„Nem fogadtak be” – Így élnek a meggyilkolt romák rokonai

Kormányzati részről az ígéretek ellenére még nem kaptak kárpótlást a romák elleni támadássorozat túlélői, illetve az áldozatok hozzátartozói. Ezt onnan tudjuk, hogy felkeresvén őket, az életkörülményeikről érdeklődtünk. Első rész: Tiszalök és Piricse.

Még tavaly, nyár végén ismertette Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány szándékait, miszerint „tisztességes és méltányos kártérítést” fognak ajánlani az érintett családoknak, s nem várják meg a másodfokú ítéletet. Az egyeztetések kezdetét ekkor szeptemberre, a kárpótlást decemberre tervezték. A miniszter szerint minderre azért van szükség, mert az időközben kiderült, hogy „az állam alkalmazottjai is hibáztak, illetve mulasztásokat követtek el ebben az ügyben”, mivel ha „a titkosszolgálatok és a rendőrség tisztességesen együttműködik egymással, akkor az utolsó áldozat életét talán meg lehetett volna menteni. Egyértelmű számunkra, hogy az állam jót kell, hogy álljon mindazért a kárért, ami származott emberéletben és anyagiakban is.”

Kíváncsiak voltunk, hogy áll a folyamat, arra még inkább, hogyan élnek az áldozatok hozzátartozói. Ezért végigjártuk a hat emberéletet követelő, romák elleni gyilkosságsorozat szabolcsi helyszíneit – Piricsét, Tiszalököt, Kislétát, Tiszaeszlárt.

Tiszalök – eltűnt lakók
Kóka Jenőék tiszalöki portáján öt éve még két ház állt. A kisebbikben lakott a házaspár, a nagyobbikba költözött volna a Tiszaeszláron albérletben lakó lányuk a férjével és két gyerekkel. Ám 2009. április 22-a minden tervet felülírt. Az éjszakai műszakba induló 54 éves Kóka Jenő volt a gyilkosságsorozat ötödik halálos áldozata.

A tragédia után az özvegy teljesen összeomlott, lánya vette magukhoz Tiszaeszlárra. Az üresen maradt tiszalöki házba később a sértetteket segítő program keretében a Piricsén megtámadott Getyinás család költözött. A német Zentralrat Deutscher Sinti und Roma és a hazai Phralipe Független Cigány Szervezet közös, nemzetközi újjáépítési akció keretében tette lakhatóvá a hatgyermekes család számára az ingatlant. Kívülről átszínezték, berendezték, bebútorozták, felszerelték. A Getyinás család örökös használati jogot kapott a házra. Ám hiába keressük az új lakókat a Nefelejcs utca végén. A kisebbik ház lerombolva, a vályogtéglák szétdobálva.

Az üres ház

Fotó: A szerző felvételei

 

A kert elvadult. A három éve felújított, tetőteres házban pedig szabadon nyargal a szél – az összes nyílászáró eltűnt róla. Csak egy rissz-rossz bejárati ajtó tartja még magát, abban viszont nincs zár.

Álmukban támadtak rájuk

A Getyinás családra álmában támadtak, 2008 augusztusában. A falu végén álló viskóikra Molotov-koktélokat dobtak az elkövetők, majd a házból a tűz elől menekülő, akkor 64 éves Getyinás Magdolnára sörétes puskából négyszer rálőttek.

A közelben lakók azt mondják: Getyinásék még a nyáron visszaköltöztek innen Piricsére. Nem sokáig éltek a főként romák lakta Újtelepen, hirtelen, egyik napról a másikra tűntek el. Nem ismerték őket, de nem is keresték velük a kapcsolatot. Hogy a házat kik hordták szét, arra mindenkinek van egy verziója, de senki nem látott semmit. Azt viszont állítják: a család rendszeresen kapott csomagot, támogatást.

Sörét még a lábban
Lebontották már a piricsei Ady Endre utca végén álló vályogviskókat is, ahol korábban megtámadták Getyinásékat. A 69 éves Getyinás Magdolna most ugyanennek az utcának az elején lakik, az önkormányzattól kapott szükséglakásban. Egy szál otthonkában jön ki a decemberi hidegben, de még csak meg sem borzong. Panaszkodik, hogy fáj a meglőtt lába, amelyben még most is vannak sörétek, meg hogy senki sem segíti, így havi 27 ezerből kell megélnie. Még szerencse, hogy lakbért nem kell fizetnie. Úgy tűnik, „albérlőfélék” is laknak a házban, egy középkorú férfi igyekszik bekapcsolódni a diskurzusba. Nehezen érthető beszédhibával magyarázza, hogy nélküle Magdi néni semmire sem menne. Az idős asszony azonban beparancsolja a lakásba, majd megmutatja, merre lakik a fia.

Getyinás Magdolna

 

A közeli házban Getyinás Tibor felesége fogad. Törékeny, vékony teremtés, karján egy kis vasgyúróval, Kevinnel, a 8 hónapos, hetedik gyerekkel. Balszerencsémre a ház ura pár perce ment el tápért, biciklivel. Van egy kis malackájuk, annak. Férje nélkül a nő azonban nem nyilatkozik, be sem hív magukhoz, így a kocsiban várok.

Fél óra múlva táppal félig telt nejlonszatyorral érkezik a gazda. Leteszi a lépcsőre, majd beljebb invitál, a ház egyetlen fűtött helyiségébe. A szoba berendezése meglehetősen puritán: két, kihúzhatós ágy – itt alszanak a gyerekek –, két fotel és a vaskályha, amit két hete 20 ezerért vettek egy használtcikk-kereskedőnél. Korábban fűtés sem volt. „Gulyás Józsiék fizették” – mondják. (A volt országgyűlési képviselő civilekkel közösen segít a rászorulókon. A támogatók hoztak élelmiszert, cipőket, játékokat, gyógyszert, a családot 2008 óta rendszeresen segítik – Cs. K.) Az apának jelenleg nincs munkája, de a községházán ígérték, hamarosan ő is sorra kerül a közhasznú-foglalkoztatásban. Felesége gyesen van. Hét gyerekükből hat fiú, egy lány, a legidősebb 14 éves. Kettővel még otthon van az anya, a többiek iskolába, óvodába járnak.

Nem tudtak beilleszkedni
Üldögélünk, beszélgetünk a szobában, a fatüzelésű kályha melegénél, aztán Tiszalökre terelődik a szó. Kérdezzük, hogy miért nem volt jó a ház, és miért fogadták el, miért nem szóltak már az elején, hogy nem tetszik. „Mert akkor Piricsén egyetlen eladó ház sem volt. Most bezzeg van egy csomó” – így az asszony. „Laktunk volna ott, csak nem lehetett. Munkát sem kaptunk, mert nem ismertek bennünket. Nem tudtunk beilleszkedni az új környezetbe, nem fogadtak be. Mi magyar cigányok vagyunk, ők meg oláh cigányok. Ha egymással cigányul beszéltek, nem értettünk semmit” – magyarázza a férj. Meg aztán azt is nehéz volt feldolgozni, hogy egy olyan helyen fognak élni, ahol meggyilkoltak valakit. Mielőtt odaköltöztek, még ott volt a kereszt és a koszorú a virágoskertben. Vágytak vissza Piricsére, itt megférnek egymás mellett a magyarok és a cigányok. A gyerekeknek is jobb az itteni iskola.

A tiszalöki házat azért sajnálják. A cserépkályhát, a bojlert, a fürdőkádat, meg a bútorokat. Mind-mind adomány. De annyi pénzük nem volt, hogy ezeket átköltöztessék ide. „Nagyon kérem Balog Zoltán miniszter urat, hogy szíveskedjék visszavenni tőlünk a tiszalöki házat” – fogja könyörgőre Getyinás Tibor. Már az is nagy segítség lenne, ha annak az 1,75 millió forintnak, amit a segélyprogramban a felújítására költöttek, a felét megkapnák készpénzben. A házat ugyanis, amelyben jelenleg laknak, részletre vették egymillió forintért, havi ötvenezer a törlesztés. „Nagyon nehéz körülmények között élünk a hét gyerekkel, segítségre szorulunk” – folytatja Getyinás Tibor. Nyáron eljárt napszámba házakhoz, fát pakolt, kukoricát tört, egy óráért kapott ötszáz forintot. A fagy beálltával azonban napszám sincs.

Második cikkünkben Tiszaeszlárra és Kislétára megyünk.