Jól visszavágtunk Belgiumnak, és most örülünk

  • narancs.hu
  • 2016. július 2.

Kispálya

A magyar trollok beköltöztek a Nemzeti Sportba.

Úgy tűnik, a tegnapi Belgium–Wales-meccs néhány hazai szurkolóból kihozta a kárörvendő állatot, a Nemzeti Sport pedig büszkén tudósít a tahóságról.

Fellaini a fejéhez kap

Fellaini a fejéhez kap

Fotó: MTI

„A magyar válogatott drukkerei nem felejtették el Marouane Fellaininek azt az esetet, mikor a mieink elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőben a belga középpályás előbb lekönyökölte Szalai Ádámot, majd elkezdett mutogatni neki. Belgium Walestől elszenvedett veresége után a magyar trollok lecsaptak Fellaini Facebook-oldalán” – írják, majd mindenféle kommentár nélkül mutatják azokat a bejegyzéseket, amelyeknek Fellaini a céltáblája.

Akkor most örülünk? Tényleg jobb lesz nekünk attól, hogy jött egy kiscsapat, és kiverte azokat, akik minket vertek meg 4-0-ra?

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.