"Viccnek durva, versnek / kevés: / íme, egy kis / meglepetés" - olvashatjuk a kötetben, de érthetjük mindjárt magára a kötetre is. Erdõs Virág sokoldalú, több mûfajú szerzõ, talán éppen ezért fordulhat elõ, hogy nem is alkot mindenben maradandót. Versben, prózában, drámában egyaránt otthonra lelt, elsõsorban azonban megmaradt kérlelhetetlen lírikusnak. Hangja korántsem egyéni, mégis összetéveszthetetlen. Mintha Parti Nagy nõi alteregója kívánna lenni (lásd legdirektebben a parti kis címû költeményt), csak egy picit gyengébb. Nem oly' nagy lépték ez, hiszen keményen megbirkózik a formákkal, mert bizony veretes verstani szerkezetbe karámolt köznyelvi poéziák ezek. Megmutatják, hogyan muzsikál a nyelv, s közben segítenek megemészteni és megmosolyogni a valót, amint triviális életünk triviális mozzanataiba bekacsint a túlélés egyetlen eszköze: a nonszensz.
Mert Erdõs Virág nem hagyja magát, felveszi a harcot, kacagtat vagy épp megborzongat, s bármennyire is úgy érzem sokszor, hogy túl felületes, túl csiszolatlan, mégis jó olvasni. Illetve amikor jó, akkor nagyon. Erõs itt az életigenlés, és még a ziháló fájdalom is melankóliává szelídül. Sokszor azonban túl hosszúra sikeredik a vers. Túl sok az üresjárat, a felesleges sor, szakasz - igaz, annál erõsebb egy-egy találó rímpár, hetyke kis parafrázis. Lehet, szándékolt költõi gesztus ez, de sajnos gyakran silányítja az összképet, mi több, dühítõ, hogy aki olyan bravúrokra képes, hogy "sütök egy szép gyereket, / jó pirosat, kereket, / [...] / és ha már megtanult ülni, / az ablakba teszem / hûlni", az miért biggyeszt a második sor után egy olyat, hogy "ráadom a cekkerem, / minden hájjal megkenem"? Kár az ilyen és ehhez hasonló maszatolásokért, mert egy kiváló kötet is kerekedhetett volna. Így azonban csak találó tagmondatok gyûjteménye, gyakori háttérzajjal.
Palatinus, 2011, 92 oldal, 2200 Ft
***
