Január, február, itt a nyár!

Ki hitte volna: melegszik! – Időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2016. okt. 24., 09:43
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hét elején jócskán emelkedik a hőmérséklet. Sajnos ez sem tart sokáig.

A következő időszak első részében térségünk időjárását a múlt heti prognózisunkban is megénekelt északkelet-európai anticiklon, illetve az ibériai partok előtt elhelyezkedő, meglehetősen aktív ciklon közösen alakítja. Előbb még döntően a magas légnyomású zónában marad a Kárpát-medence, ám az említett légköri képződmények közös áramlásában a magasban határozottan melegebb levegő érkezik, s ezt a hét első két napján a felszínen is megérezzük majd.

Hétfőn és kedden változóan felhős időre van kilátás, a legtöbb helyen a reggeli köd felszállása után legalább néhány órás napsütéssel, és kedd délutánig-kora estig csapadék sem várható. Éjszakánként – s ezt lassan kezdhetjük megszokni - párássá válik a levegő, többfelé képződik köd, avagy alacsony szintű rétegfelhőzet, amelynek egy része északon-északkeleten napközben is megmaradhat. A légmozgás iránya most már határozottan délies lesz, helyenként kifejezetten megélénkül. A keddre virradó éjszaka meglepően enyhe lesz, a hét közepéig még nem is hűl le annyira reggelig, fagy így szinte sehol sem várható.

A csúcshőmérsékletek már hétfőn is emelkednek, kedden a Dunántúlon többfelé a 20 fokot is meghaladják, viszont a tartósabban ködös, rétegfelhős helyeken (pl. északkeleten) lényegesen hűvösebb is lesz, ott helyenként alig mérünk többet 10 foknál. Eközben az említett, atlanti-óceáni középpontú ciklonból peremciklon fűződik le, melynek hidegfrontja előreláthatólag kedden közelíti meg északnyugatról határainkat. A csapadékzóna kedd délutántól éppen fölöttünk húzódik, este és éjszaka többfelé várható eső, de még szerdán is előfordulhat csapadék. A front mögött pedig jóval hűvösebb levegő érkezik. Az éjszakák meglehetősen csípősek lesznek: elsősorban péntek hajnalban (főleg, hogy ekkor gyengül a légmozgás) helyenként talaj menti fagy is előfordulhat. A hét további részében, illetve a hosszú hétvége első felében a nyugat felől fokozatosan fölénk terpeszkedő anticiklon szabja meg az időjárás menetét, ennek áramlási rendszerében egy ideig váltakozó nedvességtartalmú, de kezdetben csupán kissé hűvös levegő érkezik fölénk, élénk északias (többnyire északnyugati) szél kíséretében - az élénkebb légmozgás miatt pár napon át éjjel megint nem fog fagyni. A jövő hét elején azután már egy fokkal hidegebb légtömegekből érkezik az utánpótlás a Kelet-Európai-síkság felől, főleg napközben továbbra is élénk északi széllel, így az addigi nem túl magas értékekhez képest is visszaesnek a hőmérsékletek (éjjel is, nappal is) - ugyanakkor számottevő csapadék ekkor sem várható. 

És ne felejtsük: vasárnap hajnali 3-kor hirtelen megint 2 óra lesz, azaz eljött a mutatók visszatekerésének ideje. Onnantól kezdve látszólag egy órával korábban kel a nap, ám ezt a hátrányt gyorsan ledolgozza a természet – cserébe fájdalmasan és azonnal megrövidül a délután világosabb része.

Hétvégén az óra is megtorpan

Hétfő: Az ország északkeleti részén, még erősebben felhős, ködös időben csupán 12, 15 fokos maximumok várhatók, de hazánk nagyobbik, idővel naposabb felén akár 16, 19 fok is lehet. Napközben csapadék sehol sem várható, főleg a Dunántúlon, s részben még délkeleten fújhat élénkebb délies szél. Éjszaka északkeleten vastagszik meg a felhőzet, s itt többfelé eleredhet az eső is. A még mindig kissé élénk délkeleti-déli szélben enyhe lesz az éjszaka is, hajnalban sem lesz kevesebb 10, 14 foknál. Többfelé képződik köd.

Kedd: Zömmel napos időben még a felhősebb, makacsabbul ködös északon-északkeleten lesz a leghűvösebb, legfeljebb 12, 16 fok. Ugyanakkor az ország nagy részén 17, 22 fokos maximumok várhatók (ezen a napon már a fővárosban is elérheti délután a hőmérséklet a 18-19 fokot!). Kezdetben élénk déli, délnyugati szél fog fújni, de az Északnyugat-Dunántúlon már délután északnyugatira vált a légmozgás. Késő délutántól előbb északon, északkeleten (majd a Dunántúlon) várható csapadék (s ezzel lehűlés), de estétől a csapadékmező dél és kelet felé terjeszkedik, s fokozatosan az egész országban elered az eső, közben beágyazott záporok is kialakulnak. A borult időben és a hajnalra kissé megélénkülő szélben nem süllyednek mélyre a hőmérsékletek: reggel sem lesz kevesebb 9, 13 foknál. Ekkorra északon lassan már szűnik a csapadék.

Szerda: A Nap első felében főleg a Tiszántúlon fog esni, délután inkább csak helyi záporok, esők fordulnak elő - ekkor főleg a középső országrészben, esetleg a főváros környékén is. 12, 16 fokos maximumokra számíthatunk, az ország nagyobb részén élénk, északkeleten kifejezetten erős északias szél fúj majd, de például a főváros tágabb környezetében mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka kevesebb felhő lesz felettünk, az ország keleti harmadát leszámítva a szél is elcsendesedik, így kissé hűvösebb is lesz, mint az előző napokon: reggelig 2, 8 fokig hűlünk. Sokfelé képződik köd is.

Csütörtök: Borongós, szürke, főleg a nap első felében nyugaton még erősen ködös idő lesz, ködszitálás is előfordulhat, keleten a feltámadó északkeleti szél gyorsan szaggatja a ködmezőket. Délután 9, 12 fokos maximumokra számíthatunk. Éjszaka a fokozatosan mérséklődő szélben jobban is hűl majd, reggelig egészen -2, +5 fokig – most már sokfelé várható talaj menti fagy, még a Dunántúlon lesz a viszonylag melegebb. A ködmezők is erőteljesen terjeszkednek majd.

Péntek: Helyenként napközben is szürke, ködös, párás, a szerencsésebb vidékeken azonban csak mérsékelten felhős, napos idő lesz, délután 9, 13 fokos, visszafogott maximumokkal. Gyenge, jellegtelen irányú légmozgás várható. Éjszakára főleg a középső és az északi országrészben feltámad az északnyugati szél, hajnalra csupán 4, 9 fokig süllyednek a hőmérsékletek, a viszonylag szélcsendesebb délnyugaton és északkeleten többfelé képződik köd, reggel északon kisebb eső, szitálás előfordulhat.

Szombat: A köd felszállása után sem lesz teljesen derült idő, néhol kisebb eső, szitálás is előfordulhat, de azért az ország nagy részén látjuk majd a napot is. Legfeljebb az északkeleti-keleti határ mentén lehet makacsabbul felhős idő, ott kitartóbban is eshet az eső. Délután, a szélcsendes délnyugati és az északkeleti országrészt leszámítva többnyire élénk északnyugati szélben általában 11, 15 fokos maximumokra számíthatunk (de a Dél-Dunántúlon ennél egy-két fokkal hidegebb lehet). Éjszaka már nem várható csapadék, reggelre, a többnyire továbbra is élénk légmozgás mellett  3, 7 fokig csökkennek a hőmérsékletek. Ahol viszont gyengül a szél (például délnyugaton, északkeleten vagy a Tiszántúlon), ott ismét egyre többfelé képződik köd.

Vasárnap: Változóan, a Dunántúlon helyenként erősebben felhős felhős idő lesz, számottevő csapadék sehol sem várható. Az ország nagyobbik részén számíthatunk némi (inkább derengő) napsütésre, délután 10, 13 fokos maximumokkal. Az ország területének jó részén igen élénk, de néhol kifejezetten erős északnyugati szél fog fújni. Éjjel sem várható csapadék, így a gyengülő légmozgás miatt hajnalban már -1, +4 fokig csökken a hőmérséklet, többfelé képződik köd is.

Hétfő (okt. 31.): Mérsékelten felhős, többnyire azért napos, habár hűvös időnk lesz, délután többnyire csak 8, 12 fokos csúcsértékekkel, főleg a Dunántúlon, a Duna Tisza-közén és északkeleten még élénk északnyugati széllel. Éjszaka sehol sem fog esni, gyengül a légmozgás is. Reggelre 0, +5 fokig hűlünk, többfelé fagypont közelébe süllyedhet a hőmérséklet, bár remélhetőleg csupán kevés helyen várható talaj menti fagy,  viszont a ködöt már kevesebb helyen ússzuk meg.

Kedd (nov. 1.): Változóan felhős, többfelé makacsul ködös, legfeljebb mérsékelten, de inkább gyengén szeles időnk lesz - délután már déli-délnyugati széliránnyal. Néha azért a nap is megmutatja magát, de ha ki is derül, délután már többnyire 10, 15 fokos maximumokra számíthatunk (még a dunántúli régiókban lesz  ezen belül a melegebb).

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2016. okt. 24., 09:43
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Barotányi Zoltán

"Dimitrij Lénáról mesél..."

Barotányi Zoltán
Szerző adatlapja