Szem a hőmérőn, kéz a konvektoron – Időjárás a héten

Az ilyenkor szokásosnál jóval hűvösebb és kissé nedves napok elé nézünk. Nem lehetetlen, hogy helyenként már fűteni is kell.

A múlt hét végén nagy dérrel-dúrral, sok esővel, beágyazott zivatarokkal és néhány meglepő szupercellával átvonuló mediterrán ciklon a nyomait is eltörölte a főleg a keleti országrészben ismét kopogtató nyárnak. Erre a hétre is marad a zömmel északnyugati irányú légáramlás, ami hűvös, inkább az október második felét idéző időjárást garantál számunkra. Ráadásul többször is kifejezetten nedves, nyirkos időnk lesz, ami csak ront a hőérzetünkön. A viszonylag kellemesen őszies hőmérsékletű (bár a Dunántúlon felhősebb) hétfő után már keddre virradóan beköszön egy újabb hullámzó, lassú mozgású frontrendszer, ami a keddi időjárást is meghatározza. Természetesen ez ismét kettéosztja az országot: előtte az ország keleti harmadán legalább egy napig (de részben még szerdán is) marad a kellemesebb kora ősz, keleten-délkeleten még 20-25 fokos maximumokkal. Ez azonban ott is csupán csalóka illúzió, az ország nagy része számára pedig pusztán távoli egzotikum, merő káprázat: itt (például a főváros környékén) ugyanis inkább a 15 fok körüli, sőt az alatti napközbeni hőmérsékletek lesznek jellemzőek. Az amúgy is hűvös éjszakák pedig csupán azért nem lesznek még hidegebbek, mert ekkor is visszatérően felhős, néha esős idő lesz, illetve ekkor is élénk marad szél.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Most úgy tűnik, hogy csütörtökön borongós, sokfelé esős időnk lesz és pénteken is a felhőké lesz a  főszerep (bár ekkor már jóval kevesebb csapadékkal kell számolni). Szombatra ismét közelebb táncol hozzánk a hétközi esőzést okozó hideg légörvény, a hozzá kapcsolódó sekély ciklon esőfelhőinek java pont szombaton napközben borítja be az országot. Vasárnap is inkább a déli-délnyugati országrészben élők számíthatnak némi napsütésre. A jövő hétfő délutántól kedd délelőttig tartó újabb alapos áztatást követően a jövő héten, főleg keddtől-szerdától egy kicsit melegedhet is, de azért jobb, ha beletörődünk az ősz idővel elkerülhetetlen, habár idén kissé korán bekövetkező hűvösre fordulásába.

Hűvös, többször esős

Hétfő: Keleten inkább napos, nyugaton felhősebb idő lesz, délután 17, 22 fokos maximumokkal: délen és keleten lesz a melegebb. Délután elsősorban a Dunántúlon növekszik meg a gomolyfelhőzet, de estig itt is csak elszórtan eshet. Legfeljebb északkeleten élénkül meg a délnyugati szél. Éjszaka az ország nyugati harmadán felhős, esős idő lesz, keleten hajnalig még nem várható csapadék. Kora reggelig 9, 14 fokig hűlünk. Közben a Nyugat-Dunántúlon megélénkül az északi-északnyugati szél.

Kedd: Főleg az ország nyugati, illetve középső és északi részén (így a főváros környékén) felhős-esős, keleten a nap első felében csupán szakadozottabban felhős idő lesz, majd délután itt is megjelennek a záporok. Délután az ország nagy részén csupán 12, 17 fokos maximumokat mérhetünk (a Nyugat-Dunántúlon különösen hűvös lesz) – ezzel szemben délkeleten, illetve a Tiszántúlon akár 19, 23 fok is lehet! Többfelé élénk északi-északkeleti szél fog fújni (de délnyugaton a déli szél élénkül meg). Éjszakára is marad a felhős, sokfelé (most már keleten is!) esős idő, majd hajnalra dél felől csökken a felhőzet, s egyre többfelé eláll az eső. A középső és a keleti országrészben éjfél után gyengül a szél is, de nyugaton egész éjjel élénk északnyugati szél fog fújni. Hajnalra így már egészen 8, 13 fokig hűlünk.

Szerda: Az ország keleti harmadán a nap első felében nagyobb területen is kisüthet a nap, inkább nyugaton, északnyugaton, a középső illetve a déli országrészben lesz több a felhő. Helyenként már délelőtt is eshet, ám főleg délután már többfelé is kialakulhat zápor (ritkábban zivatar), de tartós eső is – estefelé már délkeleten, keleten is. Napközben az ország nyugati részén, a középső országrészben, a főváros környékén és északon csupán 12, 17 fokig melegszik az idő – ennél keletebbre, az átmenetileg naposabb régiókban (pláne a Tiszántúl északi részén) azonban ennél kissé melegebb lesz: 18, 22 fok. Nyugaton élénk, sokfelé erős északi-északnyugati, keleten-délkeleten inkább mérsékelt vagy gyenge szél fog fújni. Éjszaka erősen felhős, sokfelé esős, záporos idő lesz. Hajnalra ismét mélyre süllyednek a hőmérsékletek: 7, 12 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Az Alföld nagy részén gyenge marad a légmozgás (itt és hegyvidékek völgyeiben többfelé képződik köd), nyugatabbra és északkeleten többnyire élénk északnyugati-északi szél fog fújni.

Csütörtök: Az ország nagy részén egész nap erősen felhős és kelet felől terjeszkedve egyre többfelé esős idő lesz - a Dunántúl déli és nyugati felére már nem nagyon jut e csapadékból. Napközben is csak 11, 17 fokig melegszünk: talán délnyugaton lesz a legtöbb. Nyugaton, a Duna  mentén (így a főváros környékén), valamint északon-északkeleten erősebb északnyugati-északi szél fog fújni – keleten is megélénkülhet a légmozgás. Éjszaka még mindig felhős, inkább keleten esős, kissé még szeles időben ismét jó mélyre süllyednek a hőmérsékletek: egészen 8, 12 fokig. Már többfelé képződik köd.

Péntek: Többnyire (különösen északon, a középső országrészben és keleten) még jócskán felhős, de már csak elszórtan esős idő lesz, ritkább lesz a korábbi napokban jellemző zárt felhőtakaró. Több-kevesebb napsütésre viszont az ország nagyobb részén számíthatunk! Délután azért már zömmel 16, 19 fokos maximumok várhatók: délnyugaton illetve délkeleten lesz a legmelegebb. Napközben főleg nyugaton és a középső országrészben kissé élénkebb északnyugati szél fog fújni. Éjszakára az ismét egyre többfelé esős északkeleti régióban növekszik, délen és nyugaton inkább csökken a felhőzet.A középső és az északkeleti országrészben még élénk északnyugati szél fog fújni, Ismét alaposan lehűl az idő: kora reggelig egészen 7, 12 fokig, s jellemző marad a ködképződés is.

Szombat: Délelőtt még sokfelé napos (de északkeleten már ekkor is felhős-esős), délután az ország nagyobb részén már a borultságig felhős, időszakonként esős idő lesz, a délnyugaton élők  talán még ekkor is reménykedhetnek némi napsütésben. Napközben 12 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a nap első felében még határozottan napos délnyugaton és délen lesz kevésbé hűvös. A főváros környékén az ígéretes napkezdet után kora délutánra romlik el az idő: ekkor beborul, esni kezd és ezzel pár fokot még le is hűl a levegő.  Az ország nagy részén élénk, a középső országrészben kora délután átmenetileg erős északnyugati szél fog fújni - a csupán gyengén szeles északkeleti régiókban viszont a déli-délnyugati lesz a szélirány. Éjszaka felhős idő lesz, az ország középső harmadán és délkeleten elszórtan fog esni, de sok csapadék ekkor már nem várható. Hajnalra fokozatosan mérséklődő szélben egészen 7, 13 fokig hűlünk (délnyugaton lesz kevésbé csípős a reggel). Többfelé képződik köd is.

Vasárnap: Zömmel felhős, az északi és az északkeleti országrészben (így a főváros környékén is9) elszórtan csapadékos idő lesz. A délutáni maximumok is többnyire csupán 13 és 18 fok között alakulnak: ezen belül délen-délnyugaton lesz kissé melegebb. A Dunántúl nyugati-délnyugati felén a nap első felében kissé élénkebb északnyugati szél fog fújni - máshol többnyire mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás. Éjszaka is közepesen felhős, északnyugaton még elszórtan esős, csupán gyengén szeles idő lesz, 8, 12 fokig hűl a levegő.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk