Magyarország talpra áll címmel alternatív költségvetési javaslatot készített az LMP. A párt képviselőcsoportja egyébként is rendszeresen nyújt be módosító indítványokat az aktuális büdzséhez, de ezúttal nem pusztán költségvetési javaslatról, táblázatokba rendezett számokról van szó, hanem ennél jóval többről. Ha nem is teljes gazdaság- és társadalompolitikai alapvetésről, de majdhogynem komplett választási programról: van benne helyzetelemzés, már-már szakpolitikai szintű kiútkeresés és az ezek következtében megvalósítható költségvetési átrendezés. A majd’ kétszáz oldalas tanulmány (melyet egy külön összefoglaló közlésével azért próbáltak befogadhatóvá tenni) a legfontosabbnak tartott területeken kínál alternatívát. A jelen helyzetre tekintettel úgy is mondhatnánk, utópiát. A javaslat készítői ugyanakkor állítják: „Az utolsó forintig arra törekedtünk, hogy megbízható kalkulációkra épüljenek számaink, és hogy ne adjunk teret a megalapozatlan ígéreteknek.” Ennek megfelelően éppen annyit (1128 milliárd forintot) juttatnának az általuk preferált célokra, mint amennyit egyéb forrásokból előteremtenének.
A pénz egy része abból származna, hogy leállítanák az orbáni pusztítást. Azaz visszaszorítanák a korrupciót, leállítanák a presztízsberuházásokat, hiteles gazdaságpolitikával mérsékelnék az állampapírok felárát, illetve csökkentenék a szürke- és feketegazdaság arányát. Az ezek miatti pénzkidobást jelenleg 2900 milliárd forintra teszik, ami mégoly felfokozott kormánygyűlölet mellett is képtelenségnek tekinthető. A közgépes, századvéges szerződések, a földosztások stb. együttes korrupciós felárát például úgy becsülik meg, hogy 450 milliárddal kevesebb folyna el, ha elérnénk Franciaország vagy Belgium korrupciós szintjét – ami azért nem egy rövid távú projekt, ha egyáltalán. De a MOL-részvénycsomag pillanatnyi árfolyamvesztesége sem egy egzakt szám, az ország csődkockázatát a sokkal kisebb államadósságú csehekhez mérni módszertanilag is kétséges, a devizakötvényeken elszenvedett árfolyamveszteség a forint árfolyamával szintúgy naponta változik, vagy a ferihegyi gyorsvasutat egyszerűen fölöslegesnek nyilvánítani talán mégiscsak túlzás. A túlságosan laza csuklóval előadott megtakarítási programból úgy próbál a javaslat visszajönni, hogy valójában csak „az abszolút minimumnak tekinthető” 467 milliárd megtakarításával számol. De még ebből is 200 milliárd jönne a korrupció csökkentéséből, ami pedig elég képlékeny ahhoz, hogy „az utolsó forintig” megbízhatónak tartsuk.
A bevételek másik fele mindközönségesen adóemelésből származna. A legtöbbet a személyi jövedelemadó progresszivitásának visszaállítása hozná: a keresők alsó 80 százaléka jobban járna, a felső 20 viszont annyival többet adózna, hogy az egyenleg plusz 283 milliárdra jönne ki. Ez viszont azt jelentené, hogy havi bruttó 330 ezer felett már 45 százalékos lenne a kulcs (természetesen plusz járulékok). Bár az adórendszer progresszivitási szintje alapvetően értékválasztás kérdése, itt már felmerülhet, hogy a párt gazdasági szakértői nem estek-e át a ló túloldalára – ilyen mértékű marginális kulcs esetén az adóelkerülés és a munkavisszafogás is jelentős. Nagyobb árbevételű cégeknél emelnék a társasági adót, illetve a mainál jóval többet adóznának a környezetet terhelő tevékenységek is: emelnék a környezetterhelési díjat, a bányajáradékot, hulladékártalmatlanítási adót vezetnének be, átalakítanák a szén-dioxid-kvóta rendszerét. Továbbá a közúti közlekedésre használatarányos útdíjat vetnének ki, a szén-dioxid-költségeket elismertetnék az üzemanyag árában, a cégautó adókedvezményét megszüntetnék, a regisztrációs adót a környezeti kategória alapú gépjárműadó váltaná, lenne repülőjegyadó, stb. Bármennyire is igazságosnak tűnik mindez, az adóemelés gazdasági hatásai közül csak a (szerintük minimális) inflációs hatást figyelembe venni megint csak indokolatlan leegyszerűsítésnek tűnik.
Az így előálló pluszforrásokat az LMP zömében munkahelyteremtésre, humántőke-fejlesztésre és élhető környezetet teremtő programokra költené. A kormány „munkahelyvédelmi akciótervéhez” hasonlóan ösztönöznének munkahelyteremtésre, csak éppen az ellenzéki pártnak sokkal átgondoltabb és jobban célzott programja van a probléma kezelésére. Egy ezzel foglalkozó tárcát a következő kormányban nyugodt szívvel rájuk lehetne bízni.
A lakossági és középületek energiahatékonyságát is javítanák egy 200 milliárdos alap felállításával, aminél egyértelműbben és gyorsabban – a lakossági energiaszámlákban és az ország gázfüggőségének enyhítésében – megtérülő közpénzberuházás tényleg nem nagyon létezik. Aztán hogy ez valóban megmenti-e a „szakadék szélén tántorgó építőipart”, és létrehoz-e százezer munkahelyet, arra nem vennénk mérget. A helyben, helyi alapanyagokból megtermelt árut helyben lehetne értékesíteni, a helyi vállalkozók pedig szövetkezeti alapon szerveződnének és aktivizálnák a helyi közösséget, így fejlődne a helyi gazdaság, ahol a hiányzó helyi humán közszolgáltatási szükségleteket is ki lehetne elégíteni, és esetleg lenne helyi pénz is – az LMP agendájának ismert elemei ezek, költenének is ilyesmire 67 milliárdot. Humán területen a párt szakértői szokásosan erősek, a közoktatásról és a szakoktatásról írottakkal, a közmunka átalakításával, az aktív munkaerő-piaci eszközök értelmes használatával, vagy a női esélyegyenlőségre és roma integrációra vonatkozó elképzelésekkel nehéz volna vitatkozni. Mondjuk a felsőoktatásra vagy az egészségügyre szerintük csak sokkal több közpénzt kell költeni, és rendben lesznek. Valamint be kell vezetni egy olyan magas földadót, hogy az a spekulációs, a külföldi pénzből történő vagy – uram irgalmazz! – birtokkoncentrációt célzó földvásárlásokat megakadályozza.
Persze ahhoz, hogy egy pártot kormányképesnek tekintsenek a választók, egy efféle alternatív költségvetési javaslat eleve kevés. Az sem segít, ha a programtervezetben látványos lyukak, esetlegességek, illuzórikusnak tetsző elemek vannak. De a miheztartás végett idejekorán világossá tett, nem osztogatás centrikus választási program kifejezetten unikálisnak számít, és ez mindenképpen az LMP javára írandó. Nem árulnak zsákbamacskát, ez alapján nagyjából be lehet lőni, hogy mire számíthatnánk tőlünk.
