chili&vanília

A Momofuku kelbimbó

Gasztro

Éppen tíz éve nyílt meg David Chang fiatal amerikai sztárséf első sikerétterme, a Momofuku Ssäm Bar. A New York bohém East Village negyedében található bisztró akkoriban a város egyik legfelkapottabb és legtöbbet emlegetett helye volt, a szaksajtó és a közönség is imádta, konyhafőnöke szinte minden létező díjat bezsebelt. Sokáig úgy tűnt, hogy David Chang nem kíván celebritássá válni, mindössze piszkosul jókat főzni. Utóbbi megvalósult, előbbi mégiscsak elsodorta, a nagy keresletre való tekintettel pedig az elmúlt években sorra nyitotta az újabb és újabb éttermeit világszerte, Kanadától Ausztráliáig. A saját New Yorkjában többek között rántott csirkés szendvicses hellyel és japán ihletésű bisztróval rukkolt elő, mind csúcsra járatva. A tíz­éves Momofuku Ssäm Bar viszont még mindig él és virul, az eredeti helyszínen, némileg frissített dizájn­nal, ebédidőben már simán be lehet sétálni foglalás nélkül, este viszont még tíz év elteltével is telt házas. Egyik ikonikus fogása a gőzbuciba töltött, omlós malachasaalja, uborkával, édeskés hoisin szósszal, másik a langyos kelbimbósaláta, egyiket sem veheti le az étlapról. Nem véletlen, ugyanis mindkettő zseniális. A Momofuku kelbimbó már akkor is megihletett, most viszont egy felfrissített öntetet kapott, amibe tahinit és narancslevet is kevertem, így még krémesebb és izgalmasabb, a kelbimbóval pedig parádés.

 

Momofuku sült kelbimbósaláta csípős-édes öntettel

Hozzávalók (4 adag)

 

1 kg kelbimbó

olívaolaj

só, bors

Öntet:

0,8 dl szójaszósz

1 zöldcitrom leve

2 evőkanál (30 ml) friss narancslé

2 evőkanál (30 ml) víz

2 evőkanál (30 ml) tahini, esetleg helyette mogyoróvaj

2 evőkanál (30 ml szezámolaj)

2 evőkanál (30 ml) méz

1 gerezd fokhagyma, lereszelve

3 cm friss gyömbér, lereszelve

½ kávéskanál csípőspaprika-krém vagy friss csili

Tálaláshoz:

pirított magok (pl. kesu, kókuszforgács)

marinált lila hagyma

esetleg: puffasztott rizs

 

A sütőt előmelegítjük 220 fokra. A kelbimbó külső leveleit szükség szerint eltávolítjuk, megmossuk, majd konyhai papírtörlővel megszárítjuk. Mérettől függően félbe- (ha nagyon nagy fejek, negyedekbe) vágjuk. Összeforgatjuk az olívaolajjal, majd sütőpapírral letakart tepsire szórjuk, úgy, hogy a vágott fele legyen lefelé (így az szépen karamellizálódik). Sütőtől függően kb. 15-20 percig sütjük, amíg szép piros lesz. Közben elkészítjük az öntetet: az összes hozzávalót robotgépben vagy botmixerrel teljesen simára pürésítjük. Ha túl sűrűnek látjuk, pici vízzel hígíthatjuk. Ebből a mennyiségből összesen 2 dl öntet lesz, a zöldségre ebből csak kb. a felét használjuk, a többit csatos üvegben a hűtőben tárolhatjuk, és más salátákra is felhasználhatjuk. Amikor elkészült a sült kelbimbó, összeforgatjuk az öntettel. Langyosan, pirított magokkal és marinált hagymával megszórva tálaljuk, az utóbbihoz a vékonyra szeletelt lila hagymát összeforgatjuk kevés ecettel, sóval és porcukorral, majd legalább egy órát állni hagyjuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk