Fideszesek dicsőítik Kövér Lászlót, aki Vesta-szűznek képzeli magát

  • narancs.hu
  • 2015. június 10.

Hírnarancs

Pedofil pap blogol Habonyéknak, levágta barátnője fejét egy gárdista, az ENSZ és az Európai Parlament pedig ráront dicső nemzetünkre. Eszement szerdai hírek.

Szívplakát

Ma délelőttig 18 millió forint magánadomány érkezett a Vastagbőr blog és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt ellenplakátolós kezdeményezésének finanszírozására. A kampányt lapunk tiszta szívből támogatja, ezért is készítettünk interjút az ötletgazdával, Erdélyi Katalinnal, illetve beszélgettünk Szigetvári Viktorral, akit a Fidesz felbujtóként próbál feljelenteni.

Nem csak a menekültekkel való szimpátia lesz a civil plakátkampány témája, mondta el az Indexnek Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt vezetője. „A vezérmotívum persze a társadalmi szolidaritás, hiszen erre kaptuk a pénzt”, de az utóbbi idők fideszes botrányaira emlékeztető plakátokat is kiraknak majd, hogy emlékeztessenek azokra az ügyekre, amelyekről a párt a gyűlöletkampánnyal el szeretné terelni a figyelmet. (További részletek itt.)

Amíg a magyar kormány a gyűlöletkampányt tolja orrvérzésig, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ma bejelentette, hogy a menekültek világnapjára indított kampánnyal próbálja megmutatni, hogy „a menekültek ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, és ha lehetőségük nyílik, örömmel segítik az ország előrejutását”.

false

 

Fotó: Facebook/UNHCR

Mindeközben az Európai Parlament is közzétette állásfoglalását, amelyben „elítéli a magyar kormány által kezdeményezett, a bevándorlásról szóló nyilvános konzultációt és az ahhoz kapcsolódó országos plakátkampányt, és hangsúlyozza, hogy a Magyarországon indított, a bevándorlásról és terrorizmusról szóló ezen konzultáció tartalma és nyelvezete felettébb félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan”.

Áll a magyar kormány a pusztában, egyedül a sok gyűlöletével.

Kövér szűzies haragja

Talán már kevesen emlékeznek Stumpf István halhatatlan mondatára, amely tudatta a világgal, hogy Kövér László „egyfajta Vesta-szűzként őrizte és őrzi a fiatal demokraták alapértékeit”. Most ugyanezt a színdarabot látjuk. Ezúttal a hvg.hu mikrofonja elé járultak oda azok a bizonyos névtelenséget kérő fideszes források, hogy dicshimnuszt zengjenek Kövér Lászlóról.

Túllép e mai kocsmán

Túllép e mai kocsmán

Fotó: MTI

Van ebben a cikkben minden, amit a házelnök szívesen hall magáról, és ami az érdekeit szolgálja. Megtudjuk, hogy ő Orbán legrégebbi barátja, aki ellent mer mondani a Főnöknek, aki rosszalja az urizálást és a lopikálást, aki a fideszes középkáderek istápolója és példaképe, és aki még arra is képes, hogy jó irányba fordítsa a kormány rúdját. De aki mindamellett hűséges és önzetlen társa a miniszterelnöknek.

Amúgy a cikk fő mondanivalója, hogy Kövér rávette Orbánt a konszolidációra, és hamarosan enyhülés lesz, figyelem, visszafogottság és gesztusok egész sora. Ezt nagyjából félévente szokták jósolni neves és névtelen fideszesek, de a franc tudja miért, eddig valahogy soha nem következett be.

Rövidhíreink következnek:

– Az ügyészség napja alkalmából egyenes gerincet vitt Polt Péter legfőbb ügyésznek a Párbeszéd Magyarországért nevében Barabás Richárd. Tényleg.

false

 

Fotó: Facebook/Párbeszéd Magyarországért

 

– Pedofil papot igazolt a Habony-közeli blogszolgáltató: ezentúl a Tibi atya nevű mém és Bayer Zsolt is náluk blogol. Tényleg.

– Schilling Árpád új bemutatóval készül, ez lesz A harag napja – Zenés didaxis katarzissal. Szokás szerint nyári próbatáborral készülnek fel rá, amelyet közösségi finanszírozásból szeretnének megszervezni. A Krétakör itt magyarázza el, mire és miért kell nekik a pénz.

– Önfeltáró jellegű vallomást tett Kóbor János a Narancsnak. Az Omega énekesével készült interjúnkat a holnapi lapszámban találják, de egy ízelítőt kiraktunk ide is.

– Végezetül emlékezzünk meg a nap viccéről:

Figyelmébe ajánljuk