„Olyan, mint a punk”

Hammer Ferenc médiakutató propagandáról, sajtóról, webkettőről, webháromról.
szerző
Keller-Alánt Ákos
publikálva
2015/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jobboldali média magyarországi túlsúlyáról, a politika sajtóügyekben mutatott káros aktivitásáról, a 21. századi propaganda közbeszédre gyakorolt hatásairól és hasonlókról beszélgettünk az ELTE docensével

Magyar Narancs: A Tv2-ért éppen két jobboldali oligarcha küzd; mennyire lehet veszélyes, hogy alig maradt független vagy baloldali kézben lévő média Magyarországon?

Hammer Ferenc: Fontos, hogy tisztában legyünk a média hatalmi és tulajdonviszonyaival, de pusztán ennyiből sok mindent nem lehet megérteni. Ha csak a tulajdonnak lenne szerepe, akkor mivel magyarázzuk az országos médiával nem rendelkező, sőt ott bojkottált Jobbik előretörését 2010 előtt? Vagy azt, hogy miért eredményesebb a kormány menekültügyben mutatott populista demagógiája, mint amikor a sajtó az emberek zsebére apellál? A 3000 milliárd forintra rúgó nyugdíjvagyont el lehetett lopni ellenállás nélkül, a kerítésnek meg mindenki örül. Ahhoz, hogy megértsük, mi miért történik, és ebben mi a szerepe a médiának, egy tágabb kontextust kell nézni. Az elmúlt tíz évben nagyon megváltozott a társadalmi nyilvánosság szerkezete, hogy ki milyen módon állít elő és fogyaszt mé­diát. Egyrészt óriási a fragmentáció, nincsenek már nagy elérések, hol van már, amikor az egész ország ugyanazt a műsort nézte, és másnap arról beszélt mindenki. Akár tévéről, internetről vagy a nyomtatott sajtóról van szó, azt találjuk, hogy sok kicsi közönség van, és sokszor semmiféle átfedés sincs köztük. Az pedig nem újdonság, hogy minden média masírozik az internet, sőt webkettő felé, mondván, a megosztásokon alapuló elérés mennyire fontos. A jövő társadalmi nyilvánossága szempontjából tehát a tulajdonviszonyoknál sokkal fontosabb kérdés, mi lesz a netsemlegességgel, mert az nagyban befolyásolja, hogy mely csoportok használhatnak ingyenes médiát a jövőben. Erről pedig az Európai Unió hozott pár hete egy nem túl biztató döntést. (Lásd: Vékony páncélt adott rá, Magyar Narancs, 2015. november 5.)

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Az internet, a közösségi oldalak a média demokratizálódását jelentik.

HF: Ha valaki nekem húsz évvel ezelőtt arról kezd beszélni, hogy a jövőben nem a szerkesztők, hanem az olvasók döntik majd el, mi a fontos tartalom, nagyon boldog lettem volna. Ez az igazi bázisdemokrácia, ami sok szempontból valóban jó dolog. Ám ha megnézzük a végeredményt, azt látjuk, hogy igazuk volt a múlt századi bulvárszerkesztőknek, az embereket valóban azok a témák érdeklik, melyeket a tabloid sajtóban lehet olvasni. Emellett meg megy a vadulás, a blogokon és a kommentekben olyan minősíthetetlen és akár veszélyes vélemények is eljutnak tömegekhez, melyeket a mainstream média soha nem írhat le. S lassan elér­kezünk a webháromhoz, amikor már nem is az olvasók, hanem algoritmusok kezdik el rangsorolni, hogy kihez milyen tartalom jut el.

MN: Akkor ebben a fragmentált, megosztásokon alapuló médiakörnyezetben beszélhetünk még egyáltalán propagandáról?

HF: Az első kérdés az, hogy mit tekintünk egyáltalán propagandának? Amikor egy demokratikus országban a megválasztott kormányzat egészségvédelmi célból például dohányzásellenes kampányt indít, az propaganda, mert közpénzből kívánják – kommunikációs eszközökkel – befolyásolni az emberek viselkedését. Ráadásul az a kormány, amelyik nem képes hatékonyan kommunikálni a saját politikai célkitűzé­seit, azaz nem használ semmilyen propagandát, nos, az ostoba és inkompetens. A skála másik végén a háborús uszítás van. A történelemből mindkettőre tudunk példát hozni, a kérdés az, hogy mi az, ami még megengedhető? Egy politikai váltógazdaságban elkerülhetetlen, hogy a kormány társadalompolitikája kampánycélokat szolgáljon a következő választások előtt: ezt csináltuk, szavazzatok ránk! Ez már szürke zóna, hiszen a hatalom csak azt kommunikálhatja, amit véghez vitt, azt viszont közpénz elköltésével tette. Ennek is van egy elfogadható szintje, de Magyarországon ezt minden kormány kihasználta, messze az ­elfogadhatóság határán túl is. A propaganda ugyanakkor önmagában semmire nem elég. Ha elég lenne, minden önkényuralmi rendszer fennmaradna örökké, ha sikerül tökéletesen elhallgattatnia a kritikus hangokat, és átmosni az emberek agyát. A propaganda egyik alaptörvénye tehát az, hogy együtt kell járnia valamiféle hitelességgel. A szocializmusban nőttem fel, és nem úgy emlékszem, hogy az emberek mindent elhittek volna, amit a tévében láttak, mert a valóság sokszor teljesen mást mutatott. A tömegek csak akkor hisznek el bármit – és kezdik maguk is megosztani –, ha legalább részleteiben beleillik a valóságról alkotott képükbe és magukévá tudják tenni.

MN: Mi számít hatékony módszernek a 21. században? Ma már a megosztások száma kölcsönöz hitelességet egy véleménynek, nem pedig az, hogy ki mondja?

HF: Senki nem tudja a tökéletes propaganda titkát, de az biztos, hogy a hatékonyság függ attól, milyen mennyiségben tartalmaz valóságos dolgokat. Az Obama-kampányból azt lehetett megtanulni, hogy elsődleges szerepe még mindig a pénznek van, de nagyon sokat jelent a közösségi média is. Nem is feltétlenül a meg­osztások száma számít; ha olyanok kezdik el megosztani a fontos híreket, akiknek megbízunk az értékítéletében, onnantól egész más szemmel nézünk rá, mintha csak egy portál címoldalán látjuk ugyanazt. Mostanában sokat elem­zik azt a média-propaganda-hatalomgyakorlás jelenséget, ami Oroszországban van. A kutatók szerint ott nem csupán a technológiai haladás eredménye, hanem a hatalom kifejezett célja a polarizáció. Az a fajta közbeszéd, melyben léteznek tények és megkérdőjelezhetetlen normák, a hatalom számára veszélyes. Ha van egy normális közép, és a józan észnek valamilyen határa, akkor nem tehetik meg, hogy a politikai cél­jaiknak megfelelően napról napra mást hazudjanak, ezért e korlátoktól meg kell szabadulni. Az igazságot úgy lehet a legjobban elkendőzni, ha tíz változatát mutatjuk meg. A fő probléma egyébként Amerikában sem a politikai propagandában van, hanem abban, hogy az utóbbi években az ottani közbeszéd is kapott egy hisztérikus jelleget, amiben nehéz megtalálni, hol a közép. Az a fajta szélsőséges politikai beszéd, ami a kilencvenes években még radikálisnak számított, a Tea Par­tyn keresztül már bent van a törvényhozásban. A fragmentálódás tehát nem csökkenti a központi irányítás szerepét, hanem kiszámíthatatlanná teszi.

MN: Milyen a magyarországi helyzet?

HF: Aki a mai magyar médiarendszert össze akarja hasonlítani az előző kormányok alattival, annak politikai motivációi vannak, vagy egyszerűen ostoba. A média az utóbbi években ugyanis – csak részben a kormány miatt – annyira átalakult, hogy az összehason­lítás teljesen értelmét vesztette. 2010 előtt még abból volt botrány, hogy egy miniszter ordítozva telefonált be egy szerkesztőségbe, ma meg már pont fordítva van, a szerkesztők próbálják kitalálni kenyér­adó gazdáik kívánságait. Ki emlékszik már arra, hogy az MSZP kormányzása idején hetente jelentkezett a közrádióban a szélsőjobb­oldali Vasárnapi Újság? Ma már elképzelhetetlen egy akár kicsit is baloldali műsor a Magyar Rádióban. Sokan mondják, hogy van ez a fideszes tempó. Az egész pályás letámadás, mert azt látjuk, hogy nincsen olyan terület, amit ne akarnának teljesen kontrollálni. Vegyük például a művészeteket, a kultúrpolitikát. Ott nem kormányzás van, hanem olyan, mintha direkt, bosszantásból raknának fontos pozíciókba olyan embereket, akik tevékenységükkel, a habitusukkal egyszerűen megszüntetik a komoly társadalmi párbeszédet. Kerényi Imre, Fekete György, a Velencei Biennálé: ez nem kultúrpolitika, hanem olyan, mint a punk. Mintha azt mondaná a kormány, hogy el sem tudjátok képzelni, úgy meg fogunk titeket döbbenteni. És sikerül is, mindig van lejjebb, mert megtehetik, és meg is teszik. Ahogy Oroszországban, itt is van egy olyan szándék, hogy a normális közbeszédet ki kell irtani, és polarizálni kell a nézeteket, amennyire csak lehet. Ennek pedig az a következménye, hogy az élet alaptényeivel kapcsolatban nincsenek megbízható informá­ciók. Hány menekült jött Magyarországra? Mit jelent az, hogy menekült? Ráadásul az egyre növekvő számú, szélsőséges beszédkör­nyezetű médiafelhasználóknak sokszor nincs is szükségük valódi tényekre. Az egyik rádió szerkesztője egyszer el is mondta nekem, hogy őt nem érdeklik a tények, csak jó híreket akar szállítani a hallgatóknak. Az unalmas tények, az egyrészt-másrészt magyarázatok már nem érdeklik az embere­ket. A legnépszerűbbek ma Magyarországon az ingyenes mé­diák, melyek jellemzően Simicska Lajos vagy a kormány kezében vannak. Az összes tévé, rádió, reklámújság szinte mind politikamentes – az RTL Klub kivételével, mely az utóbbi időben kezdett rendes híradót csinálni. Nemhogy kormánykritika nincsen ezeken a helyeken, de mikor volt utoljára olyan, hogy egy jól felkészült újságíró élő adásban szorongatott volna meg egy minisztert? Korábban ilyenre azért volt példa, de ez a tapasztalat elveszett. Poli­ti­kai viták nincsenek, csak nyil­vá­nos­ságmene­dzsment van.

MN: A média finanszírozása is politikai probléma már.

HF: A média szerkezetének változása több problémát is felvet, és ezek közül az egyik, hogy honnan lesz pénz, és az kihez jut el. Mindenki ingyen tartalmat szeretne, ám a tartalom előállítása nagyon sokba kerül. A hirdetési rendszer viszont sem Magyarországon, sem másutt nincsen kidolgozva, a régi módszerek már nem működnek. Először is több pénzt kellene beszedni, s minél szélesebb körben szétosztani. Miért nem kap pénzt például az a felhasználó, aki megosztásával akár több ezer emberhez juttat el egy-egy cikket? Magyarország a nyelvi korlátok miatt nagyon kicsi piac, ami nem csak anyagi, de infrastrukturális korlátokat is jelent, ráadásul a médiagazdaságot egyre nagyobb odaadással és többféle eszközzel próbálja befolyásolni a politika: rossz nyelvek szerint a hirdetési piac is le van osztva, és már 90 százalékban politikai algoritmusok alapján dől el, ki hol költ.

MN: Mindez milyen irányba mutat?

HF: Rettenetes médiatartalmak vannak, melyeket sokszor ingyen dolgoztatott gyakornokok állítanak elő. A rosszul fizetett újság­írók pedig egyre műveletlenebbek és képzetlenebbek, húsz forintért elharapják egymás torkát. Nincs innováció, csökkennek az elérések, a korábban színvonalas lapok is egyre vékonyabbak. A reklámokért annyi pénzt lehet elkérni nominálisan, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek globális okai is vannak, csak nálunk a félrement politika miatt így szűrődik le. Katasztrofális a helyzet.

szerző
Keller-Alánt Ákos
publikálva
2015/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 grrr
    grrr
    2015. december 04., péntek 09:36
    http://nyugatifeny.blog.hu/2015/11/29/kioktatas_helyett_konzultacio_gyurcsany_tanult_az_szdsz_hibajabol

    "..Különösen rosszul viselték az emberek egyes SZDSZ-es politikusok stílusát, akik valami elképesztő felsőbbrendű hittel oktatták ki a lakosságot a saját dogmáik tévedhetetlenségéről.

    Ki ne emlékezne Horváth Ágnes mondataira arról, hogy a vizitdíj miatt majd nem fognak a rendelőkben trécselni az unatkozó nyugdíjasok, vagy Kóka János örökbecsűjére, miszerint „a mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni.”

    Úgy látszik: Gyurcsány Ferenc levonta a tanulságokat az SZDSZ katasztrofális megsemmisüléséből."


    Gyurcsány mindig is képes volt belátni mások hibáját.
    Lassan nem ártana tanulságokat levonni a saját katasztrofális megsemmisüléséből is.

    Na, azt majd az SZDSZ.
  2. 5 Cyrano
    Cyrano
    2015. december 04., péntek 08:55
    Nem kell ilyen hosszú és kacifántos magyarázat, anyóka. Lázár az a típus, aki "bejön" magának. Egy fokkal sem tér el a többi fidesz-talpastól, sőt.
    Icca közepén róla álmodozik, ez mindent megmagyaráz.

    De ami ennél fontosabb, hol a törődés?

    Nem kérem, hogy ágyba hozza a reggelimet, de némi takarítás, finom ebéd, vasalt cucc rám férne.
  3. 4 grrr
    grrr
    2015. december 04., péntek 07:59
    Vajon mitől jó Lázár Montaque?
    Ezen töprengett Capulet néni amikor a éjszaka közepén felébredt.

    Egy csomó ellenséges újságírótól (is) körülvéve akik nem szedik ízekre. Sőt - respektálják, föltehetőleg szándékuk, akaratuk ellenére.

    Mit tud Lázár amit más nem?

    Azt tudja, hogy partnernek tekinti az újságírókat. Nem ellenségnek, nem legyőzendő ellenfélnek hanem partnernek. Ettől és ezért nem tudják az újságírók sem ellenségnek tekinteni, mert a lázári reakció a velük való együttműködés amit kifogja a szelet a vitorlából.

    Ha Lázár megsértődne, ha visszavágna, ha valamiféle tekintélybe akarna burkolódzni....csakhogy nem teszi.

    Nem véletlenül tartom őt az egyetlen tehetséges politikusnak szerte s' szana.

    Lázár együttműködik.

    Persze azon is eltöprengett Capulet néni, hogy nem csalás és ámítás-é az egész? Nem lehet, hogy csak markírozva van a dolog, hogy színházat látunk?

    Azután arra jutott, hogy nem. Nagyon megterhelő lenne az ilyesmi. Ott állni két órán keresztül és az összes információs vonalon - a verbálison, a nem verbálison és metakommunikatív csatornán keresztül hazudni - á, ez olyasmi amire épelméjű ember nem vállakozik.

    Lázár pedig nagyon is épelméjű. De még mennyire az.

    Hát, emberek sajnálhatjuk, hogy nem a miénk. És nem is lesz. Lázár lojális.

    Kár lenne őt kinyírnia Orbánnak, de mint tudjuk a Viktor útjai kiszámíthatatolanok.
  4. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2015. december 03., csütörtök 22:16
    2.

    Tegnap este az orosz állami tévében is előfordult egy eset, ma reggelre már meg is mérgezték polóniummal.
  5. 2
    György Szatmári
    2015. december 03., csütörtök 20:45
    Tenyleg,ZDF-en, ma is volt ilyen, de Hammer hazankrol beszelt.
  6. 1 grrr
    grrr
    2015. december 03., csütörtök 18:47
    "..de mikor volt utoljára olyan, hogy egy jól felkészült újságíró élő adásban szorongatott volna meg egy minisztert?"

    Ma délután.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Miért nem akarják?
Az Európai Ügyészség és a kormány
Zsidó negyed a Várhegyen
Interjú Komoróczy Gézával
A pénz körforgása
Mészáros és Orbánék
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...