Képzelte pedig, hogy ez egészen egyszerű lesz, se sárkány, se három próba, ugyebár Kosztolányi is annyit tett, hogy besétált az egyetemre, tollat rántott, hello, ez itt a Négyesy-féle creativ writing? A jól irányzott képzés pedig megtette a hatását, boldogan írt, amíg meg nem halt. A királyfi tehát tarisznyába vágta az apjától kapott tandíjravalót, beütötte a Google-ba a varázsszót (kreatívírás-képzés), és elindult szerencsét próbálni. Senki nem szólt szegénynek, hogy ez nem feltétlenül így működik.
Írók testközelben
"Tévhit, hogy az írás tanítható" - mondja Csobánka Zsuzsa író, költő, aki több helyen is tart írószemináriumokat. "Bizonyos készségek viszont fejleszthetők, és kellő szorgalommal olyan gyakorlatra lehet szert tenni, amely segítheti a tehetség kibontakozását" - folytatja. Erre egyre több helyen adódik lehetőség, legújabban éppen az ELTE bölcsészkara indította be "alkotó vers- és prózaírás" című képzését. A bőség zavarával - és persze a kurzusok tandíjával - a mi mesebeli királyfinknak is szembesülnie kellett, no meg a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mire jó ez az egész.
"Diákmunkaként kreatív írás tanfolyamot tartok" - ez a netes apróhirdetés is jelzi, hogy annak sem kell az asztalfiókra szorítkoznia, akinek nem elég a PPKE, az ELTE, a Nyíregyházi Főiskola, a Magyar Író Akadémia, a Magyar Írószövetség, az 5K Központ vagy a József Attila Kör kínálata. Az utóbbi években tagadhatatlanul beindult az íróiskolák szekere, sőt, írás mellett hallgathatunk akár akkreditált kreatív gondolkodást, reklámköltést, döntéshozatali kurzust, etikettet, vagy végezhetünk stylist, esetleg filmes szakon. Szerencse, hogy a királyfink már eldöntötte: írni akar, így a többi csalogató, "egyedi, hiánypótló tananyagot" nyújtó, "korszerű piaci tudást és szakmai gyakorlatot" ígérő kurzust egyelőre félretehetjük.
A kínálatbeli különbségeket kevésbé a tananyagban, inkább az árakban találhatjuk meg. Mindenhol az a lényeg, hogy a kedves hallgató személyesen a tisztelt művésztől tanulhassa el a szépírói fortélyokat, a fiktív én kitalálásától egészen a rímképletekig. "A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legismertebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba" - olvasható a Magyar Író Akadémia felhívása. Ha ennek alapján netán úgy gondolnánk, hogy tulajdonképpen fizetős író-olvasó találkozóról van szó, ne jöjjünk zavarba. Valóban arról van szó. Legalábbis az első félév ilyen, de ha az Élet és Irodalom kritikusaiból álló zsűri értékelése után valaki folytatná, akkor jön a gyakorlati, szemináriumi munka Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László vagy éppen Tóth Krisztina keze alatt. A nyolcvanfős hallgatóságból átlagosan hatvanan mennek tovább. A 2006 óta működő iskola 251 hallgatójából eddig hárman váltak ismert íróvá. "Azt gondolom, ez sokaknak egyfajta énkeresés, út saját magához" - mondja V. Bálint Éva, a MÍA szépíró mesterkurzusának moderátora arról, vajon tényleg író lehet-e valaki két félév elvégzése után. "Ráadásul ez egy sajátos kánonképző céh, és tudjuk, hogy a kánonba nehéz bekerülni. Mi összecsatoljuk a hallgatókat az írókkal és valamennyire az ÉS-sel, mert onnan vannak műítészek. Innentől fogva nekik kell küzdeniük. Itt megszerzik azokat a kontaktlehetőségeket, amikkel - ha akarnak és ügyesek - élni tudnak." A kínálatot végigböngészve valóban azt láthatjuk, hogy a kissé tömegképzés jellegű MÍA hozza el órát tartani a kortárs irodalom legjavát Csukás Istvántól és Dragomán Györgytől Kányádin és Nádasdyn keresztül Spiróig.
Az őt követő íróiskolák zöme a hat éve prosperáló MÍA képzéséhez képest pozicionálja magát. "Mi deklaráltan mást akartunk csinálni, mint a MÍA" - mondja Réz Anna, a Werk Akadémia kreatív szépírás kurzusának vezetője. "Lényegében történetírást tanítunk, a diákok ezért is jönnek hozzánk." Itt évfolyamonként 10-15 főt oktatnak az állandó tanerők: Szécsi Noémi, Cserna-Szabó András és Márton László, de a hallgatók kérésére tarthat órát akár Lovasi András dalszövegírásról, akár Grecsó Krisztián tárcanovellákról. Réz Anna elmesélte: a cél itt konkrétan a prózaírás elsajátítása, ellentétben a más műfajokat és irodalomtörténetet is oktató Írószövetséggel vagy egyetemi szemináriumokkal. A JAK-Suli és az 5K ezzel szemben leginkább a gimnazista vagy a még kisebb korosztályt célozza. A JAK 2009 és 2011 között indított kurzusokat szegedi, majd budapesti diákoknak Szilasi László és Lanczkor Gábor vezetésével. Az 5K kreatív műhelye pedig, bár felnőttképzést is működtet (méghozzá olyan előadókkal, mint Esterházy, Háy és Nádas), leginkább a gyerekeknek, kisiskolásoknak szóló meseíró és egyéb, kreativitásra nevelő foglalkozásaival tűnik ki.
A kvázi szabadegyetemi képzések után pedig nem lehet elfelejteni a három felsőoktatási intézményt, ahol az írást - persze jó pénzért - "külsősöknek" is oktatják. A sorban első az egész creativ writingot Nyugatról ideálmodó Pázmány, ahol Lackfi János a képzés lelke, aztán a Nyíregyházi Főiskola és az újonnan a bizniszbe csatlakozó ELTE BTK. Előbbiben a főiskola tanárai főként elméleti, stilisztikai tárgyú órákat hirdetnek meg, míg az ELTE inkább az egyetem falain túlmutató, költőket és írókat felsorakoztató tanfolyamot kívánt létrehozni. "Ebben az esetben nem a tudományos felkészültségben kell adnunk magunkra, hanem abban, hogy maximálisan olyan oktatókat hívunk, akik tényleg képesek megtanítani az írásra, vagy aktív íróként vezetik a hallgatókat" - mondja Pál Ferenc, az ELTE BTK dékánhelyettese, a képzés létrehozója. A gyakorlati szemináriumok mellett igyekeznek némi elméleti, irodalomtörténeti alapot is lerakni: többek között Schein Gábor, Tarján Tamás, Csobánka Zsuzsa és Gács Anna óráin lehet ismerkedni a vers-, tárca- vagy akár a forgatókönyvírás rejtelmeivel. A vállalt feladat ugyanis itt - a szabadegyetemekkel ellentétben - nem szépírók képzése, hanem hogy a nyelvet jól használó emberek kerüljenek a munkaerőpiacra. "Visszajelzéseket kapunk bankoktól, egyéb helyekről, miszerint egyre nagyobb gondot jelent, hogy a közgazdasági egyetemet és hasonlókat végzett munkatársak nem nagyon tudnak írni. Így, azt hiszem, eltaláltuk az igényt azzal, hogy szélesítettük a kört, és nem csak a szépirodalomra koncentrálunk" - teszi hozzá Pál.
Mert igenis versenyezni kell, erősíti meg V. Bálint Éva. "Ennek több oka is van. Egyrészt az irodalomnak most nagyon alacsony a presztízse, ahogy általában a magaskultúrának. Másrészt nincs pénz. Se az iskoláknak, se a hallgatóknak. A diákokért küzdeni kell."
Pénzt vagy ihletet!
Úgy tűnik, hogy a legjobban kivételesen az egyetemisták járnak, értük nem kell küzdeni, hiszen ha már felvették őket az ELTE, a PPKE vagy a Nyíregyházi Főiskola valamely szakára, akkor specializációként, szakirányként nyugodt szívvel választhatják a kreatív írást. Államilag támogatott képzésben ráadásul egyelőre egy petákot sem kell fizetniük. Persze a "külsősöknek" itt is fizetős a képzés. Nézzük hát a piszkos anyagiakat, hogy hol és pontosan mennyiért lehet belőlünk író vagy legalább kreatívan írni tudó, nyelvileg jól képzett állampolgár! A legszolidabb áron a JAK-Suli árulta a tudást: tízalkalmas gimnáziumi kurzusait tízezer forintért hirdette, ami valószínűleg nem is érte meg nagyon, hiszen két éve felhagytak ezzel a nemes próbálkozással. Hasonló árfekvésben (10 alkalom 15 ezer forint) indul októbertől Lackfi János 10-14 éveseknek szóló magánképzése. Az 5K-ban már 30-40 ezerért beírathatjuk a gyerekeket egy 12 alkalmas foglalkozásra, ám felnőttként itt sem ússzuk meg 90 ezer alatt a félévet. Ezt követi a Nyíregyházi Főiskola a maga százezres díjszabásával. Az Írószövetség szintén ennyiért ad egy félévet, a Pázmány pedig 120 ezret kér el, mivel nem két, hanem négy félév a teljes képzés, így aztán összességében náluk hagyhatná ott írni vágyó királyfink a legtöbbet. Az ELTE 125, a MÍA 120, a Werk pedig 150 ezer per szemeszter áron képez, tehát ha írni vágyunk, jobb, ha nemcsak lelkesedésünk, de egy kis félretett pénzünk is van.
Valamiféle papírral - FAT akkreditált képzésről, szakirányú továbbképzésről - több akadémia szolgál, de kérdés, mit lehet vele kezdeni. "Ez egy felnőttképzés. Nem tudom, hogy milyen papírt adhatnék a hallgatóknak. Ha lenne képesítés, ami az íróvá válásban segít, akkor biztosan egész erőmmel azon dolgoznék, hogy én ezt oda tudjam nekik adni. De nem hiszem, hogy van ilyen papír" - mondja Réz Anna. "Szereztünk egy alkalmazott írói és írói referens FAT akkreditált szakképesítést, amit eddig még sehol sem kellett versenyeztetnem, de jól mutat az életrajzomban" - meséli Fehér Renátó költő és kritikus, aki a MÍA hallgatója volt.
A papíron túl
A legtöbb beiratkozót tényleg nem a végzettség vonzza, és nem is feltétlenül a munkaerőpiacon hasznosítható gyakorlati tudás. "Sokan éppen csak unják azt, amit a hétköznapokban csinálnak. Jellemzően jogászok, bankban dolgozók, könyvelők, multivállalatok értékesítői jönnek, akik ki akarnak lépni a mókuskerékből. És itt emellett közösségbe kerülhetnek" - véli Vándor Ágnes, a Werk projektmenedzsere. Ráadásul kevesen vannak, akik valóban hisznek abban, hogy egy ilyen kurzus alatt íróvá lehet válni. Szerencsére ezt nem is ígéri senki. "Az elején mindig leszögezem, hogy én nem írni tanítom meg őket, hanem arra, hogy másként: kegyetlenül őszintén figyeljenek önmagukra, illetve a szövegre, és maguktól se azt várják, hogy innen mint diplomás írók lépnek ki, mert ez hazugság" - szögezi le Csobánka Zsuzsa. A kisiskolásoknál, gimnazistáknál még ennyire sem ambíció az íróvá nevelés. "A gyerekek a száraz tanórák ellenére is sokáig szeretik az irodalmat. Bátran mondják el, írják le a gondolataikat. A cél az, hogy később is értsék, élvezzék az olvasmányaikat, és ha kell, meg tudjanak szólalni a saját hangjukon" - mondja Kovács Johanna, akinek két gyermeke is az 5K egy-egy írókurzusára jár. Lényegében az egykori MÍA-hallgatók is ezt tartják fontosnak, ahogy Fehér Renátó mondja: "Szemlélet- és ízlésformáló volt az egész kurzus. Megmutatott fontos irányokat, hogy merre érdemes haladni, milyen mentalitással; mi az, amit el kell olvasni. Számomra tizennyolc évesen ez olyan volt, mint a szorzótábla."
Mindezt látva megnyugodhatunk: voltaképpen mindenki jól jár. A sok kreatív kurzus nem árasztja el bizonyítványukat lobogtató tucatírókkal a könyvpiacot, viszont segíthet abban, hogy az önkormányzati fogalmazó, a sajtómunkatárs vagy a banktisztviselő cizelláltabban fejezze ki magát. A kisebbek esetében valami fontosat pótol, aminek már nem jut hely a magyarórán, pedig a szöveg élvezetére való tanítás nyilvánvalóan oda való feladat lenne. Másrészről elsősorban úgy tekinthetünk erre, mint hobbira - és annak nem is rossz, hiszen az információ- és tapasztalatszerzés mellett az is nehezen elkerülhető, hogy az ember közben magáról gondolkozzon. A köteteikből alig kereső íróink pedig legalább hozzájuthatnak némi pluszbevételhez. Csak királyfink sóhajt szomorúan: ha nem az írásórán, akkor hol faragnak belőle nagy írót? Fülében ott cseng az intés: "tehetség nélkül hiába jár bárki íróiskolába". Aki nem hiszi, járjon...
