Közel 17 ezerrel nőtt a magyar munkavállalók száma Ausztriában azután, hogy az osztrák munkaerőpiac tavaly májusban megnyílt az unióhoz 2004-ben csatlakozó tagországok állampolgárai előtt. Ezzel együtt ma körülbelül hatvanezer magyar, azaz egy nagyobb méretű hazai város lakossága dolgozik nyugati szomszédunknál. A legtöbben a vendéglátás, a turizmus, illetve az építőipar területén találtak munkát. Vas megyéből nemcsak tavaly májustól, de a rendszerváltás óta rengetegen járnak át a szomszédos Burgenlandba dolgozni, de egyre többen messzebbre is elmennek, akár napi több óra utazást is vállalva.
„Budapesten is ennyit közlekedtem”
Fece éjszakai recepciós egy szállodában. Teljes munkaidőben dolgozik, heti 40 órát. A hotelban a felszolgálók harmada, a recepciósok fele magyar, de vannak szakácsok és takarítók is. „Szombathelyről ingázom, az odaút 50 kilométer. Megéri így a benzinköltséggel együtt, mert itt létezik az ún. Pendlerpauschale, ami azt jelenti, hogy adó-visszatérítés formájában támogatás jár az ingázóknak.” Fece nem azok közé tartozik, akik az itthoni munkanélküliség elől „menekültek” ki, ugyanis volt munkahelye Budapesten. A két fizetést azonban össze sem lehet hasonlítani: „Ausztriában három-négyszeresét lehet megkapni ugyanazért a munkáért, mint itthon. Ehhez jön még a 13. havi fizetés, amit július elején kapunk, és a 14. havi, amit decemberben. Ez törvény szerint jár, azaz minden hivatalos, bejelentett munkahelyen adniuk kell.”
A 30 éves fiatalember kiemeli: a jó nyelvtudás fontos. „Arra nagyon figyel a főnökünk, hogy mindenki jól beszéljen németül, és arra is, hogy azok, akik a vendégekkel érintkeznek, úgy beszéljék a nyelvet, hogy ne lehessen érezni akcentust.” A főnök, aki ebben a szállodában tulajdonos és üzletvezető is, Fece szerint nem tesz különbséget magyar és osztrák munkavállaló között. Az ingázásról pedig azt mondja Fece: „40-50 perc az út, de Budapesten is eltelt ennyi időm a közlekedéssel, sőt, ott voltak olyan munkatársaim, akik ennél sokkal többet utaztak naponta.”
Képünk csak illusztráció
Fotó: REUTERS
„A család elviseli”
Péter Kőszegről jár nap mint nap Bécsbe, ahol futár egy csomagküldő szolgálatnál. „Két hónapja csinálom. Azért kezdtem Bécsben dolgozni, mert közelebb nem találtam munkát. Háromnegyed ötkor kelek, előfordul, hogy kilencre érek haza este. Előtte dolgoztam Stájerországban, ahova egy órát autóztam. Vannak rossz tapasztalataim is: az előző munkahelyemen, egy pékségben nagyon kiszúrtak velünk. De nem az osztrákok! Hanem azok a magyarok, akik alsóbb pozícióba kerültek. Miattuk 57-en veszítettük el az állásunkat.”
A 34 éves férfi szerint egyszerű a válasz arra, hogy miért dolgozik kinn, annak ellenére, hogy két kicsi gyermeke van. „Amikor először megkapod a 250–350 ezer forintnyi fizetésedet, többé már nem akarsz kevesebbért dolgozni, és akkor még nem beszéltünk a pluszjuttatásokról. Ezeken kívül kapom a családi pótlékot is, ami a két gyerek után évi 3000 eurót jelent.”
Péter egyébként azt tanácsolja annak, aki kimegy, hogy legalább heti 20 órát vállaljon, ugyanis attól kezdve járnak a juttatások, s úgy már 500 eurót meg lehet keresni. „A család elviseli, hogy egész nap távol vagyok. Nincs más. Bécs nincs a szomszédban, de mindegy, csak ne itthon kelljen dolgozni. Olyan is van persze, amikor kint is rosszul bánik veled a főnök, de havi háromszázezerért többet lenyel az ember. Azok a munkák, amiket mi magyarok kinn elvállalunk, az osztrákoknak nem kellenek. Miért menjen el a 70 fokos hőségbe a pékségbe dolgozni 1200 euróért, ha a 800 eurós segéllyel otthon is maradhat?”
Így kell munkát szerezni
Ausztriában mindig van munka, csak meg kell találni – állítja a férfi. „Manapság mindenki otthonról, számítógépről küldözgeti az önéletrajzait, és csodálkozik, ha nem kap munkát. Nem így kell csinálni! Ki kell nyomtatni, be kell ülni a kocsiba, kimenni személyesen, és eladni magunkat. Újsághirdetéseknél kevés az esély, annyi a jelentkező. Úgy kell elindulni, hogy ha azt mondják: holnap hajnalban kezdeni kell, akkor kezdeni kell. Az is jó pont, ha van osztrák mobilod, amelyen mindig elérhető vagy. Nem nagy befektetés, 20 euróért be lehet szerezni egy kezdőcsomagot.” Pétertől megtudjuk azt is, hogy a határ közelében nagy a harc a magyarok közt a helyekért. „Nekem van egy trükköm. Ha hallok mondjuk Oberpullendorfban egy munkalehetőségről, akkor előbb kimegyek Oberpullendorfba, és onnan hívom fel a helyet. Amikor kérdezik, hogy mikor tudok bemenni hozzájuk személyesen, azt válaszolom: tíz perc múlva. Ez többnyire bejön. És sokszor ennyin múlik a munka. Volt olyan, hogy mire kijöttem, és megkaptam a melót, már ott álltak ketten-hárman az ajtóban, akik ugyanezért jöttek.”
| Osztrák szemmel Hansjörg osztrák munkaadó, a gazdaságában is van magyar alkalmazott, és rendezvényeken is sokat dolgozik magyarokkal. „Alapvetően elégedett vagyok a munkájukkal: motiváltak, szorgalmasak, pontosak, megbízhatók, és a legtöbben jól beszélnek németül. A közeli magyar régiókból jönnek, részben német vagy horvát kisebbség lakta falvakból, ahol az emberek mentalitása hasonló a burgenlandiakéhoz.” |
Dia több mint tíz éve, 1999 óta ingázik. Vendéglátós iskola után érettségizett, utána ment ki. Jelenleg a vendéglátóiparban dolgozik, de szeretne váltani, és Ausztriában szeretne tanulni is. „Időközben egyszer hazajöttem egy kis időre dolgozni, de itthon nem foglalkoztatás zajlik, hanem rabszolgatartás. Kint a képlet az: azt kapod, amit adsz. Soha nem éreztették velem, hogy kevesebb lennék annál, amit tudok.” Dia hozzáállásban jelentős különbséget lát a két ország munkavállalói között: Magyarországon szerinte az emberek munkahelyet akarnak, és nem munkát. „Kinn ez nem megszokott. Itt tanultam meg, hogy mi a felelősségvállalás, amit itthon felelősséghárításként sajátít el az ember.” Dia ma ingázik, de a közeljövőben tervezi a kiköltözést. Ausztriában egyszerűen jobban érzi magát. Ami pedig a kereseti lehetőségeket illeti, a lány a határ mellett nettó 6-7 eurós órabérről számol be, továbbá arról, hogy a szabad munkavállalás óta óriási lett a munkavállalók között a konkurencia, és emiatt lementek a bérek.
És a rossz tapasztalatok
Persze Ausztriában sem szerez mindenki jó tapasztalatokat. „Többet én Ausztriába a lábam sem teszem be!” – ezzel kezdi a középkorú Gyula. Nincs állandó munkája, szakmája villanyszerelő, de sok mindent elvállal. Burgenlandba másfél éve hívták, ismerősökön keresztül zajlott a szervezés, feladata fűrészelés volt. A saját gépét vitte ki. A munkáltatók azonban a megállapodás ellenére a nap végén nem akarta őt kifizetni. Végül mégis kapott valamicske pénzt (nagyjából annyit, amennyiben a gépbérletért megállapodtak), azaz lényegében ingyen dolgozott. Azóta nem bízik a kinti munkalehetőségekben. Igaz, mindez papírok nélkül történt, feketén.
| Feketén az élet Az Ausztriában vállalt feketemunka esetén a „megbízás” általában egy-egy napra szól. A szervezés sokszor előző este történik, és sms-ben jön a kérdés (általában egy magyar közvetítőn keresztül), hogy ki az, aki jönni tud, de az se ritka, hogy esti sörözés mellett toboroznak a másnapi munkára. Ez rizikós műfaj, de van, akinek bejön. Rendszerint fizikai munkával napi 10-12 ezer forintot lehet így keresni. A kisbusz hajnalban indul, estére ér vissza. A pénzt még a nap végén, rögtön zsebbe fizetik, euróban. |
Persze a bejelentett munka sem mindig fenékig tejfel. Találkoztunk olyan magyar lánnyal, aki nyolcadmagával lakik egy panzióban, ahol közösen használnak egy fürdőszobát. Napi 10-12 órát dolgoznak egy húsüzemben, s addig nem jár le a műszak, amíg nem teljesítették a normát. De van olyan fiatalember, aki mindennap negyed háromkor kel, hogy eljusson a 80 kilométerre levő munkahelyére, ahol hajnali négykor kezdenek. Ez is húsüzem, bár nem ugyanaz, mint a lányé, a munkakörülmények és az elvárások mégis hasonlók. Mindketten egy-két évet akarnak kinn tölteni, többet nem lehet ezzel a munkával kibírni. A lakáshoz szükséges kezdőtőkét akarják Ausztriában összegyűjteni.
