Nincs egyenlő bánásmód Gyulán

Nem hirdették meg az állást, felvették a polgármester nejét

szerző
Bod Tamás
publikálva
2012. febr. 16., 18:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bár közigazgatási állásról volt szó, a patikusi pozíciót mégsem hirdette meg a Gyulán működő Pándy Kálmán Kórház főigazgatója. Ehelyett egyszerűen felvette a fideszes polgármester épp munkanélküli feleségét a kórházi gyógyszertárba.

Az idevágó szabályok ellenére úgy vették fel az állami tulajdonú gyulai Pándy Kálmán Kórház közforgalmú gyógyszertárába a békési fürdőváros fideszes polgármesterének, Görgényi Ernőnek nemrégiben munkanélkülivé vált nejét, hogy a pozíciót nem hirdették meg. Az eset azért érdemel figyelmet, mert az állást a www.kozigallas.hu-n, valamint egy helyi lapban közzé kellett volna tenni. (A közigazgatási állásokon kívül a köztisztviselői állások meghirdetését is nyilvánossá kell tenni – a szerk.) Ezt a tényt Kovács József – a kórház főigazgató-főorvosa, egyben fideszes parlamenti képviselő, ráadásul az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke – nem is tagadta a narancs.hu tudósítójának. Magyarázatképp azt mondta, hogy nemrégiben az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) felügyeleti ellenőrzést végzett a patikában, és előírták, hogy a jövőben több gyógyszerészt kell alkalmazni. Ezért nem volt idő az állás meghirdetésére, ami szerinte hónapokat vett volna igénybe.

Egyenlők és egyenlőbbek
Ezzel a gyakorlattal és magyarázattal nem ért egyet több, Békés megyében – főként Gyulán és Békéscsabán – élő munkanélküli gyógyszerész. Ők sérelmezik, sőt szabálytalannak tartják ezt az eljárást, de retorzióktól tartva nevük mellőzését kérték.

 

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

 

„Nekem, munkanélkülinek így esélyem sem volt az állás elnyerésére. Ráadásul a szabályokat most egy országgyűlési képviselő nem tartja be” – mondta egyikük. Hozzátette: az egész történetből az szűrhető le, hogy „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”. Egy másik, ugyancsak állástalan gyógyszerész ehhez hozzátette: a meghirdetés és a pályáztatás nem vesz feltétlenül hosszú hónapokat igénybe. A már idézett honlapon több esetben csupán kéthetes határidővel hirdetnek meg állásokat.

Kovács József kórházigazgató megkeresésünkre kifejtette: ő nem csinált helyet párttársa, a gyulai polgármester feleségének (aki egyébként szakirányú végzettséggel és munkatapasztalattal is rendelkezik). A parlamenti képviselő hozzátette, hogy a már említett felülvizsgálati ellenőrzés után írták elő nekik, hogy a kórház gyógyszertárában a jövőben hárommal több diplomás patikusnak és néhány asszisztenssel többnek kell dolgoznia. (A narancs.hu meg nem erősített információi szerint még két másik gyógyszerészi állás is hasonlóan, meghirdetés nélkül kelt el.)

Nem értik, mi a gond
A történet annyiban is furcsa, hogy a közforgalmi és intézeti gyógyszertárak működéséről szóló 41/2007-es egészségügyi miniszteri rendelet az utóbbi időben nem változott. Így kérdés az is, hogy miért volt szükség ilyen jelentős változásra most a Pándy Kálmán Kórház patikájában? Ahogy az is, hogy ilyen személyi és tárgyi feltételek mellett hogyan működhetett az elmúlt években ez az egység? A kérdés tisztázásához Bódis Lászlónéhoz, az országos tiszti főgyógyszerészhez fordultunk. Arra kértük, hogy az OTH által végzett ellenőrzést erősítse vagy cáfolja meg, emellett azt is szerettük volna megtudni, hogy amennyiben volt ilyen vizsgálat, akkor az milyen eredménnyel zárult. Bódisné arról tájékoztatta a narancs.hu-t, hogy mivel az eljárásban nem számítunk ügyfélnek, ezért nem adhat felvilágosítást. (Így azt sem tudtuk meg tőle, hogy egyáltalán volt-e ilyen ellenőrzés, vagy sem.) A főgyógyszerész azt javasolta, forduljunk az érintett gyógyszertár vezetőjéhez, ám amikor ezt megtettük, az érintett arra hivatkozva utasította el megkeresésünket, hogy a kórházigazgató engedélye nélkül nem nyilatkozhat. Így jutottunk vissza újra Kovács Józsefhez.

„Mi a gond ezzel az egésszel? Az ellenőrzés után gyorsan kellett cselekedni” – hangsúlyozta a kórházi főigazgató. Elmondtuk, hogy az állás meg nem hirdetésével a pályázók esélyegyenlősége sérült. „Nézze, az esélyegyenlőségre azok szoktak hivatkozni, akikkel mások – az együttműködés hiánya miatt – nem kívánnak együtt dolgozni” – mondta Kovács József. Végül megjegyezte, hogy a polgármester újonnan felvett feleségével állásügyben nem is találkozott. Bár felvetésünkre nem tagadta, hogy erre nem is volt szükség.

(A Békés megyében történt hasonló "rokoni" esetekről lásd korábbi írásainkat itt és itt)

szerző
Bod Tamás
publikálva
2012. febr. 16., 18:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 olykorban
    olykorban
    2012. február 20., hétfő 13:28
    Kedves Bod Tamás!
    Nagyon meglepett a cikk,semmi közöm nem volt ugyan a megjelentetéshez,de volt olyan érzésem,min-
    ha az én nevemben írták volna,még a fotó is mintha retusálva lenne,remélem nem így történt.
    A történetnek én is szenvedő alanya vagyok . Sok évtizedes szakmai gyakorlattal a hátam
    mögött hónapok óta munkanélküli patikus vagyok,de senkinek semmije nem vagyok,tehát megint
    ide jutottunk,és ebbe fejhajtással bele kell nyugodnunk?
  2. 2
    2012. február 18., szombat 15:55
    gyomorforgató, szégyeljék magukat. Vannak helyzetek, amikor az emberben forr a düh és képtelen leírni, amit gondol. Most így vagyok én is. Felháborít ami ebben az országban folyik. Mindent megtehetnek és nincs aki fenéken rugdossa őket, most pl. Kovács József elvtársat!
  3. 1 minekpista
    minekpista
    2012. február 18., szombat 07:41
    A jelekből itélve rendszerváltás...Gyulán?Olyan meghitten elvtársias.Gyomorforgató kis magyar"délolasz"maffia.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Baltát nádvágáshoz:
Kizsákmányolt közmunkások
Görögország:
Bedönti az eurót?
Apák és anyák:
Gyerekvásárlás
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Van egy sztorid? Küldd ide

Politika

még több Politika...

Narancs

  • Tatabánya

    Visszaéltek a város nevével

    Jogosulatlanul tünteti fel üzletfelei közt Tatabánya...

    Visszaéltek a város nevével
    Kommentek
    0
  • Hajdúszoboszló, Debrecen

    Mennek és segítenek

    A segítségnyújtás figyelemre méltó formáira...

    Mennek és segítenek
    Kommentek
    0
  • Miért ilyen értékes Edvard Munch festménye?

    Katar bekavar

    A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a...

    Katar bekavar
    Kommentek
    0

Vélemény

  • Gyurcsány a majálison: válasz Debreczeni Józsefnek

    Gazemberezni kevés

    Gyurcsány Ferenc tudhatta, amikor ismét politikai...

    Kommentek
    12
  • Öt választás Szerbiában

    Mivel minden megfigyelő kap pénzt, a hivatalosan is 25...

    Kommentek
    0
  • Ara-Kovács Attila: Orient expressz

    Az erőtér foglyai

    Komoly feszültség alakult ki Marosvásárhelyen, ahol...

    Kommentek
    0
még több Vélemény...

Szüret

A médiatörvényben a kiskorúak védelméhez hasonlóan szabályozni kellene a gyermeket vállalók védelmét  – közszolgálati médiumokban, reklámokban. A pártok egyenlő szerepeltetéséhez hasonlóan a gyermekesek, családok arányuknak megfelelő szerepeltetése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitairatának javaslata még több Szüret...