Pazar luxusvillát vásárolt Mészáros Lőrinc

  • narancs.hu
  • 2014. április 4.

Kis-Magyarország

Két, összesen több mint 37 ezer négyzetméteres területtel és az ott található villával gyarapodott Mészáros Lőrinc vagyona nemrég. A Felcsút határában található épület még lakatlannak tűnik, de munkások dolgoznak rajta.

Ugyan vagyonnyilatkozatát még a mai napig nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni Mészáros Lőrinc (erről bővebben keretes írásunkban), ennek ellenére gyarapodása szembetűnő. A korábban gázszerelőként dolgozó felcsúti polgármester egy tavalyi összesítés szerint a leggazdagabb magyarok listáján a 88. helyen állt 6,9 milliárd forintos vagyonával: csatorna-, útépítés, állami föld- és trafikpályázatok, sok-sok állami megrendelés segítségével is gazdagodik.

false

 

Fotó: MTI

A magyarnarancs.hu birtokába került földhivatali dokumentumok szerint a polgármester a feleségével közösen alapított cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tavaly júniusban két hatalmas ingatlant is vásárolt, egyiken egy luxusvilla is található.

false

 

Gyorsan megtaláltuk a helyszínen, amit kerestünk: a település központjától távolabb eső területen, Felcsút határában, a Szári úton egy 17 420 és egy 19 918 négyzetméteres területet vettek. Utóbbin egy hatalmas, impozáns épület is található, de az ingatlanokhoz vezető Szári úthoz közel egy annál kisebb ház is látható, amely – a papírok szerint – szintén Mészáros Lőrincéké, mint ahogy az a kis épület is, amelyben korábban több forrásunk éppen ott tartózkodó biztonsági őrt látott.

false

A tulajdoni lap szerint a vásárlás 2013 júniusában történt, majd szeptemberben az FHB 200 millió forintos zálogjogát jegyezték be a két, egymással szomszédos ingatlanra. Az egyik dokumentumról az is kiderült, hogy korábban a nagyobb, a közel 20 ezer négyzetméteres ingatlanon a megvásárlás előtt tíz évvel egy – azóta már törölt – 259 millió forintos jelzáloghitel volt. (Erről, illetve más felcsúti ingatlanbizniszről is részletesen olvashat Ferenczi Krisztina Népszabadság-cikkében itt – a szerk.)

false

 

Fotó: Németh Dániel

A néhány napja történt látogatásunk során úgy tűnt, senki nem lakik még a Szári utcától távolabb eső, a másik oldalról már a természettel érintkező hatalmas villában. A helyiek közül egyébként többen úgy tudják, hogy Mészáros Lőrincék még a régi, szintén Felcsúton található lakóházukban élnek egyelőre.

Számokban

A szóban forgó ingatlanok helyrajzi száma: 0278/33, illetve 0278/27. A villa az előzőn található.

Ottjártunkkor az is egyértelműen látszott, hogy az ingatlanhoz tartozó hatalmas és igényesen kialakított kertet rendszeresen és szakszerűen gondozzák. A villa és a hozzá tartozó porta egyébként annak ellenére, hogy lakatlan, rendezett és tiszta. Az is látszik, hogy a külső épületeket nemrég újíthatták fel, illetve a ház egyik szélén most is dolgoznak munkások.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Érdekes egyébként, hogy a Felcsútot átszelő Fő utcából nyíló, a település Alcsútdobozhoz közeli végén található Szári út legelején épp az a Varga György lakik, akitől Mészáros Lőrinc 2011-ben „átvette” a falu vezetését. (Vele készült interjúnkat itt olvashatja.)

A porta és a melléképület

A porta és a melléképület

Fotó: Németh Dániel

Az utcában egyébként sok az új építésű, impozáns lakóház, ám Mészáros Lőrinc villájához egyik sem mérhető. Pontos számokat nem ismerünk, de az ingatlanok értéke százmilliókban mérhető.

Pár héttel ezelőtt

Pár héttel ezelőtt

 

 

A bíróság Mészárost védi

A közelmúltban a 444.hu szerette volna kikérni Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát a felcsúti önkormányzattól. A hivatal többszöri elutasítását követően a portál bírósághoz fordult abban bízva, hogy a döntést követően betekinthetnek a polgármester nyilatkozatába. Márciusban a székesfehérvári járásbíróság azonban tárgyalás nélkül utasította el a keresetet, egy közelmúltbeli törvénymódosításra hivatkoztak, arra, hogy az újságírók nem indokolták meg kellőképpen az igényüket, márpedig az új törvényben az szerepel, hogy „csak úgy” nem muszáj kiadni a papírokat.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.