The Man in the High Castle

A sorozat alapjául szolgáló Philip K. Dick-regényben a II. világháborút a tengelyhatalmak nyerték; az USA nyugati partja japán, míg a keleti náci befolyási övezetté vált. A pilot ráérősen és a miliőfestésre nagy hangsúlyt fektetve kezdi felvázolni e különös, hibrid kultúrát és társadalmat mindkét országrészben (még egy betiltott antifasiszta filmet is kapunk, mely különös csavarral a szövetségesek győzelmét mutatja be fikcióként). Azt, ahogy egyesek az ellenállást, mások a mimikrit vagy épp a kelletlen belenyugvást választják. Vérfagyasztó, ahogy a képi világba és a városi környezetbe szinte természetesen simul bele a horogkereszt. A helyzet pikanté­riája, hogy a kényszerű, de látha­tóan feszült és törékeny békében együtt élő két nagyhatalom épp olyan fegyverkezési versenyt folytat, mint Amerika és a Szovjetunió – miközben Hitler haldoklik a 60-as években. A készítők apró, ám sokatmondó jelenetekkel ábrázolják a japánok ősi, transzcendentális beállítottságát (melyet jobban elfogadnak a gyarmatosítottak is) és a németek hideg pragmatizmusát, mely irracionális fajgyűlölettel keveredik. A pilot két párhuzamosan futó szálat követ, az ellenállás két ifjú harcosát a két parton – történetük lassan bomlik ki, mesterien adagolt feszültséggel kísérve. Nyomasztó, hidegháborús kémthrillereket idéző atmoszféra: a sötét, monokróm képek és az idegesen suttogó és összerezzenő szereplők jobban kifejezik a totalitárius rendszerek terrorját, mint bármely propagandafilm vagy a katonai erőszak bemutatása. A maga visszafogottságában tökéletes; reméljük lesz még folytatása.