Nem biciklista, nem bányász, hanem rabbi

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2017. jún. 08., 14:11
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rohanok. Késében vagyok. Már megint. Reggel éppen csak arra volt időm, hogy megpusziljam az iskolába induló gyerekeimet. Irány a zsinagóga. Reggeli ima Dél-Budán. Tizenöt ember jön le reggel hétkor. Utána két megbeszélés, egy bát micva avatás, egy esküvő. Közben cseng a telefon (nem kevésszer), hív a barátom, meghalt a szeretett nagymamája. Temetés. Beszélgetni kell a családdal. Ez kb. két óra. Hová fér bele? De ez a legfontosabb. És már várnak az irodában. Meg anyakönyveket kell aláírni a szertartási osztályon.

Ülök a dugóban. Mérgelődöm, hogyan fogok megérkezni, mert rettenetesen utálok elkésni.

Félreértés ne essék, ez az írás nem a panaszkodásról szól, sőt nem is arról, hogy milyen nehéz a rabbi élete. Hiszen ha ennyi bajom van vele, akkor miért nem mentem el kertésznek, bányásznak vagy biciklistának?

Pontosan. Ez a cikk arról szól, hogy miért nem mentem el kertésznek, bányásznak vagy biciklistának.

Elsősorban azért, mert minden panasz ellenére nagyon szeretem azt, amit csinálok. Szeretem az embereket, szeretem segíteni őket abban, hogy keressék az Örökkévalót, pedig nem látható. Ám érezhető. És együtt szoktuk keresni. Csodás utazás a saját lelkünk zegzugaiban. Hátha oda bújt el...

Sokszor szoktam mondogatni, „vállald be! Vállald, mert nagyon jó megélni a saját zsidóságod. És ha nem teszed? Hát, akkor is az vagy, csak még frusztrált is leszel! És frusztrált zsidóból meg van elég...”

Don’t worry, be jewish!

Mit jelent ez az élmény egy mai tizen-, huszonévesnek (és így tovább), akinek minden újdonság. Már ami a zsidóságot illeti? Aki gyermekkorában csak elsuttogott szavakból (“nicht-vor-dem-kind”) tudta meg, hogy nagymama, nagypapa időnként miért is viselkedik olyan furcsán.

Ha egyáltalán van nagypapa és nagymama...

Kezdjük az elején!

Mi is az a zsidóságélmény, amiért érdemes „l’art pour l’art gyűlölködőket” elviselni, hatkor felkelni egy negyven perces közös imáért, nem enni big macet és sábóbátkor nem posztolni a facebookra?

Minden ember életében vannak megörökölt vagy rögzült hagyományok. Általában tiszteljük őket, megpróbálunk velük együtt élni. A tanítványaimnak szoktam mondani, a hagyomány olyan, mint egy mosoly a randevún. Lehet nélküle is csinálni, ám nem érdemes.

Amikor a zsidó nép meghallotta, hogy az Egyisten szeretne számára törvényeket adni, el akart menekülni. Ám képtelen volt mozdulni. Majd így szólt: „megcselekedjük és meghallgatjuk!” Nem kételkedem a parancsolatok szentségében (azaz megcselekszem), ám fenntartom magamnak a jogot, hogy megértsem, belekérdezzek és ne micve (előírás, parancs)-robotként viselkedjek.

És megszületett a Talmud. 5422 oldalnyi kérdés és válasz, kétkedés és megszerzett bizonyosság.

false

 

Megszületett a gondolkodó vallásosság… Isten nem evidencia. Adománya nem evidencia. A világ nem evidencia.

Nemrég ért véget pészah ünnepe.

Igényes ünnep.

Telve van mesékkel, élő emlékekkel és persze vallásjogi törvényekkel. Totális konyha és spájztakarítás. Lakás felforgatása. Minden kovászos étel kidobása, megsemmisítése vagy eladása.

Áááááááááá - Menekülhetnékem van.

A régi időkben egy hónapot készültek erre az ünnepre. Manapság már picit renyhébbek vagyunk, ám ugyanolyan komolyan vesszük mi is, mint anno őseink vették, hiszen a hagyomány első pillanatát kapta meg a zsidó nép, ott Egyiptomban, pészah ünnepén. Néppé váltunk. Megtisztulva. Erjedésmentesen.

A vallásjog szerint egy morzsányi kenyér ilyenkor tréflivé tesz akár 100 liter levest is. Igen, vannak utak, amelyeken járva nincs engedmény. Vannak célok, amelyekért oda kell magad tenned - 100%-osan. Nem fér bele a kenyérmorzsa.

Utána a sivatagban negyven esztendeig adagolta Mózes a törvényeket és lett a népből nemzet.

3000 esztendeje viszünk tovább. Évről-évre eljátsszuk ezt a megtisztulást, a kivonulást, a könnyeket és az örömöt.

Ez a zsidóság és a túlélés titka nemzedékről - nemzedékre.

És én ülök a kocsiba és megyek tanítani. Komolyan játszani...

Don’t worry, be jewish!

A zsidóság életét 613 parancsolat szabályozza.

365 tiltó és 248 tevőleges.

Annyiszor tettem már fel a kérdést magamnak, mit is akart a Jóisten ezzel a rengeteg előírással?

Hogy álljunk hozzá? Mit meséljek a diákoknak?

Egyszer elment egy ember a rabbihoz, és panaszkodott nála, hogy teljesen elveszi az erejét a pészahi takarítás és még a gyermeke sem segít neki kellően. Mit tegyen?

A rabbi csupán egy mondatot mondott neki:

אבק זה לא חמץ והילדים הם לא קרבן פסח

"a por, az nem kovász, és a gyermekek nem pészahi áldozatok!"

A rabbi tökéletesen interpretálta a vallásjog flexibilitását. A rabbimunka esszenciáját. Rámutatott, hogy a zsidók Istene nem azt kérte a népétől, hogy beleőrüljön az ezernyi parancsolatba, a pészahi előkészületekbe, és nem azt, hogy mindent feláldozzon egy tökéletes micváért. Hanem, hogy tudjon megkülönböztetni. A szentet a profántól.

És persze azt, hogy legyen igényünk minderre. Legyen igényünk megkeresni a szentet, és elengedni ami elveszi a csekély erőnket.

És az igény megteremti a saját megszentelt idejét.

Ez a lépcsőfok tette a zsidóságot élhetővé - az élhetetlen évszázadokban.

Megtanultunk élni és rámosolyogni a világra. A felhőkre és a napsugarakra. Áldást mondani a menydörgésre és a nagy hegyekre.

Kardos G. György írta meg a Jutalomjáték című könyvében Stark bácsi, a volt mozis, a volt auschwitzi lágerlakó, a strand jegyszedőjének mondatát: “Bizonyos koron túl mindenki izraelita.”

Egy ponton az évezredek ránk rakódott bölcsessége evidenciává válik. Mindenkiben ott lakik a zsidó.

Az emberi élet és a világ csupán egy keskeny híd, mondta a breszlói rabbi Náchmán. És nem szabad ezen a hídon félni.

És már nem rohanok. Nem mérgelődöm a dugóban, nem fogok elkésni, mert nem lehet elkésni, hiszen egyszer megérkezem.

És ami a legfontosabb, velem vannak a testekbe zárt isteni lelkek: a gyermekeim, a családom, a közösségem, a tanítványaim és a barátaim ­- akiknek az én isteni lelkem szeret mesélni.

Rájuk nézek, és áldást mondok. Báruh Átá Ádonáj. Gyere le hozzám, Örökkévaló!

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2017. jún. 08., 14:11
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk