Szeptemberi kánikula – Időjárás a héten

Ez a hét kárpótol a fázós szeptemberért: néhány napra visszatér a nyár. A nagy meleg persze nem tart ki a hét legvégéig.

Amit már múlt héten sejteni lehetett (s mi magunk is pedzegettük előző bejegyzésünkben), az be is következett: a nem éppen szezonálisan hideg időnek vége, s egy újabb melegfröccs (vagy ha úgy tetszik: melegnyelv) indult el Afrika felől Európa közepe felé. A bolondnaptárban pedig október után ismét július következik!

Ehhez csupán annyi kellett, hogy a jó ideig középpontjával a Skandináv-félsziget felett tartózkodó és Közép-Európára is kiterjedő anticiklon áthelyeződjön kelet felé. Ennek következtében a térség időjárását egyre inkább az Atlanti-óceán felett örvénylő, hatalmas kiterjedésű ciklonrendszer szabja meg a maga sajátos módján: előoldalán ugyanis dél felől igen meleg szubtrópusi, ne kerteljünk, észak-afrikai légtömeg érkezik hozzánk. Már hétfőn is erőteljesen melegszik: a csúcshőmérséklet többfelé átlépi a 25 fokot is, s ehhez élénk-erős légmozgás társul: talán a Kisalföldön fúj majd a legintenzívebben meleg levegőt a talaj közelében szállító délkeleti szél. Este azután súrol minket az említett ciklonrendszer egy peremciklonjához tartozó gyenge hidegfront: ennek hatására a hétfő kora este északon megnövekvő felhőzetből elszórtan várható konvektív csapadék (zápor, zivatar).

Kezdetben kedden is kellemes, napos idő várható, ám délutántól, majd egészen másnap reggelig, egy összeáramlási zóna mentén a Dunántúlon és északon többfelé várható zápor, zivatar. Szerdán északon még előfordulnak záporok, de a nappali felmelegedés még fokozódik is. Ráadásul a hét első napjain (egészen csütörtök délutánig) erős déli, majd délnyugati szél kíséretében zúdul be hozzánk a meleg levegő. Ennek köszönhetően pedig jól befűtenek: főleg csütörtökön, de az ország keleti harmadán pénteken és szombaton is kifejezetten kánikulai napokat élhetünk: a csúcshőmérséklet sokfelé megközelíti illetve meg is haladja  a 30 fokot.

Az éjszakák pedig a múlt heti kellemetlen hidegek után minimum megenyhülnek: csütörtökre virradóan az erős délies szélnek hála, sokfelé nem süllyed 20 fok alá a hőmérséklet (ez pedig ugye, trópusi éjszaka!), és péntek reggel sem lesz sokkal hűvösebb. Péntektől a Dunántúlra már hűvösebb levegő áramlik, a visszatérő nyárnak pedig alighanem az említett ciklonrendszer szombatra befutó egyik hidegfrontja vet véget, mely a hétvégén bő csapadékhullás kísérletében fokozatosan szorítja ki a szokatlan nagy meleget a Kárpát-medencéből. (Meg kell jegyezni azért, hogy pont e hétvége tekintetében a szokottnál is nagyobb az előrejelzések bizonytalansága.)

Vasárnapra (előbb az ország nyugati és középső felére) alighanem visszatér a szeptember második felére jellemző, sőt, talán annál kicsit hűvösebb, s e napon kifejezetten esős-záporos idő.  Azért ne felejtsük: messze még az október, simán jöhet a jövő héten, de legalábbis szeptember végéig is egy újabb felmelegedés, még ha ez már nem is a július visszatértét jelenti.

Jönnek a harmincasok

Hétfő: Változóan gomolyfelhős, de azért (főleg délen és keleten) zömmel napos időben 23, 27 fokos csúcshőmérsékletek várhatók. Élénk, északnyugaton kifejezetten erős délkeleti szél fog fújni. Kora délutántól észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, s egy gyenge hidegfronthoz tartozó, nem túl markáns, szakadozott csapadékzóna érkezik, mely éjfélig főleg északon (s néhol a Dunántúlon) okoz kisebb záporokat. A részben felhős időben enyhe lesz az éjszaka: csupán 15, 19 fokig süllyed a hőmérséklet.

Kedd: Kezdetben több lesz a napsütés, délután már többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet: a délután második felétől éjszakába nyúlóan várhatók kisebb záporok: főleg a Dunántúlon és északon (esetleg a főváros környékén is). Napközben 25, 29 fok várható: többfelé mérhetünk akár 30 fokot közelítő hőmérsékleteket is. Többnyire élénk déli-délkeleti szél fog fújni, ami késő estére sokat gyengül. Hajnalra szinte szélcsendes időben 15, 19 fokig hűlünk (a még mindig felhős keleti országrészben lesz a legmelegebb).

Szerda: Változóan, északon erősebben felhős, délen zömmel napos időben jobban melegszik a levegő: délutánra többnyire 27, 30 fokig – a még felhős, néha csapadékos északkeleti hegyvidéken lehet ennél hűvösebb. Északon napközben is lehetnek kisebb záporok. Élénk, a Dunántúl jó részén és Budapest környékén is kifejezetten erős déli szelet tapasztalunk. Éjszaka már nem lesz hűvös: még mindig élénk, a Nyugat-Dunántúlon néhol kifejezetten erős déli szélben kora reggelre is csak 17, 22 fokig hűlünk.

Csütörtök: Derült időben kora délutánig 29, 33 fokig melegszünk – élénk, északon és a Dunántúlon többfelé kifejezetten erős déli-délnyugati szél fog fújni. A lassú változást estétől északnyugaton a szélirány fordulása jelzi: itt átmenetileg az északnyugati szél erősödik meg, s ha mérséklődve is, de egész éjjel fújni fog. Másnap hajnalra, kora reggelre is csupán 16, 20 fokig csökken a hőmérséklet.

Péntek: Napos, meleg időben délután az ország keleti harmadán még 31, 34 fok is lehet, a középső országrészben, vagy a Dél-Dunántúlon 28, 30, a Dunántúl nagy részén viszont már csak 25, 27 fok lesz a maximum. Napközben legfeljebb mérsékelt, de leginkább gyenge déli, délkeleti irányú légmozgást tapasztalunk majd, a Nyugat-Dunántúlon viszont reggel és délelőtt még élénkebb északnyugati szél fog fújni. Késő este azután előbb északnyugaton, majd a Dunántúlon és Duna mentén mindenhol megélénkül az északnyugati szél. Hajnalban, kora reggel 15, 19 fokig süllyed a hőmérséklet: keleten néhol nem is nagyon megy 20 alá. Nyugat- és Észak-Dunántúlon már hajnalban is előfordulnak záporok, zivatarok.

Szombat: Északon és nyugaton felhős, néha csapadékos, délen és keleten még zömmel napsütéses időben nagy lesz a hőmérsékleti különbség az országban. A Dunántúl nagy részén már csak 22, 25 fok lesz a csúcshőmérséklet is, a Duna mentén és a középső országrészben még  26, 28 fokig emelkedik a hőmérséklet, és már délután csökkenni kezd, de keleten, pláne a Tiszántúlon meglehet a 29, 32 fok is. A Dunántúlon, a középső országrészben és északkeleten kissé élénkebb északnyugati szél fog fújni. Napközben (már délelőtt is!) az Észak-Dunántúlon és általában az északi országrészben (bizony, a főváros környékén is) már előfordulhatnak záporok, zivatarok. Késő estétől, pláne éjféltől azonban megizmosodik, és előre is nyomul nyomul a hidegfront csapadéktömbje, és kora hajnalban már mind többfelé  hullhat záporeső, pattanhat ki zivatar. Éjszaka főleg nyugaton, a középső és az északi országrészben élénkebben szeles, sokfelé csapadékos időben kicsit jobban lehűl majd: többnyire 14, 20 fokig.

Vasárnap: Az ország túlnyomó részén erősen felhős, többfelé eső, záporos, ritkábban zivataros időben maximum 18, 22 fokig melegszik a levegő, de az ország keleti negyedén, főleg a nap első felében, még marad a szeptemberi meleg, de ott is már csak maximum 24, 28 fokkal. Délután jórészt már élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kifejezetten erős északi, északnyugati légmozgást tapasztalunk.

Figyelmébe ajánljuk