Kiállítás

Túlélni – Ceija Stojka (1933–2013): Megszégyenítve

szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2014/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Mátyás téri Gallery8-ban megrendezett és augusztus 2-án megnyílt kiállítás az auschwitzi cigánytábor elpusztításának 70. évfordulójára emlékezik: 1944-ben ezen a napon gyilkoltak le az SS-katonák több mint három­ezer roma embert. Az akkor tizenegy éves Ceija Stojka maga is a tábor „lakója” volt, viszont négy testvérével és édesanyjával együtt túlélte a porrajmost. (Édesapját már korábban meggyilkolták Dachauban.)

Az idén megjelent, Stojka művészetét feldolgozó vaskos katalógusból az is kiderül, hogy Ausztriában (akárcsak Magyarországon) mi­lyen konkrét lépesek – összeírás, a fajelméletet „elősegítő” fotóportrék készítése, kényszer-letelepítés, a szavazati jog megvonása, a gyerekek iskoláztatásának megtiltása – vezettek el a deportálásig.

A magyar–szlovák cigány dinasztiából származó, lókereskedő és nomád életmódot folytató, ausztriai nagycsaládban született Stojka akkor vált a roma és a (nyugat-európai, zömmel német nyelvű) szinti közösség ikonikus alakjává, amikor 1988-ban megírta és megjelentette életrajzát. (A könyv folytatását 1992-ben adták ki.) Míg a holokauszt tényét és történetét Magyarországon inkább „szemérmesen” (s gyakran és érthető módon a túlélők is) háttérbe tolták, a Hitler által már 1938-ban annektált Ausztria lakói egyáltalán nem akartak tudni a történtekről, sőt, tabunak számított beszélni is róla. Az pedig sem itt, sem ott nem­igen érdekelt senkit, hogy a koncentrációs táborokban a köztörvényesek, politikai szempontból nemkívánatos egyének és a homoszexuálisok mellett, a zsidók után a cigányok voltak a legtöbben. Stojka éppen azért kezdett el írni, mert – mint azt egy interjúban elmondta – senki sem hallgatta meg. Önéletrajza viszont azért is érdekes (és ezért is lett sikeres), mert a gyermeki szemmel megélt és ábrázolt események mellett pontos, szubjektív és olvasmányos képet ad egy tradicionális, mára már szinte teljesen eltűnt kultúráról.

Stojka az ötvenes évektől kezdett el festeni. A „fogásokat” autodidakta módon sajátította el – így „tanultak” egyébként a hetvenes évektől kezdve a magyarországi roma művészek is. Míg azonban a szocializmus „magához emelte” és a naiv, autodidakta kategóriába „helyezte” a roma művészeket (a másik kezével pedig tovább folytatta a cigánytelepek lakóinak vegzálását, lásd kényszermosdatások), Stojka semmiféle intézményi hálóra nem támaszkodhatott. (Ehhez képest mára, más roma művészekkel együtt, a berlini Kai Dikhas Galéria árusítja a műveit. Ha valaki netán félreértené: ez pozitívum.)

A kiállítás két ciklus műveiből válogat – kiegészítve Karin Berger filmrendező életrajzi és riportfilmjével (a két film hossza összesen majd két és fél óra). Ez utóbbiakba már csak azért is érdemes belenézni, mert azonkívül, hogy egy rendkívül életerős, szimpatikus asszonyt ismerhetünk meg belőle, nagyon átérezhető/átélhető világ tárul fel előttünk a családi/közösségi ünnepekről, az emlékezés módjairól vagy arról, hogy mikortól kezdve írták át az ipari fejlődéssel járó fogyasztási szokások a vándorló életmódot és a hagyományos (ló)kereskedelmet. Erre a kényszerűen megváltozott helyzetre reagálva jegyzi meg az interjúban Stojka: „Ha túl tudtad élni a koncentrációs tábort, túl tudod élni a szabadságot is.”

A két ciklus (egy fekete-fehér és egy ún. világos) is voltaképpen ezt a kettősséget „illusztrálja”. A kilenc kiállított tusrajzot a Még a halál is fél című sorozatból válogatta a kurátor, Moritz Pankok. E munkák egyrészt konkrét emlékeken alapulnak. Ilyen a kiállítás címét is adó Megszégyenítve, amely azt a jelenetet eleveníti meg, amikor a táborőrök arra kényszerítették nemtől és kortól függetlenül az embereket, hogy meztelenül sorakozzanak fel előttük, vagy amikor Frau Prinz terrorizálja őket, de megjelenik a lágerkapu (Arbeit macht frei) és egy cím nélküli képen az egymásra dobált holttestek képe. (A sorozat sok, de itt ki nem állított képén találkozhatunk olyan szövegtöredékekkel és jelenetekkel, amelyekben a fiatal kislány édesanyját keresi, aki – mint ez szintén az interjúból tudható – megpróbálta rábeszélni, hogy sohase nevezze nevén a krematóriumot, vagy árulja el, hogy tudja: nem az auschwitzi pékségből száll fel a füst.) A munkák másik része a borzalom elvont/absztrakt képét sugározza. Ilyenek az újra meg újra feltűnő halálmadarak (varjak) vagy azok a már absztrakcióba forduló munkák, amelyeken a holtak pernyeként elszálló árnyai jelennek meg, néha ujjbegyekkel felfestve. A kiállításhoz tartozó szöveg kiemeli Stojka „avantgárd” gesztusát, hogy a szégyen­érzetből, a megalázottságból, azaz az áldozati szerepből képes volt kitörni, és vállalni a vádló, a roma öntudat élharcosának szerepét. Cseppet sem lekicsinyelve ennek a tettnek a nehézségét (sőt), még­is úgy érzem, hogy ez nem segíti elő Stojka munkáinak esztétikai/művészettörténeti értékelését. Pedig nincs mitől tartani: a tusrajzok többsége önmagában is hihetetlenül erős – néha a szikár, kemény kompozíció, néha a líraian megfogott döbbenet okán.

A kiállításon látható még hét akvarell. Ebből a három, igen magasan elhelyezett mű – hiába állítja a szöveg az ellenkezőjét, mégis – szoros rokonságban áll az auschwitzi munkákkal (szöges drót, varjak). A normális magasságban megtekinthető négy másiknak (egy csendélet és a három tájkép) látszólag valóban nincs köze a „tényfeltáró” munkákhoz. De csak látszólag. Az alkotások gyümölcsföldeket és -kerteket „ábrázolnak”. A bőség igenlése, az élet szeretete – amelyek fölött mégis baljós felhők sorakoznak.

Gallery8, Bp. VIII., Mátyás tér 13. Nyitva október 10-éig

szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2014/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...