Gyanús buszbeszerzés

Drága Mercedes!

  • - zsip -
  • 2012. június 19.

Gazdaság

6-8 millió forinttal költött többet darabonként a BKK Mercedes buszokra, mint amennyi a piaci árhoz képest indokolt lett volna. A többletköltség összesen 200 millió forint körül van.

Darabonként 65 ezer euróért vásárolt a BKV számára használt buszokat a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. A Mercedes Citaro O53-as típusból 31 darabot vettek, ez darabonként bő 19 millió forintos kiadást jelent. Hogy pontosan mennyit költött a BKK a buszokra, azt egyelőre hiába kérdeztük, nem árulták el, így számításainkra vagyunk kénytelenek hagyatkozni: 590 milliónál többet (296 forintos árfolyamon számolva).

Utánanéztünk, hány forintért kínálnak eladásra 10-12 éves Mercedes Citaro O53-as típust a piacon, a BKK által megadott paraméterekkel. Az egyik nemzetközi kereskedőoldalon találtunk 39 ezer euróért Németországban 364 ezer kilométert teljesített, tizenegy éves Mercedes Citarót – ráadásul ez nem háromajtós szólóbusz, amelyeket a BKK vett, hanem négyajtós csuklós busz, ami több utast tud szállítani. A különbség ez esetben alsó hangon 7,5 millió forint. A többi Citaro, amelyet találtunk, hasonlóképpen egyértelműen olcsóbb, mint amennyiért a BKK bevásárolt. Ami a nyertes pályázó ajánlati árát illeti, a 65 ezer eurós tartományban ötéves, csuklós, csaknem ugyanannyit használt, légkondicionált Citarót lehet vásárolni (a mieink kétszer ilyen öregek és kevesebb utast bírnak el). Mi indokolhatja a darabonkénti 6-8 millió forintos, összességében nagyjából 200 milliós eltérést?

 


A BKK-tól a következő választ kaptuk. „Az Ön által – vélhetőleg internetes használt haszongépjármű-közvetítő oldalakon – fellelt járművek műszaki tartalmukat tekintve nem biztos, hogy a BKV Zrt. által eredetileg kiírt tartalomnak megfelelnek (pl. ajtóelrendezés, férőhely, klíma), továbbá azok csak tisztán adásvételi árak. A BKV pályázata teljes mértékben használatba vehető járművekre lett kiírva. A nyertes pályázó feladata volt a járművek Magyarországra történő szállítása – a járművek Németországból, Ausztriából és Spanyolországból érkeztek –, a Közlekedési Hatóságnál való honosítási eljárása, a műszaki vizsgára való felkészítése – használt járművek esetén ez elkerülhetetlenül jár állapotjavítási, gépészeti beavatkozásokkal –, valamint a műszaki vizsgáztatása és átíratása is. A fent említett műszaki és adminisztratív jellegű ügyintézéseken felül a vásárolt járművekre első forgalomba adási napjuktól számított három hónapos garanciát is vállalt a szállító. Ezek tükrében véleményünk szerint 10-12 éves, megkímélt járművekért a 65 ezer euró nem tekinthető túlzónak.”

 

Egy buszágazatban jártas szakértő legfeljebb kétmillió forintra becsülte egy külföldről behozott busz forgalomba helyezésének költségeit szállítással együtt. A narancs.hu számításai is körülbelül ekkora összeget adnak ki (lásd keretes írásunkat). Ne feledkezzünk meg a BKK válaszlevelének olvasásakor arról sem, hogy a frissen üzembe helyezett buszoknál számos esetben a légkondicionáló nem működött.

Nem történt meg a buszok korábban tervezett átalakítása sem (a nyitható ablakfelületek növelése, a járművezető-fülke zárhatóvá tétele, az ajtóműködés és a műszerfal kezelőszervei, az arculati elemek Budapest-specifikussá történő alakítása, az üzemanyag-átfolyásmérő beépítése, a jegykezelő, az utastájékoztató és a forgalomirányító rendszerek beépítése). Pedig tavaly októberben a BKK még azt adta hírül, hogy „ezek elvégzése után az első járművek várhatóan még idén forgalomba állhatnak”. A buszonként maximum 5 milliós átalakítások elmaradására vonatkozóan ma a következőt nyilatkozza a BKK. „A budapesti közösségi közlekedés üzemeltetési modelljének május 1-jei átalakulása miatt a BKK, valamint a BKV Zrt. is arra a megoldásra kényszerült, hogy a Mercedes autóbuszokat forgalomba adja, bár azokon a Budapest-specifikus átalakítások még nem készültek el. Eddig sajnálatos módon nem tudott elkészülni autóbusz a végleges formájában, mert a napi utasforgalomban részt kell vennie valamennyinek.”

A Mercedes Citaro autóbuszokat az EvoBus Hungária Kft. szállította és helyeztette forgalomba, a BKK két pályázó közül választotta a céget. Az EvoBus tulajdonosa a stuttgarti Evobus GmbH és a Salzburgban bejegyzett Mercedes Benz Automobilvertriebsgesellschaft mbH. Az osztrák Mercedes cég tulajdonában van a Kárpát utcában az EvoBusszal azonos székhelyen működő, Mercedeseket forgalmazó Pappas Autó Magyarország Kft. is. Az autóbuszok szervizelése jelenleg a BKV óbudai telephelyén, garanciális esetben az EvoBus telephelyén történik. Szakszervizi tevékenységet igénylő eseti javításra és pótalkatrész-ellátásra most készítik elő a pályázatot.

Apró tételek

Egy vidéki műszakivizsga-állomáson kérdésünkre 50 ezer forintban határozták meg a vizsgadíjat. Az átírás költsége 167 ezer 250 forint eredetvizsgával, új forgalmi engedéllyel, vagyonszerzési illetékkel – az egyik átírási kalkulátor ezt mutatja. Ma az egyedi forgalomba hozatali engedély díja 22 ezer 800 forint, ami honosítási eljárás esetén 8 ezer forint. A forgalomba helyezési eljárás az említett tételekkel számolva szállítás nélkül 250 ezer forintra jön ki. A Narancsnak egy volt BKV-buszsofőr azt mondta, az említett távolságokból a hazajutás üzemanyagköltsége 100-300 ezer forint lehet, utóbbi a Spanyolországból való ideérkezésre bőven elég – de innen csak három Citaro érkezett. Ez eddig 550 ezer forint. Ha vasúton érkeztek, akkor alacsonyabb a költség. Mindehhez járul az átvizsgálás, állapotfelmérés költsége, amiben legnagyobb tétel a motorolaj, sebességváltó-olaj, a légkondicionáló-folyadék feltöltése, már amelyiknél kell. (Hogy egyébként ez miképpen sikerült, arra részben következtethetünk abból a botrányból, amit Citarókon nem működő légkondik okoztak a május eleji hőgutában. Huszonöt közül csak tíz buszon működtek a berendezések, az egyébként is szűk nyitódású ablakok nem nyíltak, utasok lettek rosszul. A BKK azzal magyarázta a kínos esetet, hogy a gyors üzembe helyezés miatt nem helyezték működésbe a készülékeket.) A folyadékokra számolhatunk 100 ezer forintot – számításba véve, hogy a BKV nagykereskedelmi áron vásárol –, persze a hat helyről érkezett, különböző állapotú buszok nem mindegyikén volt ezekre szükség. Nem számoltunk még az utolsó hivatkozással, a fődarabok három hónapra szóló garanciadíjával. Ez így összesen maximum 700 ezer forintot tehet ki, legrosszabb esetben egymilliót. A légkondival nem rendelkező buszoknál egymillió forintot kalkulálhatunk pluszköltségként, ennyiért már lehet hűtőberendezést kapni. Így mindennel együtt 1,7-2 millió forintot számoltunk össze.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.