Tartalom

MaNcs 36. évf. 14. sz. (2024-04-03)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Vigyázzállás, kihúzza magát

A múlt kedden hozta nyilvánosságra Magyar Péter azt az 1 perc 53 másodperces hangfelvételt, amelyen akkori felesége, Varga Judit, a 2023 januárjában még hivatalban lévő igazságügyi miniszter súlyos állításokat fogalmaz meg a kormányzati szereplőt – vagy szereplőket – érintő korrupciós botránnyal összefüggésben.

A szerk.

A szerk.

Könnyű az élet

Valamikor március közepén jelent meg a CÖF nevű kormányzati civil szervezet – teljesen nyilvánvalóan közadakozásból és üvegvisszaváltásból finanszírozott – országos plakátkampánya, kábé azzal az üzenettel, hogy a hazaáruló magyarországi ellenzéket Amerikából finanszírozzák dollárokkal.

Publicisztika

Kirill Haratyjan

Publicisztika

A bukás jutalma

A moszkvai terrortámadás háttere és következményei

Március 22-én este terroristák hatoltak be a Moszkvát övező körgyűrűn épült bevásárló- és szórakoztatókomplexum, a Crocus City koncerttermébe. A Piknik rockegyüttes koncertjére 6 ezer ülőhely kelt el, a közösségi hálókon megjelent videófelvételek szerint a nézőtér a merénylők felbukkanásakor már legalább félig megtelt.

Belpol

Interjú

Belpol

„A bizalomrombolás az, ami központilag támogatott”

Ignácz Judit és Suha Nikolett, az Ame Panzh roma informális csoport tagjai

„A kötelmi viszonyaink felbomlása erőt adott ahhoz, hogy szabadon előjöjjünk ezekkel a témákkal” – indokolja a minden eddiginél (rendszer)kritikusabb hangvételt Az ébresztőkönyv beszélgetéseinek két résztvevője. A Covid-járvány idején öt fiatal roma értelmiségi a rasszista eseményekre reagálva elindított egy podcastet, majd a beszélgetésekből könyv született a Tea Kiadó gondozásában.

Rogán Antal és a Schadl–Völner-ügy

Belpol

Tekeredik a kígyó

Nem kerek a 2022 elején nyilvánosságra került tör­ténet, ha abban tényleg Schadl György és Völner Pál a főszereplők. A végrehajtói piac mindeközben összezárt, és van, aki nagyot nyert Schadl bukásán.

A beteg gyerekeken is spórol az állam

Belpol

Legyen elég napi három

Egyre kevesebb pelenkához jutnak ingyen a beteg gyereket és felnőttet ápoló családok. Az érintettek mindennapos élménye, hogy amiért tegnap még nem kellett fizetni, az mostantól ezrekbe kerül – ám ez a réteg nem fog tüntetni a Parlament előtt.

Milliárdokból sikerült bedönteni Puskás Ferenc klubját

Belpol

Kispest, nagy pénzek

Annyira sokba került az államnak a Budapest Honvéd focicsapatának egyre gyengébb szereplése, hogy 2022-ben inkább a tulajdonosokra hagyta az egész pénznyelő projektet.

Mérgeznek-e az akkugyárak?

Belpol

Lassú halmozódás

Meghökkentő mennyiségű, 88 tonna magzatkárosító oldószer került a levegőbe a gödi akkumulátorgyárból néhány év alatt. Hogyan fordulhattak elő ezek a szennyezések? Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi lesz azokkal, akik az ilyen gyárak közelében élnek, illetve egyenesen ott dolgoznak?

 

Zene

Nekrológ

Zene

Három élet

Eötvös Péter (1944–2024)

Egy pohár hullott ki a kezéből, akkor vette észre, hogy már nem egészen ura a testének. Később pontosan meg tudta mondani a napot is, tavaly május 13-án történt, hiszen az, hogy a dolgok csak úgy kicsúsznak a kezéből, nem volt jellemző.

Interjú

Zene

„Mint az akadályfutás”

Barbara Hannigan énekművész

Április 10-én énekel a Müpában a kortárs zene igazi nagykövete, akinek már nem számít, hogy mikor írták a darabot, csak érdekelje őt. A mentorprogramjáról, a félelmeiről és a számára legfontosabb zeneszerzőkről is beszélgettünk.

 

Interjú

Zene

„Örök emlék az a koncert”

Jason Pierce énekes-dalszerző

Még csak egy-két órája volt ébren a Spiritualized frontembere, amikor délután ötkor felvette nekünk a telefont. Kissé álmosan, de azért készségesen mesélt többek között az együttes közelgő koncertjéről, a gyógyszerdobozos borítókról, újrakiadásokról és a Spacemen 3 legendás fellépéséről a Fekete Lyukban.

Kritika

Könyv

Kritika

Szövegirodalom – ma?

Szabó Marcell: No Room. Materialista vigasztalások

A múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben (nagyjából az ezredfordulóig) nagy „divatja” volt az intellektuális prózának is nevezett posztmodern szövegirodalomnak, amely (nagyon leegyszerűsítve) nem a történetekről, hanem a nyelv lehetőségeinek értelmezéséről „szól”, intertextusokkal való pazar játékokkal, irodalmi reflexiókat működtetve.

Színház

Kritika

Nem minden veszett el

Kár

Szabó Réka, a Tünetből a független színházi szcénát egyre jobban sújtó körülmények miatt Szünet Együttessé változó társulat vezetője és Kánya Kinga szociológus beszélgetésével indul az esemény. Szabó rendezőként, Kánya konzulensként készíti elő a közönséget a közösségi színházi előadásra.

Könyv

Kritika

A kis Roger karácsonyfája

Herendi Gábor – Divinyi Réka – Réti László: Tízparancsolat 2.0

Furcsa hely volt itt annak idején a komcsi. Simán csináltak egy hentesből belügyminisztert, s amikor nem vált be, visszamehetett a szakmájába – vezérigazgatónak a szegedi szalámigyárba.

Film

Interjú

Film

„Ahol a pénz van”

Jim Wynorski filmrendező

A B mozi messze földön hírhedett figurája több mint száz filmet rendezett, akad közöttük horror, családi film és erotikus thriller is. A Chopping Mall, A mocsárlény visszatér és a Breastwicki toszorkányok rendezőjét e-mailen kérdeztük mentoráról, Roger Cormanről, a magyar gyökereiről és arról, hogyan lehet leforgatni egy filmet három, sőt akár egy nap alatt.

Visszhang

Visszhang: könyv

Visszhang

Az ébresztőkönyv

Végre nem egy, a roma kisebbség helyzetére érzékeny „többségi” társadalomtudós értekezését, hanem a roma értelmiség köreiből kikerülő fiatal szakemberek önreflektív véleményét olvashatjuk.

Visszhang: koncert

Visszhang

Depeche Mode

Még Szoboszlai Dominik góljáról is lemaradtam annak érdekében, hogy láthassam a Memento Mori című lemezhez kapcsolt turné keretében másodszor is Budapestre látogató Depeche Mode-ot, és talán az mond el a legtöbbet erről az egészről, hogy még így is megérte.

Visszhang: film

Visszhang

Kosárra fel!

A kosárlabdás és a fejlődés- (vagy épp felnövés) történetek úgy járnak kéz a kézben, mint Jordan és a híres cipői.

Visszhang: könyv

Visszhang

Kormos István: Piros delfinek

A költő születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent válogatás méltó tisztelgés az elsősorban inkább gyermekverseiről és meséiről ismert szerző lírája előtt.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

A rezsim

Ahogy egy koncerten elüvölti magát az énekes, hogy „Hello, Kazincbarcika!” és a közönség teljesen megőrül a megszólítottság sosem látott magaslataitól, úgy fogadja a néző A rezsimet hirtelen.

Interaktív
Könyv
Színház
Élet + Mód

Böjt és egészség

Élet + Mód

Keserű magába’

Bár a húsvét előtti nagyböjtöt magunk mögött tudhatjuk, az időszakos böjtölési szokások egyre elterjedtebbek. De mit mond a szelektív koplalás hatásairól a tudomány?

 

Lokál

Kiállítás

Lokál

Hagyományos és modern

Lajta Béla 150

A 150 éve született Lajta Béla különleges életművet hozott létre rövid élete során. Az évforduló alkalmából a Kiscelli Múzeumban rendeztek kiállítást az építész munkásságáról.

 

Gasztro