A Mecsek keleti és középső nyúlványai alatt található feketekőszén bányászata már több évszázados múltra nyúlik vissza, és csupán néhány éve zárult le – lehet, csak átmenetileg. Orbán Viktor ugyanis pár hónapja jelezte: komoly fantáziát lát abban, hogy hamarosan újra szénbányákat nyissanak az országban. Hogy hol, azt nem pontosította a miniszterelnök, de a hvg.hu értesülései szerint elsősorban borsodi helyszínekre gondolhatott. Ugyanakkor a november végi események
fényében úgy tűnik: baranyai helyszínek is szóba jöhetnek, Komlón ugyanis már a vájárképzés újraindítását tervezik. De hogy érdemes-e a környéken bányaügyben próbálkozni, az korántsem egyértelmű.
Mi tud a Mecsek?
A hegység és környezete az ország ásványkincsekben egyik leggazdagabb vidéke – ez tény. A Nyugat-Mecsekben az ötvenes évek végétől négy évtizedig (1957-től 1997-ig) zajlott a mélyben található uránkincs felszínre hozatala – becslések szerint ebből összesen 21 ezer tonna fémuránt állítottak elő. A hetvenes-nyolcvanas években két szocialista bányavállalat – a Mecseki Ércbányászati Vállalat (MÉV) és a Mecseki Szénbányák – összesen mintegy 18 ezer embernek adott munkát, később ezen munkahelyek megszűnése Pécsett és számos környékbeli településen (legfőképp Komlón) máig ható foglalkoztatási-szociális krízist okozott. A kitermelés végét mindkét cégnél a rendszerváltás hozta el, elsősorban azért, mert ezek a bányák korábban is komoly veszteséget termeltek, amit a magyar állam – különböző megfontolásból – finanszírozott.
| ||
A termeléssel kapcsolatban a legalapvetőbb problémák a következők voltak: az urán esetében a mélységből nagy nyomás és magas hőmérséklet mellett történt kitermelés növelte a költségeket – ehhez jött még az érc viszonylag gyenge minősége, azaz a benne található urántartalom alacsony koncentrációja. Ezzel szemben a Mecsek alatt található jura kori eredetű, magas fűtőértékű feketekőszénnel szemben sosem merült fel minőségi kifogás. A gondot a széntelepek kedvezőtlen elhelyezkedése jelentette: sajnos az elmúlt mintegy száznyolcvanmillió év alatt a geológiai mozgások jól összetördelték az afféle gigantikus töltött piskótaként elképzelhető szén-meddő-szén-meddő rétegeket. Növelte a költségeket a vízbetörések elhárítása, az időről időre katasztrófákat okozó metánszivárgások megszüntetése, a folyamatos sújtólég-mentesítés is.
Mindezt azért volt érdemes leírni, mert a jelen és a közeljövő bányászati vállalkozásainak is pontosan ezekkel a körülményekkel kell megküzdeniük.
Aki próbálkozik
Az utóbbi időkben mindenekelőtt a megszűnt szénbányászati tröszt néhány volt vezetője által alapított Calamites Kft. neve szerepelt a hírekben, a bányászat életre keltése kapcsán. A cég két egymással határos kelet-mecseki szénlelőhely, a már Tolna megye területére eső nagymányoki, külszíni fejtéssel is kitermelhető mezőre és a Váralja, valamint a szomszédos (már Baranya megyéhez tartozó) Máza külterületén található, mélyműveléssel kitermelhető széntelepekre kapott korábban geológiai kutatási engedélyt.
| ||
Hamar kiderült azonban, hogy a külszíni fejtéssel kitermelhető szén összmennyisége Nagymányoknál csupán mintegy 2 millió tonnára tehető. (Csak összehasonlításként: a Mecseki Szénbányák összes üzemének éves kitermelése a hetvenes-nyolcvanas években még 3-4 millió tonnát tett ki.) Ezzel szemben a váraljai–mázai telepen összesen 430 millió tonna feketekőszén fekszik a föld mélyén, ebből 280 millió tonnányi mélyműveléssel a felszínre hozható.
A Calamites 2011 nyarán hozzá is fogott, hogy Nagymányok határában kitermelje a külfejtéssel is elérhető szénvagyont – ám ez inkább afféle kirakattevékenység volt. A cég ugyanis sosem csinált abból titkot, hogy a nem túl lendületes kitermelést afféle hírverésnek szánja – ehhez járult hozzá, hogy a kitermelt szenet a hidas-bonyhádi vasútállomáson értékesítették a környékbeli magánfogyasztók számára – ráadásul a világpiaci ár feléért. Saját bevallásuk szerint már ez is fedezte a kitermelés költségeit, ám az előzetes kutatások sok százmilliósra becsült összegét aligha – többek között ennek is tulajdonítható az, hogy a látványbányászatnak időközben vége szakadt.
A nagyobb mennyiség kitermelését már az is értelmetlenné tette, hogy a magyarországi, pláne dunántúli – például az ajkai – erőművek nagy részének kazánjait a mecsekinél jóval kisebb fűtőértékű barnaszén elégetésére tervezték – de már a pécsi hőerőmű is átállt másfajta (gáz-) fűtésre, a távfűtéshez szükséges gőzt pedig biomassza, magyarul faapríték és szalma eltüzelésével állítják elő.
Az alkalmazott trükkel a Calamites alkalmasint azt akarta elérni, hogy befektetőt találjon a váraljai mélyművelésű bányaüzem megnyitására. Ennek kitermelői kapacitása elérhetné az évi egymillió tonnát, ám ekkora mennyiséget nem lehet olyan könnyen eladni lakossági vevőknek, éppen ezért ezt a nagy mennyiségű feketekőszenet egy itt megépülő erőműben égetnék el vagy alakítanák gázzá. Az ehhez szükséges beruházás több tízmilliárd forintba kerülne: ennyi pénzt a Calamites nem tudott előteremteni, és abban bízott, hogy majd el tudja adni az általa megszerzett bányászati jogot egy tőkeerős befektetőnek. Márpedig a kft. bányászati joga addig él az említett két területen, amíg a cég műveli a bányát – ha felhagy a fejtéssel, akkor elveszíti azt.
| ||
Ehhez képest a Calamites még 2011 végén arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy piaci okok miatt átmenetileg leállította a feketeszén-kitermelést, mivel „nagy vevőkkel” egyelőre nem sikerült szállítási szerződést kötni, és az ajkai erőmű sem rendelt tőlük 35-40 ezer tonna szenet (mint az imént írtuk, ennek semmi értelme sem lett volna. Verbőci József bányamérnök, a Calamites Kft. tulajdonosa az okok között emlegette azt is, hogy az egyik zöld szervezet megtámadta jogerős környezethasználati engedélyüket). A kitermelés szüneteltetését az illetékes Pécsi Bányakapitányság határozatában is tudomásul vette (a dokumentumban az is megtalálható, hogy a szüneteltetés határideje 2012. év végén lejárt). A cég utolsó elképzelése a lakossági vevőkör bővítéséről szólt.
Ausztrál próba
A mecseki lelőhelyek környékén az utóbbi években feltűnt egy egzotikusabb szereplő is: az ausztrál hátterű Wildhorse Energy, melynek magyar leányvállalatában (Wildhorse Enegy Hungary Kft.) az egykori MÉV vezető szakemberei töltenek be fontos pozíciókat. Nem is csoda, hiszen a Wildhorse mindenekelőtt a mecseki uránérc-kitermelés újraélesztésén gondolkodott.
| Ahol nem jött össze A Pécs környéki újranyíló bányák kapcsán rendre emlegetik a hosszú ideig működő, majd pár éve félbehagyott külszíni fejtések egyikét: a pécs-vasasit. Márpedig ez utóbbi helyen a tulajdonos Pannon Hőerőmű Zrt. már jó két éve beígérte a kitermelés újraindítását – ez jelenleg is napirenden van: a hírek szerint a kitermelés megindítását pusztán az gátolja, hogy egy magánszemély itt is megtámadta a környezethasználati engedélyt. A pécsi erőművet 1997-ben vásárolta meg egy amerikai befektető, a Croesus, tőlük tíz évvel később a francia Dalkia-csoport vette meg a részvénytársaságot. Az erőművet szénnel ellátó három bánya – a komlói Zobák-akna és a két pécsi külfejtés, a vasasi és a lámpásvölgyi, az ún. Karolina-külfejtő (erről lásd korábbi cikkünket) – méregdrágán termelte ki a szenet, éppen ezért a cég bezárta a bányáit, és gáztüzelésre tért át. |
Az alapvetően nyersanyaglelőhelyek felkutatásával (viszont kitermeléssel nem) foglalkozó cég már eddig is forintmilliárdokat költött a mecseki ásványvagyon felkutatására – erőfeszítéseiket az a körülmény is táplálta, hogy az elmúlt években érezhetően emelkedett a hasadóanyagok világpiaci ára. Utóbbi emelkedése és az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött kitermelési technológia talán hamarosan rentábilissá tehetné a mecseki uránkitermelést is, ám a felek egyelőre óvatosak. Néhány éve még úgy tűnt, hogy hamarosan újraindulhat (a helyi, pécsi környezetvédő csoportok és a számos ökológiai alapon elkötelezett szakember által folyamatosan támadott) az uránbányászat, ám erre még várni kell. Az illetékes nemzetgazdasági minisztérium nyár óta kotlik
a cég által beterjesztett megvalósíthatósági tanulmányon. Pedig a cég becslései szerint évi 1,5-2 millió tonna érc felszínre hozatala mellett is 25-30 évig elégségesek a feltárt készletek.
Úttörő technika
Egyelőre annyi történt, hogy 2012-ben megalakult a Magyar Urán Zrt. a Wildhorse, a kővágószőlősi önkormányzat és két állami tulajdonú cég, az MVM Zrt., valamint a bátaapáti kis és közepes aktivitású radioaktívhulladék-elhelyezési program föld alatti kutatási fázisának irányítója, a Mecsekérc Zrt. részvételével. A szándékok komolyságát jelezheti, hogy utóbbi két cég mindössze 1-1 százalékkal szállt be (márpedig a Mecsekérc bevonása egy jövendőbeli uránérc-kitermelés esetén nélkülözhetetlen, mivel még mindig az övék a felmerülő bányatelkek felére vonatkozó bányászati engedély), és az is, hogy az uránbányászat újjáélesztése terén az égvilágon semmi sem történt az utóbbi egy évben. Látva ezt, maga a Wildhorse is a Calamites által kitaposott ösvényen kíván haladni – ám úgy tűnik, minden tekintetben az ő megkerülésükkel.
| ||
A Wildhorse is a váraljai/mázai szénterületen fogott kutatásokba, megfelelő engedélyek birtokában: a fúrások várhatóan 2014 végéig is eltartanak, majd az eredmények kiértékelését követően dönthetnek további lépésekről. Annyi már ismert, hogy a cég által legalább 300-400 millió tonnára, de optimális esetben (nyilván a szomszédos, szintén kelet-mecseki széntelepek beszámításával) egymilliárd tonnásra becsült szénvagyon felszínre hozatalára korántsem a mélyművelést tartja célravezetőnek. A Wildhorse ugyanis a szén föld alatti elgázosításának technológiáját alkalmazná a Mecsekben: a UCG- (underground coal gasification) technológia valóban rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedekben, s reménykeltő kutatások, valamint ezeken már túlmutató próbaüzemek, pilot projektek működnek a világban. Ha mégis elindulna egy ilyen nagyberuházás nálunk a közeljövőben, a kitermelő egység világméretekben akkor is úttörőnek számítana.
| Mi az a UCG-technológia? Ennek lényege, hogy nagy nyomású és magas hőmérsékletű oxidánst (többnyire forró vízgőz és levegő elegyét) juttatják a föld alá az amúgy más módszerrel kitermelhetetlen szénrétegekbe, ahol úgynevezett szingáz (jórészt szén-monoxid és hidrogén elegye, amely ezen felül metánt, szén-dioxidot, valamint nitrogént és kén-oxidokat tartalmaz) keletkezik. E gáz komponenseinek többsége jól ég, így a felszínen felhasználható energiatermelésre – ehhez csak annyi kell, hogy a föld alatti széngázosító üzem mellé telepítsenek egy erőművi egységet is. A beruházás hatalmas költségeket igényelne – erősen kérdéses, hogy mindezt ki, milyen konstrukcióban finanszírozná. Annyi elmondható, hogy ez a technológia kevésbé szennyezné a környezetet, valamint kisebb kibocsátási terheléssel járna, mint a kőszén felszínre hozatala és itteni elégetése. A módszer jobban kezeli a mecseki feketekőszén szennyeződéseit is: az itteni szén ugyanis magas kéntartalmú, ipari célú elégetése éppen ezért a kén-dioxid-kibocsátási limitek túllépésével járna. |
Kevés realitás
A puding próbája az evés; egy még bevezetés alatt álló technológia kapcsán számos olyan probléma merülhet fel működés közben, melyekről most még fogalmunk sincs. Szakemberek állítják: azért annak kicsi az esélye, hogy ily módon olyan föld alatti, ellenőrizetlen és elolthatatlan kőszénteleptüzek gyúljanak ki, mint amilyenek Kínában tombolnak sokszor évtizedek óta. Szintén nyitott kérdés, hogy az új stílusú szénkitermelés miként hat majd a környék ökológiai háztartására (mondjuk a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet élővilágára).
Mindezekkel együtt azonban kissé elhamarkodottnak tűnik, hogy a kormányzat éppen Komlón szeretné újraindítani a rég bezárt vájáriskolát. Ennek kapcsán a néhai bányaipari dolgozók fűzték hozzá, hogy a sikeres vájárképzés feltétele lenne, hogy aktívan dolgozó, professzionális vájárok avassák be a praxis rejtelmeibe a tanoncokat – mégpedig működő, mélyművelésű bányákban. Ennek azonban valamennyi feltétele hiányzik, s ha jól látjuk a bányászat újjáélesztésén dolgozók szándékait, mélyművelésű bányászatnak – pláne szénbányászatnak – vajmi kicsi az esélye a Mecsekben. A magunk részéről így azt is kétségesnek tartjuk, hogy a következő években komolyabb mennyiségű szenet, pláne uránt hoznának felszínre a Mecsek mélyéről.
