta végig, nincs szerkezet, közhelymegoldásokat választ. Almási Miklós ugyanezt írta le már a hetvenes évek közepén! Több mint 40 éve az a gyakorlat, hogy a forgatókönyv mellékes, elhanyagolható dolog - és ez persze az egész európai film problémája. Nem véletlen, hogy 1997-ben az EU médiaprogramja az egyik elsődleges iránynak a forgatókönyv-fejlesztést jelölte meg. Lett is eredmény. A magyar film meg beleragadt abba, hogy nem kell rendes forgatókönyv, vagy ha kell, akkor a rendező írja, aki rendezni tud, de írni csak nagyon moderált módon. Pedig ez nemcsak Hollywoodban mesterség, hanem mindenütt. A pályázatok alapján ráadásul semmi olyan tendenciát nem látok, hogy valaki valami végtelenül újszerű dolgot próbálna csinálni, aminek a rovására a filmalap a klasszikus filmeket támogatná. Az eddigi legvadabb projekt Nemes Gyuláé volt, ami cáfolja is a kérdésben foglalt feltételezést: megállapítottuk, hogy ezt a projektet nem lehet a forgatókönyv alapján megítélni, mégis megkapta a támogatást, mert az ötlet alapján úgy láttuk, megéri kockáztatni.

MN: Elolvasott egy csomó pályázatot. Milyennek látja a felhozatalt: látszik valamiféle megújulási törekvés?

KAB: Az összkép nem nagyon változott, hiszen többnyire ugyanazok adtak be műveket, akik már eddig is csináltak filmet. Az egyetlen újdonság, amit tapasztalok, hogy egyre többen akarnak "nem magyar" filmet csinálni. Angol nyelven forgatni nem magyar színészekkel, nem magyar közegben, nem Magyarországhoz kötődő történetet.

MN: Egyetlen zsáner van, amivel az utóbbi időben tarolni lehetett a hazai piacon, ez pedig a vígjáték. Ugyanakkor vannak műfajok, amik potenciálisan közönségvonzóak, itthon mégsem próbálkozik velük szinte senki sem: a horror, a thriller, a sci-fi. Van a döntőbizottságnak valamiféle koncepciója arról, hogy mit volna inkább érdemes támogatni?

KAB: Semmi olyan koncepció nincs, hogy mi mondjuk meg, milyenek legyenek a magyar filmek. Mindenkinek van személyes elképzelése arról, hogy mit szeretne látni, de ez nem mindenkinél ugyanaz. De se én nem tudom befolyásolni, hogy milyenek legyenek a beadott tervek, se más. Nem rendelünk forgatókönyveket. Azzal dolgozunk, amit beadnak, és az alapján döntünk, hogy jó-e az adott munka vagy sem. Ez egy kultúra, amit nem lehet intézményekkel megváltoztatni. Attól félni, hogy azért, mert Andy Vajna vezeti a filmalapot, majd Rambók és Terminátorok készülnek, meg azt mondani, hogy a magyar film majd a nemzetközi show-business része lesz, butaság. Ha akarná, sem tudná elérni, de nem is akarja. De ez nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy a magyar filmeket lehetőleg egy kicsit többen nézzék meg. Ki meri azt mondani, hogy nem baj, ha az Isztambul című új magyar filmre előadásonként négy ember kíváncsi?

MN: Nagy port vert fel, hogy bizonyos esetekben a filmalapé lesz az utolsó vágás joga. Önnek mi a véleménye erről? Nem a hazai filmkészítési és -támogatási hagyomány félreértéséből fakad ennek a produceri szisztémából származó megoldásnak a beemelése?

KAB: Azt gondolom, hogy ez egy kicsit hibrid rendszer, és ez az, ami nekem tetszett. A filmalap egyrészt támogatást oszt, másrészt minőségileg is belelép a projektekbe. Mi nemcsak igent és nemet mondunk, hanem adunk ötleteket is akár a továbblépéshez. Ezt nem kell megfogadni. De ha valaki kér segítséget, megkapja. Sok esetben volt ilyen, neves rendezők részéről is.

MN: De ez még az előkészítési fázis.

KAB: Igen, de máris sokkal több, mint amit az MMKA csinált. Nem biztos, hogy nagyon szerencsés módon volt kommunikálva az utolsó vágás joga, főleg úgy, hogy utána magyarázkodni kellett. Mindenesetre úgy alakult ki, hogy a 150 millió feletti támogatásnál, ahol már vagyoni jogokat szerez a filmalap, megszerzi a végső elfogadás jogát is. Ezek tiszta produceri jogok. És bármelyik producernek a világon, akinek vagyoni joga van - ha mondja, ha nem -, megvan a joga arra is, hogy beleszóljon a filmbe, és ezt a jogot, akárki akármit mond, gyakorolják is. Konkrét példákat tudok, amikor a külföldi koproducer visszavonta a támogatást, mert a magyar rendező nem akarta megvágni a filmjét.

MN: De más az, ha valaki a magánvagyonát teszi bele egy filmbe.

KAB: Ez az én magánpénzem is.

MN: Meg az enyém.

KAB: Így van. Ez közpénz. És a közpénz felhasználása még nagyobb felelősséggel jár.

MN: Ez világos. Viszont ha csak olyan projektek kaphatnak támogatást, amiket szigorú minőségi kritériumok alapján választanak ki, akkor nem értem, hogy az ezt megvalósító rendező miért nem dönthet szabadon a műve végső formájáról.

KAB: Miért ne dönthetne szabadon? A szabály az, hogy a többlettámogatásnál - tehát csak a 150 millió fölötti támogatás esetében - a filmalap láthassa az utolsó változatot, és ha nem ért egyet vele, a rendező pedig nem fogadja el a javaslatát, akkor tesztvetítést fog beiktatni, és a műfajhoz megfelelően kiválogatott közönség reakciói alapján döntenék el, melyik változat működik jobban. Gondolja, hogy nem így dolgozik a legtöbb producer és rendező? Mindenki tart tesztvetítéseket, ha vita van. Egyébként életemben egyetlen filmet láttam, ahol a rendezői változat jobb volt, mint a produceri: ez Forman Amadeusa. Csakhogy a produceri változat tizenegy Oscar-jelölést kapott, és nyolcat meg is nyert! Most kinek volt igaza? A probléma, ismétlem, az, hogy a szakma nem bízik Andy Vajnában. De most már így, egy év után szerintem láthatnák, hogy nincs félnivalójuk. Már csak azért sem, mert testületi döntés van, és vita esetén a végső döntés nem is a filmalapnál, hanem a tesztvetítések közönségénél van. Ráadásul a filmek elenyészően kis részéről beszélünk, mondjuk évi egy filmről. Másfelől az első alkalommal, amikor az látszana, hogy a filmalap el akar rontani egy filmet, hatalmas botrány lenne, és senki nem olyan ostoba, hogy ilyesmit vállaljon.

MN: Egy januári konferencián a kortárs magyar filmekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a filmek két úton tudják magukat legitimálni: vagy sokan megnézik őket, vagy nemzetközi, A kategóriás fesztiválkarriert futnak be, és ez utóbbira a közelmúltból csak A torinói ló hozható fel példaként (a konferencia még azelőtt volt, hogy Fliegauf Bence Ezüst Medvét kapott volna Berlinben – G. A.). Nem igazságtalan ez a kép? A Pál Adrienn Cannes-ban kritikusi díjat kapott, a Delta és a Szelíd teremtés ugyanott versenyprogramban futott, a Bibliotheque Pascal vagy az Iszka utazása pedig szintén A kategóriás fesztiválok kisebb fórumain mutathatta meg magát.

KAB: Tény, hogy az elmúlt négy évben több A kategóriás fesztiválszereplés volt, mint az előző tizenötben együttvéve. Ez örvendetes. De mire érv?

MN: Ellenérv volna arra, hogy egyik módon sem tudta magát legitimálni a magyar film.

KAB: Közel négyszáz film közül hat-hét filmről van szó húsz év alatt. Az arány túl kicsi. Én arról beszéltem, hogy az elmúlt 20 évben a magyar filmek törzse, évi 15-20 film nagyon alulmaradt ezeken a területeken. Persze a lengyelek sem értek el sok nemzetközi eredményt ebben az időben vagy a csehek sem. Na és? Ez mentség? És most csak külsődleges eredményekről beszélek, nem belső minőségről! De mégis, a fesztiválsiker presztízst és láthatóságot biztosít a magyar filmnek. Én elsősorban ezt a fajta sikert tartom fontosnak, de az már az én ingerküszöbömet is meghaladja, amikor egy magyar film a tízezres, sőt ötezres látogatottságot sem éri el. Ezek a filmek annál azért jobbak, hogy csak ennyien nézzék őket. Ez persze már forgalmazási és marketingkérdés is. De az átlagminőség az elpártolási folyamatot azért valamennyire magyarázza, és ez nem most kezdődött, hanem a hetvenes években, és a nézettség azóta csak megy lefelé. Emiatt van jogosultsága annak, amit Vajna hangoztat, vagyis hogy a magyar közönséget vissza kell hozni a magyar filmekre. Nyilván nem A torinói ló lehet az, ami behozza a nézőket, hanem a szórakoztató filmek. Eddig évtizedenként csak egy-két ilyen sikerfilm volt. Arra senkit nem lehet utasítani, hogy csináljon zseniális művészi alkotásokat. Ha megy, megy, ha nem, nem. Ez a része a magyar filmnek mindig is a rendezők akarata és képessége szerint fog fejlődni. A közönségsikerért azonban sokat lehet tenni. Ha az egy évtizedben elkészült filmeknek csak az egyötöde is jelentős közönségsikert érne el, az még mindig nem veszélyeztetné a művészfilmes kultúrát, aminek mindig is szabadnak kell maradnia, de talán a művészfilmekre is többen beülnének, mert lenne becsületük a magyar filmeknek.

A döntőbizottság

Az ötfős döntőbizottságnak interjúalanyunkon és Vajna kormánybiztoson túl tagja még Divinyi Réka forgatókönyvíró, Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója (korábban producer) és Miskolczi Péter producer. Helyettes tag Medveczky Balázs, a Magyar Televízió vezérigazgatója. A filmalap állandó forrása ettől az évtől kezdve a hatos lottó játékadójának 80 százaléka: a bizottság idén várhatóan ötmilliárd forint körüli összeget oszthat szét.

Figyelmébe ajánljuk