Euronews: nem jár közös EU-s védettségi igazolvány azoknak, akik kínai vagy orosz vakcinát kaptak

  • narancs.hu
  • 2021. március 12.

Katasztrófa

Az Európai Bizottság jövő szerdán ismerteti a közös védettségi igazolással kapcsolatos terveket.

Mégsem kaphatják meg az Európai Unió közös védettségi igazolványát azok az emberek, akiket kínai vagy orosz vakcinával oltottak be a koronavírus ellen – tudta meg az Euronews, két különböző forrásból.

Kedden még azt írta a Bloomberg hírügynökség, hogy az utazást megkönnyítő igazolást várhatóan meg fogják kapni azok az emberek is, akiket valamelyik tagállam veszélyhelyzeti engedélye alapján bevezetett vakcinával oltottak be a betegség ellen, ám ez a hozzáállás csütörtökre megváltozott.

Az Unió oltási stratégiájáról tartott zárt tárgyalásán, ahol frakcióvezetők és biztosok voltak jelen, arról beszélt az Európai Bizottság alelnöke, Margaritisz Szkínász, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokat nem veszik figyelembe, „mert azokra nem vonatkoznak az uniós felelősségvállalási szabályok, és a minőségbiztosítási eljárás sem”.

Ez azt jelenti, hogy a kínai és az orosz vakcinával beoltott magyar állampolgárok sem kaphatják meg a védettségüket bizonyító uniós igazolványt, ha ezeket az oltóanyagokat addig nem hagyja jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. A Szputnyik V-t már vizsgálják, de a kínai Sinopharm nem is kért uniós engedélyt az oltóanyagára.

Az Unió igazságügyi biztosa, Didier Reynders is azt mondta, a bizottság javaslata csak a gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező oltóanyagokra vonatkozik, „de természetesen a tagállamok szabadon olthatják a lakosságukat más termékekkel is”.

Az Európai Bizottság az Euronews szerint jövő szerdán ismerteti a közös védettségi igazolással kapcsolatos terveit.  Elvileg ezzel az igazolvánnyal tudják majd igazolni, akik utaznak, hogy védőoltást kaptak vagy átestek a betegségen,  illetve van negatív koronavírus-tesztjük. Ezt átmeneti bizonyítványnak szánják, ahogy a járvány megszűnik, kivonják a forgalomból.

Ilyen védettségi igazolást a magyar kormány is tervez. 

Ujhelyi István, az Európai Parlament vakcinaügyi kontaktcsoportjának magyar tagja a portálnak azt írta, a magyar kormány kötelessége, hogy megoldja, egyetlen egy magyar állampolgárt se érhessen hátrányos megkülönböztetés amiatt, milyen vakcinával oltották.

Figyelmébe ajánljuk