Jelen kötet alaptétele legalábbis ez, és oly következetesen pakolja a tényeket egymás mellé, amelyekből aztán meggyőzően vonja le következtetéseit, hogy nehéz vele vitatkozni. Burns értelmezésében a Beckham márka hódító útjának evidens fejleménye, hogy az angol válogatott kapitánya nevelőegyesületéből, a Manchester Unitedből a Real Madridhoz igazolt - hiszen a spanyol csapat klubszinten valósítja meg tudatosan mindazt, ami Beckhamnek egyénileg sikerült.
Az 1953-ban, Madridban született neves angol futballszakíró nem puszta életrajzot ír, bár munkájában azok sem csalódnak, akik elsősorban Beckham-sztorikra vágynak (és persze a Spice Girls-rajongók is megkapják a magukét, amennyiben a nejről, Vitoria "Posh" Beckhamről is sok szó esik). Sőt: a korábban az FC Barcelonáról vagy Maradonáról sikeres könyvet megjelentető Burns a főszerepet nem is az angol válogatott játékosra, hanem a Real Madridra és a spanyol történelemre (Történelemre) osztotta. Imponáló forrásanyagot mozgatott meg annak érdekében, hogy megrajzolja azt a történeti-kulturális közeget, amelybe Beckham 2003 nyarán megérkezett. A Spanyolországhoz rengeteg szállal kötődő szerző jól érzékelhetően otthonosan mozog a terepen: röpködnek a különféle filozófiai, irodalmi, históriai és politikai utalások. A közölt beszélgetések élvezetesek és nem egy tekintetben meghökkentőek: kiderül például, hogy a Real korábbi igazgatójában, a volt argentin válogatott Valdanóban, vagy a közelmúlt diadalmas Real-edzőjében, Vincente del Bosquéban egy-egy filozófus veszett el. (Utóbbi kedvenc írója Unamuno, a múlt század első felének Európa-szerte divatos spanyol esszéistája.) Igaz, a foci iránt az átlagnál jobban érdeklődő nem szembesül falrengető újdonságokkal: az, hogy a Real Madrid a politikai elszigeteltségtől szenvedő
Franco-rezsim kirakatcsapata
volt, közismert; mint ahogyan például az is, hogy a "spanyol" politika központosító törekvéseivel szemben álló katalánok számára a Barcelona is több volt, mint labdarúgócsapat (és ugyanez a helyzet a baszk Athletic de Bilbaóval vagy Real Sociedaddal). Burns ugyanakkor megérthetővé teszi és árnyalja e mára közhellyé lett tényeket. Szerinte nem arról van szó, hogy Franco felkarolta a Realt, amely aztán e kivételezettség miatt lett naggyá, hanem arról, hogy a rendszer felismerte: a legendás (Di Stefano-, Puskás-féle) Madrid sikerei mögé bújva talán maga is kitörhet a karanténból. Mindenesetre a Realnál - noha legendás elnöke, Bernabeu vállaltan elkötelezett francóista volt - soha nem kívántak politikai ügyet kreálni a futballból. És nemcsak azért, mert ebben az összefüggésben ők voltak "a" rosszak (az elnyomó centrum kegyeltjei), hanem sokkal inkább azért, mert legfőbb ambíciójuk mindig is a világ legjobb futballklubja imázs megtartása és erősítése volt. Márpedig e célkitűzéssel ellentétes az a szemlélet, amely az eredményességet a pályán kívüli dolgokkal is méri. Ahogyan a bölcselkedő hajlamú Valdano igen éleslátóan megfogalmazta: a Real Madriddal ellentétben "az FC Barcelona túl sokat gondolkodik politikai kategóriákban. A legrosszabb dolog, amit egy focistával tehet az ember, ha ürügyet ad neki arra, hogy igazolja sikertelenségét."
A könyv eddigi méltatásai Burns legnagyobb erényének azt tartják, hogy globális kontextusba helyezi mind a futballt, mind a Beckham-jelenséget. Rögtön tegyük hozzá: a kötet buktatója is e szándéka lehet. Az utalások tömkelege, a szorosan vett tárgytól való számtalan elkalandozás nemcsak a pompás felkészültség, az eredetiség érzetét keltheti az emberben, hanem a fontoskodó, műveltkedő fecsegését is; e sorok írója mindenesetre többször érezte azt, hogy Burns túlzásba viszi a "futballbölcseleti" megközelítést.
Ám ha valaki úgy vélné, hogy lételméleti távlatokba helyezni egy - mégoly fantasztikusan nyesett - keresztlabdát nem merész, formabontó vállalkozás, hanem komolytalan áltudományoskodás, még nyugodtan kezébe veheti a könyvet. Hiszen Burns, hála szertelen mesélőkedvének, számtalan olyan részlettel szolgál, amely megannyi gondos szerzői konstrukciónál többet mond a jelenkor futballvilágáról. A Beckham átigazolását megelőző tárgyalások,
félrevezető manőverek,
manipulatív kiszivárogtatások, titkos tárgyalások technikájának leírása a világpolitika nagydiplomáciai koreográfiáját idézi; a Perezt (a Real jelenlegi, gigantomán terveket hajszoló elnökét) és Fergusont (a United alapvetően konzervatív szemléletű menedzserét) megidéző történetek világossá teszik, hogy miben különbözik az angolok fociról vallott elképzelése a spanyolokétól (és mindenki másétól) - hasonlóképpen az olyan odavetett anekdoták is, mint például a Beckham elsőszülött fiáról szóló (világrajöttekor a londoni bukmékerek 10 000 az 1-hez adták, hogy Brooklynt valamikor éppúgy kiállítják egy Anglia-Argentína rangadón, mint édesapját 1998 nyarán a franciaországi világbajnokságon).
A kötet, ha nem vesszük a kelleténél komolyabban, végső soron szórakoztató munka. A magyar szöveget a manapság mind gyakoribbá váló nyelvi slendriánság nem jellemzi, ámbár szomorú, hogy az egyik legszínvonalasabb kiadónk gondozta könyvben is feltünedeznek mellbevágó megoldások (például: "pampá-k-nak"); nem sokról van szó, nem is szőrszálhasogatni akarunk, de hát az Európával szembeni mércénk változatlanul magas.
Európa, 2005, fordította: Szabó László Zsolt, 342 oldal, ármegjelölés nélkül
