Tévésorozat

A szolgálólány meséje

Interaktív

Margaret Atwood 1985-ös regényét sok teoretikus feminista disztópiaként aposztrofálja, de ha jobban szemügyre vesszük, inkább a hatalom működését láthatjuk kirajzolódni belőle. Valamikor a közeli jövőben a Földet az ipari szennyezés és az állandó háborúk szinte lakhatatlanná teszik. Az emberiség nagy része terméketlenné vált, alig születnek gyermekek. A mai New England helyén teokratikus, militarista diktatúra alakult Gileád Köztársaság néven, amelynek vezetői brutális tervvel igyekeznek „megmenteni” a nemzetet: a termékeny nőket összegyűjtik és a vezetőkkel megerőszakoltatják őket, majd a megszületett csecsemőket elit családoknál neveltetik fel.

A széria komótosan és a narráció lehetséges módozatait gyakorta váltogatva bontja ki a minden földöntúli vagy hihetetlen elemet nélkülöző horrort. Párhuzamosan látjuk, amint az általunk ismert társadalom lassan lebomlik, és a főhős Offredet/June-t az elvakult, mégis szisztematikus új kormány lassan megfosztja vagyonától, nevétől és végül a saját teste feletti kontrolltól is. Az aprólékos történetmesélés minden részletre kitér: ahogy nők és férfiak (más-más módokon) megfosztatnak jogaiktól, ahogy a megalázó szexuális rítusok során elnyomó és elnyomott egyaránt megszégyenül, ahogy elillan nő és nő közti szolidaritás, hogy a helyét átvegye a gyűlölet. A Handmaid’s Tale sosem explicit (sem a szexualitásban, sem az erőszakban): lassan, módszeresen fojtogatja a nézőt a szürke, kopott színekkel, a jól átgondolt feszültségkeltéssel és a nyomasztó csendekkel. Nagyon rossz ezt most nézni.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.