Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged

Jógázó nyugdíjasok a tudásgép gyomrában

szerző
Kovács Dániel
publikálva
2013/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Gogol utca 32. parkolójában a gyanútlan sétáló méretes robottal találja szembe magát. Valódi mivoltára csak mélyreható vizsgálódás után derül fény; hivatalosan ő az egykorvolt asztalosműhely ipari elszívója, röviden portorony. Gyakorlati funkciója már nincs, robotunk a hajdani IKV-telepen álló Agóra formás hátsóját felügyeli. A nyári napsütésben szikrázóan fehérlő épület négy intézmény otthona, emellett a város legfrissebb, több szempontból is izgalmas építészeti beruházása.

"Szeged legfontosabb értéke a tudás és a tudomány" - szögezte le Botka László polgármester december 13-án, az Agóra átadásán, és mivel a szocializmus alatt kialakult könnyűipar és élelmiszeripar igencsak megszenvedte a kilencvenes éveket, a Trianont követően egyetemi központtá lett Szegednek nincs is nagyon más választása, mint az oktatásra, a kutatásfejlesztésre és az itt tanuló több tízezer egyetemistára koncentrálni. Ennek ellenére például az erőltetett ütemben fejlesztő Debrecenhez képest kissé lemaradt a város az elmúlt évtizedben: az utolsó nagyszabású új egyetemi beruházás a 2004-ben átadott, József Attiláról elnevezett Tanulmányi és Információs Központ, jelenleg pedig épp a Természettudományi és Informatikai Kar főépületének felújítása zajlik. Mindez eltörpül az évtized ígérete, a több mint 60 milliárd forintba kerülő ELI Lézerközpont mellett, amely 2020-as átadását követően európai központi rangot adhat Szegednek ezen a téren - valahogyan úgy, ahogyan Szent-Györgyi Albert és az itt végzett kísérleteiért szerzett Nobel-díja tette.

Ehhez azonban a mai egyetemisták utánpótlására is gondolni kell. Ez is indokolhatta az Agóra létrejöttét, amely a régóta népszerű, végre megfelelő helyet kapó Százszorszép Gyermekház vezetésével három teljesen új ismeretterjesztő-tudományos funkció otthona is. Ideköltözött a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság anyagára épülő, a digitális hőskort szobányi komputerekkel és a DOS-éra játékaival bemutató Informatikatörténeti Kiállítás. A második emeleti Látványlaboratórium a Szegedi Tudományegyetemmel partnerségben lézertechnikai kutatóhelyként és bemutatóközpontként is működik; a gimnazistacsoportokat fiatal fizikusok ismertetik meg a technológiával. A harmadik intézmény, a talányos nevű Informatórium napjaink infokommunikációs technológiáját hivatott közel hozni a látogatókhoz, legyenek azok szakmabeli vagy mezei felhasználók - előbbiek számára elsősorban tudományos rendezvényekkel, utóbbiaknak a felső szinten berendezett "intelligens otthonnal".

Egy ekkora beruházáshoz azonban nem elegendő az izgatottan csillogó gyerekszemek ígérete. Szegednek kellett a 2008-ban elindított Agóra program, amely uniós források segítségével multifunkcionális közösségi központok kialakítását célozta meg az 50 ezer főnél nagyobb hazai városokban. Alprogramja egy - gyakorlatilag azonnal elfelejtett - új szakszóval a "pólus- és társpólus" városokra koncentrált, azaz olyanokra, ahol ez a fejlesztés konkrétan kapcsolódhat a helyi felsőoktatáshoz és szakképzéshez. A bevallottan a pécsi EKF-beruházások több tízmilliárdos pakkjának kiegyensúlyozásaként indított Agóra program mérlege igen vegyes. Míg Kaposvárott, Győrben és Szegeden már tavaly szalagot vágtak, a nyertes városok jelentős része megcsúszott a kivitelezéssel: Szekszárdon, Békéscsabán, Tatabányán és Hódmezővásárhelyen csak idén készültek el, Szolnokon, Miskolcon és Debrecenben nagyban építkeznek, Nyíregyházán tervezgetnek, Eger és Székesfehérvár pedig önerő híján végül visszalépett. A problémás helyzetek kialakulásában nagy szerepet játszott az intézmények szokatlan komplexitása, illetve a 2010-es önkormányzati választásokat követő felfordulás. A városok többsége gyorsan szembekerült egy valódi "agora" működtetésének, fenntarthatóságának kérdésével, így a hosszú távú igények felmérése helyett inkább azt nézte: milyen meglévő intézmények, létesítmények kipofozására lehet elkölteni az ajándék pénzt. Szeged ebből a szempontból többé-kevésbé szerencsés kivételnek tűnik.

A muzeális értékű és jelentőségű informatikai gyűjtemény jól egészíti ki a kortárs technológiát népszerűsítő Informatóriumot, a lézerbemutató hasznát pedig a tervezett beruházások fényében aligha vitathatjuk. Bár a megnyitó után fél évvel a Százszorszép tevékenységéből fakadó, nem feltétlenül reprezentatív objektek határozzák meg a belsőt, az épület

valódi találkozóhely

lett: a földszinti könyvesboltot, a könyvtárat, a kiállítóteret, a műhelyfoglalkozásokat, a négy mozgásstúdiót minden korosztály látogatja, a jógázó nyugdíjasoktól a gombfocizókon át az ide vezényelt általános iskolásokig. Talán a vendéglátásra lehetett volna nagyobb figyelmet fordítani a csöppnyi büfénél és a nyári pavilonnál, amely igény esetén a diákok melegkonyhás étkeztetésének is helyet ad.

A szegedi épület sikerességéhez még egy fontos tényező hozzájárult. A legtöbb Agóra-város a fölösleges időhúzásnak tekintett építészeti tervpályázatot eleve kihagyta a programból; a két legjobban sikerült beruházás a jól összerakott, a város gazdasági vagy tudományos kitörési pontjához egyértelműen kapcsolódó program mellett azonban ennek köszönheti létrejöttét. Győrben és Szegeden is fiatal építészek nyerték az országos pályázatot, akik idősebb mesterek aktív támogatásával első komoly épületüket tervezhették meg. Szeged kínálta a nagyobb kihívást, mind az intézményi funkciók, mind az elhelyezés szempontjából. A szegedi városközponthoz legközelebb eső, gyalogszerrel is könnyen megközelíthető egykori IKV-telephelyre ugyan három utcáról nyílik bejárás, de egyik sem tágasabb két nagykapunál. Így csak a telek belsejében lehetett tervezni, figyelembe véve a szomszédos házak tűzfalait, kertjeit; meg persze azt, hogy a magas talajvízszint miatt mélygarázsra gondolni sem érdemes. Ezzel együtt meglepő, hogy a 2009-es országos tervpályázat 26 indulója közül, a befutott nevek mezőnyéből két fiatal építész közös munkája vitte a prímet. Báger András és Helmle Csaba DLA-hallgatóként kezdtek el közösen pályázni, és már a második országos tervpályázat ezt a sikert hozta; ennek köszönhetően jött létre irodájuk, a BAHCS Művek.

Míg sok induló a két nagyobbik bejárat közt hosszában elnyúló házat és sikátorszerű átjárót tervezett, addig Báger és Helmle a telek kiszélesedő középrészére ültette U alakú, hátrafelé később bővíthető épülettömbjét. Ezzel nem csupán eltüntették a legkellemetlenebb tűzfalas csatlakozásokat, hanem sikerült egyszerre reprezentatív és intim hatású belső udvart létrehozniuk. A Kálvária sugárútról nyíló főbejárat felől a ház minden egyes részlete jól megfontolt és kiegyensúlyozott. A medencés előkert nyújtott arányait szépen kiegyensúlyozza a végére illesztett pavilon horizontális tömbje, illetve a fölé magasodó, egyszerre jelképerejű és funkcionális (a kürtőhatás segítségével az udvar átszellőztetését biztosító) klímatorony. E mögött tárul fel az udvar, két oldalán loggiás épületszárnyakkal, a harmadikon pedig nyilvánvalóan mesterséges, tört síkokból építkező gyepes dombbal - ez takarja a parkolót. A főhomlokzat négyzetes rasztere csak első pillantásra egységes; valójában szinte minden négyzetben más méretűek és elhelyezésűek a nyílások a mögöttük található funkcióknak megfelelően.

A Gogol utca felőli hátsó frontnál más a helyzet. Itt helyezték el a nyilvános parkolót, részben az épület alá is benyúlva, és a homlokzat kiképzése is kötetlenebb, szabadabb. A főépületből üveghíd vezet a részben felújított egykori IKV-irodaházba, amelynek első emeletén most a Százszorszép irodái működnek; a földszint és a szomszédos, földszintes szárnyépület még funkcióra vár. A teresedést egyértelműen a fent említett, a házzal csaknem egy magas, négy lába és két kerek szellőzője miatt robotra emlékeztető fűrészporsiló rendezi, a túloldali klímatorony méltó, vagy akár azt is mondhatnánk: eredetibb párjaként. Megtartása szofisztikált döntés; a jelenlegi funkció - fedett dohányzó - lehetőséget ad az üres építmény későbbi tudományos vagy ismeretterjesztő hasznosítására is. Lábain táblák adnak hírt a hátsó teresedés legfontosabb, ám a felszínről láthatatlan szereplőjéről: a parkoló alatt ötven-, százméteres mélységbe nyúló talajszonda biztosítja az Agóra geotermikus hűtő- és fűtőrendszerének működőképességét.

Udvariatlanság, de megkockáztatom: a ház legnagyobb erőssége nem az, ahogyan kinéz, hanem amit tud. És ez nemcsak az értőn kezelt városi helyzetből fakad, hanem az átgondolt telepítésből, tájolásból, tömegformálásból is következik. Az Agóra valójában egy hatalmas, a fenntartható üzemeltetést bemutató modell, ezt embernyelven elmagyarázó ábrákkal, feliratokkal, sőt segítőkész munkatársakkal. Összetett légtechnikai rendszer, benapozásra optimalizált nyílászárók, mechanikus árnyékolók, járható zöldtető, napelemek, a kiállítóteret bevilágító fűrészfogas tetőablakok, intelligens épületfelügyeleti rendszer. Csupa olyasmi, ami nemhogy Szegeden, de Európának ezen a táján sem egyértelmű az építész vagy a megbízó számára - itt azonban annak vették. És rendszeresen fogadnak is középiskolástól a gyakorlókig olyan szakmai csoportokat, amelyek elsősorban ezek miatt célozzák meg a Kálvária sugárutat.

Mindennek a tudásnak a beépítése érthető módon komolyan igénybe vette a tervezőket; a végeredmény ennek fényében inkább ipari, mint műépítészet, inkább formatervezett gépház, semmint épület. A technikaleckét mind kívülről, mind belülről az Agóra példásan felmondja, de szenvtelenül feszengve tartja magát távol a benne működő intézményektől, azok zsivajgó gyerekhadától: a beköltöző élet és a ház elválnak egymástól. Mintha építészek tervezték volna, és nem emberek. Ennek részleges és néhol különösen látványos oka, hogy a berendezésre már nem igazán jutott pénz, a steril, nehezen belakható terekért azonban nem okolható kizárólag a költségvetés. A homlokzaton, de különösen a belsőben feltűnő színes foltok, felületek jó irányba mutatnak, ám gesztusuk az összképet tekintve erőtlen marad.

Ezekkel a gyerekbetegségekkel együtt az Agóra olyan premierdarab, amelyre Szeged méltán lehet büszke. Ráadásul súlyos tanulságokat tartogat a fenntarthatóságot csak lassan tanulgató hazai építészszakmának is. Zavarba ejtő helyzet, amikor két "sihederkorú" építész teszi magasra a lécet.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.

szerző
Kovács Dániel
publikálva
2013/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A közvélemény-kutató a választásokról
Interjú Závecz Tiborral
Riport
Diáktüntetők Orbán ellen
Mit tehet az egyes polgár?
Schein Gábor írása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...