A kínai és az orosz oltást is elfogadnák az uniós vakcinaigazoláshoz

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Külpol

A Bloomberg úgy tudja, jövő héten nyilvánosságra hozzák a vonatkozó uniós tervezetet. 

A kínai és az orosz vakcinával is jogosult lehet valaki az európai uniós oltási igazolványra - írja a Bloomberg.

A lap egy, a szabályozás előkészítésére rálátó forrástól úgy tudja, háromféle módon lehetne uniós igazolást szerezni: oltással, negatív koronavírusteszt-eredménnyel, ha volt, és úgy, hogy az illető átesett már a fertőzésen. 

Az eddigi javaslat szerint az igazolás az unión belüli szabad mozgást tenné lehetővé egy közös keretrendszerrel. 

Ami fontos, hogy a beoltottak közöl

mindenki kaphatna igazolást, akit az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottak be, de azok is, akiket egyéni vészhelyzeti engedélyezést kapott vakcinákkal, vagyis a Magyarországon kiosztott kínai és orosz vakcinákat is elfogadnák az igazoláshoz. 

A javaslat mindenesetre lehetővé tenné, hogy koordináltan feloldják a járvány miatt bevezetett határkorlátozásokat. A részletek azonban még változhatnak, a szabályozást a lap szerint március 17-én hozzák nyilvánosságra. 

A tervezet szerint ugyanakkor a vakcinaigazolás nem lehet előfeltétele a szabad mozgásnak, és nem lehet kötelezővé sem tenni az oltást. Az igazolásban szereplő adatokat nem központilag tárolnák, az igazolásban a név, útlevél- vagy személyi igazolványszám, születési idő szerepelne, valamint a vakcina típusa és a beadott adagok. Hasonló adatok szerepelnének a teszterdményen alapuló igazolásnál is. 

A háromféle igazolás ingyenes lenne, és digitális vagy papíralapú formában is lehetne tárolni, vagyis akár a mobilon is be lehetne mutatni.   

A tervezet szerint az igazolásra épülő keretrendszer addig lenne érvényben, amíg nem mondják ki a pandémia végét.  

A magyar kormány februárban jelentette be, hogy saját hatáskörben bevezeti a védettséget igazoló okmányt. Akkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, az okmányt az kaphatja majd meg, aki megkapta a koronavírus elleni oltás második adagját, aki igazoltan felgyógyult a koronavírusból, és akik a betegség tüneteit nem észlelték magukon, de (önköltséges) laboratóriumi vizsgálat során igazolható, hogy van antitestjük.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.