Jobbik és még Jobbik – a végtelen történet

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2017. jan. 25., 15:42
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mottó:

Zsidó: Rabbi, mi, zsidók, miért nem szedünk fájdalomcsillapítót?

Rabbi: Drága barátom, mert akkor elmúlna a fájdalmunk…

Csak nem akar véget érni egy levél története.

Pedig nem történt semmi különös. Egy ember – a magyar Országgyűlésben önálló frakcióval rendelkező pártok egyikének elnöke – írt egy levelet, és benne jókívánságait fejezte ki hanuka, a fény ünnepe alkalmából.

Levelét eljuttatta minden magyarországi zsidó felekezethez, éppúgy, mint minden más pártvezető, kormánytisztviselő, civil szervezeti vezető és még sokan mások. Nem tett fel kérdéseket, nem kérte a véleményünket. Ezeket a leveleket és a bennük foglalt jókívánságokat illik elolvasni, de épp így lehet nem elolvasni, kidobni vagy megválaszolni, falra kirakni, iktatni, papírrepülővé hajtogatni, dartstáblára tűzni stb.

Persze, hogy nem így történt… Mert ezt a levelet Vona Gábor, a Jobbik elnöke írta.

Mi, magyarországi (értsd: magyarul álmodó, Magyarországon adózó, József Attiláért rajongó, szerelmünknek magyarul udvarló, azaz magyar) zsidók külön érdeklődéssel figyeltük és figyeljük ennek a pártnak a ténykedését. Az elmúlt évtizedben meghallgattuk, átéltük, és meg is átkoztuk azokat a rettenetes mondatokat, szavakat és elveket, amelyeket ennek a pártnak képviselői fejtettek ki minden fórumon.

Őszinte leszek:

Mi, zsidók, sokszor nem is tudjuk, hogy mit is szeretnénk jobban hallani a Jobbiktól.

– Még több rasszizmust, hogy ezzel is bizonyítsuk igazunkat és félelmünket, hogy mindenki lássa (és belássa), hogy igenis vannak antiszemiták a környezetünkben, azaz a megörökölt zsidó félelem nagyon is jogos.

– Vagy inkább valami közeledést, azaz a Jobbik szalonképessé válását szeretnénk látni, ami viszont azzal a „félelemmel” jár, hogy az otthonos ellenségkép elveszik. És akkor most mi, zsidók, mitől féljünk?

Természetesen az előző kérdés teljesen költői volt. Természetesen azt szeretnénk, ha ebben az országban mindenki addikt filoszemita és lelkes Izrael-barát lenne.

És nem lehet nem észrevenni, hogy történt, történik valami ennél a pártnál.

Olybá tűnik, azon dolgoznak, hogy ezt a rettenetes időszakukat nem letagadva (nem is lehet, az erre fogékonyak, no meg az internet, nem felejtenek), de másként és máshogy beszéljenek.

Ezt a tényt lehet negligálni, lehet rajta mérgelődni, lehet azt mondani, hogy ez nem szívből, hanem csak színből történik, mondhatják az óriásplakátok és/vagy a rabbi, hogy ezek bohócok, de ettől még a tények – azok bizony tények maradtak:

1. A hanukai üdvözlet megjött.

2. Novák Előd pedig ki lett rúgva a frakcióból.

Eljött tehát a zsidó időszámítás 5777. esztendejének (Gergely pápa szerint a 2016. év) hanukája.

És megjött a „botrányos” üdvözlőkártya is:

„Jelen sorainkkal áldott, békés és boldog ünnepet kívánunk, hogy az emlékezés és az örvendezés eme időszaka lehetőséget nyújtson a lelki megújulásra, s mint a fények ünnepen, árasszon valódi világosságot, amely képes utat mutatni.” (Vona)

Láthatjuk, a magánlevélbe foglalt jókívánság nem annyira veszélyes.

Ám ennek ellenére megíródott a nyílt válaszlevél, amelyik a jó sunyiba küldi el Vonát, aki egyébként is nézzen magába!

„(…) meglehet, egyfajta gesztusnak szánták hanukai jókívánságukat, de hatékonyabbnak tartanám, ha azokon a fórumokon adnának hangot gesztusaiknak, ahol eddig a gyűlölet, gyalázat és nem utolsósorban a sötétség nyert teret, nem a fény.” (Köves)

Vona beleállt az ütésbe, válaszolt a rabbinak: magát Istent hívta partnerként a levelébe, a béke (sálom) nevű nehéztüzérség erejét is bevetette, és ezt megdobta egy teljesen váratlan atombombával, önmagát is egyistenhívőnek (értsd: egy kicsit zsidónak) állítva be:

„Ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ön is, én is. Én nem vagyok teológus, mint Ön, de biztosan hiszem, hogy a Jóisten most nem azt várja tőlünk, más vallású magyaroktól, hogy ki-ki a maga jól belakott és megszokott lövészárkában hizlalja a sértettségét, hanem hogy túljussunk ezen és építkezni kezdjünk.”

Azóta hetek teltek el, és tényleg nem értem (vagyis értem), mi szükség volt arra, hogy egy ilyen tucat-köszöntőlevéllel Köves rabbi körbeszaladja a nyilvánosságot (Híradó, MTI, 888.hu, Magyar Idők, Origo stb.), hogy juj, osztályfőnök bácsi, hadd olvassam már fel mindenkinek, hogy a gonosz Gabika mit írt nekem!

Mint rabbi, meglepetten állok.

Vallásjogi törvényeink ebben a tekintetben világosak: nem helyes megkérdőjelezni a hozzánk fordulók jó szándékát, eleve azt feltételezni, hogy „ők” bizonyosan csak színlelnek. Nem lehet kétely nélkül kijelenteni, hogy Gabika nem megtért, hanem csupán helyezkedik. Politikailag. Persze pontosan tudjuk, hogy Vona minden lépése tudatos, és éppen ezért felmérte azt is, hogy ez a „gesztus” a pártján és a szavazóbázisán belül is megosztó személyiséggé teszi. (Koromnak köszönhetően tanúja voltam annak, amikor a jelenlegi magyar kormánypárt úgy farolt be jobbközépre, mint egy sportautó, azaz az erős irányváltás ismert technika a magyar politikai életben.)

A (teológiai) kérdés visszahangzik?

Lehetséges-e színből megtérni?

Lehetséges-e a bennünk élő zsigeri gyűlöletet elfojtani, esetleg átformálni?

A választ a haszid filozófia adja meg, miszerint a léleknek van 3 ruhája, amelyeken képesek vagyunk változtatni: a gondolatok (értsd: a másik megítélése), a beszéd és a tettek.

Megtért-e Vona Gábor?

Kicserélte-e lelkének ruháit?

Vajon a régit elégette-e?

És akkor mi van Szegedi Csanáddal?

Nála a megtérés hitelességének kérdése fel sem merült?

A történet előttünk zajlott.

Ugyanabban a pártban volt igen aktívan politizáló tag (európai parlamenti képviselő). Elkezdték beszélni, hogy khm… szóval hogy ő zs…, vagy hogy is mondják arrafelé… Eleinte tagadta. Hogy miért?

Mégiscsak, hogy néz ki.

Majd egy hangfelvétel szerint pénzt ajánlott fel a hallgatásért. És eljött a pillanat, amikor már nem lehetett tovább húzni. Akkor ment el egy rabbihoz. Aki szeretettel fogadta a megtérőt. Majd rögtön a médiához fordultak. Megtért. Megbocsáttatott.

A „megtérés” MTI-hír lett.

A „megtérés” miatt már nem gond, hogy mit tett annak előtte.

A „megtérés” alkalmassá tette arra, hogy rabbija vagy megbízottai végighaknizzák vele az országot, majd a világ számos más országát is.

A „megtérés” belterjes sztárrá tette az egykori fajvédőt.

Mert ő zsidó.

És ő üvegkalitkában cserélte ki lelkének ruháit. Gondolkodását, beszédmodorát és tetteit.

A „jobbikos zsidó” kvázi kényszerű megtérése kóserebb, mint a „jobbikos gójé”, aki önként és dalolva tette ezt?

Hát… ezt mutatja az EMIH kommunikációja, mert van a mi jobbikosunk és vannak az igazi jobbikosok, a bohócok.

Rabbiként dolgozom. Mindenféle titulusaim vannak, ám ezek csak csillogó ékszerek a papi paláston, nélkülük is ugyanaz voltam, vagyok és leszek. Éppen ezért nem értem, hogy egy vezető egyházi embernek miért jó, ha mindenféle belpolitikai, pártok közötti vitában ilyen szerepet osztanak le neki. És hogy mi az oka, hogy boldogan el is vállalja. Boldogan vállal partnerséget egy ellenségkép megválasztásában, sőt már a szóhasználatban is. Nyílt levélben próbálja alázni a pártelnököt, ezt követi azután a kormánypárti médiaroadshow, akkor, amikor jelen pillanatban a kormányzat egyik legfontosabb kommunikációs célja a Jobbik ellehetetlenítése és a Gyurcsány–Vona bohóctengely köztudatba emelése és evidenciává tétele.

Az ember ereje véges, mint egy videójátékban. Egy idő után elfogy. És itt nincs örök élet kód, mint egy videójátékban.

A rabbi első számú feladata Istent lehozni a világunkba, és azzal szerezni hírt magának, hogy a közösségépítésre és jámbor példamutatásra helyezi a hangsúlyt. Mondhatnók ugyan, hogy a közösségépítéshez anyagi bázist kell teremteni. De mindenáron?

Ha már közösségépítés…

Sosem felejtem el, hogy az elmúlt években hányszor, de hányszor dörgölték a Mazsihisz orra alá, hogy ott is antiszemitizmust lát, ahol nincs. Anno a Mazsihisz elleni egyik legerősebb (és néha jogos) vád az volt, hogy a közösség építése helyett szinte csak a holokausztról és a kárpótlásról beszél, így a zsidó közösségek mibenlétét és sorsközösségét a holokauszt traumáján keresztül kommunikálja.

Erre most mit látok?

Köves Slomó és egyháza mélységesen fel van azon háborodva, hogy egy olyan párt elnöke merészel nekik jókívánságokat küldeni, amelynek a megnyilatkozásai korábban sokszor sértették a holokauszt túlélőit, és különben is, az egész párt egy merő antiszemitizmus.

Most akkor, kérem szépen, mi a teendő?

Csak kérdezem, hogy amikor a Köves publicisztikáját közlő Magyar Időkhöz frissen átigazolt újságíró az orgoványi erdőkben történt nem elégséges számú elásásról beszélt, akkor hol volt ugyanez a nagyfokú érzékenység?

Wass Albert, Nyírő József, Tormay Cécile vagy a Sorsok Háza ügyében valahogy nem láttam ezt a hiperaktivitást és kommunikációs kényszert, amit most egy jókívánság kapcsán látok.

És hadd ne soroljam.

Azt látom, hogy jelen pillanatban – lényegében – már egyedül csak a Mazsihisz védi a hagyományos zsidó értékeket.

Megtérésről beszélünk, ám ez vonatkozik a zsidó emberekre is.

Hiszem és vallom, az antiszemitizmus problémájára a legjobb megoldás a tanítás. Zsidó embereknek öntudatot adni, másoknak pontos tudást. Közösen kell küzdeni a pontos és hiteles, minden sunnyogást elkerülő oktatásért. Tankönyvekért, amelyekben nincsenek hibás adatok, amelyek nem dicsőítenek antiszemita gondolkodókat vagy művészeket.

Dolgozunk. Csupán pótcselekvés ünnepi üdvözletekre válaszolgatni – véget nem érően.

Mindannyian emberek vagyunk. Isteni lélekkel és emberi testtel. A tévedés jogával és esendőségével.

Ki a jobbik és ki a még jobbik? Ki tudja? Ma itt, holnap ott.

Felelős vezetők vagyunk. Bíznak bennünk a barátaink. Éppen ezért még egy nagyon fontos dolgunk van: meg kell ismernünk azon társaink gondolkodását, hátterüket és megfontolásaikat, akik 2014-ben a Jobbikra voksoltak. Nem voltak kevesen, 983 476 emberről van szó.

Ha megértjük őket, jobban fogjuk tudni, hogy nekünk mit is kell tennünk.

Addig meg építjük saját közösségeinket és intézményeinket.

Tanítanom kell a betűket, és még a Jóistent is le kell hozni ebbe a világba. Napról napra. A bölcsődétől az egyetemig; a Szeretetkórháztól az idősotthonig; a hospice-tól a nemsokára felálló Szeretetszolgálatig.

Ez mind fontosabb, mint egy jókívánság tendenciózus agyonbeszélése és agyonütése.

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2017. jan. 25., 15:42
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    Radnóti Zoltán
    2017. január 29., 21:20
    TRP: Csupán sajnálom, hogy a cikkem szerzője jobban érdekel téged, mint a cikkem maga... Mert arra elfelejtettél érdemben reagálni. Sértegetsz, ám ez munkáltatói elvárás. Ennyi.
    -------
    RW: Rengeteg költői kérdés. És közöttük nagyon sok értékes, amit én is feltettem magamnak
    A cikkem pont azért született, hogy ezeket a kérdéseket mindenki feltegye. Nem elégséges farkast kiáltani...
    Rabbi vagyok. Hitem szerint minden ember lelke isteni, azaz tiszta. A szabad döntés joga megadatott mindenkinek. A naiv célom, hogy egyszer mind az 1 millió szavazó rájöjjön, hogy tévedett. Ehhez kommunikálni kell mindenkivel. Erről írtam.
    ------
    TP: jó meglátás. Én cikkemben nem szerettem volna sem a worldwide lubavicsi mozgalommal, sem a honi vadhajtásával mélyebben foglalkozni, aztán megint a bíróságon kötök ki, mint nem oly rég, amikoris Oberlander parallel két pert indított ellenem / ellenünk.
    Szeretném, hogy bármiféle kirekesztő rendszer kritikája legyen zsigerből jövő, és ne csak a feladó megtekintése után kezdjem a válaszokat megfogalmazni.
    Természetesen az MAZSIHISZ vs. EMIH párbaj folyamatában zajlik. Párhuzamosan több színtéren. A MAZSIHISZ ezernyi helyen próbált közeledni, hadd ne soroljam fel. Ám a minoritás érdeke mindig a nagy por és a még nagyobb fény.
    Én hiszem, hogy egyszer tudunk egy célért - vállvetve küzdeni...
  2. 4
    Tibor Rikárdó Pásztor
    2017. január 28., szombat 23:20
    Mennyire szomorú, amikor egy rabbi befogja a fülét, becsukja a szemét, és csak azt látja, amit látni akar, mert egy másik rabbi iránti ellenszenve miatt nem hajlandó a valóságról tudomást venni. A Jobbik ugyanaz, ami volt, csak visszafogottabban beszél. Komoly munka kell egy rabbi részéről ezt nem látni. Vagy komoly kognitív disszonancia.
  3. 3 rworse
    rworse
    2017. január 27., péntek 08:28
    Magánlevélnek tekinthetjük Vona levelét? Vagy pártelnöki levélnek? Vagy pártlevélnek? Ha magánlevél szándékúnak, lehetséges-e, hogy Vona múltjával és pozíciójában magánlevélként legyen értelmezhető egy ilyen ügyben írt Vona levél? (Nem értelmezhető magánlevélként, nem is olyan szándékú, tehát ez egy Jobbik-levél szándékú, - pontosabban Jobbik-pártelnöki szándékú, mivel a Jobbik zöme semmiképp se küldött volna ilyen levelet.)

    Megtért-e Vona, vagy a levéllel is politizál? Számít-e ez abban, hogy hogyan illendő a címzettnek fogadnia a jókívánságot? (Számít. Köves helyesen utasította el az álságos köszöntést - a médiakörútja nem volt ízléses, főleg, hogy esetleg Fidesz-támogatással körutazott.)

    Beemelhető-e a Jobbik a szalonképes politikai erők közé? Ha igen, mennyi idő alatt? És milyen paraméterek mentén, azaz hány embert kell - nem a vezetőségből, hanem a pártból - kirúgni hozzá, mely pártdokumentumokat kell totálisan átírni, "megnemtörténtté tenni" hozzá? (Nem emelhető be, az már egy másik párt lenne, nem a Jobbik. Igaz, láttunk már példát a rendszerváltás óta, hisz a Fidesz végül a neve és a név által adott jogfolytonosság megtartása mellett lett a korábbival homlokegyenest ellentétes párt. De a Fidesz szalonképes pártból lett annakidején másik szalonképes párt, a Jobbik ellenben szalonképtelen párt, a Jobbik attól Jobbik, hogy szalonképtelen..)

    Szóval köszönöm én is a szép cikket, a véleményem ugyebár az a problematikája kapcsán, hogy a Jobbik továbbra is az ordas farkas, és nem is lehet más, hiába bújik a pártelnöke báránybőrbe, és próbálja betolni a fél lábát a kecskegidák házának ajtaján. Egy Vonának, hogy vele kapcsolatban bármiféle megtérés szóbajöhessen, eleve ki kell lépnie a Jobbikból, hamut szórnia a fejére a Jobbik léte miatt, és ha politizálni akar, azt szalonképes mozgalomban kell tennie, feltétel nélkül megtagadva korábbi önmagát, korábbi mozgalmát.
  4. 2 Valakicske
    Valakicske
    2017. január 26., csütörtök 09:22
    Nagyon érthető és igaz írás - mint a témában csak laikus, gondolom ezt.
    És köszönet az alattam írt kommentért, érdekes és adalék a történethez.
  5. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. január 25., szerda 17:51
    Nincs kizárva, hogy Köves Slomó válasza a kormánypárti sajtó Jobbik-, de főként Vona Gábor-ellenes kampányának a része volt, ez rímelne azokra a véleményekre, amelyek szerint az EMIH túlságosan baráti viszonyt ápol a Fidesszel.
    De az is lehetséges, hogy nem volt szó direkt politikai szálról. Köves rabbi lubavicsi tanítvány, és a lubavicsiak szeretnek szerepelni, kedvelik a nyilvánosságot, a hírverést, és ki is használják az azzal járó előnyöket.
    Valaha a magyar ortodox rabbik az egész világgal élénk levelezést folytattak, persze kizárólag vallási, szövegértelmezési vagy konkrét rituális kérdésekben, ugyanakkor világi ügyekben csak nagyon-nagyon ritkán nyilvánítottak véleményt, politikai kérdésben pedig szerintem soha, egyrészt a mondandójuk nem tartozott a nagyközönségre, másrészt nem szerettek időt fecsérelni olyan dolgokra, amik elvonhatták volna a figyelmüket a tanulásról és a tanításról.
    Megváltozott a világ, például Kőbányai János az Ünnep és politika c. nagyszerű riportjában már vagy huszonöt éve megírta, hogy a vizsnyici haszidokat a Szimchat Tóra-táncra várakozva leginkább az foglalkoztatja, hogy a Tóra Nagyjainak Tanácsa melyik pártot támogatja, a Likudot-e vagy a Munkapártot.
    Most, az amerikai elnökválasztás utáni napon pedig arról olvastam cikket, hogy a brooklyni haszidokat mélyen, az egymásnak való üzengetésig megosztotta az amerikai elnökválasztás, a szatmáriak és a szkveriek a liberális Hillary Clintonra szavaztak, a lubavicsiak meg Trumpra.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk