Magyar Narancs: Kolozsváron fejezted be életed első regényét. Miért épp ott?
Cserna-Szabó András: Mert úgy két év írás után, egy nagyobb elakadásnál úgy éreztem: csak akkor tudom befejezni a könyvet, ha kilépek az életemből. Azért döntöttem végül Kolozsvár mellett, mert családi szálak kötnek oda, régóta izgat, évek óta vágytam oda huzamosabb időre. Mert más egy városban pár napig kirándulni, és megint más ott lakni, részévé válni, érezni a lüktetését.
MN: Mesélj arról a családi szálról is!
CSSZA: Nagyapám és apám is ott született. Nagyapám a híres református kollégium diákja volt, majd az akkor már I. Ferdinánd királyról elnevezett egyetemen tanult bölcsészként - természetesen románul. Utána az Ellenzék című laphoz került, belső munkatárs lett. Nagyanyám ott lett gépírókisasszony, a szerkesztőségben szerettek egymásba. Apám '43-ban született, '44. október közepén a bevonuló szovjet hadsereg kb. ötezer civilt hurcolt el a városból. Kizárólag felnőtt magyar férfiakat. Valószínűleg ekkor menekültek el nagyapámék. Azért mondom, hogy "valószínűleg", mert nagyapám az erdélyi évekről, élete első harminc évéről nagyon keveset beszélt. Valószínűsíthető, hogy őt is elkapták, de valaki kiszedte onnan, és - ezt már nagyitól tudjuk így - 12 órát kaptak, hogy elhagyják a várost. Egy kukoricaszállító vonat tetején jöttek át. Mikor pár éve Kolozsváron jártam, meglátogattam nagyapám unokatestvérét, Zsuka nénit. A férje beszélgetés közben váratlanul felszaladt a padlásra, hogy hoz nekem valami ajándékot. Bánffy Miklós Kisbán Miklós néven írt könyvével jött vissza, amiben ez áll: "az Erdélyi Helikon adományából Szabó Endre V. osztályos tanulónak, Kolozsvárt, 1932. június hó 1-én, Református Fiú-Főgimnázium". Ott volt a padláson az a száz-kétszáz kötet, ami nagyapa könyvtárából megmaradt hatvanvalahány év után. Ezek azok a pillanatok, amelyek után az ember ellenállhatatlan vágyat érez belülről feltérképezni egy addig idegen várost.
MN: Helytörténeti kutatásaid nyomai is tetten érhetők a regényedben.
Fotó: Németh Dániel
CSSZA: A fél év "ott lakás" előtt is többször jártam Kolozsváron, többnyire felolvasni mentem, csak pár napig maradhattam. Rabul ejtett a város, már akkor, mikor először álltam apám szülőháza előtt, a Nemzeti Színházzal szemben. Vagy amikor rájöttem, hogy az egyik kedvenc novellám, Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című művének helyszíne, a "Gerendás" kupleráj két házzal a Bulgakov kocsma után van a Búza utcában, ma is áll az épület. A kolozsvári nyilvánosházak története amúgy is nagyon érdekel. Asztalos Lajos helytörténész szépen feldolgozta a témát, tőle rengeteget olvastam. A Bulgakov például Stróba Józsefné bordélya volt, a Gerendás mellett működött a sarkon az elegáns "Tükrös", nevét a falon lévő hatalmas tükörről kapta. A legszebb kolozsvári kupinév pedig az "Édes Lyuk" a Patak utcában. De az is hátborzongató élmény, amikor elmész a régi szálloda előtt, melyben Harker megszállt és puliszkát evett Bram Stoker Drakulájában. Ezeket főleg novellákban írtam meg, de a regényben is van egy kolozsvári fejezet.
MN: Miközben rutinos novellistának tartod magad, a regényírás majdnem hazavágott, mint a könyved főhősét.
CSSZA: Hát igen, három év alatt többször álltam az őrület határán. Elakadtam, ki akartam vágni az egészet, óriási birkózás volt. Egészen más írói erények kellenek a regényhez, mint a novellához. A novellaíró inkább költő - szerintem. Úgy kéne hívni, novellaköltő. Kimetsz egy pici darabot a világból, és azt énekli meg. A regényírás pedig elsősorban tablóban látás. Ehhez érettség kell, és én későn érő típus vagyok. Furcsa volt megtapasztalni, hogy tényleg úgy van: egy idő után a regény írja önmagát, te csak eszköz vagy. Novellánál ezt soha nem éreztem, azt mindig én írom.
MN: Volt valami spéci munkamódszered?
CSSZA: Reggeltől délutánig könyvtárban ültem, ahol a helytörténeti munkák, térképek is mind ott voltak mellettem a polcon. Utána többnyire kocsmákba mentem: Bulgakov, Insomnia, Klausen, Euphoria és a többi. Nagyban segítette munkámat az Ursus sör, a puliszka és a miccs. Rajongója vagyok az erdélyi konyhának. Nincs jobb dolog, mint szombat reggel az "szeren miccsezni, ebédre ciorba de burtat enni a Fair Playben, vacsorára varza a la Clujt burkolni a Deák utcai Varzarie-ban.
MN: Két étkezés között belevágtál a Hévíz folyóirat munkálataiba is.
CSSZA: Ez hirtelen jött lehetőség volt. Szálinger Balázs lett a főszerkesztő a Hévíznél, engem kért fel szerkesztőnek, újra kellett gondolni egy régi lapot. Azt hiszem, elég vagány lett. Szeretik, nem a szakmának csináljuk, hanem a közönségnek, kiváló szerzőink vannak. A regény mellett írtam még a Népszabadságnak a havi tárcanovelláimat, a Gustónak a gasztronómiai cikkeimet, csak ezúttal nem pesti és vidéki éttermekről, hanem például a hargitai székely miccsről vagy a kiváló kolozsvári Via étteremről. Ezekben van rutinom, szeretem csinálni, ebből élek. Közben ment a regénybirkózás.
MN: A könyvnek Kolozsváron túl is számos emlékezetes helyszíne van.
CSSZA: Sok kis kitérő mellett leginkább az erdélyi, az adriai és a pécsi környezet jelentős. Amúgy főként a pesti Király utcában járunk, ott kezdődik és ott is ér véget a regény, egészen pontosan a Hunyadi téren, egy padon. A Hunyadi teret és a piacot pár éve átkereszteltem Hunyadyvá. Szégyen, hogy egy ekkora novellista-géniuszról nem neveztek el semmit ebben a városban.
MN: Te is laktál a Király utcában, talán épp abban a házban, ahol a főhősöd, akinek a furcsa Emlék Bundás nevet adtad.
CSSZA: Elég sok neve volt az írás folyamán, Farsangnak indult. Egyébként Emlék Bundás felbukkan a Puszibolt című könyvemben is. A Király utca pedig Szentes után a második hazám, ott van lakásom, sokat laktam a környéken, a hatodik és a hetedik kerület határvidékén. Emlék a 114.-ben lakik, ilyen házszám meg nem létezik, a 112. az utolsó ház a Király utcában. Utána már jön a Lövölde tér, ahol mindig hideg van.
MN: Rögtön az első oldalakon fejest ugrunk az utca múltjába, ahogy elindul a hősöd taxival a kiadójához, és az egyes házszámoknál mintegy szórakozottan felsorolja a hajdani lakókat, egytől egyig a magyar kultúra jeleseit.
CSSZA: Sehol Magyarországon nincs az irodalmi és gasztronómiai múltnak olyan sűrűsödése, mint a Király utcában és környékén. Nem véletlenül mondta Krúdy, hogy a Király a legpestibb pesti utca. Benne az egykori Király Színház; a Pekáry-ház, ahol Krúdy lakott Satanellával; Szomory szülőháza; itt működött az első Gundel, az a "Bécs városához címzett fogadó", ahol a Boldogult úrfikoromban játszódik; a Haxen Király, ami már 1893-ban vendéglő volt; aztán a Kék Macska mulató vagy a Liszt téren Szép Ernő háza és a Japán... Reggelig tudnám sorolni. Kár, hogy ebből a múltból ma alig látszik valami, nem használjuk, nem építkezünk rá.
MN: Műfajilag hogyan határoznád meg a regényedet? Krimi? Western?
CSSZA: Van benne egy rakás olyan popkulturális műfaj, amit, mondjuk, a magasirodalmi kánon vagy a sznobok le szoktak nézni. A western, a krimi, a Star Wars, a metál, a punk, a horror vagy a pornó. Ezeket én nagyra tartom. De ez a regény leginkább mégis egy szerelmi történet. Unortodox love story - ez lett a kiadói reklámszlogen is, szerintem pontos. El szoktam mondani, én még a régi iskola követője vagyok: szeretem, ha az olvasó jól szórakozik. Olyan író szeretnék lenni, akit én is szívesen olvasnék, hol röhögve, hol könynyezve. Ez volt a cél.
Cserna-Szabó András regényének kritikája itt olvasható.
