Elment a Mester - Leszek Kolakowski (1927-2009)

szerző
Tischler János
publikálva
2009/31. (07. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Úgy tűnik, július a lesújtó gyász ideje Lengyelországban. Tavaly ilyenkor hunyt el autóbalesetben Bronislaw Geremek történészprofesszor, nemzetközi hírű politikus, a lengyel antikommunista ellenzék kiemelkedő tagja. Egyik barátja, Leszek Kolakowski így búcsúzott tőle: "Politikai és eszmei kérdésekben mindig ugyanazon az oldalon álltunk." Most, július 17-én éppen ülésezett a lengyel szejm, menetrend szerint a szavazási dömping volt soron, amikor az elnök megszakította a törvényhozói munkát: "Mindenkit kérek egy rövid csendes elmélkedésre vagy imára Leszek Kolakowskiért".

Úgy tűnik, július a lesújtó gyász ideje Lengyelországban. Tavaly ilyenkor hunyt el autóbalesetben Bronislaw Geremek történészprofesszor, nemzetközi hírű politikus, a lengyel antikommunista ellenzék kiemelkedő tagja. Egyik barátja, Leszek Kolakowski így búcsúzott tőle: "Politikai és eszmei kérdésekben mindig ugyanazon az oldalon álltunk." Most, július 17-én éppen ülésezett a lengyel szejm, menetrend szerint a szavazási dömping volt soron, amikor az elnök megszakította a törvényhozói munkát: "Mindenkit kérek egy rövid csendes elmélkedésre vagy imára Leszek Kolakowskiért".

*

A világszerte ismert kortárs filozófus és eszmetörténész 1927-ben született Radomban, a lengyel munkásmozgalom egyik fellegvárában - baloldali, antiklerikális családban. Édesanyja korán meghalt, a földalatti ellenállásban részt vevő apját a nácik végezték ki 1943-ban. Filozófiai tanulmányai befejezése után a varsói egyetemen kezdett tanítani, majd 1959-től ugyanott az újkori filozófiatörténeti tanszék vezetője lett.

Közvetlenül a háború után a nagykorúvá érett tehetséges ifjú belépett a kommunista pártba. Tanulóévei alatt és tudományos pályája kezdetén a dogmatikus marxista tanok egyik radikális honi élharcosa: "Nem tartottuk magunkat demokratáknak, hanem kommunisták voltunk - emlékezett vissza nemrégiben -, s tudtuk, hogy a demokráciát a kommunizmussal nem lehet összeegyeztetni." "Úgy gondoltuk - nyilatkozta máskor -, hogy a hatalmat a többség ellenében is meg kell ragadni, mert ettől függ a fényes jövő." Félt attól, hogy kommunista meggyőződése miatt valamely reakciós lepuffanthatja őt, ezért ebben az időben fegyverrel járt - parabellumot hordott az övében.

Az új rezsim lelkes építőjeként aktívan közreműködött tekintélyes polgári filozófusok eltávolításában az egyetemről (ami aztán élete végéig mélyen bántotta őt, sosem próbált mentegetőzni). A piszkos munkát nem ő végezte, hanem elvbarátaival együtt az ideológiai muníciót szolgáltatta. A marxista Kolakowski radikális vakhitének egy szovjetunióbeli utazás vetett véget az 1950-es évek elején, élményei hatására gyorsan kiábrándult a - saját szavaival - "lenini tatár rendszerből". Orwell és Koestler olvasása végképp felnyitotta a szemét, "borzalmas rendszer, borzalmas doktrína" - állapította meg a szovjet típusú kommunizmusról.

1956 októberében jelentős változások történtek a Visztula mentén, a korábban megbélyegzett Wladyslaw Gomulka Moszkva kezdeti ellenkezése dacára visszatért a hatalomba. A lengyel emberek sajátos forradalomként élték meg azokat a napokat, nagy reményeket fűztek az új pártvezetőhöz, ő azonban mihamarabb konszolidálni kívánta helyzetét, s nem tartott igényt a tömegek támogatására. A harcos fiatal baloldaliak a párton belül másként vélték, az "igazi szocializmus" megvalósítása érdekében az októberben megkezdett reformok második szakaszát szorgalmazták. Kolakowski tudatosan vált az ideológiai revizionisták eme csoportjának legfőbb megszemélyesítőjévé a külvilág felé. Még 1956 őszén írt egy cikket Mi a szocializmus? címmel, amit a cenzúra nem engedett nyomtatásba. A végül szamizdatként közkézen forgó írásában a szerző hosszasan sorolta, hogy mi nem a szocializmus: "A szocializmus nem olyan állam, amelynek katonái elsőként lépnek egy másik ország földjére; ahol a hivatalnokok száma gyorsabban növekszik, mint a munkásoké; ahol a gyávák jobban élnek, mint a bátrak; ahol összetévesztik a leigázást a felszabadítással. (...) A szocializmus nem az a társadalom, ahol bárki, aki nem követett el bűntettet, otthonában várja, hogy érte jöjjön a rendőrség (...), ahol több a besúgó, mint az ápolónő, és több hely van a börtönökben, mint a kórházakban."

Kolakowskinak nem voltak illúziói, a cenzor figyelmét kijátszva közzé is tette, hogy geopolitikai fekvése okán nincs esély az "igazi szocializmus" felépítésére lengyel földön. Ez rendkívül feldühítette Gomulkát, aki innentől fogva különféle gyűléseken név szerint bírálta a "revizionizmus vezető ideológusát", nem fukarkodván a baljós jelzőkkel vele kapcsolatban. Kolakowski nem hátrált, ekkortájt született A pap és az udvari bolond (Kaplan i blazen) című műve, ebben azt mutatta be, miként viselkedjék az értelmiség az egyeduralkodó hatalommal szemben. Természetesen az udvari bolond pozícióját ajánlotta, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy az álarc mögött ne legyen ott a komoly dolgok iránti felelősségérzet, amit a pap képvisel. Jókora visszhangot kiváltó következő munkája (Vallási tudat és egyházi kötelék [Swiadomosc religijna i wieþz koscielna]) a XVII. századi vallásosság változásainak beható elemzése, de a kortárs érdeklődő ugyanezt a létező szocializmus történelmi köntösbe burkolt kritikájaként is olvashatta. Mindezek tükrében nem csoda, hogy 1963-tól a kommunista állambiztonság is figyelni kezdte őt, "Szenátor" fedőnéven aktát nyitottak róla.

A "lengyel október" tizedik évfordulóján egy Adam Michnik nevű egyetemi hallgató felkérte Kolakowskit, hogy előadás keretében foglalja össze a Gomulka-korszakot. A professzor nyíltan beszélt mindarról, amit mindenki érzékelt, de nem mert szavakba önteni: a megújulás csődjéről, a törvénytelenségekről, a hatalom doktrinerségéről. Válaszképp kizárták a pártból, majd amikor az 1968-as tiltakozó megmozdulások idején (lásd: "Feldolgozásra került", Magyar Narancs, 2007. szeptember 6.) kiállt diákjai védelmében, azonnal kirúgták az egyetemről. Még abban az évben arra késztették, hogy elhagyja hazáját. Két évtizedre minden írása indexre került odahaza, sőt idézni sem lehetett tőle, még tudományos munkákban sem.

*

A Nagy Távollévő 1970-ben Oxfordban telepedett le, az All Souls College professzora lett. Közben az Egyesült Államok néhány jeles egyetemén is tanított - Yale, Berkeley, University of Chicago. Élénken bekapcsolódott a népes, befolyásos lengyel emigráció kulturális és politikai tevékenységébe. Ugyanazt a hagyományt folytatta, ami a XVIII. század végétől, amikor is hosszú időre letörölték Lengyelországot a térképről, meghatározta az emigránsok magatartását: megőrizni a lengyelséget, felelősséggel tartozni a hazáért, kivenni részüket a függetlenség visszaszerzésében. 1971-es Tézisek a reményről és a reménytelenségről (Tezy o nadziei i beznadziejnosci) című esszéjében Kolakowski egyrészt korholta a honi ellenzéki értelmiséget, mert tétlenül szemlélte az előző évi, decemberi munkáslázadások könyörtelen vérbe fojtását a tengermelléken, elsősorban Gdanskban és Szczecinben. Egyúttal meggyőzően rávilágított arra, hogy van remény a kommunista rendszer fokozatos megváltoztatására, ezért arra buzdította a szemben állókat, hogy szervezzék meg magukat. Ezzel érdemelte ki egyszer s mindenkorra, amit később filozófus kortársa, Józef Tischner atya mondott róla: Kolakowski volt a baloldali-liberális értelmiség szellemi atyja a "rabul ejtett értelemből" - azaz a sztálini, dogmatikus felfogásból - kivezető úton.

A Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban látott zavaros, doktriner baloldali értékekre hivatkozó diákmozgalmak is arra ösztönözték, hogy számot vessen a marxizmussal. Hét éven át dolgozott az 1970-es évek második felében megjelent főművén, a Marxizmus fő áramlatai (Main currents of Marxism) három kötetén. Gyakorlatilag ízekre szedte azt az eszmét, amit valaha esélynek gondolt, 1956 után viszont kelepcének. Igaz, nyitva hagyta a kiskaput: "a marxizmus romhalmaza nem jelenti automatikusan az egész szocialista hagyomány romba dőlését".

A kommunista rendszer elleni szabadságküzdelmet nemcsak tollával támogatta. 1976-ban durva erőszakkal számolták fel a romló életszínvonal és a drasztikus áremelések miatt elégedetlenkedő munkások tüntetéseit Lengyelországban, különösen Ursusban és szülővárosában, Radomban. A perbe fogottak védelmére és családjaik megsegítésére a formálódó demokratikus ellenzék - Kolakowski hatására is - létrehozta a Munkásvédő Bizottságot (KOR), a Szolidaritás, azaz a munkás-értelmiségi összefogás előképét. Kolakowski szintén csatlakozott a KOR-hoz, az ő nemzetközi tekintélye egyrészt arra indított jó néhány nyugati szakszervezetet, hogy komoly összegeket küldjön a KOR-nak, másrészt mobilizálta a szabad világ közvéleményét. Ez utóbbi kellő nyomást gyakorolt a külföldi hitelekre szoruló, emiatt magáról előnyös képet mutatni igyekvő Edward Gierek-féle vezetésre, olyannyira, hogy a bebörtönzött munkások egy éven belül amnesztiával szabadultak. Talán mondani sem kell, hogy az oxfordi professzor a Szolidaritást nemcsak működésének legális időszakában (1980-81), hanem az 1989-ig húzódó földalatti létében is segítette - erkölcsileg és anyagilag egyaránt.

A kommunizmus 1989-90-es összeomlásával Leszek Kolakowski elfoglalhatta az őt megillető tudósi-közéleti díszhelyet immár demokratikus hazájában. Noha Angliában maradt, így is a Nagy Jelenlévő lett. Milliók nézték a Visztula mentén a Kis előadások nagy kérdésekről, illetve a Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok címen futó televíziós sorozatait, ahol népszerűsítette, az átlagemberhez közel hozta tudományát. A lengyel lapok rendszeresen közölték cikkeit, soros könyvének részleteit, rövidebb-hosszabb interjúkat készítettek vele, kíváncsiak voltak és mértékadónak tekintették a véleményét. Mindez óhatatlanul túlzásokba is átcsapott, a lengyel királyi tévé például élőben közvetítette a hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett ünnepséget, ahol I. Leszek néven még Közép-Európa királyává is koronázták. (A nyolcvanadikon pedig császárrá avanzsált.)

*

Kolakowskit nem tették beképzeltté ezek a külsőségek. Munkáiban gyakran feszegette a megismerés határait, ugyanakkor tisztában volt ennek korlátaival. Alázatos tudós volt, aki a bármily felvetésre kész válaszokat adókkal ellentétben, egyszersmind a nagy klasszikusokhoz hasonlóan a filozófia legfontosabb kérdéseire - Isten léte, az élet értelme vagy az emberi elrendelés - így kezdte a feleleteit: "Nem tudjuk", "Nem ismeretes", "Nem lehetünk biztosak benne...". Hogy ehhez kétség se férjen, Metafizikai horror című művében megállapítja, hogy "mindazon kérdések közül, amelyek az elmúlt két és fél évezredben életben tartották a filozófiát, egyetlenegy sem lett megoldva általános megelégedésünkre".

Fiatalkorában a dogmatikus marxi tanokkal felvértezve lehengerlően magabiztos volt. Később, leginkább a marxizmussal való leszámolása után viszont ő is szüntelenül a válaszokat kereste, ami által eljutott oda, hogy újabb és újabb lényegi kérdéseket fogalmazott meg. A kollektív helyett az egyén szerepét helyezte előtérbe, az ember felelősségvállalását hangsúlyozta minden egyes tettért. Kolakowski következetlen szkeptikusnak vallotta magát, mert szerinte a vaskövetkezetesség intézményesített doktrínába csap át, ami borzalmakkal, szörnyűségekkel terhes diktatúrába torkollik - ezt vonta le tanulságként a XX. század véres történelméből. A doktrínának ugyanez a határozott elutasítása jelenik meg ironikus filozófiai meséiben, példázataiban: Tizenhárom mese a Lailóniai Királyságból nagyoknak és kicsiknek (13 bajek z królestwa Lailonii dla duzych i malych), Beszélgetések az ördöggel (Rozmowy z diablem).

A vallás és a kereszténység egykori kérlelhetetlen ellenfelét éppen a folytonos keresés vezette el lassan a dialógushoz az egyházzal. Nagyon messziről indult, első publikációiban a "nem igazán értelmes" Úristenről ír, mint "az állítólagos önéletrajz szerzőjéről, aminek a Szentírást tartják". Nem maradhatott el persze a "nép ópiuma" obligát fordulata sem. Az 1980-as évektől II. János Pál nemegyszer meghívta őt eszmecserére a Castel Gandolfó-i nyári rezidenciára, az ún. pápai szemináriumokra, s kijelentette, hogy műveinek figyelmes olvasója. Kolakowski nagyszabású vallásfilozófiai munkáiban a fundamentumot kutatta a kultúra és a civilizáció értékei számára, amit a vallásban, az Újszövetségben talált meg, csakúgy, mint a számára fontos egyéb tényezőket: a szolidaritást és a toleranciát.

Azt vallotta, nem jó, ha úgy gondolkodunk, hogy "nem tudom, létezik-e Isten vagy sem", mert ez a kétkedőket általában a tagadás felé hajlítja, mivel ily módon az élet sokkal kényelmesebb, ellenben ha mégis van Isten, akkor mindezt számon fogja kérni rajtunk halálunk után. Ennélfogva tanácsosabb, ha úgy állunk a világhoz: "Nem tudom, hogy Isten létezik-e vagy sem, de úgy szeretnék élni, mintha létezne." Egyébként is felmerül a dilemma, hogy ha valaki kategorikusan állítja, hogy nincs Isten, akkor ki az, aki visszatartja őt az őrült cselekedetektől? Kolakowski mind nagyobb meggyőződéssel hitte, hogy igazi vigasztalást csak a vallás adhat - így jutott el élete vége felé arra a felismerésre, miszerint "alapjában véve keresztény vagyok".

Tudományos munkásságát harminc könyve és közel négyszáz jelentősebb publikációja tartalmazza. Írásait összességében tíz nyelven adták ki, köztük magyarul is, bár némely igazán fontos művét még nem ültették át nyelvünkre. Számos magas kitüntetése közül feltétlenül meg kell említeni az Egyesült Államok kongresszusa könyvtárának egymillió dollárral járó díját, amit a humán tudományok Nobel-díjának is neveznek.

Leszek Kolakowski szerette az embereket, bízott bennük. Figyelmeztetett mindenféle ostobaság elkerülésére - első helyre sorolta a gyűlöletet és a vakbuzgóságot -, egyúttal életünk egyik vezérfonalaként a barátságot és az irgalmasságot ajánlotta.

Az elődök közül leginkább Rotterdami Erasmus bűvölte el őt humanizmusával, mint aki mintát szolgáltatott a világban való léthez. Az ő nyomán hagyta ránk a Mester optimista biztatásként örökül, hogy igazából nincsenek végső győzelmek, de végső vereségek sem.

szerző
Tischler János
publikálva
2009/31. (07. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...