Igen, Magyarországon vagyunk: 67 napja börtönben van, de még mindig ő a polgármester

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2016. november 29.

Kis-Magyarország

Hiába ül, a Fidesz korábbi politikusa nem adja könnyen a posztját! Nem emlékszünk hasonló esetre, de más sem.

Egyre abszurdabb Madácsi Imre története. Kisléta korábbi fideszes polgármesteréért még szeptember 22-én mentek ki a rendőrök – egyenesen az önkormányzathoz. Erre azért volt szükség, mert Madácsi sorozatban nem jelent meg saját büntetőtárgyalásán, így az első fokon eljáró bíró végül előállíttatta őt. Ezután pár nap múlva már bilincsben vezettette elő Madácsit, és 4 és fél év börtönre ítélte, azért mert csalt és több embert is átvert – hogy pontosan miért, arról keretes írásunkban olvashat. Az elsőfokú ítélet

De miért kapott majdnem 5 évet?

Madácsi két társával együtt több céget alapított, és közel 200 millió forint állami támogatást vett fel megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, akikkel cipőket talpaltattak. Fizetéskor Madácsiék azonban a megígért minimálbér helyett csupán havi 30 ezer forintot fizettek a javarészt nehéz körülmények közt élő munkavállalóknak – vagy még ennyit se. Madácsit korábban már felfüggesztett börtönre ítélték hasonló ügyben jó másfél évvel ezelőtt, erről hamarosan bővebben is olvashat.

egyúttal elrendelte Madácsi előzetes letartóztatásba helyezését is szökés, elrejtőzés veszélye miatt.

A polgármester védőjétől hétfőn megtudtuk, hogy hiába fellebbeztek az előzetes letartóztatás meghosszabbítása ellen (ahogy az első fok ellen is), ennek megtárgyalására eddig még nem került sor. Azaz – ezt Futó Barnabás is megerősítette érdeklődésünkre – Madácsi Imre még mindig börtönben van.

Ez pedig azért furcsa, mert mind a mai napig Madácsi Imre a nyírségi Kisléta polgármestere – legalábbis a falu honlapja szerint:

 

November 28-ai állapot

November 28-i állapot

 

De tévedés lenne azt hinni, hogy nem történt meg a frissítés, ugyanis a valóságban is ez a helyzet! Szabó László, aki korábban alpolgármester volt Kislétán, és most ő látja el a „sajnálatos események” miatt kialakult helyzetben a polgármesteri teendőket, röviden arról tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t, hogy továbbra sincs változás a szeptember végi állapotokhoz képest, azaz hivatalosan még mindig Madácsi Imre a polgármester, másról se Szabó, sem az önkormányzat nem kapott eddig tájékoztatást. Azaz hiába ül Madácsi 67 napja börtönben, még mindig ő Kisléta polgármestere, mert posztjáról eddig nem mondott le. Adódik a kérdés: meddig lehet ez így?

Méltatlansági eljárás

Madácsi Imre valamiért tehát nem akar lemondani polgármesteri címéről – alighanem még reménykedik abban, hogy a fellebbezésüknek helyt adnak, és kiengedik az előzetesből, így akár vissza is mehetne Kislétára polgármesternek. Csakhogy ahogy arról korábban beszámoltunk, a megyei kormányhivatal már megindította a méltatlansági eljárást Madácsi ellen, bár legutóbbi érdeklődésünkre még azt reagálták, hogy jelenleg folyik a vizsgálat, de eredmény még nincs. És itt érünk el Madácsi már említett, korábbi jogerős, de felfüggesztett börtönbüntetéséhez, amit még 2015 elején szabott ki rá a Debreceni Ítélőtábla.

Madácsi Imre

Madácsi Imre

Fotó: nol.hu

Egy kis joghézag

A kislétai, de a gyömrői polgármester esete is mutatja, hogy joghézag van az önkormányzati törvényben – ezt már az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM) is észlelték. Egyrészt a törvény úgy fogalmaz, hogy méltatlan a polgármesteri címre, akit „szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek”. Ezt a jogszabályt nem tartották be a testület asszisztálásával Kislétán majd’ egy évig. Gyömrőn a polgármestert adócsalóként ítélték el; Gyenes Levente lemondott, majd idén augusztusban újraindult, és nyert is. Akárcsak a kislétai polgármester, ő is úgy lett újra településvezető, hogy az ellene kiszabott büntetés még érvényben volt, azaz a megválasztása időpontjában a törvény betűje szerint mindketten méltatlanok voltak a tisztségre. Gyenes ezt úgy magyarázta ki, hogy méltatlansága a lemondással megszűnt, így újra választható volt törvényesen is. Az IRM úgy kerülné el az ilyen helyzetekben újra és újra felmerülő jogi vitákat, hogy kidolgoz egy olyan módosítást, ami a polgármesterséget erkölcsi bizonyítványhoz köti. Csakhogy az erkölcsi bizonyítvány sem feltétlen megoldás mindenre: kérdés például, hogy visszamenőleg alkalmazható lesz-e egy ilyen módosítás.

Az önkormányzati törvény értelmében ugyanis nem lehet valaki polgármester addig, amíg jogerős szabadságvesztéses ítélet van ellene érvényben – Madácsi esetében pedig ez az eset állt fenn akkor is, amikor most tavasszal újra megválasztották polgármesternek. Ez a kormányhivatal álláspontja szerint nem történhetett volna meg a jogszabályok szerint, és miután szabálytalanul újra megválasztották Madácsit, s „a képviselő-testület nem tette meg a szükséges intézkedéseket, így a kormányhivatal ismét méltatlansági eljárást kezdeményezett” ellene. (Hiszen azért kellett időközit tartani, mert 2015 novemberében a kormányhivatal kimondta Madácsiról, hogy méltatlan a polgármesteri címre.)

A testület nem bántja

Persze Kislétán az önkormányzati testület is feloszlathatná magát, és tiszta helyzetet teremthetne – de már fél éve nem hajlandó erre. Korábbi riportunk szerint ennek egyik oka, hogy van olyan képviselő, aki egyenesen üzleti kapcsolatban áll a vállalkozó polgármesterrel, más pedig egyszerűen lekötelezettje vagy támogatója Madácsinak, és ezért nem akar vele nyíltan szembemenni. Ezért nem teszik meg a – kormányhivatal által is említett – szükséges lépéseket, így pedig Madácsi a mai napig kaphatja fizetését. Beszéltünk egy több mint 10 éve gyakorló polgármesterrel, aki nem emlékezett olyanra, hogy Magyarországon akadt volna valaki, aki börtönbe kerülve megtartotta volna polgármesteri tisztségét.

Következtetések

A mostani helyzetből pedig két dolog következik.

1. Ha egy polgármester az elsőfokú bírósági ítélet után előzetesbe kerül, akkor elvileg a jogerős ítéletig posztján maradhat a törvény szerint, és ha a testület nem oszlatja fel magát.

2. Madácsi Imre polgármesterségét, ha a helyi testület nem is fogja megállítani, a megyei kormányhivatal – ha a korábbi döntéséhez következetes akar maradni – kimondja hamarosan Madácsi méltatlanságát. Akkor pedig jöhet az új választás – alighanem Madácsi nélkül.

Zűrös ügyek

Korábbi cikkünkből az is kiderült, hogy Madácsinak több, jogilag aggályos ügye volt mostani és későbbi büntetőügye mellett.

– Egyik cége, a Léta Corn szerepel a NAV legnagyobb adósai listáján: 171 millió forint tartozással.

– Madácsi Imrét pár éve jogerősen 300 ezer forintra büntették testi sértés kísérlete miatt.

– Madácsinak van egy sor bedőlt cége: ezek közül jó néhányat ukránoknak adott el, szinte bizonyosan strómanoknak. Így szabadult meg az adósságoktól.

– Van egy alapítványa is Madácsinak, ez a Csillagfény. Ennek az alapítványnak a fenntartásában közreműködött egy sor olyan iskola a környéken, ahol a NAV nyomozói fantomdiákokat találtak, akiket csak azért találtak ki, hogy nagyobb támogatáshoz juthassanak. Több mint 30 millió forint elcsalt állami támogatásról van szó.

Figyelmébe ajánljuk

Hajdúnánáson leváltották a Fideszt, de mi maradt utána?

Távolról nézve meglepetés, közelről figyelve nem annyira váratlan fordulat, hogy egy hajdúsági kisváros lakói leváltották a régóta regnáló fideszes városvezetést. A történetben teret kapnak a korábbi ellenzéki pártokból kivált civilek, megjelenik benne az akkumulátorgyár-para, felbukkan Magyar Péter is, és a háttérben pi víz csordogál a közkútból.