„Ez csak pénz” – Térey János a József Attila-díj körüli balhékról

  • - urfi -
  • 2016. március 17.

Könyv

A nagynevű költőnek kuratóriumi tagként azt kellett tapasztalnia, hogy Balog miniszter „fölülírja” a szakmai döntéseiket. De akkor miért nem hagyja ott az egészet? Kisinterjú.

A ma megjelenő Magyar Narancsban részletes cikkben vesszük végig azt a sokszor nevetséges, néha dühítő, legtöbb elemében pedig egyszerűen érthetetlen történetet, ahogy a kormány szétrontotta a József Attila-díj tekintélyét, és otrombán belerondított számos író életébe. Cikkünkben megszólalnak a FISZ, a JAK és a Szépírók Társasága vezetői, továbbá két kurátor, akik testközelből figyelhették, hogyan nyúl bele újra meg újra a kormány a díjazottak listájába, amelyet szakmai bizottság állít össze. Az egyik kurátor, Halasi Zoltán egy Balog miniszternek írt, kemény hangú levéllel fejezte be a munkát. Térey János szintén elégedetlen, de úgy döntött, most már kitölti 2013-ban megkezdett, ötéves mandátumát.

A költő válaszaiból a nyomtatott Narancs cikkében is idézünk, de mivel szerette volna, ha egész nyilatkozata eljut a nyilvánossághoz, ezért azt kérésére itt teljes terjedelmében közzétesszük.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Mit gondolsz a díj odaítélésének jelenlegi rendszeréről? Beleértve ebbe a korábbi névcserés botrányokat, de a működési rendet általában is.

Térey János: Enyhén szólva sem tartom szerencsésnek. Sosem fogom elfelejteni, ahogy pár éve Mezey Katalin utánaszólt Pollágh Péternek a Szépművészetiben tartott díjátadó után: „Gratulálok, Péter! Jobb későn, mint soha.” Amint az köztudott, Pollághot háromszor törölték erről a listáról különböző miniszterek. A FISZ és a JAK jelöltjeként azért maradtam tagja ennek a kuratóriumnak, mert nem szeretnék több ilyen mondatot hallani. Azt viszont szeretném, hogy arra érdemes emberek abban az évben kapják meg ezt a díjat, amikor őket a szakmai kuratórium jelöli. És lehetőleg ne hatvan-hetvenévesen. Emlékezetem szerint „az én időmben” háromszor történt, hogy a listát átírta a miniszter. A FISZ elnöke is, a bizottság is mindannyiszor írásban jelezte, hogy a beavatkozást barátságtalan gesztusnak tartjuk. Ha valamelyikünk föláll és úgymond asztalt borít, amihez gyakran volna kedvem, érvénytelen a szavazás. Így viszont jó eséllyel egy érdemes embert, azaz értéket támogatok a voksommal, mint jelen esetben a tavaly törölt Lanczkort és Nagy Koppányt. Van még egy évem, ezt a mandátumot most már betöltöm komoly ellenérzéseim dacára is.

magyarnarancs.hu: Meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe kerültök így, nem?

TJ: De. Azonban ideje néhány tévhitet eloszlatni. Ez egy állami díj a miniszter közvetlen hatáskörében. A szakmai bizottságnak csupán javaslattételi joga van. A jegyzőkönyvet vezető minisztériumi hölgytől elkértem nyomtatásban az ügyrendi leírást vagy direktívát, hívd, ahogy akarod, és abban ez áll. Utánunk az államtitkár és egy tanácsadó mond véleményt, s a miniszter dönt, akinek módjában áll neveket törölni, illetve beírni. Ez neki törvény adta lehetősége. „Belenyúlni” nem illik, de nem is tilos. Nem új keletű gyakorlat ez, a szocialista kormány idején is találkozhattunk olyan babérkoszorús kitüntetettel a Parlamentben, aki egyetlen szakmai testület listáján sem szerepelt. Magyarán legót csinálnak a névsorból. Nem az egyik miniszter, hanem majdnem mindegyik. Megígéri, hogy nem csinálja, de azér’ csak csinálja. Nem mindig, csak néha. Mi egy évben egyszer ülünk össze, és ingyen végezzük a munkánkat – máshol máshogyan van. Időnként hallgatom a várományos kollégákat. A „már 10 éve járna” sértődése meg az „elengedem” pátosza itt nem adekvát. Ugyanis a dolog lényegét tekintve tévedés, hogy ez egy elismerés, amit művészi érdemekért osztanak. Elismerés az, amikor a kollégáid a kávéházban megdicsérik a versedet. Ez csak pénz. Állami középdíj. „Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is” – ezt csak kevesektől hallod, hiszen a díj jelentette presztízsre és pénzre legtöbbjüknek égető szüksége van.

magyarnarancs.hu: Idén hány fős volt a lista, amit a minisztériumnak továbbítottatok?

TJ: 7+7. Mindig ennyi. A második körben sem „tartalékosok” szerepelnek, hanem olyan alkotók, akiknek esetében értelemszerűen nem jutottunk konszenzusra. Kezdettől azt gondoltam, legyen sarkalatos pontunk, hogy nem megyünk 7 névnél följebb, de erre ugyancsak nincs mód: az ügyrend 14 nevet követel. Föl lehet állni, de akkor a szavazat, amelynek az ismereteid és az ízlésed volnának a tőkesúlya, megy a kukába.

magyarnarancs.hu: Milyen érzés végigtekintened a végleges listán?

TJ: Nem letaglózó és nem fölemelő az eredmény. Bényei, akit szavazatommal támogattam, a jegyzeteim szerint a második körben szerepelt, tehát újra csak történt módosítás, ezúttal Cs. Varga István rovására. Mit mondhatnék? Most akkor sírjak, nevessek? Örülök, hogy Bényei megkapta; a beavatkozásnak nem.

Cikkünk megjelenése után az Emberi Erőforrások Minisztériuma szíves tájékoztatással élt lapunk felé, miszerint idén a miniszter azért változtatta meg a díjazottak listáját, mert a kuratórium által első körben javasolt személyek egyike március 15. alkalmából egy másik állami díjat is kapott.

Díjazók és díjazottak

A kurátorok listáját itt találja meg, soraiban az új irodalmi jolly jokerrel. Az idei díjazottak: Ablonczy László esszéíró, színháztörténész; Bényei Tamás kritikus, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára; Falusi Márton költő, esszéista, az MMA Művészetelméleti Kutatóintézet tudományos munkatársa; Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő; Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, szerkesztő; Tari István költő, író, képzőművész; Lanczkor Gábor költő, regényíró.

Figyelmébe ajánljuk