Ahogy Mészároshoz került a cég, máris közbeszerzéshez jutott

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. ápr. 30., 00:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A bicskei céget Mészáros Lőrinc öccse vette meg februárban, a rendőrség máris őket tette meg beszállítónak.

A fiatalabb Mészáros a Pegazus Trade Kft.-jén keresztül lett tulajdonos, az Opten céginformációs rendszere szerint idén február 17-én, a Herceghalom Interat Zrt.-ben.

Az 1992-ben alapított Herceghalom Interat elsősorban mezőgazdasági gépek és alkatrészek kereskedésével foglalkozik, de a Bicske szélén található telephelyükön – van egy Dombóváron is – üzemeltetnek egy Suzuki-szalont is. 2015-ben több mint 1,5 milliárd nettó árbevételt produkált a cég – a 2016-os adatok még nem nyilvánosak –, amelyet nemrég Mészáros János, a felcsúti polgármester öccse vett meg.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

A felcsúti vállalkozónak – aki önkormányzati képviselő a helyi testületben – így a Herceghalom Interat lett a legnagyobb vállalkozása a 2015-ben 855 millió forintot termelő Agro-Felcsút Kft.-t megelőzve. Az eddig is jól teljesítő bicskei cég alig több mint egy hónappal Mészáros János felbukkanása után már be is zsebelt egy közbeszerzést, miután a Készenléti Rendőrség úgy döntött, hogy a három bekért ajánlat közül a felcsúti polgármester öccsének új vállalkozásáé a legjobb, így tőlük vettek meg egy „vontatásra alkalmas emelő-rakodó gépet” nettó 9,35 millió forintért.

Minden bizonnyal nem ez a rendőrségi megbízás repíti az egekbe az Interat 2017-es évét, mindenesetre több mint véletlen egybeesésnek hat, hogy amint feltűnik Mészáros János, máris az ölükbe pottyan egy közpénzből finanszírozott megbízás. A cég várhatóan e nélkül is jól prosperál majd, a vállalkozás jelentős ügyfélkörrel rendelkezik, külföldi gyártmányú mezőgazdasági gépeik népszerűek a megrendelők között.

A Herceghalom Interathoz tartozó Suzuki márkakereskedés is fellendülhet Mészáros János érkezésével. A autószalonnal lehet kapcsolatos, hogy tapasztalataink szerint Mészáros Lőrinc egyik felcsúti telephelyén az utóbbi időben megjelent több teljesen új, még rendszám nélküli Suzuki. Az új autók összefügghetnek azzal is, hogy a felcsúti polgármesternek 2016 óta van egy Mészáros M1 Autókereskedő Kft. nevű cége. Mivel Mészáros Lőrincnek autószalonja még nincs, akár az öccse bicskei cégénél is árulhatják az új Suzukikat, bár egy Mészároshoz közeli forrásunk úgy tudja, eddig elsősorban céges autókként kezdték használni azokat az új kocsikat, amelyeket már forgalomba helyeztek.

false

Arról már írtunk korábban, hogy a testvér gyarapodásával Mészáros Jánosnak is kezdtek beindulni az üzletei, de az ő vállalkozásai a már ötödik leggazdagabb magyarnak számító bátyja érdekeltségeihez képest aprópénzt termelnek, bár ez sem kevés. Négy cég van Mészáros János tulajdonában, ezek 2015-ben összesen nettó 1,16 milliárd bevételt hoztak össze. Összehasonlításképp: Mészáros Lőrinc legnagyobb vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft. 2015-ös nettó árbevétele 20,7 milliárd forint volt.

Nemrég belenéztünk Mészáros János vagyonnyilatkozatába, amelyből egyebek közt kiderült, van két háza és egy rakás telke Felcsúton, egy üzlethelyisége Bicskén és sok-sok földje a környéken. Egy régi Volkswagen Transportert és egy Yamaha Virago típusú motorkerékpárt is feltüntetett a bevallásában. Mészáros Jánosnak a dokumentumok szerint megtakarítása nincs, osztalékot nem vett ki tavaly a cégeiből.

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2017. ápr. 30., 00:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 9 rworse
    rworse
    2017. április 30., 23:32
    Kovacs

    Az előbb még egyéb pozitívumokra hivatkoztál.
    Jó eséllyel nekem szigorúbb a véleményem róluk, int a tied, bár figyelembe veszem a történelmi realitásokat is - ugyebár szakmám. Ahogy ők működtek, az akkortájt nagyjából a természetes működés volt - egyúttal a Medici család se volt homogén, ilyen is volt köztük, meg olyan is.
  2. 8 Kovacs
    Kovacs
    2017. április 30., 21:30
    Jól van rworse, ami engem illet, a Medici Klánról megvan a személyes véleményem. A mecénás voltuk ide vagy oda. Egy pozitívumot látok a családban, hogy a 18. század elején kihaltak.
  3. 7 rworse
    rworse
    2017. április 30., 21:05
    Kovacs

    Magyar "Medicik". Tehát a korrupcióban, harácsolásban, hatalmaskodásban hasonlítanak a Medicikre, a mecenatúrában nem. Frissen az uorkafára kapaszkodva egyelőre parvenuk, míg a Medicikből hovatovább államférfiak váltak. Ezekből a magyar "Medicikből" nem válnak mecénások, államférfiak, és nem csak azért, mert manapság nem maradnak olyan hosszú ideig családok az élbolyban, hogy parvenukből valakikké válhassanak, hanem mert eleve csak senki strómanok. Magyar "Medicik", tehát sose jut pénzük Michelangelókra - legfeljebb valami kurzusművészekre néhány aprópénz, ha a szintén prosztó parvenu főnök odaszól. Itt tehát a magyar, mint pejoratív jelző fejezte ki, hogy másról van szó, mint a Mediciknél.
    Ha Demjánhoz írtam volna, hogy magyar, ott nem pejoratív, hanem földrajzi jelző lenne, de Demjánra nem is írnám, hogy "Medici", mert ő elsősorban ember, személy.
  4. 6 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. április 30., 20:07
    Mancicik.
  5. 5 Kovacs
    Kovacs
    2017. április 30., 17:08
    Okay rworse, nem tudtam hogy a Medicik nem magyarok.
  6. 4 rworse
    rworse
    2017. április 30., 16:36
    Kovacs

    Éppen ezt mondom azzal, hogy magyar.
  7. 3 Kovacs
    Kovacs
    2017. április 30., 15:42
    Nem egészen, egyes Mediciknek jutott pénz Michelangelókra is.
  8. 2 rworse
    rworse
    2017. április 30., 06:49
    Medicik.
  9. 1 rworse
    rworse
    2017. április 30., 06:48
    Magyar Mediciek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

best of Narancs