A budapesti és környéki szennyvíztisztítók megépülése után sokan remélték, hogy ez majd a Duna vízminőségének látványos javulásához vezet. Ehhez képest a folyó bizonyos főváros feletti, de akár fővárosi szakaszain is rendszeresen jelennek meg olyan szennyeződések, nem kevés undort keltő foltok, szőnyegek, amelyek egyértelműen emberi, kommunális eredetre utalnak – magyarul kezeletlen szennyvíz, benne sokszor emberi fekália, vizelet kerül a folyó vizébe. A szennyezők között éppúgy felbukkannak hagyományos WC-tartályuk tartalmát a szabályozásra fittyet hányva a Dunába ürítő hajók, mint azok a regionális szennyvízkezelő cégek, amelyek akut vagy éppen krónikus műszaki problémáikat pont a folyó rovására oldják meg.
De jöjjön két hír a közeli múltból! Szentendre környékén a híradások szerint rendszeresen előfordul, hogy a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. csőtörés, átemelőmeghibásodás, szivattyúk elromlása, tisztítás vagy karbantartás alkalmával egyszerűen egy csövön át a folyóba engedi a szennyvizet – nem sokkal a nemrég kiépített szentendrei szabadstrand felett, s a hírek szerint hasonló (volt) a helyzet Leányfalunál is. De hogy egy másik folyónkról is hozzunk példát, Vásárosnaménynál ennél nagyságrendekkel több kommunális szennyvíz kerül a Tiszába, ráadásul napi rendszerességgel, mivel az elöregedett tisztítómű gyakorlatilag nem tud megbirkózni a feladattal. Érdemes tehát megvizsgálni, melyek a hatásai a folyóvízbe kerülő szennyvíznek, meddig mérgez és fertőz, s mi történik azzal, aki vesztére közvetlen kapcsolatot létesít vele.
| ||
Úgy élvezi a strandot
| Mocsokba lép Ha emberi eredetű, háztartási szennyvíz kerül folyóvízbe, annak kémiai keresztmetszete jól analizálható, sőt, vannak jelek, melyek cáfolhatatlanul jelzik a szennyezés forrását. Ha például ilyen esetben megnő a szerves nitrogén a vízben, annak az esetek túlnyomó részében az emberi vizelet a legfőbb forrása. A vízbe került nitrogénvegyületek később átalakulnak, eközben növekszik a víz nitrát- és ammónium-ion koncentrációja – utóbbi egyértelműen friss szennyezésre utal. A szerves anyagban gazdag szennyvíz lebomlása gyakorlatilag rögtön elkezdődik, ám a jórészt baktériumok által lefolytatott tisztítómunka sok oxigént igényel és alkalmasint maga is toxikus melléktermékek (például záptojás szagú kén-hidrogén) termelődésével jár. Ennek következtében a víz oxigéntartalmának növekedése és a mérgező gázok és egyéb anyagok egyszerre fenyegetik a víz élővilágát, de akár az odatévedő szárazföldi állatokat s szélsőséges esetben magát az embert is. A szennyvíz természetesen nem csupán az emberi kiválasztás, illetve a vízbe kerülő konyhai hulladék révén juttat szerves anyagokat a folyóba, de a mosás és mosogatás során is különleges anyagok, úgynevezett detergensek avagy felületaktív kerülnek a vízbe. Ezek közös tulajdonsága, hogy olyan nagyméretű molekulák, melyek egy a vízhez kémiailag vonzódó (poláros) és egy víztaszító, ám a zsírokhoz jól kapcsolódó apoláris részből állnak, így lehetővé teszik a vízben amúgy nem oldódó anyagok (zsírok, olajok) eloszlását a vízben, miközben csökkentik is a víz a felületi feszültségét. A mosószeres, mosogatószeres víz éppen emiatt remekül habzik (ki ne ismerné ezt a hatást háztartásából) ami még csodálatosabbá teszi az élővízben ömlő szennyvíz esztétikai hatását, de ami még rosszabb, meggátolja a természetes levegő- és oxigéndiffúziót, így a habos vízben egy idő után a halak sem kapnak levegőt. A vízbe jutó mosószer, ha lassan is, de elbomlik, mondjuk vannak közöttük biológiai úton bomló és az lebontó organizmusok által nem kedvelt hatóanyagok (utóbbiak alkalmazását, akárcsak a hagyományos foszfáttartalmú mosószerekét már tiltja az EU, de csodálnánk, ha ennek ellenére ne volnának forgalomban). Ám eközben fel is szabadul az addig általuk diszpergált, diszkrét cseppecskékbe eloszlatott zsír, olaj, ami önmagában is munkát ad a bontó organizmusoknak, ráadásul a mosószerek segítségével mélyebbre jut el az olajszennyeződés. Ez a szennyezés és az annak lebomlása során keletkező kémiai összképlet számos lebontó organizmus részére maga a paradicsom, de a víz soksejtű őslakosai számára a folyamat során bekerült és újonnan képződő méreganyag, no meg az oxigénszint csökkenése a halált jelentheti. Ők már tényleg csak abban bízhatnak, hogy a jelentős sodrás miatt gyorsan felhígul a szennyeződés, a lebontók pedig hamar végeznek a munkájukkal. S ha még nem mondtuk volna, az általunk a folyóba juttatott detergensek csökkentik a növények és algák fotoszintézisének hatékonyságát is, hogy ők se érezzék jól magukat. |
Joggal vetődik fel a kérdés: vajon mi történik, ha valaki balszerencséjére ilyen szennyvizes közegbe kerül, például keresztülúszik egy a folyó által magával sodort és éppen elterülő, fekáliában, vizeletnyomokban és mosogatási maradékban és mosóvízben gazdag folton.
Nos, ez akkor sem lesz kellemes élmény, ha a folyó sodrásánál fogva kellőképpen szétterítette, elhúzta és így némileg higított a szennyezést. Ha pusztán a kémiai hatást nézzük, akkor látható, már önmagukban bizonyos szerves vegyületek is toxikusak, nem is szólva a lebomlás közben keletkező származékaikról. A felületaktív anyagok (legyenek azok ionos vagy nem ionos típusúak) szájon át történő elfogyasztását semmilyen háztartási flakon és doboz sem javasolja, szervezetünknek semmi szüksége a zsírok és vízoldható anyagok efféle elegyítésére, számunkra ez a vegyület mérgező. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek a vegyületek, miközben folyadék-folyadék kolloid oldatot, úgynevezett emulziót képeznek zsíros és vizes fázisokból, még magukba is zárnak sok mikroszennyezőt, így segítik elő például rákkeltő anyagok kiszóródását. De szintén mérgek a kiválasztásunk során keletkező és a csőbe ürülő nitrogéntartalmú szerves anyagok, de főleg az ezek bomlása során keletkező nitrátok, számos kénvegyület (például a már említett, sejtméregként ható kén-hidrogén), de nagy mennyiségben az ammóniumvegyületek is. Közismert, hogy fejenként és naponta mekkora foszformennyiséget juttatunk a természetbe: ez pusztán a kiválasztás révén 2 gramm volna, amihez ugyanennyit tesz hozzá hagyományos mosószer, mosogatószer és egyéb kemikália-felhasználásunk. Nos, ezzel sem tudunk mit kezdeni, ha pechünkre a folyó tetején úszva szembe jön velünk. No de a természet sem: a növekvő foszfortartalom eutrofizációhoz vezet, mondjuk leginkább állóvizekben, szerencsére a folyók sokkal inkább szétterítik az ilyen szennyeződést, de a folyton ugyanazon a ponton jelentkező kiömlés így is sok kárt okozhat.
Különleges kemikáliák a vizelettel és a széklettel a vízbe jutó gyógyszermaradványok (soroljuk közéjük nyugodtan a rekreációs drogokat is) – ezekből amíg fel nem hígul a szennyező matéria, összességében jelentős mennyiségű is bekerülhet a vízbe.
Ennek dacára ezek valószínű mérgező hatása eltörpül a vízben található más kemikáliák (és a később tárgyalandó biológiai ágansek) jelentette veszéllyel szemben, bár nyilván nem kellemes, ha a fürdőző ezek mellett még mondjuk egy kis antibiotikum-benzodiazepin-nem szteroid gyulladáscsökkentő kombót is magához vesz (még akkor is, ha ezek, horribile dictu, tán még csökkenthetik is az előzőek hatását). A gyógyszermaradványok és a felületaktív anyagok által eloszlatott más mérgező anyagok kapcsán is az a kérdés merül fel, hogy képesek-e elérni az ivóvíz-bázist, azaz bekerülhetnek-e a csapból folyó vízbe. Nos, például a fenti rossz példák, szennyvízkezelési „balesetek” által érintett Duna-szakaszok egyben részei annak a hordalékkúp-rendszernek, ahonnan a főváros is nyeri ivóvizét. Ám az ivóvíz- rezervoárba (a víztartóba) jutó vizeket szerencsére igen vastag üledék, homok-és kavicsréteg szűri meg fizikai-kémiai-biológiai úton, egyáltalán még mielőtt a vízmű munkatársai kezelésbe vehetnék. Az ő munkájuk, szakértelmük a garancia arra, hogy semmilyen szennyeződés se kerülhessen az ivóvízbe (mármint határérték felett). Amúgy maga a Fővárosi Vízművek is úgy fogalmaz honlapján, hogy a kezelésében lévő összes vízbázis sérülékeny környezetben helyezkedik el, azaz a vizet tároló kavicsrétegeket nem védik vízrekesztő fedő, illetve vízzáró rétegek, a szennyeződések akadálytalanul juthatnak a víztartóba. Ezért kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vízkészlet elszennyeződésének megelőzésére, s ezért is jelölnek ki a kutak környezetében védőterületeket. Folyóvíz esetében maga az áramlás gondoskodik a szennyeződés gondos szétterítéséről, ám ez azzal is jár, hogy bizonyos, akár mérgező anyagok nagyobb távolságra is eljuthatnak (s csak bízhatunk abban, hogy közben kiülepednek és már ártalmatlan szintre hígulnak.)
Jól mozog a vízben
Láthattuk, hogy az élő vízbe jutó, kommunális eredetű szennyeződés már önmagában is mérgez, de ez sokszor szinte eltörpül annak biológiai hatása mellett. A szennyvízzel ugyanis töméntelen mennyiségű mikroorganizmus jut a vízbe, amelyeknek egy része az ember számára minden esetben veszélyes, mások csak bizonyos körülmények között patogén természetűek, azaz a körülmények szerencsétlen alakulásával ezek is változó súlyosságú megbetegedést okoznak. A vízben, így a szennyezett vízben élő mikroorganizmusok sokszor éppen a szerves szennyeződésben tenyésznek, annak anyagát használják saját táplálékuk gyanánt, éppen ezért sokszor addig tart aranyéletük, amíg elegendő táplálék van az vízben, ahogy hígul a terített asztal, úgy csökken a koncentrációjuk. Akadnak olyan baktériumok, melyek maguk indikátorként jelzik az emberi eredetű szennyezés, többnyire fekália megjelenését a vízben, habár magukban nem feltétlenül fertőzőek. Ne felejtsük, magunk is komoly mikrobióta-közösségnek, őshonos baktériumok miriádjának adunk otthont és belőlük az ürítés során bőven kerül a csatornahálózatba, nos, a E. coli, a Clostridium-, a Streptococcus-félék és társaik ugyan opportunista organizmusok révén néha okozhatnak megbetegedést, de inkább magát a szennyezést jelzik. A Shigella- és a Salmonella-törzsek jelenléte a vízben ugyanakkor közvetlen fertőzésveszélyt jelent – ezek a baktériumok súlyos lefolyású betegségeket okoznak. A Shigella-félék például vérhas egyik típusát - a másik, az amőbás vérhas, amit a fekáliában szintén előforduló Entamoeba histolytica nevű eukarióta egysejtű okoz. A bakteriális ágensek között vannak olyanok, melyek előfordulása historikus – például nem hisszük, hogy a kolera vibriója felbukkanhatna egy ilyen szennyezés során, a tífusz kórokozójáé már nem ilyen valószínűtlen, ennek több típusát éppen az említett Salmonella-nemzetséghez tartozó baktériumtörzsek okozzák.
Bizony nem ritka esetben a fertőző májgyulladás kórokozója, azaz a hepatitisvírus is a lefolyóba, s rossz esetbe rögtön a folyóba ürül, s ezek (van közöttük A, B, C, D, E típusú is) közvetlen megbetegedést okozhatnak, melyből kigyógyulni igen nehéz vagy éppen lehetetlen. Még nyilvánvalóbb az összefüggés bizonyos, az emésztőrendszert érintő vírusos megbetegedésekkel: a sokszor emlegetett calicivírus például (erről lásd korábbi cikkünket) kiválóan megél a strandok vizében, s nem is kell ehhez explicit szennyvízkiömlés, egy nemrég a betegségen átesett ember még jó pár napig tovább fertőz, így egy amúgy higiénikus strandon is elkaphatjuk.
A vízbe kerülő fekália természetesen a Norovirus nemzetségbe tartozó calicivírus számára is ideális hordozó – ők azonban lévén vírusok, nem tudják közvetlenül felhasználni, ők notórius kapcsolatfüggőként a gazdatesthez, azaz hozzánk kötődnek, bennünk tudnak szaporodni. A hányásos-hasmenéses járványok többségét ez a vírus okozza, fertőzőképessége kiemelkedő, szerencsére az általa okozott betegség gyors lefolyású, s kellemetlensége dacára szinte ártalmatlan. Viszont súlyosan fertőző természetű, így egyetlen rossz helyen fürdő embertársunk nagyobb közösségeket tehet napokra munka- és harcképtelenné. Ráadásul társaik is akadnak a mocsokban: a rotavírusok fertőzőképessége sem sokkal marad el tőlük, s ezek tipikusan fekál-orál úton (csúnyán fogalmazva némi áttételekkel fenékből szájba) terjednek, s különösen kisgyerekek és csecsemők számára lehetnek veszélyesek.
