Havi 1,1 millió forintért bérel ingatlant saját képviselőjétől a fideszes önkormányzat cége

  • Magyar Krisztián
  • 2015. január 9.

Kis-Magyarország

A gyümölcsöző viszony hat éve tart. Arról a fideszes képviselőről beszélünk, aki 2012-ben letiltatta Székhelyi Józsefet Egerben. A bérleti bevétel a 40 milliót is meghaladhatja.

Az egri önkormányzat tulajdonában álló Agria-Humán Kft. 2008 óta bérel egy üzemcsarnokot és egy raktárat a jelenleg is fideszes önkormányzati képviselőként dolgozó Orosz Lászlóné érdekeltségébe tartozó cégtől, a Szépasszonyvölgy Kft.-től – ez derül ki a magyarnarancs.hu birtokába került dokumentumokból. De hogy miért érdekes ez?

Azért, mert:

Orosz Lászlóné az a fideszes képviselő, aki egy korábbi hangfelvétel szerint letiltatta Székhelyi József meghívását Egerbe,

– a bérletügylet külön érdekessége, hogy Oroszné 2006 óta képviselő Egerben,

– a bérleti díj először havi 300 ezer forint volt, ám 2010-ben már nettó 900 ezer forint lett ez az összeg, ami áfával meghaladja az 1,1 millió forintot,

– azaz megtriplázták az összeget két év után, (frissítés: cikkünk korábbi változatában pontatlanul állítottuk, hogy először 300 ezer forintért bérleték az ingatlant, mert ez valójában 600 ezer forint volt, így ezt az összeget, amikor megemelték 900 ezerre értelemszerűen nem triplázták meg - a szerk.)

– pedig egy évvel korábban, 2009-ben Orosz Lászlóné még fel akarta számoltatni az önkormányzati céget, mert az tartozott neki,

– se a város, se a cég, se a képviselő asszony nem adott eddig magyarázatot arra, hogy miért emeltek ilyen mértékben,

– ugyanakkor senki sem jelezte a városvezetés részéről, hogy bármilyen mértékben is aggályosnak találná az ügyet,

– az első szerződést maga Orosz Lászlóné írta alá az önkormányzati céggel, miközben Orosz Lászlóné képviselő volt.

De jöjjenek a részletek: az említett vállalkozást az Opten szerint Orosz Lászlóval közösen működteti Orosz Lászlóné, aki maga résztulajdonos és egyben ügyvezető igazgató a vállalkozásban jelenleg is.

Megjegyzendő: a szerződés 2008-as megkötésekor – ekkor már majd két éve volt önkormányzati képviselő Oroszné – cége a 9872 négyzetméteres ingatlant, rajta az üzemcsarnokkal és a raktárral, nettó 300 ezer forintért adta bérbe az Agria-Humán Kft.-nek. Ekkor maga Oroszné írt alá.

false


 

Az Agria-Humán Kft. egyébként döntő többségében megváltozott munkaképességű embereket alkalmaz, a Szépasszonyvölgy Kft.-től bérelt üzemcsarnokban szelektíven gyűjtött, nem veszélyes hulladékok válogatását végzik.

2010-ben egy új szerződésben a 300 ezer forintos bérleti díjat a triplájára, havi nettó 900 ezer forintra emelték. Íme:

false

 


Úgy tudjuk, azóta is ennyit kap havonta a képviselő családi vállalkozása, a Szépasszonyvölgy Kft., amelynek évek óta 150 és 160 millió forint között alakul a nettó árbevétele.

Megkerestük az Agria-Humán Kft.-t, mivel az szerettük volna megtudni, hogy mi indokolta a kezdeti bérleti díj egy alkalommal történő, drasztikus megemelését, és miért a képviselő cégétől bérelnek ingatlant, de hét eleji megkeresésünkre csak későbbre ígértek reagálást.

Orosz Lászlóné

Orosz Lászlóné

Fotó: eger.hu

A kormánypárti többségű Eger  polgármestere azonban válaszolt a magyarnarancs.hu kérdéseire. Habis László (Fidesz–KDNP) úgy véli: bár az Agria-Humán Kft. az önkormányzat tulajdonában van, de önálló jogi személyiséggel rendelkezik, így „a működését érintő szerződéseket, jogügyleteket önálló és teljes körű képviseleti joga alapján az ügyvezető köti meg”. Felvetésünkre, miszerint az Agria-Humán más vállalkozástól is bérelhetne ingatlant, a polgármester úgy reagált: a cég maga dönti el, kivel köt szerződést, de a városban más, a szelektív hulladékok válogatásához szükséges jogszabályi előírásoknak megfelelő telephelyről ők nem tudnak.

A bérleti szerződés körüli visszásságok a hevesi megyeszékhely legutóbbi közgyűlése után is felmerültek. Ekkor a testület szavazott az Agria-Humán Kft. első három negyedéves beszámolójáról, amelyben ott szerepeltek a Szépasszonyvölgy Kft.-nek kifizetett tételek is. A beszámoló elfogadására azért is volt szükség, mert az önkormányzat korábban egy rendkívüli, 50 millió forintos támogatást adott a cégnek, és ebből a pénzből az Agria-Humán Kft. a képviselő családi vállalkozásának is utalt bérleti díjat. „Mindez nem törvénytelen, de mindenképp etikátlan” – hangsúlyozta álláspontját az ügylet kapcsán a magyarnarancs.hu-nak Komlósi Csaba, egri LMP-s képviselő.

Egyébként volt még olyan időszak, amikor Orosz Lászlóné és az Agria Humán között nem volt ilyen jó a viszony. 2009-ben ugyanis Orosz Lászlóné kilátásba helyezte, hogy felszámolási eljárást is kezdeményez az akkor nehéz helyzetben lévő Agria-Humán Kft.-vel szemben, mert az önkormányzati cég több millió forinttal tartozott a Szépasszonyvölgy Kft.-nek. Mindez egy önkormányzati dokumentum részletéből derül ki:

false

 

Úgy tudjuk, ez végül nem történt meg. A felszámolás utólag nagyon rosszul érintette volna a helyi politikust: becsléseink szerint csak 2010 óta férjével közös cégével mintegy 40 millió forinthoz jutott az ügyletből. Becsléseink szerint az eltelt jó hat év óta ez az összeg közelítheti az 50  millió forintot is. 2010-ben már a helyi MSZP is megszólalt az ügyben, visszalépésre szólította fel Orosznét.

Hasonló eset?

Ha Ön vidéken él, és tud aggályos önkormányzati szerződésekről, írjon nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk.

Szerettük volna megtudni, Orosz Lászlóné miként vélekedik arról, hogy képviselőként cégén keresztül jut önkormányzati pénzhez, de hét eleji telefonos megkeresésünk során azt mondta, majd írásban reagál a kérdéseinkre. Cikkünk megjelenéséig ezekre nem kaptunk válaszokat. Amint megérkezik Orosz Lászlóné reakciója, azonnal közzétesszük.

Orosz Lászlóné és a zsidózós botrány

Eger fideszes politikusa akkor lett országosan ismert, amikor – a stop.hu-n nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint – a 2012-ben kirobbant listabotrány során egy bizottsági ülésen arra „kérte” az Egri Művészetek Háza Nonprofit Kft. akkori vezetőjét, gondoskodjon arról, hogy az akkor már meghívott Székhelyi József színművész ne léphessen fel egy városi rendezvényen. Az említett bizottsági ülésen ráadásul a színművészt egy helyi önkormányzati társaság vezetője „le is zsidózta”, sőt Orosz Lászlóné – aki „felolvasóként” és „elvtársként” emlegette a szegedi teátrum korábbi igazgatóját – kijelentette: Székhelyi politikai hovatartozása miatt nem mehetett Egerbe. Az országos botrányt követően Orosz Lászlónét leváltották a kulturális bizottság éléről, de továbbra is képviselő maradhatott. Sőt – ahogy erről korábban elsőként beszámoltunk –, néhány hónappal később az egri közgyűlés költségvetési és gazdálkodási bizottságában csináltak neki egy helyet. Oroszné a 2014-es önkormányzati választásokon ismét a Fidesz–KDNP színeiben indulhatott, és meg is nyerte a körzetét. Jelenleg képviselő, valamint a városgazdálkodási bizottság elnöke.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.