Egy olyan országot, ami a 2008-as gazdasági összeomlásból csak még demokratikusabban kecmergett ki, mint amilyen volt, és ahol azután, hogy 2010-ben a
Eyjafjallajökull (ejtsd: eija-fjatla-jökütl) vulkán végigszívatta Európa és Észak-Amerika összes légiutasát és pilótáját, a törölt járatok és elnapolt esküvők, üzleti utak és nyaralások kataklizmájából a 21. század legprofibban kivitelezett
országimázskampányát rittyentették össze, melynek következtében még többen szerették meg őket, mint eddig. Egy országot, ami akkor is nagyhatalomnak számítana a világ popiparában, ha a tömegpusztító potenciállal bíró Sigur Róst és Björköt nem is számítjuk. És ahol 300 ezer helyi lakost egy akkora méretű könyvpiac szolgál ki, mint a 10 milliós Magyarországé: az egy főre évente jutó kiadott könyvek számában világelső szigeten egy befutott, ismert kortárs izlandi szerző regénye éppúgy 3000 példány körül fogy, mint itthon.
A kortárs Izlandot legalább annyi legenda fonja körbe, mint amennyit maguk az izlandiak rögzítettek a híres sagairodalomban, és 36 órányi itt-tartózkodás után még egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy akár csak egyet is meg fogok-e tudni cáfolni belőlük. Na jó, de mégis hogy a búbánatba kerültem én ide egyáltalán?
Őszintén szólva fogalmam sincs. Rémlik, hogy tavaly októberben beadtam valahova valami pályázatot.
Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy a két hónapra rá érkező levélkében arról értesítenek majd, hogy az Árni Magnusson Intézet jóvoltából (ez az izlandi állami egyetem része, nagyjából olyan, mintha a magyar szakot kiegészítenénk a Balassi Intézet külföldieknek szóló magyar nyelvi kurzusaival) egy művészeti-kutatói
ösztöndíj keretében három hónapot tölthetek Izlandon, a Þingholtsstræti 29-es szám alatt található gyönyörű, 1898-ban épült faház emeleti lakásában.
Ez idő alatt a terveim szerint két dolgot fogok véghezvinni: egyfelől írok – nagy valószínűséggel a Víziváros című regényemet, meg bármit, ami feldolgozza a szigettel kapcsolatos élményeimet –, másfelől pedig felderítem a sziget irodalmi-kulturális életét és intézményrendszerét, különös tekintettel a kortárs izlandi irodalom belföldi és külföldi népszerűsítésére. Kiadókkal, írókkal, kulturális szervezetek vezetőivel fogok találkozni és beszélgetni, többek között olyan ötletek és technikák után kutatva, amik később itthon is adaptálhatóak lehetnek.
Meg persze nézelődöm, kirándulok, és úgy általában nyitva tartom a szemem.
Hölgyeim és Uraim,
Dunajcsik Mátyás vagyok, költő, író és a
Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztője. A következő három hónapban én leszek az Önök szeme és füle ezen a csodálatos szigeten. Hozzanak esőkabátot, meleg ruhát, és felejtsék el az éjszakát!
