Orbán Viktort csak a szegény, elesett bevándorlók zavarják

  • narancs.hu
  • 2015. június 9.

Hírnarancs

Orbán Viktor jó alaposan benyalt ma az arab bankároknak. Dől a pénz a gyűlöletkeltő plakátkampány ellenakciójára, az Illatos úti mérgek meg kijutottak a telep területéről. Van baj a keddi hírekben elég.

Szegények kíméljenek!

Orbán Viktor megint hetet-havat hord össze, ezúttal azért, mert Budapesten rendezik meg az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlését. Az eseményen Orbán köszöntötte az arab bankárokat, és figyelmükbe ajánlotta Magyarországot. Sok szépet s jót mondott a miniszterelnök az ország elveivel kapcsolatban, csak az a kár, hogy a fele sem igaz, mert míg például arról beszélt, hogy „aki bezárkózik, vesztes lesz”, addig mindeközben is aktív és undorító bevándorlóellenes kampányt folytat Magyarország területein, közpénzből. Az Index szemlézte Orbán beszédét, amelyből kiderül, hogy „Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol barátságos emberek laknak. Nálunk örülnek a befektetőknek az emberek. Nem mindenhol mondható el, hogy ilyen nyitott és üdvözlő a szemlélet”. Na meg az is, hogy „Magyarországon él a tisztelet kultúrája. Ez nem mondható el Európáról. A világnak ezen a sarkán nem tisztelik a jó istent, a családokat és a nemzetet, tőlünk nyugatra mindenki progresszív. De mi nem osztjuk ezt a vélekedést”. És nem kell félni, „mi senkit nem oktatunk ki majd demokráciából vagy emberi jogokból”.

Vagyis, ha jól értjük a miniszterelnök sorok közötti mondanivalóját, akkor a Fidesznek csak a szegény, elesett, segítségre szoruló bevándorlókkal van problémája, mindenki más jöhet, főleg, akik befektetés formájában pénzt hoznak az országba, mindegy, honnan jön, milyen színű a bőre vagy mely vallást gyakorolja.

Dől a pénz az ellenplakátokra

Egy nap alatt több mint 11 millió forintot gyűjtött össze a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Vastagbőr blog a kormány propagandacélokra használt bevándorlóellenes plakátkampányának ellenakciójára. A békítő, ironikus vagy vicces óriásplakátok legális elhelyezését kitaláló Kovács Gergő, az MKKP vezetője az Indexnek elmondta, nem számítottak ekkora támogatásra.

false

 

Fotó: MKKP

„Meglepett ez a lelkesedés. Úgy tűnik, sok mindenkit felbosszantott ez az ügy. Bár azt gondolom, nem is a menekültek kérdése van a háttérben. Talán az embereknek elegük lett a gyűlöletkeltésből, hogy a kormány mindig kiszúr egy társadalmi csoportot, és velük hergeli a többséget. Most már ott tartunk, hogy a Fideszt nem lehet megkülönböztetni a Jobbiktól.”

Van baj!

Közadakozásból megrendelt – az Együtt IX. kerületi képviselője, Baranyi Krisztina által gyűjtött pénzből és kezdeményezésére –, két egymástól független, akkreditált mérés eredményei is kimutatták, hogy az Illatos úti Vegyiművek veszélyes hulladékai kijutottak az ipari területről, és bejutottak élő szervezetekbe is.

„A mért értékek rendkívül aggasztóak, nem hiába mondom ezt már hónapok óta. Mivel személyesen a miniszterelnöktől kaptam ígéretet, hogy tenni fog az ügyben, most elküldök minden adatot Orbán Viktornak, hogy bebizonyíthassa: állja a szavát, segít az Illatos úti környezetszennyezés felszámolásában” – írta Baranyi Krisztina a Facebook-oldalán.

false

 

Fotó: Facebook

Már jó pár hete nem titok, hogy az Illatos úti telep területe csurig van méreggel. Az együttes Baranyi Kriszta a Bálint Analitika Kft. független laboratóriumában a civilek által összegyűjtött adományokból (!) megmérette a talaj és a talajvíz benzol-, klórbenzol-, AOX- és DDT-tartalmát, és egészen extrém adatok jöttek ki. Közben a Greenpeace aktivistája, Simon Gergely is vizsgálatot kért a környéken (a Vegyiművek 700 méteres körzetéből) háziállatként vagy saját fogyasztásra tartott csirkék tojásaira. A tojás zsírjában a vegyi anyagok felhalmozódnak, mivel a baromfi egész nap érintkezik a talajjal.

A kérdés csak az, mikor mozdítja akár csak kisujját is a IX. kerület polgármestere, a kerület egyéb vezetői, na meg a kormány, mikor veszik komolyan, hogy a veszélyes hulladék nem játék, s a magyar állampolgárok pénzét nem lenne rossz olyasmire költeni, amire szükség van (ez esetben például széles körű mérések, talajtisztítás stb.), a visszataszító plakátokra helyett.

Csúcsra járatott önreprezentáció

Leleplezi önmagát

Domokos László leleplezi önmagát

Fotó: aszhirportal.hu

Szüret extra rovatunk kihelyezett vendégposztjának is beillik a 444.hu Az Állami Számvevőszék elnöke felavatta saját képmását című cikke. Figyeljenek, az Állami Számvevőszék ÁSZ 25 címmel rendezett kiállítást, hogy úgy mondjuk, saját magáról. Az ünnepélyes megnyitón többek között Domokos László, az ÁSZ elnöke felavatta a saját képmását. De mindez semmi ahhoz képest, hogy Domokosnak saját, önmagáról elnevezett hírportálja is van. Ez a pasi tud valamit, még Orbán Viktornak is adhatna leckéket. Vagy inkább ne.

Figyelmébe ajánljuk