Méhkerék

Kövér: Bajnaiék költségvetése is hazugság volt

Kis-Magyarország

Immár nem Gyurcsány, hanem Bajnai volt a fő célpontja Kövér Lászlónak, ezúttal Méhkerék lakossági fórumán. A házelnök kijelentette, hogy Európa elfelejtett dolgozni, az egész napos iskola viszont zseniális találmány, mert orvosolhat „civilizációs” problémákat is.

Az Országgyűlés elnöke még nyáron elvállalta a méhkeréki Uborkafesztivál fővédnöki tisztét. Ekkor azonban nem tudott eljönni, ám most pótolta az elmaradt látogatását a román többségű településen. A helyiek sóval, kenyérrel és román tánccal várták őt. Kövér László az elmúlt két és fél év kormányzásával kapcsolatban tartózkodott az önkritikától. Előbb nagy hangsúllyal beszélt arról, hogy amikor 2010-ben átvették a kormányzást, a tervezett államháztartási hiányon túl még 500 milliárd forintos lyuk tátongott a magyar költségvetésben. Ezért szerette volna az új kormány az EU vezetőivel elfogadtatni a magasabb államháztartási hiányt. A házelnök szerint a Bajnai-kormány 2010-es költségvetése hazugság volt, és ehhez asszisztált az unió vezetése is, ezért kellett utóbb három százalékra leszorítani a hiányt. A házelnök nem rejtette véka alá, hogy nem szokványos gazdaságpolitikával – főként külön- és szektorális adókkal – szerinte sikerült három százalék alatt tartani a hiányt. Megjegyezte: háromezermilliárd forintot vettek ki azon cégek és bankok zsebéből, amelyek korábban mindig extraprofittal számolhattak. „Ezt nézhetjük úgy is, hogy ezt a pénzt nem vettük ki az adófizetők zsebéből” – fordította meg a látószöget Kövér.

Kövér beszél - a kép nem a helyszínen készült!


Kövér beszél – a kép nem a helyszínen készült!

Fotó: MTI

 

„Nem csökkentettük tovább a nyugdíjakat” – fűzte tovább a gondolatait, majd emlékeztetett, hogy ezt abban az összefüggésben érti, hogy a Bajnai vezette kabinet elvette az idősektől a 13. havi nyugdíjat. A házelnök Gyurcsány mellet most Bajnait is emlegette a korábbi, szerinte rossz IMF-megállapodás kapcsán. Azt a házelnök elismerte, hogy 2011-et a felkapaszkodás, míg 2012-őt a növekedés évének tervezték, de a világgazdasági válság  átírta a forgatókönyvet – így ha tévedtek, akkor mindenkivel együtt tették ezt.

A házelnök ezt követően történelmi és filozófiai eszmefuttatásba bocsátkozott. Megállapította, hogy a világot sújtó válság messze nemcsak pénzügyi és gazdasági, hanem erősen erkölcsi és civilizációs fogantatású is. A kimerült tartalékok kapcsán arra hívta fel a figyelmet: semmi nem folytatható úgy tovább, ahogy eddig volt. Továbbá azt fejtegette, hogy Európa elfelejtett dolgozni, a munkának itt nincs becsülete, a legtöbben pedig pénzügyi Barba-trükkökkel kísérleteztek – ez is a kudarc egyik oka. No és a demográfiai bomba, a dolgos szakmunkás kéz hiánya. Majd azt vizionálta, hogy nyugat-európai nagyvárosok belső kerületei rövid idő múlva muzulmán többségűek lesznek.

Kérdésre válaszolva az Országgyűlés elnöke „zseniális találmánynak” nevezte az egész napos iskolát, amely többfajta problémát, így „civilizációs hiányosságokat” is kezelni tud. Ehhez hozzátette, nem csak olvasni és írni kell tudni, de meg kell tanulni mosakodni, fogat mosni, köszönni és viselkedni is a fiataloknak.

Egy másik felvetésre válaszolva a közjogi méltóság megjegyezte: annál többre, mint amit Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tett a magyar agráriumért, senki nem volt képes az elmúlt 22 évben. „És ezzel nem akarok egyetlen kisgazdát sem bírálni” – mondta Kövér, akit a Turi-Kovács-féle kisgazdák tiszteletbeli tagnak fogadtak néhány évvel ezelőtt.

Végül a román többségű Békés megyei község, Méhkerék lakóit megnyugtatva kijelentette: Magyarországon anyagi okokból nemzetiségi iskola nem lehetetlenülhet el. Ennek előzménye az, hogy a helyi képviselő-testület néhány nappal ezelőtt úgy döntött, hogy általános iskolájukat – a kormányzati szándékokkal szemben – nem adják állami kezelésbe, hanem megpróbálják saját kézben tartani.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.