Hajdúdorog

Ezért retusálták ki a polgármestert

  • narancs.hu
  • 2012. október 31.

Kis-Magyarország

Mert nem gyerek volt – a hivatalos válasz szerint emiatt tüntették el Csige Tamást a helyi újságból.

Kiretusálták a helyi újságból Csige Tamást, Hajdúdorog szocialista polgármesterét – írta korábban a nol.hu. A Hajdú-Bihar megyei kisváros első embere szeptember végén nyitott meg egy kistérségi mesefesztivált, ott készült egy kép róla, amelyen a fellépő gyerekekkel látható, ám a helyi újságban közölt verzión Csige Tamás már nem látható.

 



A magyarnarancs.hu ezért a lap főszerkesztőjéhez fordult, azt tudakolva, vajon hova tűnt az amúgy fideszes többségű település szocialista polgármestere. Ráczné Pogácsás Andrea a következőt írta nekünk: „A Hajdúdorogi Újság 2012. októberi számában megjelent egy cikk, Benedek Elek nyomában címmel a mesefesztiválon részt vevő gyerekekről, munkájukról. A cikkhez sajnálatosan nem megfelelő kép jelent meg, mert én úgy találtam helyénvalónak, hogy a cikkhez a gyerekekről szóló fotó kerüljön. Így egy személy (Csige Tamás – a szerk.) nem jelent meg azon, akiről a cikk egyébként semmilyen formában nem tesz említést. Amennyiben bárkit a cikkel megbántottam, attól elnézést kérek. A megjelenés nem politikai eredetű, mert a Hajdúdorogi Újság közéleti lap, politikai cikket nem tartalmaz. (sic!) Az érintett személy egyedüli közszereplői minőségében ennek megfelelően szerepel is fényképpel, névvel más, róla szóló cikkben az újság 11. oldalán. A kialakult helyzet miatt elnézést kérek a kuratórium elnökétől és tagjaitól, valamint a szerkesztőbizottság tagjaitól is.”

Csige Tamás az esetet korábban így kommentálta a Népszabadságnak: „Ennyit a Hajdúdorogi Újság hitelességéről! Ez a retusált történelem! Szánalmas!”

Figyelmébe ajánljuk