Százmillió az otthoni széfben, és ha akar, új Harleyval motorozhat – Megnéztük Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát

  • Magyar Krisztián
  • 2017. február 6.

Kis-Magyarország

Mészáros Lőrincnek remek éve volt a tavalyi: cégeiből milliárdos osztalék ütötte a markát, nőttek a megtakarításai, és a magánál tartott készpénze is több lett. Vett egy új Harleyt, egy rakás új földet, ugyanakkor jelentős adósságba verte magát, illetve neki is tartoznak több mint félmilliárddal.

Nem könnyű Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát átfésülni, Felcsút polgármestere idén sem töltötte fel az önkormányzat honlapjára a dokumentumot, holott ezt két évvel ezelőtt még megtette. Úgy tűnik, a milliárdos polgármester nem szereti annyira, ha a zsebében turkálnak, így a bevallását csak személyesen, előzetes bejelentkezés után tudtuk megnézni hétfő délelőtt a felcsúti polgármesteri hivatalban. A papírokról fényképet nem készíthettünk, a fénymásolás szóba se jöhetett, jegyzetelni kellett.

false

 

Fotó: MTI

Nem mintha a vagyonnyilatkozatából teljesen pontos képet lehetne kapni Mészáros pénzügyi helyzetéről, hiszen az állami megrendelésekből meggazdagodott üzletembernek már annyi cége van, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza érdekeltségeit. Saját bevallása szerint Mészáros Lőrincnek közvetlen tulajdonrésze a Mészáros és Mészáros Kft.-ben, az R-Kord, illetve a Búzakalász 66 Kft.-ben, az Aranykorona és az Agrosystem Zrt.-ben és még néhány kisebb vállalkozásban van, így például a kevesebb árbevételt termelő Mészáros Autó Javító, a Mészáros M1 Autókereskedő, a CLH Kft.-ben. Több cégében egy másik vállalkozásán keresztül van jelen, így az azokkal kapcsolatos adatokat nem köteles feltüntetni a vagyonnyilatkozatában, például azt sem, hogy azoknak hol és milyen ingatlanjai vannak, vagy milyen olyan járművei, amelyeket Mészáros Lőrinc használ. Sok helyen a felesége vagy más családtag a tulajdonostársa Mészárosnak, így az is könnyen megeshet, hogy hozzájuk kerülnek olyan vagyonelemek, amelyekkel valamiért nem szívesen büszkélkedne a milliárdos.

Vajon merre járhat?

Vajon merre járhat?

 

Milliárdos osztalék, több pénz az otthoni széfben

Mivel 2015-ben rekordbevételeket produkáltak Mészáros Lőrincék legnagyobb vállalkozásai, a forgalom után a 2016-os év első felében kivett osztalékok is megemelkedtek. A felcsúti polgármester saját bevallása szerint tavaly 1,68 milliárd forintot vett fel osztalékként a cégeiből, pontosabban két vállalkozásból, a feleségével közös Mészáros és Mészáros Kft.-ből és az egyedül az ő tulajdonában lévő R-Kord Kft.-ből. Ez az összeg sokkal magasabb, mint az ezen a jogcímen tavalyelőtt bezsebelt 817 millió forint.

Mészáros továbbra sem vesz fel fizetést a polgármesteri munkája után, az osztalékokon kívül havi 9,02 millió forintot kap a Mészáros és Mészáros Kft.-től tanácsadás jogcímen, vagyis saját magától kap ennyit havonta azért, mert tanácsot ad saját magának.

Tavalyi adóbevallásában még az szerepelt, hogy 69,7 millió forintot tart takarékszámlán, ez alaposan megcsappant, jelenleg 10 millió forintnyi takarékbetéte van a bankban Mészáros Lőrincnek. Készpénzben viszont pontosan 100 milliót tart otthon az üzletember, ez nagyságrendekkel több, mint a tavaly ilyenkor bevallott 5 millió forint. Úgy fest, egyelőre nem csinált jó üzletet azzal Mészáros Lőrinc, hogy 2015-ben valakinek vagy valakiknek kölcsönadott 524 millió forintot, hiszen nem törlesztettek semmit neki ebből a pénzből azóta, most is ugyanennyivel tartoznak neki.

Vett egy új Harley Davidsont

Autó nincs Mészáros nevén, egy Bombardier motorkerékpár tulajdonosa 2015 óta, ezzel egyébként a fiát láttuk már közlekedni. Tavaly bővítette a motorparkot a felcsúti polgármester, vett egy Harley Davidsont, így senki se lepődjön meg, ha Felcsútra tévedve egy bőrkabátos Mészáros Lőrinc repeszt vele szemben egy motoron.

Tavalyi vagyonnyilatkozatában 25 ingatlant jelölt meg, amelynek részben vagy teljesen ő a tulajdonosa, ez a szám mára 34-re nőtt, köszönhető minden bizonnyal annak is, hogy az állami liciteken vett egy rakás földet. Van egy csomó szántója, legelője, több erdőterülete is elsősorban Alcsútdoboz, Felcsút, Vértesacsa és Óbarok környékén.

Megvan még Mészáros Lőrinc horvátországi nyaralója is, az, amely Vir szigetén található. Cége nevén van még minimum egy másik is Horvátországban, amelyről tavaly derült ki, hogy az övé, hiszen helyi portálok írtak arról, hogy a horvát válogatott focista, Ivan Rakitić éppen ott nyaralt, végül a szurkolók is megtalálták. Azt már Mészáros Lőrinc vallotta be nemrég, ha nincs az a kis szurkolói incidens, akkor minden bizonnyal a világ egyik legjobb focistája, Lionel Messi is ott pihent volna nála. A polgármesternek megvan még az örök panorámás tihanyi nyaralója is, amelyet korábban mi találtunk meg a Balaton melletti település egyik legszebb helyén.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.