Kedves összegyűltek, hadd szabadkozzak egy kicsit rögtön az elején: én nem örülök neki, hogy ma itt beszédet tartok. Soha nem gondoltam magamra úgy, mint vezérszónokra, lánglelkű pallosra, múzsailag homlokon csókolt váteszre. Ha bármi, akkor szívesebben maradnék ürge, az ottliki értelemben. Az ürgeség ugyanakkor nem zárja ki sem azt, hogy felelősséggel gondolkozzak a körülöttem zajló eseményekről, sem azt, hogy kellően megfontolt véleményemnek hangot adjak. Hiszen már Esterházy megírta róla: attól még, hogy „a mai író nem áll fölötte az olvasónak, nem olyan valaki, aki megmondaná az igazságot, ugyanolyan tévelygő alak, mint Te, egy sorstárs”, nem mentesül „az ellenkezés általános kötelmétől”. Mármint ami a korral szembeni ellenkezés változatos formáit jelenti.
| ||
Ma itt mi egy határozott és barátságos ellenkezésre gyűltünk össze, mert azt gondoljuk, hogy nagyon nagy a baj, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Hiszen már nemcsak a mi bőrünkre megy a vásár, hanem a húgaink és öcséink, a lányaink és fiaink bőrére is. A jövőnk a tét, a magyar irodalom jövője – és ezek most nem hatásos rétori fordulatok akarnak lenni, hanem konkrét tényközlések. Különösen, hogy épp a magyar kultúra napját ünnepeljük.
Igyekszem néhány szóban azoknak is összefoglalni, hogy hol tartunk, akik nem követték lépésről lépésre a tavalyi év és az idei első hónap idevágó eseményeit. 2016 februárjában és márciusában robbant be a hír az irodalmi köztudatba, és talán még azon is túlra, hogy elindult a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. nevű projekt, aminek akkor se az oktatóit, se a programját nem lehetett ismerni még, hiszen nem rendelkezett egyikkel sem. Azt lehetett tudni, az ötletgazda Orbán János Dénes szíves közlése alapján, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül kapott 150 millió forintot, hogy költse el, ahogy gondolja. És hogy miért pont ő kapott ilyen váratlan összeget egy irodalmilag mindaddig inaktív állami szervtől? Mint mondta, azért, mert jó ajtón s jól kopogott. Amiben, ezt szintén elárulta, mestere, a miniszterelnöki tanácsadó-költő Szőcs Géza is segítségére sietett.
Hogy a történelmi kontextust is érzékeltessük, ez ugyanakkor történt, amikor úgy nézett ki, hogy az irodalmi-szakmai folyóiratok jelentős részének befellegzett, köztük számos évtizedes múlttal működő, vezető lapnak is. A fiatal irodalom hagyományos szervezeteinek, mint a JAK és a FISZ, pedig továbbcsökkent az állami támogatása, a nevetségesről a sírnivalóra. Nincs pénz – ha valaki próbált már bármilyen irodalmi projektet működtetni, meg kellett szoknia ezt a választ az évek során. Nincs pénz, bocs. Vagy sokszor a bocs is elmaradt. Aztán hirtelen lett pénz, sok pénz, rengeteg, igaz, csak egyvalakinek, és úgy, hogy azt se lehetett tudni, mire is pontosan.
Nem állítom, hogy egy év elteltével sok minden világosabb a KMTG működésével kapcsolatban, de úgy tűnik, a megfelelő ajtón kopogtatás mint olyan, idén is működött. Decemberben derült ki, hogy 2017-re a korábbi 150 millió után még 400 milliót kap a KMTG, vagyis, ha valaki nem boldogulna ezekkel az eszeveszett összegekkel, segítek: több mint félmilliárd ütötte a markukat egy éven belül.
Kár, hogy Orbán János Dénes csak olyan lapoknak hajlandó nyilatkozni, akikről tudja, hogy nem tesznek fel neki kínos kérdéseket. Kár, hogy úgy tűnik, ez is egy paradigma, amibe ő most beleáll. Egy félmilliárdnál is több adóforint fölött diszponáló, állami fenntartású íróiskola vezetőjeként legalábbis nem elegáns rendre visszadobni a felkéréseket, ennyit azért hadd tegyek hozzá.
És akkor néhány megjegyzés arról, hogy ha már tavaly óta közvetlenül nem tudtunk szóba elegyedni a KMTG „előretolt tisztjével”, mégis mit lehet kihámozni a nem nekünk adott válaszaiból. Először is, a KMTG mint olyan, lényegében nem létezik. Létezik az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, és semmi más, a KMTG egyelőre csak egy paplan, ami alá az akadémia bebújt melegedni. Pilotprojekt, mondja az „előretolt tiszt”, de akkor ez egy olyan pilóta, ami körül nincsen repülő. Adja az ég, hogy ne is legyen.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia azért jött létre, halljuk, mert nagy a baj, nincs utánpótlása a kortárs magyar irodalomnak. Ráadásul nem jelenik meg semmi értékelhető, se az anyaországban, se délen, se északon, és keleten is csak épphogy. Nyilván az „előretolt tiszt” soha sem hallott még arról, hogy a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetsége hosszú-hosszú ideje eredményesen foglalkozik a tehetséggondozással táborokban, workshopokon, pályázatokon és iskolai programokon keresztül, és mellettük ott van még a miskolci Szöveggyár jó példaként, és ott lehetett volna első akkreditált egyetemi író-szakként a Pázmány egyetemi képzése is, ha érthetetlen módon el nem kaszálják az utolsó pillanatban.
Értem én – hiszen olvastam többek között Orbán János Dénes ujjongva ugrabugráló tárcáját Trump elnökké választásáról a Magyar Időkben –, hogy az igazság utáni politika érkezett el hozzánk, és a tények utáni társadalom napja virradt fel, csak épp mégsem gondolom, hogy mindez felmentést ad a hazugság alól. Nem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vette észre, hogy fontos a fiatalokkal foglalkozni, nem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tűzte először zászlajára a tehetséggondozást ezen a téren, viszont egyedül az Előretolt Helyőrség Íróakadémia engedte meg magának, hogy a NER jelenvalóságának megfelelően félredobjon mindenféle demokratikus elvet, konszenzuálisan elfogadott szabályrendszert, pályázati mechanizmust, szakmai párbeszédet és szolidaritást, és a megfelelő kiskapun besurranva félmilliárdos állami támogatással tömje meg a zsebeit. És végül fityiszt mutatva a többieknek, lerendezze a dolgot annyival, hogy az ügyesebben kopogtató kutya kopulál.
| ||
Bevallom, Orbán János Dénes nyilatkozatait csodálattal vegyes viszolygással olvastam az utóbbi időben. Csodálom a bátorságát, amivel ilyen felkészületlenül és/vagy cinikusan képes kiállni a nyilvánosság egy része elé, hogy csuklás és nyelvbotlás nélkül mondja ki az utóbbi idők legszórakoztatóbb és egyben legalávalóbb blöffjeit. Nem tudom, mi célja vele, hiszen ha kicsit komolyabban venné a kommunikációt, ő maga is komolyabban vehető lenne, sőt az iskolája, kollégái és palántáik is. Attól tartok, hogy az állami félmilliárddal a zsebében őt valójában mindez nem izgatja különösebben.
Nem izgatja, amikor azt mondja, hogy a kortárs magyar irodalom belterjes, és azzal a felkiáltással paskolja meg a seggük alá rakott állami rakétát, hogy majd mi felszámoljuk a belterjet. Igen, nyilván az egykor szebb napokat látott Előretolt Helyőrség örökébe lépő, és nagyrészt volt Előretolt Helyőrség-es oktatókat és mentorokat maga alá gyűjtő, Előretolt Helyőrség nevű íróiskola fogja felszámolni a fránya belterjes köröket. És hát az is egy nagy lódítás, hogy azért alakult így, mert „valakik” „átpolitizálták” az ő újszülött nyuszi ártatlanságú projektjüket, ezzel elriasztva a nagyobb neveket a részvételtől. Álljon meg a menet, egy politikai hátszéllel útnak indított, kistafírungozott és bevédett képződményt nem kell átpolitizálni, hiszen eleve úgy jött a napvilágra. Ha valaki átpolitizálta újra, sokadszor is a fiatal irodalom terepét, az épp Orbán János Dénes volt és a háta mögött Szőcs Géza, amikor minden más résztvevőre tojva, politikai kapcsolataikat kihasználva építettek maguknak egy játszóteret, ahol rajtuk kívül senki más nem nagyon akar játszani.
Az „előretolt tiszt” nemrégiben megjelent programadó, ars poeticai magasságokba hágó kiáltványának másik fontos tétele, hogy a kortárs magyar líra eltávolodott az olvasóitól. A próza még inkább, ha jól értem szavait, de azt egy fél mondattal elintézi, hiszen nem bírta elolvasni. És akkor, kiált fel az „előretolt tiszt”, majd mi visszavezetjük egyfelől a lírikusokat a való élethez, másfelől az utca emberét a kortárs lírához, s eljön a fiatal irodalmi Kánaán. Jó, akkor majd tessék már bemutatni, hogy hány példányban kapkodják el a könyvesboltokból az Enumerációt. Én ugyan nem vagyok a népszerűsködés híve, de ha már az „előretolt tiszt” ezt tette meg fokmérőnek, hát tessék: nem népszerű szerzőként azt mondani, hogy majd mi népszerűvé tesszük a költészetet, az azért elég ügyefogyott dolog.
Sokkal riasztóbb ugyanakkor egy másik megjegyzés az iskola vezetőjétől, tudniillik az, hogy az adófizetők pénzéből kutya kötelessége az irodalomnak olyan produktumot előállítani, amit az adófizetők el is várnak tőle. Ez a dolog bizonyos feltételekkel igaz lehet az objektíve mérhető teljesítményekre. Mondok egy példát. Vegyünk egy vidéki kisvárost, mondjuk, hogy a futottak még-szintű focicsapatukba beleteszünk évi kétmilliárdot, plusz a stadion. Akkor elvárhatjuk, ugye, hogy majd sok meccset nyernek, és emiatt telt házas meccseket játszanak? De hát a valóságban nem akar ez menni, pedig már ingünk-gatyánk rá lett költve erre az egész lázálomra.
Az irodalmi teljesítmény nem ilyen. Ehhez képest mégis, az összes pénzkivonás és büntetőintézkedés mellett is úgy tűnik, jobban teljesít, mint a labdarúgás. De a teljesítménynek az az egyik feltétele, hogy működjenek a fórumai, a szerteágazó és sokszínű rendszere, hogy legyen benne több irány, több vélemény, többféle kritika, s ezek között párbeszéd, vita, termékeny rivalizálás adott esetben. De semmiképpen se felülről irányítsák, ad hoc ötletek mentén, kicsit adva, aztán sokat elvonva itt, amott meg dézsából öntve a pénzt. Fontos, hogy legyen átlátható pályázati rendszer, legitim zsűrikkel, szakértői hozzáállással. Apró részrehajlások még egy jól működő rendszerben is előfordulhatnak, és azt is szóvá kell tenni adott esetben, de a rendszerszintű kiegyensúlyozatlanság az egész építményt el fogja fektetni idővel. Orbán János Dénes azt nyilatkozza, hogy nagyon sok a pénz az irodalomban most. Lehet, hogy neki igen, de ha körülnézne, amit nem akar, láthatná, hogy másoknak, a legtöbb résztvevőnek éppen ellenkezőleg. Mondja, hogy hatszázmilliót ad az NKA a folyóiratoknak; megkésve és nem egy évre, ráadásul garanciák nélkül. Mondja, hogy 960 milliót kapnak majd a vidéki lapok; de kitől, a régi NMI megszűnt, az új, Lakitelekre száműzött, még nem állt fel, és senki nem tud semmit a pályázati pénzekről. A magyar könyvkiadás 700 millióból megy, ehhez képest egy állami könyvsorozat kapott 600-at. A Schmidt Mária-féle Kertész Imre-intézet önmagában egymilliárdot kap, miközben a magyar irodalom fordítására az éves keretösszeg 25 millió. Ezek között a számok között el fog veszni a valódi, élő kortárs magyar irodalom.
A KMTG néven futó Előretolt Helyőrség Íróakadémia mindannak a cáfolata, földbe tiprása, gúnyrajza, amitől jó fiatal magyar írónak lenni. És ez itt nem a savanyú szőlő esete, hanem a peronoszpóráé, ez a mód, ahogy megvalósult és ahogy létezik a KMTG, fertőző, és az egész szőlőültetvény kipusztulásával fenyeget. A kortárs magyar irodalomnak nem OJD-féle önjelölt megváltókra van szüksége, hanem egy stabil és hosszabb távon is kiszámítható támogatási rendszerre, aminek adott pályázatain a KMTG vagy a FISZ, a JAK vagy a Szöveggyár egyenlő esélyekkel tud elindulni. Az ettől való távolodás motorja az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, egyszerre érezni rajta a múlt áporodott leheletét, a jelen hibáit, és a felelőtlenül kezelt jövő fenyegetését. Éppen ezért nem lehet elégszer elismételni, hogy a magunk békés, de szívós módján a legmélyebben tiltakozunk ellene.
A vasárnapi tüntetésről további információkat, képeket, tudósításokat találhatnak az esemény Facebook-oldalán.
