"Soha az életben nem gondoltam, hogy bányász leszek. Először is nem tetszett. Sötét volt, nem láttam, nem tudtam, merre kell menni; akkor azt mondták, hogy várjak, majd visszajönnek értem. Ez volt a legrosszabb. Bementünk egy frontfejtésre, akkor még MK-pajzsok voltak, majdnem hason kellett végigmászni az egész szárnyon. Minden bajom volt. Eszembe nem jutott, hogy bányamérnök legyek. De ha valakit megcsap az a szabadság, ami lent van, és kibírja egy hónapig, akkor az valószínűleg lent is marad. Mert bármilyen hihetetlen, van ennek a munkának szépsége és szabadsága. Önálló munkát végzel, nincsen senki, aki fogja a kezedet, nincs olyan, hogy kiszaladsz a főnökhöz megkérdezni, mi legyen" - meséli Lisztmayer János, a Márkushegyi Bányaüzem szakszervezeti vezetője.
A "Márkus" a Pusztavám, Oroszlány térségében élőknek mást jelent, mint egy számok és adatok meghatározta energetikai tényező. Kevés olyan ember él erre, akinek a szülei, nagyszülei ne a bányában dolgoztak volna. A por, a munka az 500 méteres mélységben, a támfák, a vágatok, a sújtólégveszély - mindaz, ami regényesnek is tűnhet - itt a mindennapok része. Ugyanígy köztudott az is, hogy a bánya nem tart örökké. Hosszú évek óta folyik a vita, hogy meddig és miért húzható még a széntermelés leállítása. Az ittenieknek ez megélhetési probléma és egy identitást adó szakma vége. De az évek óta csak az ún. szénfillér támogatásával működni képes, csődeljárások sorát épphogy túlélő vállalat bezárása igazából csak idő kérdése volt.
Szerencse fel!
A Márkushegyi Bányaüzemben folyó munkálatok 1976 tavaszán indultak, bár a szénkitermelés hosszú múltra vezet vissza: 1810-ből vannak adatok az itt található energiaforrásokról. Pusztavám és a környék sokat köszönhetett a bánya megnyitásának és a komoly kritikával illetett eocénprogram bányafejlesztésének. Népessége megugrott, a bánya elegendő álláslehetőséget nyújtott az idevalósiaknak, ugyanakkor a lakott területek "aláásása" máig nehezíti az építkezéseket, és ha már nem nagymértékben is, de folyamatosak a bányakárok.
| ||
A mindennapi munka három műszakban zajlik; a kobak, a melósgönc, a fejlámpa, no meg a jó nehéz önmentő készülék alapfelszerelés, e nélkül a ritka látogatók sem indulhatnak lefelé. A 40 ember szállítására alkalmas lift, a "kas" alig egy perc alatt teszi meg a lefelé vezető 300 métert, műszak végén és műszak elején indul, fel-le szaladgálás nincs. Innentől már csak gyalog vagy a japánnak is nevezett futószalagra hasalva-fekve lehet közlekedni a fejtésekig. A vájatokban hol huzatban, hidegben, hol sűrű, poros melegben kell dolgozni. Furcsa élmény látni a hatalmas TH-vasakat, amik a fejünk felett tartják a hegyet. Idővel ez is megszokható, akárcsak a nehéz munka. A legnagyobb veszély - az egészségromlás mellett - a sújtólég. Ma már ritkán lehet nagy baj: a számítógépes mérő- és jelzőrendszer és a diszpécserközpont biztosítja a folyamatos információáramlást. Persze Márkushegy sem úszta meg baleset nélkül: június 22-én volt a térséget leginkább megrázó 1983-as bányarobbanás évfordulója. Egy vihar miatti áramkimaradás közben leállt a szellőztetés, a felgyülemlett sújtólég hajnali négykor berobbant. Kilencvennégy ember dolgozott lent; másnap délig tartott a mentés, harminchét bányász vesztette életét. A történtek emléke mély nyomot hagyott: a nagyszülők, szülők máig mesélik, hogy élték át a katasztrófát. Az itteniek pontosan tudják, mit jelent a bányászok hagyományos "Jó szerencsét!" köszönése, vagy éppen a bányászhimnusz "Szerencse fel, szerencse le" kezdő sora.
Szerencse le!
A Vértesi Erőmű (VÉRT) Zrt. jelenleg érvényes reorganizációs terve értelmében 2014 végén leállítja a bányászati tevékenységét, az ehhez szükséges pénzügyi támogatás felhasználásához pedig januárban kapta meg a bánya az EU engedélyét. "A bánya termelését a 2008-as gazdasági világválság után fokozatosan csökkentették, mivel a szénből termelt villamos energia értékesítése a magas fajlagos költségek miatt nehézségekbe ütközik. A 2013-tól megjelenő szén-dioxid-kvóta több forinttal megemeli az 1 kilowattórára számított termelési költségeket, ami tovább növeli az erőmű versenyhátrányát, ezért az erőmű-bánya vállalat ma már csak támogatással képes életben maradni" - mondta Kovács András Zoltán, a VÉRT vezérigazgatója. Bár egyes vélemények szerint a szénkitermelés csökkenthetné az ország importfüggőségét, leginkább a külszíni bányászat és a helyi ellátásra telepített erőművek segítségével (ilyen a Mátra Erőmű). Drucker György energetikai elemző szerint "a szenes lobbistáknak abban igazuk van, hogy a globális tendencia szerint a szén masszívan őrzi pozícióját az energiapiacon. A földtani vagyon ráadásul gigantikus, ezermilliárd tonnákban mérhető, és ennek a gazdaságosan kitermelhető része is 860 milliárd tonna, ami pontosan száztíz évre elegendő a világ tavalyi termelését alapul véve. Hazánk viszont meglehetősen kedvezőtlen természeti adottságú lelőhelyekkel rendelkezik, így csak a lakossági felhasználás növekedésében bízhat a bányászat. Az úgynevezett tiszta szén technológia pedig nagyon távol van még attól, hogy eleget tehessen a dekarbonizációs törekvéseknek."
A Magyar Villamos Művek (MVM) évek óta tervezi a nemcsak veszteséges, de csődeljárásoktól is terhes üzem megszüntetését. (Lásd erről: Lehajolni a szénfillérért, Magyar Narancs, 2010. június 3.) Elemzések szerint 2007 óta kisebb-nagyobb mértékben folyamatos a veszteségesség (2007-ben 3,3 milliárd, 2008-ban 6,6 milliárd, 2009-ben 3,4 milliárd), a negatív csúcsot a 2010-es év jelentette, 11 milliárd forinttal. Ekkor indult a csődeljárás, aminek legfőbb oka a System Consulting Zrt.-vel kötött szerződés volt. Kapolyi László és cége ekkor ugyanis vásárlási szándéka mellett 250 megawattnyi áramot rendelt a Vértesi Erőműtől. Mivel erre nem volt saját kapacitása, az erőmű több 10 milliárd forintos tartozást halmozott fel, a System Consulting azonban fizetési nehézség miatt visszalépett. Kapolyi egyébként sok szállal kötődik a térség bányászatához: a sokat kritizált eocénprogram kezdete és bukása is a nevéhez fűződik. Nagy dobása a System Consulting alapítása volt, valamint az oroszoktól vett, ukránoknak eladott szénügyletek. (Kapolyi-portrénkat lásd: Rendszereken át, Magyar Narancs, 2004. február 12.) "A veszteségesség ellenére valamiért politikai oldaltól függetlenül tovább működtette a bányát az adott kormány. Hogy miért, az a dolgozók szempontjából kevésbé volt érdekes. A lényeg az volt, hogy minél tovább működik a bánya, annál több dolgozó tud élni a nyugdíjba vonulással. Ez nem volt mindegy" - mondja egy helyi lakos. Az évek során a bánya csak a szénfilléres támogatással tudott életben maradni: 2006-2010 között volt az első szénfillérprogram, melynek során az MVM a szénszerkezet-átalakítási támogatásnak nevezett összeget a fogyasztói számlákon megjelenő 18 filléres pluszdíjból szedte össze.
"A támogatást eddig a két szénfillérprogram jelentette: az első 2006-ig tartott, a másik az az összeg, amelyre a januári döntés vonatkozott. A bánya így megkaphatja a szénszerkezeti támogatást, ami a villanyszámlában benne levő 18 fillér, illetve most már csak 8 fillér. Ez olyan állami támogatás, amely az államnak nem kerül semmibe, viszont minden áramfogyasztó fizeti - mondta Lisztmayer János. - A kérdés az, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy bezáráskor a jogos humánigényeket teljesíteni lehessen." A 42 milliárd forintból 2014-ig 22 milliárd használható fel a bezárásra, és körülbelül 19 milliárd olyan rendkívüli ráfordításokra, mint a rekultiváció, a végkielégítések, újrakezdési és átképzési támogatások.
Itt a vége
A bányabezárás nem csupán cégfelszámolás, hanem komoly műszaki munka is: a külszíni bányatérségeket le kell zárni, hogy ne tudjon lemenni senki. A tervek szerint először a föld alatti létesítményeket szüntetik meg: kimentik a gépeket és a haszonanyagokat, majd tömedékkel elzárják az aknákat. A második ütemben a föld feletti létesítmények lebontása, az ipari épületek eladása és az élő környezet helyreállítása következik. Ez a folyamat a rekultiváció - "visszaadják a természetnek, amit elvettek". A legfontosabb, hogy nem maradhatnak vissza a környezetet, a vízbázisokat károsító anyagok. "A bányászati tevékenység elsősorban a meddőhányók, széntárolók, szállító szalagpályák formájában volt hatással a környezetre, illetve a térségben más bányavállalatok külszíni fejtéseket is hátrahagytak. Az építmények elbontásával és a vidéknek megfelelő növénykultúrák telepítésével, ahol kell, a talaj elegyengetésével teljesen helyreáll majd a természetes környezet, a táj képe" - mondta Kovács András Zoltán. A bányakárokkal az utóbbi években már nincsenek komolyabb problémák, de a térségben sosem fognak megállni a mozgások, a szivattyúk leállásával emelkedhet a talajvíz, utólagos bányakárigények mindig is lesznek. Az itt lakóknak persze ez nem újdonság, a bányával közös létezés része. Ezek kezelése a bezárás után a VÉRT vagy valamely utódszervezet feladata lesz.
A bezárás 536 embert érint (bár néhány éve még körülbelül 2000-en dolgoztak itt), ebből 400 dolgozik föld alatti munkakörben. "Ha jól megnézzük, több ezer emberről és a családjaikról beszélhetünk. A bányához tartoznak ugyanis a beszállítók, a fűrészüzem, de még a melósbuszok járatai is. Hogy velük mi lesz, azt nem lehet tudni" - mondják a helyiek. "A vájárok közül többen átmeneti bányászjáradékra jogosultak. Azoknak a munkavállalóknak, akik nem részesülhetnek az átmeneti bányászjáradékban, nem kívánják azt igénybe venni, vagy még nem érték el az öregségi nyugdíj korhatárát, átképzési és újrakezdési támogatást biztosít majd a program - mondja a vezérigazgató. - Tény, hogy a Márkushegy Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája. A vájárszakma sajnos nem folytatható idehaza, a vájároknak az átképzési program nyújt váltási lehetőséget. Viszont a széntermelés kivezetésének szándéka már két éve ismert, ahogy azt is tudhatják, hogy a megye vezetésével együttműködve munkahely-teremtési program indul. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a bánya munkavállalói között jelentős a kiszolgáló, karbantartó szakipar és szakmák jelenléte (lakatos, hegesztő, gépszerelő, műszerész, villanyszerelő stb.). Ezek a szakemberek átképzés nélkül találhatnak munkát akár a környék ipari parkjaiban."
A bányaműködtetés nehézségeinél az energetikai piaci érvek mellett felmerül az is, hogy az elmúlt 10-12 évben az érdemi szakemberképzés is megszűnt. "A szakma apránként elöregedik. Az állományban vannak fiatalok, akiknek talán éppen az nyújtana lehetőséget, ha élni tudnának az átképzéssel" - állítja Lisztmayer. A másik lehetőség a korkedvezményes nyugdíj: 5000 műszak vagy 25 év föld alatti munka szükséges a nyugdíjkorhatárhoz. "Ha valaki 18 évesen elkezd dolgozni, 25 évet lent tölt a föld alatt, negyvenvalahány évesen nyugdíjba mehet. Lehet azt mondani, hogy fiatal még ehhez, de meg kell próbálni három műszakban föld alatt, és utána nyilatkozzon az ember. A bányászkollégák 30 százaléka nem éri meg az öregséget. Ez statisztikai adat. A szervezet nagyon komoly igénybevételnek van kitéve - mondja. - Márkushegyen akár 500-550 méter mélyen is kell dolgozni. Az emberek egymásra vannak utalva, lent, ha baj van, segítséget csak az ott levő kolléga tud adni: ez erős összetartást, szolidaritást fejleszt ki az emberekben. Nehéz szavakkal elmondani, mert ezt érzed. A másik része a dolognak a szakmakultúra: vannak hagyományok, szakestek, bányásznóták, versek, zenekarok, van saját irodalma. Ha nem ápoljuk, el fog tűnni. Hogy ezzel mit veszítünk? Nehéz megmondani. Ezt érezni kell."
Márkushegyi BányaüzemA bánya a Vértes-hegység nyugati felében, Oroszlány, Pusztavám és Bokod között helyezkedik el. 1981. április 1-jén kezdett termelni, területe 43 km2, a nyitott vágathossz (a föld alatti vágatrendszer összes hossza) több mint 50 km. Az üzem 400-500 méteres mélységben eocénkorú barnaszén (fűtőértéke 16-21 MJ/kg) kitermelését végzi, ezzel az oroszlányi erőmű alapanyag-ellátását biztosítja. Napjainkig több mint 130 millió tonna szenet termeltek a szénmedencében. Az éves termelési mennyiség 14-15 PJ hő, mely évi 1,2 millió tonna energetikai szén felszínre juttatását jelenti. (Ez biztosítja Oroszlány távfűtését.) A külszíni kapcsolatot három függőleges és egy lejtős akna biztosítja. A teljes szénfeldolgozási technológia (például a nyers szén aprítása, az erőműnek szükséges homogenizálás, fűtőérték-beállítás) a föld alatt üzemel, innen már minőségileg és mennyiségileg beállított termék kerül a külszínre, majd mintegy 12 km összhosszúságú külszíni szalagpályarendszeren az Oroszlányi Erőműbe. A munkafolyamatok nagymértékben gépesítettek, számítógép-vezéreltek, és legkevésbé úgy kell elképzelnünk ezt, mint a mesékből megmaradt tipikus bányászképet. |
