Bicske

Elküldik az időseket

szerző
Izing Antal
publikálva
2012. febr. 15., 01:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megszüntetik a bicskei Gondozási Központban a bentlakásos ellátást. Tizenhat idős vagy beteg ember hónapokig bizonytalanságban élt. Az indok: spórolás.

Öt ápolónőt küldtek el a közelmúltban Bicskén a Gondozási Központból, olyanokat is, akik a kezdetektől ott dolgoztak. A leépítés következtében megszűnik a bentlakásos ellátás is, ehhez pedig a helyi testület – néhány kivételtől eltekintve – a hozzájárulását adta. A bentlakást eddig igénybe vevő 16 idős ember között akad olyan is, akinek nincs hozzátartozója. A döntés az érintetteken kívül jó néhány civilt meglepett a városban.

Az ellátás megszüntetéséről megkérdeztük a polgármestert. „A Gondozási Központ a rászorultaknak nem tartós bentlakásos ellátást, hanem ideiglenes jellegű átmeneti ellátást biztosított eddig” – reagált megkeresésünkre Tessely Zoltán polgármester, aki egyben a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője is. Ezt az átmeneti ellátást a rászorulók évtizedek óta megkapták Bicskén, most azonban egyik hónapról a másikra megfosztják őket ettől. (Nem sokkal azután, hogy az ellátás megszüntetésének híre szárnyra kapott, Tessely Zoltán köszöntőt adott ki az idősek világnapja alkalmából.) A polgármester megjegyzi: a törvényi szabályozás a nappali ellátás, a szociális étkeztetés, az átmeneti ellátás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a támogató szolgáltatás és a házi segítségnyújtás szolgálatait írta, írja elő az ilyen intézményeknél – a bentlakásét azonban nem. „Ezt az ellátási formát a szociális törvényben meghatározottak alapján minden rászorult egy évre veheti igénybe. Ezt pedig mindenkinek biztosítottuk a szociális törvény értelmében, legfeljebb két évig.” A polgármester az ellátás megszüntetését főképp takarékossági okokkal indokolja; a 2006 és 2010 közötti szocialista városvezetés komoly hitelállományt halmozott fel, amelyet 2020-ig fizet az önkormányzat.


Fotó: MTI


Bicskén az előző vezetés a hitel egészét városfejlesztésre fordította. Utakat, középületeket építettek, és fejlesztéseket vittek véghez. Pályázati pénzből uszodaépítést kezdtek, és az Egészségügyi Központra szereztek közel félmilliárdos pályázati forrást. A választók emlékezetében élénken él, hogy Tessely és a testületben már az előző ciklusban többségben lévő frakciója megakadályozta a városi tulajdonban álló ingatlanok eladását – lokálpatrióta húrokat pengetve. Ezek bevételéből jelentősen lehetett volna csökkenteni az adósságot. Akkor még vevők is voltak rájuk, ma már azonban nincs egyik ingatlanra sem. Tessely polgármesterként már eladásra hirdeti majdnem mindegyik épületet.

A polgármester a narancs.hu-nak azt is elmondta, hogy a nem kötelező átmeneti ellátás megszüntetése volt az egyedüli lehetséges és felelősségteljes döntés – az önkormányzat egyéb kötelező feladatainak ellátása érdekében. „2011-ben a városnak 68,5 millió forint
költségvetési kiadást jelentett a Gondozási Központ fenntartása, üzemeltetése. És ez csupán egyetlen intézmény, mely kötelező önkormányzati feladatokat lát el.”

Úgy tudni, az idősek közül többen Csákvárra, illetve a Református Egyház Otthonába költöznek. Akadt olyan, aki a mezőszilasi otthonba ment, és van olyan, aki hazaköltözik a családjához.

szerző
Izing Antal
publikálva
2012. febr. 15., 01:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Baltát nádvágáshoz:
Kizsákmányolt közmunkások
Görögország:
Bedönti az eurót?
Apák és anyák:
Gyerekvásárlás
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Van egy sztorid? Küldd ide

Politika

még több Politika...

Narancs

  • Tatabánya

    Visszaéltek a város nevével

    Jogosulatlanul tünteti fel üzletfelei közt Tatabánya...

    Visszaéltek a város nevével
    Kommentek
    0
  • Hajdúszoboszló, Debrecen

    Mennek és segítenek

    A segítségnyújtás figyelemre méltó formáira...

    Mennek és segítenek
    Kommentek
    0
  • Miért ilyen értékes Edvard Munch festménye?

    Katar bekavar

    A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a...

    Katar bekavar
    Kommentek
    0

Vélemény

  • Gyurcsány a majálison: válasz Debreczeni Józsefnek

    Gazemberezni kevés

    Gyurcsány Ferenc tudhatta, amikor ismét politikai...

    Kommentek
    12
  • Öt választás Szerbiában

    Mivel minden megfigyelő kap pénzt, a hivatalosan is 25...

    Kommentek
    0
  • Ara-Kovács Attila: Orient expressz

    Az erőtér foglyai

    Komoly feszültség alakult ki Marosvásárhelyen, ahol...

    Kommentek
    0
még több Vélemény...

Szüret

A médiatörvényben a kiskorúak védelméhez hasonlóan szabályozni kellene a gyermeket vállalók védelmét  – közszolgálati médiumokban, reklámokban. A pártok egyenlő szerepeltetéséhez hasonlóan a gyermekesek, családok arányuknak megfelelő szerepeltetése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitairatának javaslata még több Szüret...