Tragédiával végződő péntekek: sok a munkásszállító kisbuszokat ért halálos baleset

Katasztrófa

Három olyan, összesen 11 halálos áldozatot követelő baleset történt az elmúlt szűk fél évben Jász-Nagykun-Szolnok megyében, amelyeket munkásokat szállító kisbuszok szenvedtek el, jellemzően péntekenként. A rendőrség szerint a hét végére jelentkező fáradtság közrejátszhat a tragédiákban.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt október 1-jén 23 óra 22 perckor Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton. Egy kisbusz és egy kamion frontálisan összeütközött - tájékoztatott a police.hu múlt pénteken. A rendőrségi honlap beszámolója szerint a kisbusz vezetője egy vele azonos irányba haladó járműszerelvény előzésébe kezdett. A sofőr manővere során frontálisan összeütközött egy szemből érkező járműszerelvénnyel. A baleset következtében három ember – a busz vezetője és két utasa – olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három utas súlyos, egy utas könnyű sérülést szenvedett. A kisbuszban munkások utaztak.

Egy héttel korábban is történt hasonló baleset Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ezúttal Szolnok környékén, abban ugyancsak többen haltak meg. Az M4-es autóút 89-es kilométerszelvényében lévő csomópontnál szeptember 24-én délután egy Budapest irányából Szolnok felé közlekedő kistehergépkocsi hátulról egy kamionnak ütközött. A furgonban öt ember vesztette életét

Ugyancsak munkásokat szállító furgon volt egy júniusi balesetnek is az elszenvedője. A halálos tömegszerencsétlenség a 4-es számú főút 92. kilométerszelvényében, Szolnok külterületén június 4-én délután történt. A balesetben hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek, közülük ketten életveszélyesen.

A baleseteknek az a közös jellemzője, hogy valamennyi pénteken történt, és mindegyik esetben munkásokat szállító kisbusz karambolozott. A szerencsétlenségekkel kapcsolatban femerül: van-e valamilyen különösebb oka annak, hogy viszonylag gyakoriak és sok áldozatot követlenek a munkásszállító kisbuszokat ért balesetek.

Sokkal több idén a baleset, több a halott is

A rendőrség minden hónapban közzéteszi a balesetek számának alakulását. Az adatokból kiderül, hogy idén az előző évhez viszonyítva – amikor is a járvány ideje alatti korlátozások miatt kevesebb baleset volt – ugrásszerűen megnőtt ezek száma. Tavaly januártól augusztusig 242 halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az országban, idén már 286. Ez 18 százalékos emelkedés. Pest megyében ugyanezen időszakban 33-ról 37-re nőtt a számuk, Jász-Nagykun-Szolnok megyében még ennél is több volt: míg 2020-ban 14, addig idén már 20.

A közúti közlekedési balesetek során elhunytak száma még rosszabbul alakult: az említett időszakban az előző évi 266-ról 325-re nőtt.

"A hosszú távú járatok esetében a fáradtság döntő tényező lehet" - mondta lapunk érdeklődésére a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. "Mivel ezek a kisbuszok ma már annyit tudnak, mint egy személygépkocsi, ebből következik, hogy ezekkel lehet igyekezni, iparkodni. Vagyis jellemző lehet ezekben az esetekben a sebesség nem megfelelő megválasztása is" – tette hozzá Peredi Péter, aki több mint húsz éven át balesetmegelőzési bizottsági tag is volt.

A szakember felidézte: egykoron, aki személyszállítással, árufuvarozással foglalkozott, annak évente kétszer kötelező, félnapos továbbképzésen kellett részt venni. Jelenleg a rendszer úgy működik, hogy bizonyos tevékenységeknél ötévente kell továbbképzésre járni és vizsgázni. Most nincs ilyen jellegű vizsgakötelezettség előírva annak, aki kisbuszt vezet. Mi több, még alapképzési kötelezettség sincs.

 
A múltl pénteki baleset helyszíne
Forrás: police.hu

Az érdekképviseletek már régóta szorgalmazzák, hogy a 3,5 tonna alatti járművet vezetőknek is legyen szükség alapképzésre vizsgával és ismeretfelújításra vizsgakötelezettség nélkül. Ma sajnos ez nem jellemző, bár vannak kivételek, egyes cégeknél ezt "házon belül" megoldják.

Arra a kérdésünkre, szerinte milyen a közlekedési morál ma Magyarországon, Peredi Péter azt felelte, a tapasztalat megszerzése idő, és aki azt képzeli magáról, hogy mindent tud, az előbb vagy utóbb belefut valamibe. A fuvarozó vállalkozók szervezetének főtitkára úgy látja, a hazai közlekedési morál - annak ellenére, hogy a korábbiaknál lényegesen szigorúbb az ellenőrzés, és a technika is sokkal jobb, mint valaha - még messze nem kielégítő.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságnál is érdeklődtünk, tekintve, hogy az említett balesetek mindegyike a megyében történt. Azt kérdeztük többek között, hogy a rendőrség szerint mi okozhatja a pénteken gyakorta előforduló munkásszállítós baleseteket A hatóság válaszában úgy fogalmazott, elmondható, hogy

a hét második felében jellemzően több a közúti közlekedési baleset, mint a hét első napjaiban.

Általános tapasztalat, hogy az emberek hétvégére enerváltabbá, fáradtabbá válnak, ami jelentkezik a közlekedésben is. A dekoncentráltság nem megengedett annak, aki járművet vezet. Egy pillanatnyi figyelemhiány súlyos, akár visszafordíthatatlan, tragikus következménnyel járhat, húzták alá válaszukban.

Rákérdeztünk, mennyiben játszik szerepet ezekben a balesetekben az utak állapota. A rendőrség szerint a megye közútjain a leggyakrabban a gyorshajtás, az elsőbbségi szabályok, valamint az irányváltoztatás szabályainak megszegése miatt következnek be a balesetek. A szerencsétlenségek elkerülése érdekében a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai folyamatosan járőröznek, valamint közúti ellenőrzéseket végeznek az utakon.

Szabálytalanság észlelése esetén szankciót alkalmaznak, mely kellő visszatartó erővel bírhat az esetleges újabb szabálysértés elkövetésétől, írta válaszában a rendőrség. A Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai különböző kampányokkal hívják fel a gépjárművezetők figyelmét a szabályos közlekedésre, az ősz beköszöntével megváltozott időjárási és látási viszonyok miatt a láthatóság fontosságára, az útviszonyoknak megfelelő közlekedésre. A balesetmegelőzési szakemberek a bizottság közösségi oldalán is közzé teszik figyelemfelhívásaikat is, így még több állampolgárt tud a rendőrség elérni.

(Címlapképünk forrása: police.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk