Könyv

Balatoni panoptikum

Katona Csaba: Professionatus spielerek
szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2016/6. (02. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Manapság mintha ismét sikk lenne a lokálpatriotizmus.

Persze ez csak akkor több üres hőzöngésnél, a kis haza hamis öntudatánál, ha valódi ismeretekkel, komoly helyi tudással párosul, ha az öntömjén helyett önismeretre szorító anyagot kapunk. Katona Csaba éppen ilyesfajta tudásanyagot gyűjtött össze nagyszerű kötetében, melynek alcíme tökéletesen jelzi ki tárgyát: „Arcok és történetek Balatonfüred múltjából”. Részletgazdag portrék, majdnem irodalmi igénnyel megrajzolt történetek – szigorú filológiai igényességgel, éber forráskritikával. És a lokális tárgy szerfölött alkalmas, hogy ábrázolása révén nagyobb dimenziókat is megérezzen az olvasó. Füred ugyanis amolyan olvasztótégelyként érzékelhető, ahol már a 19. század közepe óta megfordult szinte az egész magyar irodalmi és politikai élet összes kulcsfigurája. Jókai így írja le ezt: „Öreg zászlós urak, régi hangzatos időkből nagyrabecsült nevek, országos capacitások a megyei világból, deli úrhölgyek, fiatal mágnások, lelkészek, tanárok minden felekezetből, kisebb nagyobb nevek mind egy barátságos ismerős körré alakulva, melly egymást szívesen üdvözli, a közbeszéd tárgyából ki nem fogy, sem nagyságát, sem kicsinységét nem érezteti a másikkal, minden élvezetet megoszt mindenkivel, az első szóra kész és előzékeny bármily okos indítvány felkarolására s iparkodik óráit kellemessé tenni: ezekből áll Balaton-Füred fürdőközönsége.”

Ez természetesen erősen eszményített felfogás; hogy mennyire, azt éppen Katona Csaba kötete bizonyítja, amelynek nem titkolt célja, hogy ha porrá nem is zúzza, de némileg árnyalja a széplelkű ábrándokat. Bártfay László naplójából idézve megvillantja, hogy a vele sétálgató Vörösmarty látott mást is Füreden, mint lánglelkű hazafiakat és szende delnőket. „A kanyargó árnyas utakon, több sétálóval találkozánk: két tisztességesen öltözött korosabb asszonnyal is, kik között egy gyönyörű arcú leányka lépdelt, virító színekkel a ragyogó szép szemmel, rózsaszín mantillában. Elhaladván mellettük, dicséretekre fakadtam, mert valóban a lány hódító arcú volt. Lendvay megsúgá: hogy a két asszony kereskedik, s a leány portéka, s azt árul, amit megvásárolni nem lehet. Hallám később, hogy a postaház tele van kéjleányokkal: Pestről mindenféle színű, korú és szőrű egy sereg jöve oda. Ezeknek a sétahelyen csak akkor szabad megjelenniük, amidőn a becsületes dámák onnan eltakarodnak, azaz olyanok, kik nyilván nem ismeretesek arról, hogy a postaházba tartoznának.” És gondoljunk bele, hogy a szövegben említett híres színész, Lendvay Márton és Laborfalvy Róza (Jókai későbbi felesége) törvénytelen gyermeke volt az a II. Róza, akit örökbe fogadott a nagy író, és aki aztán ugyancsak egy törvénytelen gyermeknek adott életet (az apa gróf Andrássy Gyula volt), aki később III. Róza néven lett a körképes Feszty Árpád felesége, és aki gyermekkora nyarait a híres Jókai-villában töltötte Balatonfüreden. És ha ehhez hozzátesszük, hogy Jókai 1899-ben éppen az itteni sétányon kérte meg a nála 5 évtizeddel fiatalabb színésznő, (Grósz) Nagy Bella kezét, akkor láthatjuk, hogy kissé földhözragadtabb értelemben is olvasztótégelynek nevezhető Füred földi vidéke. Mindezt remekül érzékelteti a 16 tanulmányt tartalmazó, szépen illusztrált kötet.

Bevallom, számomra mégis a portrék adták a legtöbbet. Közülük is kimagaslik „a nemzet bárója” néven befutott Bizay Mihályról festett rémisztő arckép. Bizay, ez a Békés megyei Gyuláról elbitangolt kereskedőfiú: szörnyeteg volt, de ez mintha nem zavart volna senkit. Tökéletes jellemzésére álljon itt a Vasárnapi Újság 1884-es nekrológjának egy szakasza: „Hírességét az tette, hogy mindenki ismerte, minden valódi ok nélkül”. Örök magyar típus, máig él, legutóbb talán a Dixi néven ismert Gémes János testesítette meg emlékezetesen. De Bizay legalább nem akart semmit a művészettől, ő pusztán nemzetközi (Bécs, Milánó, Párizs) és országos korhely volt, gátlástalan szélhámos, hamiskártyás, kerítő, de legkivált minden ízében komédiás, a maszkok és inkognitók mestere: „Csak a koporsójáról lehetett megtudni, hogy 93 évet élt. Ő maga soha sem árulta el, s fekete parókájával, feketére festett bajszával is gondosan leplezte korát.” Ellenjátékosa lehetne Écsy László, a poroszos hivatalnoktípus magyar megtestesítője, aki 1835-től egészen 1889-ig a füredi Savanyúvíz fürdőigazgatójaként szolgálta legkülönfélébb urait a kötelességteljesítés hideglázában, kritika és zokszó nélkül, némán, alázatosan. Őt aztán semmi nem tudta kizökkenteni, és Ferenc József 1852-es látogatását mindössze egyetlen mondatban summázza: „Őfelsége reggeli 5 órakor tarackdörgések közt búcsút vett”. Meglehet, Écsy bürokratikus gépember volt, ugyanakkor kevesen tettek ennyit Balatonfüred fellendítéséért. Bizay „szájmagyarsága” mellett tündöklő ez a tettrekész lokálpatrióta moralitás. És az utóbbi jegyében áll Katona Csaba kötete is.

Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2014, 240 oldal, ár nélkül

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2016/6. (02. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...