300 millió állami támogatást kaptak Lázár János nagybátyjának érdekeltségei

szerző
Szlavkovits Rita
publikálva
2014. nov. 04., 06:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A nyilvántartás szerint Gyapjas Károly cégeibe ömlenek az állami százmilliók: tej-, területalapú, fejlesztési támogatás, éppen mi. Az egyik hódmezővásárhelyi fideszes képviselő is agrármillióknak örülhet. Cége pont ott van, mint Gyapjasé.

Ha megnézzük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vonatkozó adatait, egyértelműen kiderül: szépen kapják az állami támogatásokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János nagybátyjának, Gyapjas Károlynak hódmezővásárhelyi érdekeltségei.

Lázár János

Lázár János

Fotó: MTI

Gyapjas Károly nevét az országos nyilvánosság még idén januárban ismerhette meg, amikor a hvg.hu ezt írta: „Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek.”

A cég – tehát a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ről van szó – több más érdekeltséggel is bír – ez szintén kiderült a már idézett cikkből. Ilyen például a Gorzsai Takarmánytermelő Kft., „amely 804 hektár föld bérletét kapta meg 10 pályázaton, valamint a Gorzsai Paprikatermelő és Értékesítő Szövetkezet, amely 262 hektárral gyarapította a csoport által művelt birtokot, 7 nyertes pályázaton”. Az említett cégek különben egy címre vannak bejegyezve, és ebben az évben, szeptember végéig összesen több mint 300 millió állami agrártámogatáshoz jutottak.

false

De nézzük meg ezeket külön-külön!

Lebontva egyenként

1. A Gorzsai Paprikatermelő igazgatótanácsi tagja volt Gyapjas Károly 2013. május 31-ig. A LEADER 2013-as pályázaton ez a szövetkezet 14 millió 557 ezer forintot nyert a pályázati eredmények szerint.

false

 

Forrás: http://www.mvh.gov.hu

2. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. az idei támogatások toplistájára ugyan nem került fel, ám az idei év januárjától szeptember 30-ig összesen 209 millió forintot utaltak a cég számlájára különböző – területalapú támogatás, tejtámogatás, állattartótelep korszerűsítése – jogcímeken. Íme az összesítés:

false

 

Forrás: http://www.mvh.gov.hu

3. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. 100 százalékos tulajdonában levő Gorzsai Takarmánytermelő Kft. 28 millió forint uniós pénzt kap. Magyar forrásból 9 millió jut, a területalapú támogatása pedig 45 millió forint. Így:

false

 

Forrás: http://www.mvh.gov.hu

Ha a cégek területalapú támogatását összeadjuk, akkor 65 ezer forintos támogatással visszaszámolva nagyjából 1400 hektáron gazdálkodik a cég. Az idei adatokból az ugyanakkor még nem látszik, hogy valójában mekkora területtel kell számolni a későbbiekben, mivel több, már elnyert földrészlet korábbi bérlőjének szerződése még nem járt le. Annyi azért látható, hogy ha valóban úgy dönt a kormány, hogy az 1200 hektár feletti támogatásokat elvonja, a „Gorzsák” nem járnak rosszul, mivel a két cég külön-külön 700-700 hektáron működik, így még akár a nemrégiben kiírt pályázatokon is nyerhetnek állami földet.

Gyapjas Károly jobbra, Fazekas Sándor balra

Gyapjas Károly jobbra, Fazekas Sándor balra

Fotó: MTI

És ha komolyan vesszük azokat a kijelentéseket, amelyeket Lázár János különböző fórumokon tesz, akkor a kamarák uniós pénzt elosztó szerepe megnőhet, s még az is előfordulhat ilyen kiszólásokra alapozva, hogy nem várják meg, amíg jogszerűen lejárnak az állami földekre korábban megkötött szerződések.

Így reagált Lázár

Amikor január elején kiderült, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. az állami földpályázaton jelentős számú földterületet szerzett, Lázár János azzal érvelt, hogy a cég csupán azokat a birtokokat nyerte el, amelyeken korábban is gazdálkodott, s nagybátyja pedig kiváló mezőgazdasági szakember. (Tavaly Fazekas Sándor a március 15-i nemzeti ünnepen a Magyar Érdemrend Tiszti keresztje kitüntetéssel jutalmazta Gyapjas Károlyt a minőségi magyar fűszerpaprika termesztése érdekében végzett több évtizedes szakmai munkájáért.) A kihirdetett eredmények szerint jelentős állami területeket nyert a pályázatokon Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárkamara Csongrád megyei elnöke is. Azt pedig éppen egy hódmezővásárhelyi gazdafórumon jelentette be Lázár, hogy a mostani uniós ciklusban nagy szerepet szánnak a NAK-nak, ami az uniós pénz szétosztását, a pályázatok kiírását illeti.

Állami pénz a helyi képviselőnek

A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-vel ugyanarra a címre van bejegyezve a Gorzsai Húsüzem Kft. is, amely egy füstölőt épített közel 15 millió forintból, szintén a 2013-as LEADER-pályázaton. A kft. tavaly májusban alakult, és Kecskeméti László helyi gazdálkodó működteti. A cégben tavaly óta tulajdonos a gazdálkodó lánya, Molnárné Kecskeméti Rita is, aki egyben a hódmezővásárhelyi képviselő-testület fideszes politikusa (miután október 12-én nagy fölénnyel megnyerte egyéni választókörzetét). A húsüzemben tulajdonos fideszes képviselő, Molnárné Kecskeméti Rita ugyanakkor – vagyonnyilatkozata szerint – üzemvezető az EWI Kft.-ben, amely budapesti székhelyű, részben magyar magánszemély, részben pedig osztrák cég tulajdonában áll, s telephelyeként szintén a Hódmezővásárhely Tanya/3076-ra van bejegyezve – azaz a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. és a Gorzsai Húsüzem székhelyeként is szolgáló címre.

Kilátót a pusztába

Az uniós pénzre a vásárhelyi agrárcégek a helyi vidékfejlesztési akciócsoport támogatásával pályázhattak. Az egyesület azonban idén megszűnt. „A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezete, 2014. március 31-ével befejezte tevékenységét. Kérünk minden kedvezményezettet, hogy a LEADER és egyéb fejlesztéseikkel kapcsolatosan keressék a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Csongrád Megyei kirendeltségét” – az utolsó bejegyzések közt volt olvasható a hír az egyesület honlapján.

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesületet az áprilisi megszűnés előtti hónapokban Benkő Zsolt, helyi fideszes képviselő vezette. A csoport 2007-ben alakult. Helyi akciócsoportként arra volt hivatott, hogy felmérje a helyi szükségleteket, segítse a civilek és vállalkozások megerősödését. Korábbi vezetőjét, aki egy helyi szocialista politikus volt, azért támadták 2010-ben, mert túl magasak voltak a szervezet működési költségei és – szerintük – baráti, ismerősi köröket részesítettek előnyben a pályázatoknál. (A helyi akciócsoportok működési költségeit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal finanszírozta.) A szervezet a LEADER-pályázatok támogatásával más vállalkozóknak és civil szervezeteknek hozott a „konyhára”: számos civil szervezet újíthatta meg ezekből a forrásokból közösségi házát is, nagyobb részben megvalósultak a beruházások. Kivéve a nemrégiben a Délmagyarország című megyei napilap olvasói levele után felderített esetben, amikor az egyik vásárhelyi civil szervezetről kiderült, még nem értek végére a projektnek, holott januárban el is kellene számolniuk. Ők kilátót építenének a pusztába.

szerző
Szlavkovits Rita
publikálva
2014. nov. 04., 06:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 grrr
    grrr
    2014. november 05., szerda 17:33
    http://hir.ma/belfold/politika/bunszovetsegben-elkovetett-sikkasztassal-vadoljak-orban-viktort/90723


    Lapát, aranyoskáim, lapát!
  2. 2 Hofipisti
    Hofipisti
    2014. november 04., kedd 21:19
    Mint tudjuk, aki megérdemli, annak jár. Aki dolgozik, az boldogul. Mindenki annyit és, amennyije van. No meg azért az sem mindegy, hogy ki a rokonod, jó barátod, avagy kinek vagy jó barátja, kit tudsz kétségek nélkül dícsérni, imádni.
    Úgy tűnik, a kishantosi ÖKO-gazdaság vezetői, emberei egyrészt nem is értenek ahhoz amit csinálnak, nem is dolgoznak, nincsenek is megfelelő rokonaik, barátaik, s nem mesterségük a hízelgő szó. Végzetes hiba!!!
  3. 1 aspelex
    aspelex
    2014. november 04., kedd 09:32
    Nem értem a látens felháborodást!
    Aki tud olvasni és képes gondolkodni a 201-es plakátokból "CSAK A FIDESZ" megtudhatta, hogy ez lehetővé teszi a kirekesztést, megengedi, hogy csak a "mi" emberünk nyerjen a pályázaton stb Erre a szavazott a társadalom többsége Valamiképpen úgy, mint a kora Kádár-korban: aki nincs velünk, az ellenünk Az ellenséggel pedig el kell bánni
    Egyszerű ez nagyon

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Sokan hittek benne
Szálasi és a nyilas uralom
Lánczi András és a tudomány
A rendszer főideológusa
A nyelvünkre megy
Dögrováson a magyar szinkron
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...