Könyv

Dakota beszáll

Te hogy választod ki, hogy melyik könyv illik legjobban az aktuális outfitedhez? Elég tudatosan alakítottad ki a könyvespolcodat, hogy a megfelelő képet sugározd az interjúid vagy a Zoom-meetingek alatt?

 

Az utolsó népi író

Az első, A videódisznók esete és más történetek című, a Seneca Kiadónál 1995-ben megjelent novelláskötetének fülszövegében ez olvasható: „Reményei szerint ő az utolsó népi író. Kötetét mindenkinek figyelmébe ajánlom.”

„A semmibe szakadtam”  

Csernai Mihály hallgatói önkormányzati elnök volt az egyetemfoglalás idején, jelenleg a politikatudomány szak hallgatója az ELTE-n. Közben ír, sokat, sokfélét. Az egyetemfoglalásról, a kultúra állapotáról, részvételiségről és a tágabb kontextusok megértésének fontosságáról beszélgettünk.

A király és a komédiás

Bizony léteznek fordulatos Krasznahorkai-regények, a Zsömle odavan ilyen. A 2010 körül játszódó történet főszereplője a kilencvenes éveit taposó Kada József, Józsi bácsi, a nyugdíjas villanyszerelő, akiről az hírlik, hogy valójában az Árpád-házi királyok leszármazottja, sőt, Horthy Miklós titkon királlyá koronáztatta, így már csak vissza kell ülnie a trónra, megszüntetve a jöttment kormányok országvesztő károkozását.

Az eltévedt Lovas

Tavaly arról írtunk, hogy a vajdasági magyar kulturális életet egy személyben irányító Lovas Ildikó teljhatalmat gyakorolva szerzők és könyvek betiltását kezdeményezte, idén tavasszal viszont azt látjuk, egyik pillanatról a másikra veszíti el befolyását. Mi történik, és kisülhet-e ebből valami jó?

„Előveszem a bögrét”

A skandináv szerzők jelenléte és sikere egész Európában számottevő, nálunk is. Jón Kalman Stefánsson és Karl Ove Knaus­gård fordítójával kerestük az északi divat forrását, illetve azt is megnéztük, mitől skandináv a skandináv gyerekvers.

„Dédanyánk és nagyszüleink”

A műveiket közösen író Kovács ikrek, Dominik és Viktor kapták idén a Drámaíró Kerekasztal Prológ díját. A vidékiségről és a fővárosi létről, valamint az ikreket fogadó csodálkozásról beszélgettünk velük.

„Válogassa meg a barátait”

Beszélgetésünk során a szerző Fikció című folytatásos regényétől indultunk, majd a kultúrára adott vagy épp nem adott közpénzekig is eljutottunk. Interjú Gerlóczy Mártonnal.
  • Papp László Tamás
  • 2024. január 24.

Búcsú a gyarmatoktól

Az anyag együtt van, befejeződött a lomtalanítás. A fölösleges részleteket elemésztették a konténerek. De vannak-e fölösleges részletek?

(Ferdinandy György: Kalandozások)

  • Józsa Márta
  • 2024. január 17.