Lassú elsötétítés – Kik nyírták ki a vidéki napilapokat?

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2017/2. (01. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Összesen 12 megyei napilap került októberben Mészáros Lőrinc közelébe. Szerkesztők és újságírók mondják el, milyen volt belülről a kormánypárti térfoglalás, és milyen okok vezettek addig, hogy a megyei sajtó mára nem a helyi hatalom kontrollja, hanem a barátja lett.

December 1-jén nyolc megyei napilap vezetőjétől köszönt el a Mediaworks új igazgatója, Liszkay Gábor. Két héttel később négy újságírónak mondtak fel, a hírek szerint olyanoknak, akik komolyan vették szakmájukat, azaz kérdeztek, tudósítottak, és nem néztek félre a politikailag kényes ügyeknél – nyilvánvaló, hogy ez volt elbocsátásuk valódi oka. A 12 megyét lefedő laphálózat új tulajdonosa egy titokzatos részvénytársaság (erről bővebben keretes írásunkban olvashat), és bár a cégben papíron nincs befolyása Mészáros Lőrincnek, a vidéki sajtóban dolgozó valamennyi beszélgetőpartnerünk szerint egyértelmű, hogy a felcsúti polgármester a végső főnök. „Azaz Orbán Viktor” – teszi hozzá egy ma már munka nélküli forrásunk. (Az Opimusról korábban lásd: Semmi sem elég, Magyar Narancs, 2016. november 17.)

Az Aranypolgár

Az Aranypolgár

Fotó: Botos Tamás / 444.hu


A meghekkelt Orbán-interjú nyomán újabb kirúgások következtek, a harmadik hullám néhány héten belül. Épp ezekben a napokban kérdeztem meg egy újságírót arról, ő hogyan élte meg az elmúlt hónapokat, azaz amikor a munkahelye kormányközelbe került, és ennek az egyik következménye lett a tisztogatás. Őt egyelőre nem bocsátották el, és mivel nem is szeretné, hogy

Mészáros közelében

A 12 megyei lapot tulajdonló Opimus Press Zrt. fő részvényese a Cariati Holding Ltd., amelyet hol nigériai, hol kajmán-szigeteki bejegyzésű cégként emlegetnek, ám a társaság közgyűlésein nem képviselteti magát senki – talán azért sem, mert akkor kiderülne, kihez köthető valójában a cég. Ezen túl több kisebb-nagyobb, olykor homályban maradt tulajdonos van, az egyik „kisbefektető” a Scentrum Kft. Ennek a tulajdonosa Csík Zoltán, Mészáros Lőrinc bizalmasa, üzlettársa. Csík a Scentrumon keresztül birtokolja az Event-Immo Kft.-t, amely Mészáros szállodáit üzemelteti.

ez történjen, neve mellőzését kérte. „Októberben már hetek óta tudtuk, hogy tulajdonosváltás közeleg, tisztában voltunk, ki a várományos. A Népszabadság elhallgattatása mindenkit sokkolt, egy körlevélben értesítették a megyei lapokat, hogy nem tanácsos az ügyben semmiféle vélemény-, vagy szolidaritásnyilvánítás. De­cember elsején felrendelték a főszerkesztőket Budapestre. Már délelőtt jött a céges e-mail az újonnan kinevezettekről. Levegőt vennünk se volt idő, amikor bemutatták az utódot. A megyei lapoknál mára csupán néhány elkötelezett újságíró és szerkesztő dolgozik szánalmas bérért, iszonyatos terhelés alatt, a munkatársak elavult gépeken vagy saját eszközeiken dolgoznak. A fiatalabbak már benyújtották pályázataikat más jellegű munkákra, az idősebbek pedig sokszorosan megalázva, kiszolgáltatottan húzzák az igát. Belülről ezt tapasztalom. Ha szétnézek a szerkesztőségben, pillanatnyilag egy szerkesztő, egy online-os és jómagam dolgozunk. És ez így ment az egész héten, mert egy-két ember szabin van. Ez a stáb, egy napilapnál… A belünk lóg, a Fejér megyei kirúgások után pedig csak lesünk, mint a moziban. Vajon mikor jövünk mi?” A kolléga kiemelte még, hogy a leharcoltság és túlterheltség nem új jelenség, hanem annak a „kicsontozásnak” az eredménye, amit az előző tulajdonos folytatott. Ám hogy pontosan lássuk, milyen termékké váltak mára a megyei lapok, milyen volt a viszonyuk a helyi politikához Mészáros Lőrinc feltűnése előtt, távolabbról kell kezdenünk. A rendszerváltástól.

Aranykor, 90-es évek

Ekkor privatizálták a megyei napilapokat is – a cikkünk tárgyát képező 12 megye két német cégcsoporthoz került (lásd táblázatunkat). Nyolc megyét vitt az Axel-Springer, négyet a Pannon Lapok Társasága (PLT) mögött álló WAZ-csoport. A kiadónak több szempontból előnyt jelentett, hogy egy kézbe került több megye. Összevonásokkal, a közös hirdetésszervezéssel és nyomdával csak nyerni lehetett, akárcsak a központi oldalakkal. Utóbbiak lényege az, hogy az egy kiadóhoz tartozó különböző megyék belső négy vagy hat oldala közös, azaz ugyanazt a tartalmat többször értékesítette a kiadó; például a Springer budapesti szerkesztősége nyolc megyei lap belső anyagait szállította nap mint nap.

Többen aranykorként írják le a 90-es éveket. „Én tudósító voltam, nem a megyeszékhelyen laktam. Viszont a városomban még volt irodánk hét újságíróval. Mára én maradtam egyedül, iroda rég nincs. A legtöbb helyen leépítették a vidéki hálózatot.” Egy szerkesztő szerint a „lap anno a megye szellemi központja volt. Írók, pedagógusok írtak bele, voltak riportok, oknyomozások. Ma már ennek nyoma sincs”. Egy riporter pedig így látja: „A 90-es években az emberek nyitottak voltak, sokáig mindenki beszélt velünk, s megírhattunk mindent. A fordulat a 2000-es években jött. Lementem falura, a nénik meg kezdtek beszaladni. Vagy: régebben átsétáltam a rendőrséghez, a nyomozó meg elmondta, hogy mi van, ki kit nyomott fel, hogy a srác miért szúrta nyakon az anyóst. Ma legfeljebb a szóvivőig jutok, aki nem ismeri a helyzetet, csak kiadták neki, mit mondhat el, így bármit kérdezel tőle, válaszolni se tud.”

A mainál lényegesen jobb keresetről, egyesek 15. havi fizetésről beszélnek, meg nagy nyereségekről: igaz, a nagy nyereségek máig megmaradtak. A megyei napilap kiadása ma is jó üzlet, a politikai befolyáson túl ezért is éri meg rátelepedni. Egy korábbi springeres középvezető szerint a megyei lapok évi fél és 1 milliárd közti nyereséget hoztak még a legutóbbi időkben is. Ez a cégadatokból pontosan nem látszik, viszont a központi kiadóba még nem beolvasztott megyék, azaz Bács-Kiskun és Békés napilapkiadójának adatai ezt támasztják alá: előbbi helyen 250 millió, utóbbinál 191 millió volt a tiszta a nyereség. Túlterhelt és alulfizetett újságírók mellett. „Havi 120 ezer körül viszek haza. Így ma már bármit elvállalok, lakodalmas fotózás, PR-cikk, ami jön. Évek óta csináljuk, hogy olyan riportok benzinpénzét számoljuk el, amit bentről telefonon veszünk fel. Ez alkalmanként pár ezer forint, de a hó végén számít. Ide jutottunk. Évek óta nem élvezem a munkát, nem éreztem azt se, hogy fontos, amit megírok. Teljesen kiégtem. A fotózást ma már jobban szeretem, mint az írást, abba legalább nem szólnak bele.”

Körbeírni a hirdetést

A megyei sajtó megkerülhetetlen alakja Bayer József. Ő volt a Springer hazai vezére – a megyei lapok végül 2014-ben kerültek az akkor Henrich Pecinához tartozó Mediaworkshöz –, akinek (mára körön kívül került) személyét legendás mondatok emléke és harsány ellenszenv övezi egykori felségterületén. „Bayer azt mondta, ha egy forinttal csökken a bevétel, akkor ennyivel kötelező csökkenteni a költségeket is. A nyereség nem lehet kevesebb! Úgyhogy, amikor jött a 2008-as válság, mi őrülten kezdtünk költséget faragni. Bayert egyáltalán nem, de legalábbis minimálisan érdekelték a tartalmi kérdések. Összevonta a kiadóvezetői meg a főszerkesztői posztot, ezzel másodlagosak lettek a szakmai kérdések. Sokszor kerültek olyanok egy lap élére, akik addig egy sort sem írtak, vagy olyanok, akiknek a megyében még helyismerete sem volt. Menedzserszemléletű főszerkesztőkre van szükségem! – hangoztatta. Meg azt, hogy az újságíró arra van, hogy körbeírja a hirdetést.” Egy szerkesztő jól emlékszik ez utóbbi mondatra: „Ez nagyon megalázó volt tőle. Igazából az újságírók csak zavarták őt, szerinte mi nem hoztunk pénzt, csak vittünk.”

false

 

Fotó: RTL Klub

A 2010-es évek elején újabb összevonásra került sor. Két megyének most már csak egy fő-, azaz felelős szerkesztő járt, így került össze Tolna és Baranya, Heves és Szolnok, Békés és Bács, valamint Somogy és Komárom-Esztergom. „Nem lehet lapot szerkeszteni, miközben te a másik megyében vagy” – mondja egy korábbi főszerkesztő. – „Volt, hogy havonta egyszer mentem át. Kabaré volt. Azokat, ahol alig járt főszerkesztő, mostoha megyéknek hívtuk. Ezekben egy cél volt: ketyegjenek el, csak balhé ne legyen.” Egy másik volt főszerkesztő így emlékezett: „Sok milliárdot vettek ki a lapokból, miközben volt, van olyan kolléga, aki évek óta 120-130 ezret visz haza. Ha ennyiért dolgoznak nekem, miért fizessek többet? – gondolta Bayer, aki egy vérprofi üzletember, de komoly felelőssége van abban, hogy szakmai­lag ide jutottak korábbi lapjai. Abban is hibázott, hogy a válság idején nem kezdett építkezni, hanem spórolt, oldalszámot csökkentett, az online-t sem erősítette. Az olvasó meg nem hülye, érdemes megnézni a többi megye példányszámait.” (A PLT-ről és a Springerről lásd keretes írásunkat.)

A profitorientált szemlélet mögött a német cégcsoport filozófiája állt, nem csak Bayer. A Médiakutató 2008-ban tanulmányt közölt a német kiadóknak a magyar újságírásra gyakorolt hatásáról, amelyben Bayer egyértelműen beszélt arról, hogy a németek célja a profitmaximalizálás volt. „Itt küldetéstudattal senki nem rendelkezett. Egyetlen küldetéstudatos embert nem láttam, kivéve magyar újságírókat. (…) Kit érdekelt, ez egy üzlet.” A 90-es évek változásairól pedig azt mondta: „Volt olyan újságíró, aki egy hónapban egy cikket írt. Egyre több felület fogyott, mert megjelentek a fotók, a hirdetések, a részletes sportoldal. (…) Megjelent a keresztrejtvény, a horoszkóp (…) a tévéműsorok. Hamar kiderült, hogy a magyar újságíró hosszú monológokat szeretett írni a külpolitikáról, amire az olvasók nem voltak kíváncsiak. Hozzá kellett igazítani az újságokat az olvasótábor elvárásaihoz.” S a németek vajon komolyan gondolták azt, hogy a megyei lapokon keresztül hozzájárulhatnak a magyar demokrácia kiépüléséhez? Bayer a kérdésre így válaszolt: ilyen szándék „valójában nem volt”. (Szerettük volna megszólaltatni Bayer Józsefet is, de megkeresésünkre nem reagált.)

Politikai nyomás alatt

„Mi lenne, ha inkább a mócsingos húsról írnál? A mócsing végül is mindenkit érint, a politika viszont olyan elvont” – így reagált egy vidéki főszerkesztő néhány hónapja újságírója fölvetésére, utóbbi ugyanis egy politikai témát ajánlott az értekezleten. Ez az eset mintaszerűen mutatja be, hogy sok szerkesztőség már az Opimus érkezése előtt is ódzkodott a belemenős politikai cikkek közlésétől. Ennek több oka is volt. Egyrészt fokozatosan kialakult, és 2010 után felerősödött a lap és a megyét irányító politika „békés egymás mellett élési szokásrendszere”, ahogyan egy szerkesztő fogalmaz. Ennek vannak egészen életszerűnek tűnő okai is, hiszen „nem olyan könnyű azokat baszogatni, akik naponta szembejönnek veled az utcán, vagy mondjuk valamelyik rokonodat alkalmazzák. Ezek adottságok itt, ezek ellen fel lehet lázadni, de akkor előbb-utóbb elzárod magad. Vagy kirúgnak”.

A politikától, az aktuális hatalom visszaéléseinek feltárásától való berzenkedés másik, valójában mélyebb oka anyagi természetű. „A válság után legalább 30-40 százalékkal esett vissza a piaci hirdetőink száma – emlékezik vissza egy volt springeres hirdetésszervező. – Ott voltak azonban a nem piaci hirdetők, akikre továbbra is lehetett támaszkodni. És emiatt még jobban. Az önkormányzatok, az önkormányzati cégek, a megyei közgyűlés.” Ők továbbra is biztos pontot jelentettek a megyei napilapok életében, ám bérelt helyük, előre lekötött hirdetéseik a szakmaiság rovására ment. „Ha a város vesz egy oldal PR-cikket az új játszótérről, te másnap nem írod meg, hogy az rossz helyen van, vagy hogy az egész túl lett árazva, hisz ez ellentétes a lap érdekével. Hát, ez kezdte megölni vidéken az újságírást. Nálunk a megyeszékhely tavaly 120 millió forintot költött. Szerinted megírnánk, ha a polgármesterről lenne valami rázósunk?”

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

 

Fontos, hogy nem csak a politikáról van szó. Egy szerkesztő ennek szemléltetésére hétköznapi, teljesen politikamentes esetet mesél: „A városi fürdő kirúgott valakit. Nem volt világraszóló botrány, de már beszéltek róla az emberek, mi meg a megyei lapnál még mindig nem írhattuk meg, mert a főszerkesztő azt mondta, hogy az üzleti partnerünkbe nem rúgunk bele.” Az ilyen helyzetek automatikusan vezethetnek öncenzúrához. „Volt egy közétkeztetési cég, hirdettek nálunk. Erre megírtuk, hogy volt valami higiéniai gond, a cikk le is jött. Erre másnap üvöltözés volt a szerkesztőségben, hogy megőrültünk-e, hogy ilyet írunk? Le lettünk baszva, pedig igaz volt a sztori! Na, ebből például úgy lesz öncenzúra, hogy legközelebb már tudtam, erről a cégről ilyet nem írunk. Vagy eddig lehetett, de október óta nem írok Mészáros Lőrincről, nem gázszerelőzök. Nem szólt senki, nem fenyegettek meg, nincs agymosás. Tudod ezt magadtól.” Az öncenzúra más formája, amikor nem a szerző, hanem a szerkesztő nyúl bele a cikkbe – megelőzendő egy újabb konfliktust, üvöltözést. Egy újságíró arról mesél, hogy a szerkesztője előtte húzta ki a kormányfő testvérének, Orbán Áronnak a nevét a cikkből. „Mutattam neki a cég­adatokat, mire azt mondta, nem érdekes információ a név, elég lesz a cégé. Ami persze nem mondott senkinek semmit.”

Felhív a polgármester

Az előbbi példákban a politikus közvetlenül nem avatkozott be, a szerkesztőségek a konfliktust kerülendő maguk cenzúráztak. De előfordul közvetlen politikusi be­avatkozás is. „Egy konferenciáról tudósítottam. Másnap őrjöngve hív a fideszes polgármester, mit képzelek, ő nem is azt mondta, amit leírtam. Mondtam neki, megvan a felvétel, azt mondta, amit írtam. Azzal jött, ha azonnal nem igazítjuk helyre, lemondja az éves hirdetési szerződését, és rám tette a telefont. Hétvége volt, amikor hétfőn bementem, nézem, hogy a friss lapban ott a helyreigazítás, úgy tűnik, a főszerkesztőt is felhívta. Nem nagy ügy, mégis nagyon fájt. Nem a polgármester, hanem hogy a kollégáim fel se hívtak, hogy megkérdezzék, tényleg azt mondta-e ez az ember vagy sem.”

Az egyes megyei lapok közt nagyok a minőségi különbségek, ezért nem véletlen, hogy a következő példák olyan szerkesztőségből származnak, amelyeknek nincs túl jó hírük a szakmában. „Rendszeresen hagyták a fideszes polgármesternek, hogy belenézzen a kéziratokba, hogy lássa, mit nyilatkozott a másik fél, és ezután még alakítgatott rajta. Én emiatt jöttem el a cégtől.” Egy másik helyen a fideszes országgyűlési képviselő „vívta ki” azt a jogát, hogy megjelenés előtt láthassa a róla készült cikket, és akár módosítson is rajta, ha nem tetszett neki az újságíró munkája. „Ezzel a politikussal az is megtörtént, hogy ő küldött anyagot, amit az asszisztense írt, hogy átadott valahol egy zebrát, és mi ezt rendes cikként hoztuk le, csak nem írtuk alá. És erről a gazemberről mi soha nem írhattuk meg a mocskos ügyeit, mert a főszerkesztő, aki jóban volt vele, folyton blokkolta ezeket.” Az ország másik pontján pedig egy vásárolt oldalra került olyan interjú, amelyet saját magával készített a fideszes képviselő, sőt, még jegyzetet is írt hozzá. „Nem volt aláírva, de úgy kellett betördelnem, mintha egy rendes, újságíró által készített cikk lenne, ne látszódjon rajta, hogy PR-anyag. Nekem ez olyan volt, mint egy gyomorvérzés” – mondja egy szerkesztő.

Megjelent a Pravda, mindjárt nyolc!

Megjelent a Pravda, mindjárt nyolc!

 

 

Egy kiadóvezető arról mesél, hogy havonta kellett kávéznia a kormánypárti képviselővel, „aki ekkor mindig hozta a cikkeket, hogy melyikkel mi a baj. A politikus már csak ilyen. Egy korábbi szocialista miniszter azért hívogatta Bayert, hogy rúgja ki az egyik újságírót. Bayer becsületére legyen mondva, ezeket a próbálkozásokat azért leszerelte”. Mástól arról hallunk, hogy egy polgármester előre megmondta: ha pozitívan áll a városhoz a lap, ennyiért hirdetnek majd, ha semlegesen, akkor kevesebbért, ha pedig kritikusan, akkor nem lesz hirdetési pénz.

Kettős ügynökök

Ám vannak ennél bizarrabb helyzetek is. Amikor például egy politikustól anyagi juttatást kapó sajtómunkás rendszeresen ír a politikusról úgy, mint a megyei lap „tudósítója”, azaz szerzői honoráriumért. Számos esetről tudunk, amikor egy megyei lap szerkesztője, újságírója dolgozik vagy dolgozott az önkormányzat valamely kiadványába is, esetleg szerkesztette azt: vagyis egyszerre volt kinn és benn. És még innen is lehet továbblépni! Amikor egy politikus sajtósa ír a politikusról cikket úgy, mint a megyei lap tudósítója.

Zsohár Melinda nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ő lett Mészáros Lőrinc sajtósa, és e minőségében pattintotta le az RTL Klubot is a felcsúti polgármesterről. De Zsohár nem csak szimpla sajtós: a Fejér Megyei Hírlapban tudósítóként rendületlenül tájékoztat a Váli-völgy eseményeiről. Egy egészen friss, már 2017-es cikkben arról számol be, hogy Felcsút polgármestere megvett egy régi házat a faluban, amely komoly építészeti értéket képvisel. Az avatóról Zsohár finoman írt: „Énekeltek a nyugdíjasok, táncoltak a fiatalok, gőzölgött a forralt bor… A polgármester pedig megígérte: a legszebb régi felcsúti házakat megmentik.” De bemutatta már Mészáros agrárvállalkozását is, amely ötvözi a „hagyományt a korszerű elvárással”, miközben a felcsúti falunapról se maradt le, és tudósításában elsőként említette a polgármestert, aki köszöntőjében „a gyerekkori búcsúk hangulatát idézte” meg érzékenyen. (Zsohárt később ebben a cikkünkben szembesítettük az összeférhetetlen helyzettel, és sajátos módján reagált is erre.)

false

A Vas Népe tudósítója az a Cseszkó Tamás, aki egy birtokunkba került levél szerint 2014-ben Hende Csaba sajtósa volt. Egy korábban ott dolgozó újság­író úgy emlékszik vissza, hogy „Cseszkót egyszer csak megkaptuk, ki lett adva, hogy Hendéről mostantól ő ír. Be nem nagyon járt, én nemigen akadtam össze vele.” A fiatalember szorgalmasan tudósított Hende fogadóórájáról, de évet is értékelt vele, továbbá Cseszkó jegyzett olyan apróbb írásokat is, mint a Hende Csaba igyekszik segíteni, ahol tud, vagy A szelfibottal is megismertette Hende Csabát a diákönkormányzat, esetleg a Hende Csaba mindent elkövet, hogy a 86-os út ne legyen fizetős című opuszok.

A politika és az újságírás között nem ingázhatnának e potyautasok, ha efölött nem hunyna szemet – mondjuk anyagi okok miatt – az adott lap vezetősége. Mivel mindkét megyei lap a PLT-é, megkérdeztük Kázmér Judit ügyvezetőt, nem gondolja-e összeférhetetlennek az említett eseteket, ám nem kaptunk választ.

Ellenállók

E történetek tanúsága szerint úgy vélhetjük, a megyei lapok már az Opimus érkezése előtt is behódoltak a helyi hatalomnak. Ez azonban nincs így. „Nagy a különbség az egyes megyék között. Volt, ahol teljesen alkalmatlan, beszari főszerkesztő működött, és volt, ahol szakmai alapon próbáltak dolgozni – meséli egy lapvezető. – Nálunk is előfordult, hogy az asszisztensével küldött cikket a fideszes képviselő, miután átadott 11 méter bringautat. Nem hoztuk le. A második elutasítás után nem küldött többet.” Egy másik szerkesztő is arról beszél, hogy „még a korábbi években is volt mozgástér. Nyomás is volt, de hogy ez alatt meghajoltál-e, az a szakmai minőségeden múlott”. A lehetőségek határairól szól ez a történet is: „Amikor átvettem a lapot, bevezettem, hogy az újságírókkal, ha sajtótájékoztatóra mennek, beszéljünk arról, mit kérdezzenek ott. Erre volt egy kis meglepetés, mert ahhoz voltak szokva, hogy a sajttájt csak le kell jegyzetelni, kérdezni meg minek. Nem állítom, hogy csodákat tettünk, arra nem volt erőforrás, de a víz felszínét kicsit megfodroztuk. Lehetett ezt a műfajt igényesen is csinálni.”

PLT vs. Springer – a megyék frontja

Megyénként a PLT átlag két és félszer annyi napilapot ad el, mint a Mediaworks a volt Springer-területeken, a különböző kimutatásokban pedig az látszik, hogy a válság utáni példányszám-visszaesés a PLT-nél jóval alacsonyabb volt. „Sokkal többet fektettek a call-centerbe, mint mi. Hamar rájöttek, hogy könnyebben tudnak éves előfizetéseket behozni, ha adnak hozzá porszívót vagy kávéfőzőt” – mondja a PLT-ről egy korábbi springeres középvezető. „Persze, ezek némileg jómódúbb megyék, de nem ez a különbség fő oka. Egyszer láttam egy jelentést: a PLT négy megyéjéhez dupla annyi alkalmazott, és dupla annyi marketingköltség járt, mint a mi nyolcunkhoz.” A PLT-nél 2014-ben volt nagy földindulás: számos tapasztalt újságírót és fotóst bocsátottak el több megyében. A PLT több fideszes város újságját adja ki, ezzel évi több száz milliós bevételhez jutva. Az elbocsátások és a kormányközeli pénzek becsatornázása közt több régi PLT-alkalmazott szerint összefüggés van: akad olyan, aki az éves szerződés megkötése előtt arról hallott, hogy a fideszes miniszter olyan listával érkezett a tárgyalásra, amelyen a kirúgandó újságírók neve szerepelt. Kerestük a PLT-ügyvezető Kázmér Juditot, de ő lapzártánkig nem reagált.

 

Mindez tehát azért alakulhatott ki, mert a kiadók bevétele a politikai döntéshozóktól is függ. Sok politikus pedig újabb népszerűségszerzési vagy -növelési lehetőségként tekint a helyi sajtóra, s idővel kiépítette a csatornáit, amelyek aztán egészen az újság hasábjáig értek. Hogy ez eddig nem mindenhol volt így, az többek közt azokon a kollégákon is múlt, akiket éppen az elmúlt hetekben bocsátottak el a vidéki lapoktól.

Előkészített hatalomátvétel

Forrásaink évek óta kaptak jelzéseket arra, hogy a Fidesz a megyei lapok átvételére készül. Egyiküknek a kisvárosi kormánypárti polgármester hónapokkal ezelőtt vetette oda: „A mienk lesztek ám!”

A megyei lapok kormányközelbe hozására több forgatókönyv is volt. Az első szerint Simicska Lajoshoz kerültek volna a lapok, ez azonban a 2015-ös G-nap után már nem volt lehetséges. Simicska után állítólag Spéder Zoltán és a CEMP lett kinézve erre a feladatra, az egyik dunántúli szerkesztő tartalmi együttműködésre is emlékszik, de Spéder kegyvesztetté válása miatt ebből sem lett semmi. Megbízható forrásból hallottunk egy egészen extrém forgatókönyvet: eszerint egy dunántúli megyeszékhely más önkormányzatokkal összeállva, befektetésként vásárolta volna meg a PLT-t – de ez sem valósult meg.

Jöttek viszont Liszkay Gáborék, akik már hónapokkal az Opimus színre lépése előtt ismerkedtek a lapcsoport vidéki portfóliójával. Több forrásunk szerint is még a Mediaworks alkalmazottjaként a Petőfi Népe szerkesztője, „Ökrös Csaba feljárt Csermelyékhez, és jelentett, beszámolt nekik”. Erről a Narancsnak Ökrös Csaba – nem cáfolva a találkozások tényét – azt mondta: „Csermely Péterrel több évtizedes barátság köt össze, egyetemista éveink óta rendszeresen találkozunk, több közös munkahelyünk is volt. A legutóbbi időkig a megyei lapok nem szerepeltek beszélgetéseink témái között.” (Ökröst egyébként az Opimus érkezésével nevezték ki a Petőfi Népe főszerkesztőjének.)

Miután az Opimus október 25-én megvette a Mediaworksöt, a vidéken élő sajtómunkások néhány hétig nem sokat éreztek a változásból. December elsejére aztán nyolc vezető munkatársat „felrendeltek” Pestre. „Lélekben fel voltam készülve arra, hogy mi lesz. Előtte már kirúgták a Mediaworks vezető munkatársainak jó részét. Ott ültünk nyolcan a tárgyalóban, amikor jött Liszkay, az új vezérigazgató, és bejelentette, hogy a mi munkánkra többé nincs szükség. Közölte, kétféleképp távozhatunk: felmondással vagy közös megegyezéssel. Döntésünket közöljük a HR-osztállyal. Majd felállt és kiment, pár perc volt az egész. A közlemény egyből ment is ki arról, hogy kirúgtak minket, és egyből letiltották jogosultságainkat a szerkesztői rendszerekből. A kollégáimtól én el sem tudtam búcsúzni rendesen.”

A kinevezett új főszerkesztők között – Csermely Péter régi barátja mellett – találunk olyat, aki a kormánypárti megyeszékhelyen mű­ködő médiacég egyik munkatársának férje, de olyat is, akinek „szakmai kvalitásairól keveset tudunk, de legalább jóban van a fideszes országgyűlési képviselővel” – ahogyan a nem teljesen elfogulatlan elődje fogalmaz. Máshol árulásként tekintenek a történtekre, mivel a kinevezett új főszerkesztő hetekig hallgatott arról, hogy ő lesz az utód, „miközben nagyon jó emberi kapcsolatban voltunk. Összejártunk családostul, és ami a legmeglepőbb, hogy ő egyáltalán nem fideszes értékrendű. Sőt inkább liberálisnak mondanám, mégis megcsinált egy ilyen hátbadöfést”.

Írni, csak másképp

A főszerkesztőváltás azonnali változást jelentett – legalábbis azoknak az újságíróknak, akikkel beszéltünk. „Országos ügyben már nem lehet publicisztikát írni. Az pedig ki lett mondva, hogy politikailag független, pozitív újság leszünk.” Más azt teszi hozzá: „Mondták, ne írjak annyit politikáról. Írjak arról, ami az embere­ket érinti, a kézzel fogható dolgokról. Kérdeztem, a politika tán nem érdekli az embereket? Más a prioritás, felelték. És legyek kicsit pozitívabb, ne bíráljak annyit. A hibákat nem kell mindig észrevenni.”

Egy másik forrásunk ennél konkrétabb útmutatót kapott. „Van nálunk egy fideszes botránysorozat, amiről eddig korrekten beszámoltam, minősítés nélkül, a fideszest is megszólaltattam. Mondták, ezután azt kéne hangsúlyozni, hogy a rendőrség nem nyomoz, az ügyészség szerint minden rendben, a hatóság nem lát problémát. Szóval azt kellene kihoznom, hogy az legyen ellenszenves, aki feltárja az újabb ügyeket, hiszen csak vádaskodik, és egyetlen szándéka a karaktergyilkosság.” De­cem­ber közepén végül négy újság­írót elbocsátottak. A sajtóhírek szerint olyanokat, akik „piszkálgatták a helyi Fidesz ügyeit”.

Szerkesztőségi forrásaink hasonló változásokat várnak: a fővárosi központi anyagok hangsúlyosabbá válnak, politikailag egyértelműen elkötelezettek lesznek, azaz a habonyi propagandagépezet ide is betörhet. Ezt egészítik ki a kevésbé politikus helyi tartalmak, illetve a helyi kormánypárti sikereket propagáló lelkesült tudósítások. „Az elmúlt hetekben olyan fideszes rendezvényekről is kötelező volt írnunk, amelyek szóra sem érdemesek, nincs információtartalmuk, ahol semmilyen bejelentés nem hangzott el, csak jól akarták érezni magukat a résztvevők” – mondja egy jelenleg is dolgozó újságíró, aki egy másik forrásunkhoz hasonlóan nem lesz hajlandó hírhamisításra és lejárató anyagok készítésére, ezért fontolgatja a felmondását. „Bizonyos, hogy a vidéki lapokat párt- és kampánycélokra használják majd a következő másfél évben, velünk együtt. Ebben nem akarok részt venni.”

A minőségi vidéki sajtó egyik utolsó hadállása volt a Népszabadság remek tudósítói hálózata. A negyedmillió példányban fogyó 12 megyei napilap átszabása azt eredményezi, hogy a vidék legfontosabb véleménybefolyásoló fórumain – ahogyan a tévés alapcsomagokban fogható közmédiában és a Tv2-n – aligha fognak megjelenni a kormány számára kínos hírek. A vidéki független tájékoztatást per pillanat az a néhány helyi médium végzi, amelyet nemritkán épp azok üzemeltetnek, akiket az elmúlt években bocsátottak el valamely megyei laptól (vagy távoztak onnan önként). Mindezek ellenére is vannak, akik nem látják teljesen reménytelennek a helyzetet. „Abban lehet bízni, hogy az olvasóknál ez a mérhetetlen nyomulás bumeránghatást fog kiváltani. Hogy túl sok lesz a »pozitívumból«, miközben a Balaton-parton nincs felszolgáló, a kórházakban olyan állapotok vannak, amilyenek, a fiatalok pedig elhagyják a vidéket. Hiszen mégiscsak ez a valóság” – mondja egy két éve elbocsátott szerkesztő. Erre rímel a Mediaworks nyolc megyei portálján egyszerre megjelent novemberi Orbán-interjú olvasottsága is: egy szerkesztő elmondása szerint a nyolc oldalon két nap alatt alig 3000 olvasója akadt a Magyarországon megéri dolgozni című szövegnek, ami nevetségesen alacsony szám. „Borzalmas és szégyenletes, ahova mára a vidéki média jutott. Nem kellett volna ennek így lennie, és ezért sok mindenki tett, miközben a folyamatos leépülésen és a minőségromláson sokan rengeteget kerestek. Nem hirtelen kapcsolták le a villanyt, az elsötétítés szép lassan ment.” Innen nézve az elmúlt hetekben az történt, hogy az erre felkért szakelemek kicsavarták a lámpákban felejtett villanykörtét is.

Csermely Péter a tervekről

„A lapok layoutja egyelőre nem változik. Az oldalszámot rövidesen emelni fogjuk. Az online tartalom is megújul, ehhez azonban előbb meg kell teremteni az online munkavégzéshez szükséges megfelelő személyi és technikai hátteret” – írta a változtatásokat tudakoló kérdéseinkre a Mediaworks vezérigazgató-helyettese. Csermely Péter leszögezte: „A Mediaworks mind a nyolc megyei lapja rossz állapotban van. Nagyon kevés kolléga dolgozik ezeknél az újságoknál, nagyon alacsony fizetésért, elavult technikai körülmények között. Minden ponton változtatni fogunk.” Értesülésünket, miszerint a belső oldalakat gyártó fővárosi szerkesztőség létszámát jelentősen növelik, Csermely megerősítette (a közelmúltig 7-8 újságíró dolgozott ott). Újabb elbocsátásokra nem készülnek, célként a példányszámcsökkenés megállítását, valamint „a helyi vonatkozású tartalom mennyiségének és minőségének” a növelését jelölte meg. Csermely megerősítette, hogy a Mediworksbe a közeljövőben integrálják a PLT-t, és a társaság jelenlegi önálló státusza megszűnik. A PLT-nek külön nyomdája, értékes ingatlanjai vannak, kérdés, ezekkel mi lesz. Egyelőre az sem végleges, hogy a PLT menedzsmentjét miként érinti az integráció. Kérdésünkre, hogy tervezik-e a Lapcom vagy a Russmedia megyei lapjainak a fölvásárlását, Csermely Péter úgy reagált: „Egyáltalán nem.

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2017/2. (01. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    Pálos Tibor
    2017. március 20., hétfő 10:39
    Az MSZP-nek nem kellett volna eladnia a Népszabit. Illetve a rá jutó hányadot.
  2. 3 Valakicske
    Valakicske
    2017. február 05., 14:45
    Minden szóval, ami a cikkben van, tulajdonképpen egyetértve, azért megkérdezném:
    MIÉRT HAGYTÁK?
    (Igen, tudom, ezt minden kinyírt szakma gyakorlóitól meg lehetne kérdezni, de azért egy újság némiképpen más. Meg egy újságíró is - és itt valóban arra gondolok, hogy újságot író, gondolkodó ember és nem a mai napság annak nevezett sok sajtóközmunkásra.)
    AZ elején mindenki leszarja, mert nem őt érinti.
    Aztán mikor ő kerül sorra, akkor meg már nincsen, akit érdekeljen.

    Ki merem jelenteni: Orbánék, amikor elkezdték ezt az egészet (országot) konkrétan centiről centire ELLOPNI, akkor semmi más stratégiájuk nem volt, mint ez: ebben az országban mindenki tökéletesen leszarja, mi történik a másikkal, míg őt a dolog húsbavágóan nem érinti.
    Amíg ez nem változik meg, addig fognak uralkodni.

    Vigyázó szemeinket ROMÁNIÁRA kéne vetni - immáron másodszor, életünkben!
  3. 2 bundy
    bundy
    2017. február 05., 14:30
    A Springer lapokat csak távolról láttam, de a PLT-nél zajlott folyamatokból igazán nem sokat ad vissza a fenti írás.
  4. 1 rworse
    rworse
    2017. február 05., 13:42
    "E történetek tanúsága szerint úgy vélhetjük, a megyei lapok már az Opimus érkezése előtt is behódoltak a helyi hatalomnak. Ez azonban nincs így. „Nagy a különbség az egyes megyék között. Volt, ahol teljesen alkalmatlan, beszari főszerkesztő működött, és volt, ahol szakmai alapon próbáltak dolgozni..."

    Ez igaz volt kb. 2010-ig. Onnan kezdve a Fidesz teljes letámadással kezdte megszállni, bedarálni a megyei szerkesztőségeket, és 2014-re majdnem mindegyiket sikerült is. 2015-ben a maradékot is szinte kivétel nélkül megszállták.
    A mostani Opimus-kézbe került lapoknál is a decemberi személyi változások már csak a jéghegy csúcsa, a hatalomátvétel már lezajlott két-három-négy évvel korábban, most csak amiatt volt egy-két utolsó simítás, mert "végre" jogilag is Orbán-Habony kezébe került a portfólió. Most nem politikailag megbízhatóbb vezetőket-szerkesztőket-munkásokat ültettek oda, mert az már megtörtént korábban, hanem az üzleti társaság közvetlen embereit a korábbi "külsős" zsoldosok helyére.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Betyárok, új nyilasok, neonácik
Pártot alapít a legszélsőjobb
Várhegyi Éva: Ekotrip
Cinkelt lakáslottó
Balaton-melléklet
Kis-Balaton, madármentés, fürdőélet
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...