A Roganovok felemelkedése

  • narancs.hu
  • 2015. január 29.

Hírnarancs

Már megint Rogán Antal és az ő különös bizniszei, de játszott még a rendőrség és a magyar pornómilliárdos is. Fülledt hírek a hóréteg alól.

false

Most már jó ideje nem kérdés, hogy ha van valaki a magyar politikában, aki egészen olyan, mintha egy Scorsese-filmből lépett volna elő, akkor az Rogán Antal – és sajnos ilyenkor nem (illetve: távolról sem csak) A komédia királyára gondolunk, sokkal inkább a CasinoNagymenők–Wall Street farkasa trióra (szívünkben még ilyenkor is naiv vágyakozással persze, hiszen ezekben a filmekben a Vuitton-táskás spílerek elég nagyot csúsznak a végén az arcukon). Az V. kerület egykori ingatlanbárójának sokadik stiklijéről az Index számolt be a nap legsúlyosabb cikkében. Ebből kiderül, hogy a Rogán által kieszelt, általa keresztülvert, majd a saját maga által vezetett gazdasági bizottság ellenőrzésével bonyolított letelepedésikötvény-biznisz hatalmas pénzeket hozott – de nem a magyar államnak, hanem ellenőrizhetetlen tulajdonosi hátterű off-shore cégeknek. A letelepedési kötvényt elsősorban azoknak a – nagyon gazdag – kínai, orosz, kisebb százalékban arab embereknek találták ki, akik fárasztó vízumigénylések nélkül szeretnének üzleti ügyeik intézése végett az EU-ban utazni. Hazánkban ezért 250 ezer eurót kell kipengetni, de az adásvételt intéző magáncégek a kötvényt kevesebbért, 221 ezer euróért veszik meg a magyar államtól, és eztán még igen brutális kezelési költséget is felszámolhatnak. Az Index számításai szerint a cégek egy ember bevonzásán kábé 23 millió forintot nyerhettek, a magyar állam pedig semmit. A közvetítőcégek másfél év alatt 51 milliárd forinthoz juthattak hozzá így. A többit az olvasó fantáziájára bíznánk, illetve lásd a fentebb idézett klasszikus műveket.

Öblítsünk is gyorsan egy látszólag apró, mégis jelentős győzelemmel: ahogyan azt napközben mi is megírtuk, most már biztos, hogy törvényt sértett a rendőrség, amikor tavaly szeptember 8-án házkutatást tartott az Ökotárs Alapítványnál és konzorciumi partnereinél. Az Ökotárs a Norvég Civil Támogatási Alap pénzei után szaglászó kormány (magyar hangja: Lázár János) egyik kiemelt ellenségeként emelkedett a köztudatba tavaly, most pedig a bíróság megállapította, hogy „a házkutatás idején hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás pedig nem volt folyamatban”. Vagyis immár papír is van arról, amit amúgy is mindenki tudott: a rendőrség vegytiszta politikai motivációval felvértezve baszogatta szeptemberben az Ökotársat. Erről akkor most már legalább nem lesz vita.

Rájár a rúd a magyar pornómilliárdosra. A Livejasmin nevű cégével borzalmasan meggazdagodott Gattyán György ellen másfél éve indult elég súlyos NAV-vizsgálat, állítólag a vállalkozó sajátos adózási szokásai miatt (forgalmi adót a kedvezőbb feltételek miatt például Portugáliában fizetett), s most a Figyelő úgy tudja, a NAV zár alá vette a (nemrég általunk is megénekelt, azóta gyakorlatilag becsődölt, hamarosan bezáró) Il Bacio luxusáruházat, a Normafa Hotelt és Gattyán két magáningatlanát. Gattyán ellen titkosszolgálati módszerekkel is nyomoztak az ügyben.

Olvasott ön valaha Jelenkort? Sajnálná, ha ez a folyóirat is megszűnne a krónikus pénzhiány miatt? Jó hír, hogy most tehet ellene! Mára ezzel búcsúzunk.

Figyelmébe ajánljuk